Függetlenség, 1881. október (2. évfolyam, 270-300. szám)
1881-10-09 / 278. szám
Budapest, 1881. — Második évfolyam 278. szám Budapest, IV. koronaherczeg-utcza 3. k. Csak bementes leveleket fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR : Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre........................................16 frí Félévre...............................................8 frt Negyedévre.....................................4 frí Egy Mr*..........................1 frt 40 kr. Egyes szám ára: 5 kr.FÜGGETLENSÉG. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Szerkesztői Iroda <« kiadó hivatal Vasárnap, október 9. Szerkesztői Iroda és kiadó hivatal Budapest, IV- koronaherczeg-utca S. « Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők. A lap czimét és az utczát pontosan megjelölni kérjük. Hirdetéseket és aa.3rittere!teot árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal A kormánypárt felirata. Alább közöljük lényegtelen kihagyással a kormánypárt felirati javaslatát. Készítője a párt poétája, Jókai Mór , a feliraton azonban legkevésbbé sem látszik meg, hogy költő munkája. Száraz, hivatalos nyelven való felelet a trónbeszédre, ép oly lajstromszeríj, mint ez volt ; félig-meddig teljes munkaprogrammja az országgyűlésnek, de teljességgel nem tájékoztat amaz elvek iránt, melyek szerint a kormány és pártja e programmot betölteni akarja. Nem néztünk nagy várakozással e felirati javaslat elé s mégis alul maradt várakozásunkon. Ha nem volna az a két pontja, mely Fiumére s a hadseregre vonatkozik, egyszerűen napirendre térhetnénk felette mint a trónbeszéd udvarias visszhangja fölött. Ez a két pont azonban megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. A Fiumére vonatkozó pont megerősíti bennünk azt a véleményt, melyet a trónbeszéd kommentálásakor kifejeztünk, hogy t. i. az 1868. XXX. t. cz. hézagaiban utat fognak keresni a horvát praetensiok teljesítésére, íme a „fiumei kérdést“, — mely tulajdonképen nem is kérdés, — a kormánypárt is „a közös reális érdekek tekintetbe vételével“ kívánja megoldani. Mindenesetre nagyon furcsa okoskodás : abból, hogy Horvátország érdekelve van Fiume által, azt a következtetést vonni le, hogy tehát nekünk, akik Fiumének tulajdonosai vagyunk, a horvát érdekeket figyelembe kell vennünk. Mit szólna Jókai úr arra, ha azt követelnék tőle, hogy az órája fölötti disponálásnál tekintetbe vegye azt az érdeklődést, mellyel valamely utcza-gyerek a kérdéses jószág iránt viseltetik. A felirati tervezet maga elismeri, hogy Fiume közjogi helyzete törvény által minden kétséget kizárólag meg van állapítva, micsoda szükségesség parancsolja tehát, hogy a horvát követelésekre mégis tekintettel legyünk ? Megengedjük, hogy államügyeket nem mindenkor szigorú jogi szempontok szerint kell elintézni, de a jogtól való eltérést s különösen valamely jogról való lemondást csak igazi politikai szükség indokolhat. S mi teszi ránk nézve szükséggé azt, hogy a horvátok érdekei kedvéért jogaink gyakorlásában korlátoljuk magunkat ? Erre a kérdésre nagyon kíváncsian várnék a feleletet, mert — megvalljuk — a horvát képviselők által Tisza Kálmán kormányának nyújtandó parlamenti támogatásban nem bírjuk megtalálni a magyar érdekek megcsorbulásának egyenértékét. Alig jellemezheti inkább valami a kormánypárt czinizmusát, mint a felirati javaslatnak Fiumére vonatkozó passzusa. Az Ausztriával szemközti jogfeladásoknak lehet legalább ürügyet, ha nem is okát találni. Ott, több-kevesebb igénnyel a szavahihetőségre, hivatkozhatnak arra, hogy jogunk megvan ugyan, de érvényesítésére nincs erőnk , azonban Horvátországgal szemben talán csak nem akarnak ilyen kifogásra vetemedni. Elalkudni a nemzet jogait, anélkül, hogy az szükséges, vagy czélszerü volna, erre vállalkozik a kormánypárt s e vállalkozás szolgálatára alacsonyítja le tollát Jókai Mór. Azonban talán még ennél is érdekesebb a hadseregről szóló periódus. Ez a pont az egyetlen az egész feliratban, melynek van valami költői lendülete. Lyrikus áradozással írja le Jókai, mint szeretjük mi a fekete-sárga kardbojtok tulajdonosait s mint szeretnek ők minket. Voltak ugyan „sajnálatos esetek,“ de arra való a magyar nemzet „józan, higgadt felfogása,“ hogy a bántalmak miatt ne panaszkodjék. A ki elolvassa Jókai fogalmazását, kísértetbe jön azt hinni, hogy Kolozsvárit polgárok törtek rá fegyveresen védtelen katonákra, hogy Budán polgárok jelentették ki értékkel nem biró üres szónak a király esküjét, egy szóval, hogy ama „sajnálatos esetekben“ a nemzet a hibás és nem a hadsereg. Igazán nem tudjuk: bosszankodjunk-e inkább vagy nevessünk, mikor egy párt, mely azt állítja magáról, hogy a magyar nemzet többségét képviseli, így akar nyilatkozni a korona előtt A megtörtént tényeket eltagadni, vagy amennyiben ez lehetetlen, úgy elferdíteni, hogy az ódium a nemzetre háruljon, orvoslás sürgetése helyett elpuffantani egy frázist a trón és alkotmány együttes érdekeiről : nem ez az, amit a nemzet várt a képviselőitől. Azt hittük, hogy a legutóbbi eseményeknek, az egyhangúlag nyilatkozó közvéleménynek lesz a kormánypártra annyi hatása, hogy a királynak megmondja az igazat. Megmondja, hogy a magyar nemzet és az osztrák hadsereg közt olyan hézag van, melyet semmiféle lojalitás nem tud áthidalni. Megmondja, hogy míg a katonákat a magyarok gyűlöletére, a magyar alkotmány megvetésére fogják tanítani, addig mindig készen lehetünk a legerősebb konfliktusokra. Megmondja, hogy a hadsereg mai egysége nem egyezik meg a kiegyezés által létesített államrendszerrel s nem éri fel a nemzeti aspirácziók minimumát sem. Megmondja, hogy mig a katona főhadurául csak a császárt ösmeri, addig sem ő nem tiszteli a királyt, sem a király alattvalói részéről rokonszenvre nem számolhat. Ennyit elmondani lehetett volna, sőt kellett volna annak a pártnak is, mely czéljául a közjogi alap megvédelmezését tűzte ki. Hát mért nem akarja a kormánypárt ezeket elmondani, mért él vissza a nemzet bizalmával s mért akarja megcsalni az uralkodót ! így jó hazafiak, így önérzetes emberek soha sem járhatnak el. A magyar országgyűlést véleménye nyilvánításában nem szabad korlátoznia annak: tetszik-e vagy sem ez a vélemény az osztrák katonáknak. Ha a nemzet és király beszélnek egymással, mind a kettő kötelessége az őszinte igazmondás. Az országgyűlés megsérti a nemzet méltóságát s a király iránt tartozó tiszteletet, ha elfogadja azt a pontot, mely kétértelmű frázisokkal akar a nemzet sérelmei fölött napirendre térni. Az erkölcsi gyávaságnak s a politikai cionizmusnak legfelső foka kellene hozzá, hogy ha az országgyűlés a hadsereg kérdéséről nyilatkozik, nyilatkozata ez legyen. Inkább semmi mint ez. A hallgatásnak legalább lehet tisztességes magyarázatot adni, de az ilyen beszédnek csak egy magyarázata van, az, hogy a magyar nemzet magát hibásnak, a hadsereg mai helyzetét ellenben az ország igényeinek megfelelőnek, a hadsereg magyarfaló szellemét egészen rendén valónak ismeri el. Akiben pedig egy csepp magyar vér van, ilyen nyilatkozatot nem tehet soha. — október 8. Úfjabb határsértés hírét hozza a távíró Erdélyből. A szófukar távirat részletekbe nem bocsátkozik, csak annyit mond, hogy a határsértés Hunyad megyében történt, ott vetették ki kezüket a románok egy kis csöndes foglalásra. A kormány Maros-Torda megye főispánját küldte ki az ügy megvizsgálására, aki a helyszínére utazott. A karczagi kerületben is megválasztott Csanády Sándor holnap megy Kisújszállásra, Komjáthy Béla pedig a választókerület székhelyére Karczagra. Indokolni fogják, hogy a párt érdekei miért kívánják azt, hogy Csanády a félegyházi mandátumot tartsa meg. Ha az értekezések nem vezetnének kívánt sikerre, akkor Csanády a karczagi kerületet tartja meg, ha azonban az érvelést a választók magukévá teszik, akkor a félegyházit. Az átalános hangulat után ítélve Csanády és Komjáthy útja nem marad sikertelen, mert a karczagi választók már sorakozni kezdenek Németh Albert körül, mit a legkedvezőbb jelenségként üdvözölhetünk. Apróság. Szegény félhivatalosak! Napok előtt fennen hirdették, hogy Lendl kapitányt nem lehet a katonai törvényszék elé állítani, mert lemondott tiszti rangjáról. No hát isten neki mondták mindannyian, ez is ki van dobva a közé a „czibil bagázs“ közé, melyet testestől lelkestől gyűlöl, elég büntetés ez egyelőre a közös hadsereg legvitézebb tisztjére nézve. Ekkor felmerül az a hír, hogy a polgári törvényszéknél emelnek a volt kapitány s most már polgár ellen felségsértési vádat. Halt! ezt a riposte-ot parírozni kell. S elég ügyesen parírozzák, mert most az a hírt bocsáták világgá a szélrózsa valamennyi tája felé, hogy Lendl kapitányt csak november 1-én bocsájtják el a hadsereg kötelékéből. Mit szólnak ehez a félhivatalos urak? Illik egy nemzeti közvéleményt igy bolonddá tenni? * Most aztán csakugyan nem lehet eligazodni a Lendl „büntetlen kicsapatásán“ daczára Csernátony galandócz czikksorozatának. A kapitányról félhivatalosan konstatálva van hogy mint katona nem büntethető többé, mert már leköszönt. S most kiderül, hogy mint polgár még nem helyezhető vád alá, mert csak ezután lesz elbocsátva. Abban az időben, midőn a janicsárokat Murad szultán nem oszlatta fel, azok, kik valami csínyt tettek, a janicsárok közé állottak be. Ott védve voltak mindenféle hatóság ellen. úgy látszik a bécsi katonai körök Lendl kapitány részére is kieszelték az ily asylumot, s ő békén nevetheti azt a magyar alkotmányt, melynek oly sikeresen mutogathatja a Waffenrokk és czibil kabát alól egyaránt a szamárfület. * A kormánypárt ugyancsak igyekszik elbukott mameluk-matadorjainak helyeit kipótolni. Minden ponton az új embereket tolja előtérbe. E fiatalok egyik legrokonszenvesebbje Berzeviczy Albert. Komoly, gontkozó fő, megnyerő alak, csengő hang s kellő bátorság. A kormány zsebrák-szaglászai észre is vették, hogy ennek az uj embernek hasznát vehetik, hát megtették rögtön előadónak. Ma meg pláne, hihetőleg valami nagyfejű biztatására, a kis Berzeviczy megkísérti a tollforgatást az Ellenőrben. Az öt éves parlamenti czyklus mellett tör lándzsát. Stuart Millt, s Heldet czitálja szorgalmatosan , csikkét azonban ama bizonyos naivitás árnya lengi körül, melyen meglátszik, hogy nincs még annyira bedreszkozva a mamelukságba, mint például Láng Lajos, vagy Hegedűs Sándor, kik a mamelukok között ép oly megbízhatók, mint Lendl kapitány az osztrák tisztek között. Berzeviczy czikkét ilyenformán végzi : „Ha azonban a szóban forgó intézmény iránt a nemzet képviseletének körében pártkülönbség nélkül hajlandóság mutatkoznék, nem hihetjük, hogy a törvényhozás soká tartózkodnék e lépés megtételétől.“ Vigyázzon Berzeviczy Albert, hogy e mondatáért orrot ne kapjon a miniszterelnöktől , mert Tisza Kálmán a parlamentáris tisztességet már nem úgy értelmezi mint Berzeviczy. Amit ő akar, azt keresztül is hajtja a nemzet, és a nemzet képviseletében felmerülhető ellenvélemények daczára, — sőt ellenére is. Rég meg mondta Tisza, hogy ő a közvélemény. törvényt, beszélhetünk azok erejének az alkotmányban gyökerezéséről, a hadsereg intéző körei csak azért is megmutatják, hogy ők külön státus, hogy ők tehetnek, amit akarnak, hogy ők a védköteles polgár jogait felfüggeszthetik, s egyátalán úgy bánhatnak vele, mintha nem is egy jogi államot alkotó nemzet fia, hanem a katonaborjúból kicseppent és katonaborjú alá nőtt egyszerű anyag volna, mellyel kénye- kedve szerint bánhat a katonai önkény. Honvédelmi miniszter úr, alszik-e ön, vagy csak lustálkodik? Ébredjen az istenért, mert még eltalálják egy éjjel hadparancsnoksági rendeletre minisztériumával együtt lopatni. Megint katonai önkény. Nap nem múlik el nap mellett, hogy valami törvénytelenségről ne adjanak lapunknak hírt, melyet a hadsereg körében elkövetnek. Nem rég volt alkalmunk jelezni, hogy az 1878-ban besorozott és a tényleges szolgálatba ugyanez év október havában belépett katonák közül sokakat, a három év leteltével se bocsátották szabadságra és nem helyezték át a tartalékba, hanem egy napi parancs által további szolgálattételre Boszniába vezényelték őket. A véderőről szóló törvény világos intézkedéseit ismerők előtt, egyetlen szóval se kell indokolnunk, mily önkényes, a törvényt lábbal tapodó eljárás ez. Fölösleges munkát végeznénk, ha kimutatnék mennyire nem áll jogában a katonai hatóságnak, az általános védkötelezettség alapján szervezett hadseregben, a törvényes időn túl, fegyver alatt tartani a hadköteleseket. Fogdosás és toborzás útján szervezett hadseregben talán járja, a fegyelem vas szigora alatt, tényleges szolgálatban tartani a katonát; de ma midőn a polgár, ki egyéni jogait, és alkotmányos szabadságát mind oda viszi a kaszárnyákba, hogy parancsoljanak vele, mint egy géppel, ágyúgolyó elé állítsák, mint valami czéltáblaanyagot, ma arra kötelezni a katonát, hogy a törvény által megszabott időn túl is szolgáljon, a legnagyobb visszaélés jogai ellen, a legdurvább megsértése az alkotmány biztosítékának, a törvény szentségének. Márpedig tény az, hogy a Budapesten állomásozó szekerészosztálytól és a szekerész szerraktártól nem helyeztek át a tartalékba mintegy 200 embert, dacára, hogy a három évi sorhadi szolgálatnak eleget tettek. Mindannyit egy paranccsal továbbra is visszatartották a szolgálatban és elküldték őket az uj hódoltságba Boszniába. Minő jogalapon teszik ezt az illetékes körök ? Van-e egyátalán joguk hozzá ? A véderőről szóló 1868. 40. t. sz. szerint a törvényben megállapított sorhadi, és hadgyakorlati időkön túl, csakis a király részéről kibocsátott legfelsőbb manifestum által lehet mozgósítani a tartalékot. Azok pedig, akik kiszolgálták a három évet, jogilag a tartalékhoz tartoznak, s így máskép, mint önkény és jogsérelem nélkül, nem kötelezhetők további tényleges szolgálatra. Nem szükséges bővebben fejtegetnünk, mily meglepőleg hatott a szegény önkényűleg visszatartott hadkötelesekre a parancs. Nem elég, hogy polgári pályájuk megszakításával, fáradság és áldozat mellett, a törvényes három éven át eleget tettek kötelezettségüknek, most mikor már a szabadulás órája ütött volna számukra, és visszatérhettek volna munkakörükhöz, egyszerre csak ismét szolgálatra kötelezik őket. El vannak keseredve, de mit tehetnek. Nálunk, mihelyt katonáról van szó, nincs foganatja a törvénynek, de nincs is voltaképeni hatalom, mely felelős volna a törvénytelenségért és felelősségre vonatva, intézkednek a törvényszegő parancs visszavonására. Mi sem tehetünk egyebet, mint fölemlítjük az esetet. Tudjuk nagyon jól, hogy a sérelmek mindennapos volta, lassankint megszokottá teszi a visszaéléseket. De azért mégse szűnünk meg a visszaélések lajstromát a közönség szeme elé tárni; nem kivált amikor annyi polgártársunk jogainak megsemmisítésével és a törvény oly nyílt lábbal tiprásával állunk ismét szemközt. Hadd lássa a közönség, hogy nem egy korcsmár szóváltás közben „magáról megfeledkezett“ tiszt elszigetelt esküszegési és törvénytiprási tana az, ami a katonaság körében a nemzet alkotmányát és törvényeit kigúnyolja, hanem oly rendszer, amely épen akkor, mikor a Lendleset törvényhatósági és sajtóbeli tárgyalás anyagát képezi, nem átalja itt közvetlen közelünkben újabb bizonyságát adni, hogy hozhatunk mi A Lendl-ügy a győrmegyei közgyűlésen. Az ismert katonai alkotmánysértés ügye október 6-ikán fordult elő Győr megye bizottsági gyűlésén. A bizottság tagjai hazafias érzületük élénkségével tárgyalták azt, s határozatukat a törvények és alkotmány iránti lelkesedés hatja át. A katonai körök láthatják ebből is, mily visszatetszést szültek tanaik és eljárásuk. A gyűlés lefolyásáról a következő tudósítást adhatjuk: Győr, okt. 6. Győr megye mai bizottsági közgyűlésén olvasták fel Budapest főváros átiratát, melyben Lendl százados szigorú megbüntetését kéri a kormánytól. Az átirat felolvasását éljenzéssel kisérték a gyűlés tagjai. Legelsőnek szólt a tárgyhoz Vermes főjegyző, ki kifejezi meggyőződését, hogy a közgyűlés melegen és egyhangúlag pártolni fogja Budapest törvényhatóságának feliratát. (Éljenzés.) Torkos Móricz néhány kicsinyes megjegyzése után körülbelül a következő szép beszédet mondá: Baky István : Nagyon szomorú tünemény az, hogy ép azon testület, mely az alkotmány megvédésére van hivatva, és ezen testület tagjai követik el a legrutabb merényletet úgy a nemzet, mint a legfőbb hadúr, a király ellen. 8 azért vannak ez esetnek mélyreható következményei, mert az egyesnek eljárását a felsőbb katonai hatóság is magáévá tette, amidőn Göczel hazafias nyilatkozatáért megfosztatott tiszti rangjától — Lendl lemondását pedig elfogadta a felsőbb katonai hatóság, habár a véderőről szóló 1868. XL. t.-cz. 52. § a világosan kimondja, hogy nem szabad oly tiszt lemondását elfogadni, ki ellen bünfenyitő eljárás indítandó. Lendl nyilatkozatában pedig nyilt felségsértés rejlik, midőn a legfőbb hadúrt képesnek tartja esküje megszegésére. Ezért sem lehet egyszerű tudomásul venni a feliratot, de ezért kell követelni a kormánytól, hogy a felsőbb katonai hatóság ellen elégtételt szerezzen (zajos tetszés) és tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy a jövőben ilyen merényletek el ne követtethessenek. (Éljenzés.) — Tavaly, tudva levő, a véderő törvényjavaslat módosítása — egyéb fontos tárgyak miatt — elmaradt ; kell, hogy az újabb tárgyalás alkalmával a véderő törvénybe oly pontozatok vétessenek fel, melyek a közös hadsereg kötelezettségi jogviszonyait az alkotmány iránt szabályozzák. (Helyeslés.) Égetően szükséges az is, hogy az 1867. katonai eskü módosíttassák, s a közös hadseregbeli katona az alkotmányra is megesküdjék! (Zajos tetszés.) — Hasson végül oda a magyar minisztérium, hogy Magyarországban egy felsőbb katonai intézet felállittassék, hol is a növendékek hazafias, alkotmányos szellemben kiképeztetést nyerjenek. (ügy van! Éljed! Helyes! — felkiáltások.) Takács Ferenci hazafias örömöt fejezi ki arra nézve, hogy az ország szive, Budapest is ép úgy gondolkodik, mint minden alkotmányos érzelmű magyarnak gondolkodni kell. Ő felette gyengének tartja Budapest feliratát, mert egyoldalú, mert csupán Lendl megbüntetését sürgeti. Anyagi biztosítékot kell az alkotmánynak szerezni, (ügy van ! Helyes !) különben örökösen ki vagyunk téve annak, hogy holmi Lendl-féle jött-mentek kényük szerint sértegethetik hazánkat , alkotmányunkat és királyunkat ! írjon fel tehát a közgyűlés az országgyűléshez, nem pedig a kormányhoz ! (Éljenzés.) Vermes főjegyző jelenti, hogy a közgyűlés előtt Arad városa küldte meg pártolás végett átiratát, mely a két most szólott beszédének szellemében van írva. Felolvassa Arad átiratát, melyet többszörös éljenzés szakított meg. Kis Sándor: nem hinné, hogy találkozzék magyar ember, ki a katonáknak emez uj garázdálkodását szó nélkül tűrni tudná. A legmelegebben kívánja mind a két feliratot pártoltatni. (Helyeslés.) Kálóczy Lajos: nem szólna, ha a tettet egyes ember bűnéül lehetne csupán beszámítani, mert akkor legfeljebb azt mondaná, hogy : „nem hallatszik a mennyországba,“ — de itt a megmételyezett katonai szellemről van szó s a mételyt égetni kell. (Tetszés.) Gr. Laszberg alispán : ajánlja a két felirat egyhangú pártolását. Kis Jenő: nem csupán az egyhangú pártolást, de külön, önálló felirat szerkesztését sürgeti, mert hiszen ezt kívánta minden felszólaló. (Helyeslés.) Fischer Kálmán: nem lát e két kérdésben jelentős különbséget. A közgyűlés végre Budapest és Arad feliratainak szellemében külön felirat szerkesztését határozza el zajos éljenzés között. Az országháziból. A képviselőház mai ülésén az elnöki előterjesztések után Pauler Tivadar benyújtja a kir. táblai kisegítő bírák alkalmazásáról szóló törvény meghosszabításáról, a Kúriának képviselő választási ügyekben való bíráskodásáról, az ügyvédi rendtartásról és a keresztények és az izraeliták közötti házasságról szóló törvényjavaslatot. Ezután Jókai Mór, mint a válaszfelirati bizottság előadója benyújtja a felirat szövegét: A képviselőház válaszfelirati javaslata: Császári és apostoli kir. felség. Legkegyelmesebb urunk. Mindenkor örvendetes a találkozás az uralkodó és a nemzet képviselői között, de sokszorosan az a jelen ünnepélyes alkalommal, a midőn felséged az új országgyűlési időszakot megnyitó legmagasabb trónbeszédében az országgyűlést kiválóan egy áldásteljes békekorszak műveinek alkotására hívja fel, mely üdvös munkához, menten a külpolitika nyugtalanító izgalmaitól, minden tehetségeiknek komoly felhasználásával, teljes munkakedvvel s a jó siker reményével foghatnak hozzá a képviselőház tagjai. Felséged uralkodói bölcsessége az uj törvényhozási időszak teendőinek sorozatában nagy fontosságú és megfeszített munkát igénylő feladatokra hívja fel törvényhozásunkat, miknek egy része kapcsolatos folytatását képezi a lefolyt országgyűlési időszak alkotásainak. Készséggel fogjuk tárgyalni a szomszéd szerb fejedelemséggel kötött több rendbeli egyezményeket, miknek beczikkelyezése által hisszük, hogy a kölcsönös és mindkét részről jól felfogott érdekek méltányos kielégítése, a hazánk és a szomszéd fejedelemség közötti egyetértés megszilárdítása fog eszközöltetni. Országgyűlésünk által többször kifejezett óhajtásnak teljesítését látjuk a horvát-szlavón határőrvidéknek Horvát-Szlavon országokkal és ily módon a magyar korona országaival történt egyesítésében. A felségek által az ezen visszacsatolt vidékeknek nyújtott kedvezmények és intézkedések egyéb részei iránt előterjesztendő törvényjavaslatokat, mint korábbi alkalommal is, azon szempontból fogjuk tekinteni, hogy amíg egyrészt az alkotmányos életnek hazánk minden vidékén való kiterjesztése által, az alkotmányosság elve nyerjen növekedő megszilárdulást, addig másrészt a testvér horvátszlavón nemzet hazafiainak tettereje és tehetségei Horvát - Szlavonországoknak kiegészítése által úgy a belszervezkedés, mint az anyagi jóllét, s a szellemi fejlődés feladataiban, hozzájuk méltó és megfelelő tért találjanak. m Őszinte hazafiui örömmel tölti el kebleinket felségednek azon legmagasabb nyilatkozata, mely Fiume városára, kikötőjére és területére vonatkozik, s mely annak közjogi helyzetét és hová tartozandóságát dicső emlékű Mária Terézia császárné és magyar király oklevele, s az ezzel egyező régibb és újabb törvények határozatai szerint megállapítottnak nyilvánítja. A fiumei ügynek azonban hazánkra nézve nem csupán közjogi és területi jelentősége van : egész sorozata van azzal egybefűzve a lényegesen életbevágó kérdéseknek, amiknek szerencsés megoldásától és keresztülvitelétől függ, a magyar korona minden országait egyaránt érdeklő, kedvező lendülete külkereskedelmünknek, földmivelési- és gyáriparunknak, valamint közlekedési forgalmunknak. Épen azért oda fog irányulni törekvésünk, hogy a felséged által bölcs igazságszeretettel kijelölt álláspont megtartása s a törvény által kiszabott utón az országgyűlésen azon egyes részletes kérdéseket, melyeket az 1868-iki XXX. törvényczikk függőben hagyott, — Fiume közjogi helyzetének a törvényben megállapított módon fentartása mellett, a közös reális érdekeknek tekintetbe vételével oldassanak meg. Hogy mind ezen békés alakításokat czélzó feladatoknak kellő nyugalommal megfelelhessünk, ebben legfőbb tényező azon békés hangulat, melyet Európa minden államának uralkodói s kormányzói, s azok között felseged első sorban, de maguk e világrész népei is, föntartani igyekeznek. E bölcs békeszeretet és közös egyetértés árasztja minden országra a jóllétet, hazánkra különösen. Ez segíti elő azon törekvéseit a megelőző törvényhozási időszaknak, melyekkel nagy erőfeszítések és áldozatok árán, hzánk hitelét helyreállítani sikerült. Hitelünk megszilárdulása közelebb vitt bennünket nagy mértékben az államháztartásban való rend helyreállításához. De érezzük, hogy az egyensúly helyreállítása még hátra van. Készséggel fogunk oda törekedni, hogy ez, bár fokozatosan és lassan is, elővessék , de belátjuk e téren a nehézséget, mely főleg abban rejlik, hogy az állam és a közönség vagyoni gyarapodásának előmozdítására vezető befektetéseket teljesen megszüntetni nem lehet, ezek pedig a kiadásokat egyre fokozzák, azonkívül is korábbi kötelezettségeinknek pontos teljesítése, belrendelkezésünk költségei, az országos elemi csapások elfordítására teendő intézkedések megtakarításokat alig, vagy épen nem engednek meg, — míg ezekkel szemben az állam jövedelmei csak a nép jóllétének emelkedéséhez mért fokozatban szaporodhatnak. Legfőbb és legnehezebb feladataink egyike lesz ily viszonyok között megtalálni a helyes középutat a befektetések teljes megakasztása s a magukban véve czélszerű beruházásoknak is rohamos eszközlése között, mely után haladva fejlesztessék az átalános vagyonosodás, úgy, hogy ha kell, majdan a nagyobb teher is elviselhető legyen , de ne létessenek olyan kiadások, melyek az államháztartásban a hiányt nagy mérvben emelvén, az egyensúly elérését megnehezítenék. Kiadásainknak legtetemesebb részét képezi az, amit a véderő föntartására teljesítünk. Kénytelenek vagyunk elismerni, hogy Európa többi államainak, a békés hangulat mellett is folytatott hadszervezési rendszere mellett, államunknak, egy magára, nagyobb megtakarításokat eszközölni fölötte nehéz. E célra hozott áldozatainknak kárpótlását találjuk abban a nyugalomban, mely hazánkat körülveszi s törvényhozásunkat nyugodt alkotásokra képesíti; — abban a tekintélyben, melyben az osztrák-magyar monarchia a külföld előtt részesül, — s abban a méltó elismerésben, mely hadseregünk felöl egyhangúan nyilatkozik, méltán sorolva melléje honvédseregünket is, a mikben mink trónunk és országunk egyik támaszát s alkotmányos szabadságon alapuló jövőnk egyik kezességét óhajtjuk feltalálni. S meg vagyunk felőle győződve, hogy e hitünkben nem csatlakozunk. A teljes együttérzés a haderő és felségek népeinek többi osztályai között az, mit minden hazafinak őszintén ápolni kell s ez együttérzés átalános nagy vonásokban meg is található. Láthatta a nemzet a nagy országos csapások veszedelmei közt, minő önfeláldozással fáradott városaink, vidékeink, népünk megmentésében a közös hadsereg minden rangbeli tagja, a tábornoktól a közkatonáig. De viszont felséged is tapasztalhatta, saját legmagasabb szemlélete után, mily testvéries odaadással, mily őszinte szívességgel fogadta e nemzetnek minden osztálya derék hadseregünket; — láthatta, érezhette e hadseregnek minden tagja, a tábornagyoktól a közkatonákig, hogy a magyar nép tiszteli, becsüli, szereti azt az osztályt, mely érte fegyvert hordoz, a hadi tudományban fárad, a csatában vérit ontja. Nem titkolhatjuk el azonban, hogy merültek fel egyes sajnálatos esetek, melyek az üdvös egyetértést megzavarni, a kedélyekben kétségeket támasztani képesek lehetnének ; — meg vagyunk azonban a felől győződve, hogy felséged szigorúan alkotmányos érzülete s a magyar nemzet legnagyobb részének józan higgadt felfogása el fog enyészteni minden disharmoniára törekvést s katonát és polgár egyaránt meg fog győzni azon alapigazságról, hogy a koronás király és a haza s annak alkotmánya iránti hűség egy és ugyanaz ; hogy a ki az egyik ellen vét, a másik ellen is vétett, s hogy a trónt és az ország alkotmányát híven szolgálni csak együtt lehet, mert e kettő egymástól elválhatatlan. A legmélyebb alattvalói hódolat és a legtörhetlenebb fiúi szeretet indulataival távozunk felséged trónja elől feladataink megkezdéséhez: a mindenható minden áldásait s hosszú és boldog életet kívánva felségednek. A javaslat kinyomatása és szétosztása elrendeltetvén, a képviselőház annak tárgyalását jövő szerdai ülésében fogja megkezdeni.