Függetlenség, 1908. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1908-02-02 / 27. szám

Kecskemét, 1908. február 2. Vasárnap ___________________XXI. évfolyam, 27. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR. gy . Szerkesztőség és Vidékre postán küldve: POLITIKAI NAPILAP Telefon : Negyedévre . . 3.80 fill. félévre . . . 7.60 fin. f kecskeméti függetlenségi és 48-as párt tulajdona és hivatalos közlönye. 145- szám-Főszerkesztő: Kiadja: Felelős szerkesztő: szappanos István. a „Függetlenség“ nyomdsvállalat. tömöri Jenő: A nép tanításáról. Irta :dr. Flóris Endre ügyvéd. Vannak közkeletű igazságok, melyeket ha a köznép közé akarunk juttatni, akkor sippal-dobbal kell azt hirdetni, hogy mindenki megtanulja. Csak úgy boldogulunk, ha százszor és százszor hirdetjük szünet nélkül,"mint a kereskedő, aki, hogy portékájának vevőket szerezzen, a házak falán, kerítésen, színházban, kávéházban, hajón, vasúton minden szembeötlő helyen raklámirozza. A nagy tömeg, a köznép a jót, a hasznosat nem igen szereti tanulni, még ha a saját hasznára lenne is, mint a makrancos gyermekbe az orvosságot úgy kell beletölteni. A megszokott kerékvágásból nem engedi magát kizökkenteni, az újat, ami előtte szokatlan, nem szereti, mert régi szokásához görcsösen ragaszkodik, p. o. a favágó csak favágó akar maradni, a kubikos csak kubikos, a szőlőmunkás csak ehhez ért, már még a mezei munkához sem ért. A pécsi kiállításon ismertem egy embert, sátor alatt árulta portékáját, pár hét múlva már virslit árult, később képes levelező lapokat, azután pereces legény lett, ismét később az utcán a járókelők cipőjét tisztogatta 20 fillérért, úgy, hogy az 5 hónap alatt volt tízféle kenyérkeresete is, ha egyik nem superált, folytatta a másikat, harmadikat, a magyar ember pedig csak egyféle kézimunkát tanul. Hogy a köznép ne legyen együgyű, tehetetlen, élhetetlen, egy kis élelmességre, ügyességre, elevenségre kell tanítani. Mindent az államtól várni nem lehet, a köznép javát előmozdító munkából mindenkinek módja, tehetsége, alkalma szerint ki kell venni részét, ez hazafias, szociális, emberbaráti kötelessége kinek-kinek. A főpapok közül a székesfehérvári püspök mutatta meg, hogy nem kánonellenes dolog, ha a pap nemcsak a hívők lelki üdvét ápolja, hanem a világi javainak előmozdítására, a mindennapi kenyér mikénti megszerzésére is kioktatja. Az ilyen téli órákat lehetne legjobban felhasználni a nép oktatására. Nálunk a földmíves falusi nép télen úgyszólván semmit sem dolgozik, éppen hogy barmait eteti, már t. i. akinek van. Sem háziiparral nem foglalkozik, sem gyári munkára nem megy, ezért nyomorog, kínlódik, szenved legtöbbet télen, mikor nincs munkája. Pedig Magyarország termőfölde olyan és annyi, hogy itt még tizennyi népnek sem volna szabad éhezni, ha pedig csak fele országot adnak oda a bolgár kertészeknek, ezek kitartanák belőle féleurópát. Míg a magyar paraszt 40—50 frtot tud teremteni egy hold földből, addig a bolgár kertész 7—800 frtot. Meg kellene a népet tanítani arra is, hogy mily hasznos, olcsó és kevés munkával jár a gyümölcsfa ültetés. Csehországban, Morvaországban, Sziléziában, Poroszországban az országutak mindenütt gyümölcsfákkal vannak beültetve, a duhaj legények ott nem vágják ki, nem törik le, még az apró gyermekek sem bántják, az utas vándorlegény, vagy a gyermek a lehullott faalját felszedheti. — Ebből a gyümölcstermésből fizetik az útbiztost és fedezik az úttest javítását. Nálunk Steierből, Olaszországból Egyedül. Irta: Gitár. ... A nap a földet Utolszor beragyogja még, Aztán aláhull, de a menybolt Kisirt szeme még pírban ég. Ragyog a földnek koronája A szent Gellérthegy homlokán . . . Aztán lehull, — egy percnyi csend van És megszólal a csalogány. Mily hangok kelnek a homályban ? Milyen enyelgő, lágy dalok? Mint hogyha minden azt susogná: „Szeress drágám, mert meghalok!“ . . . Szerelem van a levegőben És úgy mellemre nehezül, S bensőmben egy hang azt susogja: Miért vagyok itt egyedül? . . . Megrezzent valami a légben: Az első csillag tört elő. Hah! Közelebb a csillagokhoz! . . . Messze van még a hegytető ? Maradjon lenn, ki fél követni Én a magasba akarok ! . . . — Úgy integetnek, hívogatnak Azok a fényes csillagok. Felértem . . . S fenn, a fényes csillag Most is még oly távol ragyog. S ott lenn valami még susogja: „Szeress drágám, mert meghalok!“ . . . Ezt cserben hagytam, — az csak ámít, S az esti szélbe jaj vegyül; Valami szól: Látod, te balga, Itt állasz árván egyedül. Modern mesék. Irta: Békefi Dezső. Az ember, az íróasztal és egyebek. Volt egyszer egy íróasztal, melynek az ember görnyedt háttal nekidülve, vagy könyökére támaszkodva ült és órák hosszáig irt. Az íróasztal pedig türelmes volt, engedte, hogy az ember rákönyököljön s rá fektetett papiroson végigfuttassa a tollat. A toll is türelmes volt egy ideig s szorgalmasan folyatta magából a téntát. Egyszer azonban megcsökönyösödött a toll, megállt, s bárhogyan forgatta, köszörülte az ember a papiroson, nem fogott többet. Az ember szörnyen megharagudott s haragjában nagyot csapott öklével az íróasztalra. Az íróasztal fájdalmasan felsóhajtott: — Mond te ember, mért is ütöttél te most engem, mikor én mindig olyan türelmesen tartom a hátamat ? S felelt az ember: — Éppen azért! A sas és rigó. Hatalmas erdő közepén állt az erdész háza. Az erdész fia szabad idejében madarászni szokott s egy ilyen alkalommal fogott egy szép kis rigót. Nagy örömmel vitte haza s hogy a kis rigó ne érezze magát egészen rabnak, az aranyos kalitkát kiakasztotta az erdőbe egy fára, abba tette a rigót s hogy a kis madár röpülhessen is, hosszú aranyfonalat kötött a lábára, melynek másik végét a kalitkán erősített meg. A hegy csúcsán, a sziklák között fészkelt a sas. Kővárából le-lecsapott az erdőbe s egy ilyen alkalommal látta meg rigót. A rigó megszólította s csakha az bizalmasan beszélgettek. Ettől az időtől a sas gyakran leszált az erdőbe s találkoztak a rigóval, ha nem látta őket senki sem. A rigó elbeszélgetett: — Mily jó dolgod van neked, erős, hatalmas és független vagy. S szólt a sas: — Mégis gyengébb vagyok, mint te. Nincs célja, hogy jövök, te vonzasz, nincs erőm, nincs hatalmam uralkodni magam felett . . . — De te szabad vagy, mehetsz merre akarsz, én pedig fogva vagyok ebbe az utálatos,“ aranyos börtönbe. Ha én szabad lennék, veled szállnék vészbe, viharba, együtt veled. Puska durrant, az erdész fia meglátta a sast, lelőtte. Szivén találta a sast a golyó, lehullott tehetetlenül vergődve a földre. H A Barna Sándor ^ tömegbútor f = h egy szüjc e miatt ‹ minden j?»fogadható»árban eladó.