Függetlenség, 1881. november (2. évfolyam, 301-330. szám)
1881-11-08 / 308. szám
i Budapest 1881. — Második évfolyam. , T • 308. szám. ..V . " Szerkesztői Iroda «■ _______ ■ [UNK] ______ m kiadó hivatal ■ [UNK] WBM HM —»■ ggg UH— K& BgSS JSSM Hm M Budapest, IV. kersnaherczeg-utcza 3. is. THjjH mfjM U&|gata *^P5a "H ® npra ® gi Caak bőrmente» leveleket fogadunk el. Ej Hl gf§ 11 111 ®« 11 »3 ® í B B il H W 11 M Em B «L ® Kéziratokat nem küldünk vissza. toL. f| 1| || MW^$ ||gi| gg^ pM B Ili :::3^::z I U tJ |J JU 1 JLl U i 1 Negyedévre...............................4 frt Egyes számára: siTr*"“ POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kedd, november 8. Szerkesztői Iroda kiadóhivatala Budapest, IV- koronaherczeg-ntoxa 3. ■>• Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők. E lap czimét és az utczát pontosan megjelölni kérjük. 2K £ 11 .fl. et éme lett és aa örulttersket árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal és Külügyi vita a delegáczióban. Ezt a czímet ugyan aligha érdemli meg. A delegátus urak a külügyi hivatalhoz intéztek egészen diskrét kérdéseket, a külügyi hivatal képviselője Kállay úr pedig felelgetett olyan ibisredibis formán, hogy e válaszokból vajmi kevés világosság derül a monarchia külügyi politikájára. Az első kiváncsi természetesen aranyszájú Kármán Lajos volt s egyszerre egész csomó kérdést vetett föl.Minő monarchiánknak Oroszországhoz való viszonya ? Ki kezdeményezte és minő czéllal a danzigi találkozást s mi lett az eredménye ? Ugyanő hármas megkülönböztetéssel kért felvilágosítást Umberto király bécsi útjáról. S végül, hogy a monarchiánkat közelebbről érdeklő függő külügyi kérdések közül egyet se hagyjon említetlenül, nem mellőzhette a dunai kérdést és a szerb-török vasutak kiépítésének ügyét sem. Kállay a kérdésekre meglehetős tartózkodással felelt. Megemlítette, hogy a danzigi találkozás orosz kezdeményezésre jött létre, czélját és eredményeit illetőleg azonban e nagyon fukar vagy — ha úgy tetszik — nagyon bő értelmű expektoráczióra szorítkozott : „Az entrevue konkrét politikai kérdésekkel nem foglalkozott, hanem békés konzervatív jellegű volt és az európai béke megszilárdításához hozzájárul ; egyéni nézete, hogy írásbeli és szóbeli megállapodás nem történt.“ Azt hisszük, ezzel egyáltalán nincs több mondva, mint amennyit a ma híressé vált lopott sürgönyök közzététele előtt és után tudtunk a danzigi találkozás eredményéről. Hogy Kállay úr egyéni nézete szerint írásbeli és szóbeli megállapodás nem történt, az nagyon kevéssé nyugtat meg bennünket az iránt, mit értsünk a találkozás „békés konzervatív jellege“ alatt. Az eddigi hírlapi közlések egyike-másika nem csak „egyéni nézeteit“ fejezte ki, hanem jól értesültségére hivatkozott s ennek alapján vitatta, hogy a danzigi találkozás alkalmával történt megállapodás, igaz, hogy konzervatív, mégpedig ultra-konzervatív szellemben, oly megállapodás, mely a politikai vétkesek menedékjogának elvonásával a népek megfékezésére s a fejedelmi hatalom megszilárdítására van irányozva. S a tegnapi vita lefolyásából úgy látszik, hogy a hirlapok csakugyan jobban voltak e részben értesülve, mint a minő jól értesültnek tegnap Kállay osztályfőnök úr kiadta magát. Fáik ugyanis határozott kérdést intézett a külügyi hivatalhoz : igaz-e, hogy valamelyik külhatalom részéről felszólítás jött, hogy a nihilista és szoczialista, vagy bármi néven nevezendő forradalmi törekvések ellenében teendő intézkedésekhez csatlakozzanak ? Kállay azt válaszolta, hogy e kérdésre nem válaszol. Ha nem jött ily felszólítás, nincs ok ezt mért meg nem mondani; ha pedig jött — amint ez a válasz megtagadásából nyilvánvaló, — akkor meg nem jöhetett más, mint éppen orosz részről s éppen a danzigi találkozásnak, ha nem is megállapodása szerint, de hatása alatt. S amit Kállay úr ugyané kérdésre adott felelete másik részében mondott, hogy ti a külügyminisztérium igen jól tudja, hogy a nemzetközi igazságszolgáltatásra vagy az alattvalói viszonyra vonatkozó kérdésekben a két kormány véleményének meghallgatásával határozhat, azt sem hagyhatjuk szó nélkül. Mert ezt Kállay úr nem igen jól, hanem igen rosszul tudja. Igazságügyi kérdésekben a külügyminisztérium egyáltalán nem határozhat. A monarchia mind a két államának teljes joga van igazságügyét úgy berendezni, ahogy neki tetszik, tekintet nélkül a monarchia másik államára jó tekintet nélkül a külügyminisztérium óhajaira. Bűntettesek — akár közönséges, akár politikai bűntettesek — kölcsönös kiadása iránt mindkét állam szabadon, egymástól s a fiktív monarchikus egységtől függetlenül köthet nemzetközi szerződéseket ; a külügyminisztériumnak, alkotmányszerüleg, csak ép olyan szerep juthat itt, mint a postásnak a levelezésnél, a közvetítőé. Az igazságügy a mi autonóm ügyünk, ahhoz a közös monarchiának semmi köze. Talán az olasz király látogatását illető felvilágosításokban volt bőkezűbb az osztályfőnök úr ? Hisz az erre vonatkozó tudósításokat nem kellett a berlini nagykövetség útján, diskréczió feltétele alatt beszerezni ; ott ment végbe a találkozás Bécsben, s ha történt valami megállapodás, a bécsi külügyminisztériumnak csak kell tudni felőle valamit. Nos, ha tud is, nagyon szűkmarkú tudománya közlésében. „Az olasz király a két birodalom jó viszonyát kívánta dokumentálni,“ kissé fura frázis ép akkor, midőn az Irredenta hatalmasabb, mint valaha. Ránk nézve ugyan semmi veszélyt sem rejt az Irredenta, még gondolatban sem támadja meg Magyarország territoriális épségét , de amennyiben Ausztria védelme a mi vérünket is kóstálja, mégis csak érdekelne tudni : történt-e a fejedelmek közt megállapodás az olasz egészségi törekvések elcsitítását illetőleg. Amily kevéssé adott feleletet Kállay e kérdésre, ép oly homályos volt válasza az orosz cár és uralkodónk közti találkozást illetőleg. Hivatalosan kijelenti, hogy ily találkozás eddig még nem volt szóban , lehetősége azonban természetesen nincs kizárva. Akaratlanul is eszünkbe jut Talleyrand elmés megjegyzése a szóról, mely arra való, hogy a gondolatot elfödje. Kállay úr szavai is ebben fáradnak, de nem egész sikerrel, mert a tagadás palástja alól kilátszik a szándék lólába. Csak azt nem értjük , minek tagadni, ha e találkozás csakugyan tervbe van is véve. Hisz magában az, hogy I. Ferencz József és III. Sándor összejönnek, még nem oly tény, melyet minden áron takargatni kellene a közönség előtt ; ilyenné csak akkor lesz, ha a találkozás czélja homlokegyenest ellenkezik a közvélemény óhajaival. Amily kevéssé vagyunk megelégedve a külügyminisztérium úgynevezett felvilágosításával, ép oly kevés örömünk telt a delegátus urak maga+sivtáoAUc«». Semmi önbizalom, semmi erély, amivel azt árulnák el, hogy ők nem csak arra valók, hogy a megtörtént tényeket tudomásul vegyék, hanem, hogy a külügyi politika irányára döntő befolyást gyakoroljanak. Ott ülnek, nem mint komoly államférfiak, kik egy nemzet akaratát jöttek érvényesíteni, hanem mint kávéházi politikusok, akik hálás szívvel rágódnak a diplomáczia titkainak egy-egy sovány konczán. Az egész intézmény ép oly kevéssé parlamentáris, mint amily kevéssé magyar, s mintha maga is érezné közel végét, csöndes semmittevéssel igyekszik kiérdemelni e világból mihamarabb való kiszólittatását. — november 7. A tegnap és ma lefolyt pótválasztások eredménye pártunkra nézve nagyon kedvezőtlen volt. Szilágy-Somlyón Bánffy György báró mérsékelt ellenzéki győzött Thaly Kálmán ellen, Udvarhelyen pedig Szilágyi Virgilt választották meg. A jó székely város ugyan megtisztelte magát ezzel a politikai szajhával, akit tisztességes párt undorodik a kebelébe fogadni. Az átalános választási mozgalmak idején ott járt pártunk elnökénél Mocsáry Lajosnál, kérve, hogy léptesse föl valahol mint függetlenségi párti jelöltet. Olyan emberrel azonban mint Szilágyi Virgil, aki többször vált elvet mint inget, becsületes párt nem állhat szóba. Elment hát Tisza Kálmánhoz, az pártul fogta s megcsinálta kormánypárti képviselőnek. Hogy az lett, nem csodáljuk, belevaló nagyon a Tisza Kálmán bandájába; de hogy épen Udvarhely, ez a derék székely város, választotta meg, azt már csakugyan restelljük. A hivatalos körökön kívül álló laikusok már hetek óta törik magukat, hogy mi lehet a tulajdonképeni oka annak a „nagy“ és „benső“ barátságnak, ami az olasz királyt a metropolisba vezette, hogy keblére ölelhesse Ausztria-Magyarország királyát. Most lassanként kibújik a szeg a zsákból, s kiderül, hogy a nagy barátság vége megint csak okkupáczió lesz. Egy franczia lap ugyanis, az olasz király bécsi útja alkalmából a következő rövid, de nagy jelentőségű közleményt hozza: „Észak- Albániában Ausztria - Magyarországra nézve kedvező mozgalom észlelhető, s az albánok várják az okkupácziót a monarchia részéről.“ Ha az albánok már várják az okkupácziót, akkor kéz alatt a bécsi udvar már csinálja az útját, s minket Albánia okkupálásával is ép úgy lepnek meg, amint megleptek Bosznia annektálásával, hogy azon változtatni többé nem lehet, s az opportunizmus során nyargaló politikusok ebbe is, mint bevégzett ténybe, belenyugosznak. Most már csakugyan nem azt kérdjük : „Wo ist die Katze ?“ hanem, hol a dualizmus? A berlini Montagsblatt, mely nem csak félhivatalosságáról, hanem jól értesültségéről is híres és átalánosan megbízható forrásnak tekintik, legújabb számában Ferencz Józsefnek az olasz királynál teendő látogatásáról hoz hírt. Egész bizonyossággal jelenti, hogy „Ferencz József császár és király még az év lejárta előtt fogja Humbert királyt viszont meglátogatni. A látogatás valószínűleg Turinban, vagy a Riviérának egy másik helyén fog megtörténni.“ Utaink. Közlekedési viszonyaink siralmassága általános panasz tárgyát képezi. Tömegesen érkeznek a levelek az ország minden részéből, melyekben élesebbnél élesebb hangon mondják el, hogy ez állapot tűrhetetlen, mert gazdát, iparost, kereskedőt egyaránt tönkre tesz. Ez irányban hozott czikkünk nagy visszhangot keltett az egész országban. A járhatatlan utak miatt elzárt vidékek lakói életkérdésüknek tekintik ez ügyet, s minden politikai és egyéb kérdésnél fontosabbnak tartják, hogy e kérdés valahára élénkebben szóba hozassák és az intéző körök figyelmébe ajánltassék. E hangulat kifolyása gyanánt adjuk a következő Zomborból kapott Czikket: A szél lerázza a fákról a sárgult leveleket, a kék eget homályos, sötét felhők borítják. Az ősz bevonult. Valamint az ember ősz korában összeszámlálja az eredményt, melyet takarékosságának köszönhet, és úgy képezi az ősz azon időszakot, melyben a gazdák egész évi fáradozásukért kárpótlást szereznek, hogy a télnek bizalommal nézhessenek szemébe. A gazda elvégezte gazdai teendőit, ráér az aratott termények eladására. A kereskedő és iparos tőle várja üzlete élénkítését. A földmivelő pénzhez igyekszik jutni. Vesz magának és családjának meleg öltönyöket a télre, kipótolja gazdasági hiányait. Az üzlet virágzásnak néz elébe. Gazda, kereskedő és iparos reményeit ez időszakba helyezi. Ilyen volna az ősz. De tényleg nem ilyen. Minden évben hoz magával egy vendéget, melyet már igen jól ismerünk, és ez a rossz út. Ez teszi a gazda, iparos, kereskedő reményeit tönkre. A közlekedés megszűnik, úgy a felső Tiszavidéken, hol a sár olyan mint a szurok, valami*, “ Bánátban, hol a kocsi a feneketlen sártengerbe =«is..j __i_______j.n utak Europa gabnakamarájának legtermékenyebb vidékein. Épített, kövezett közutaink alig vannak. És ha vannak, oly állapotban, hogy isten mentsen minden ép embert, hogy azokon utazzék, vagy fuvaroztasson. A vállalkozók úgy látszik, azt a zsidót vették mintaképül, ki arra a kérdésre, hogyan készítenek egy trombitát, azt felelte: „Végy egy lyukat, öntsd körül sárgarézzel és kész a trombita.“ E vállalkozók is az utcsináláshoz vesznek mészköveket, aztán nem tekintve, hogy az a kő nagy-e, kicsi-e, szegletes vagy gömbölyű-e, egymás mellé rakják. A kövek közzé homokot szórnak és kész a köút. A kocsik haladnak is szépen a kövezett út mellett, mindaddig, ameddig csak lehetséges, és csakis ha ez a lehetőség megszűnt, akkor vetemednek a bátrabbak arra a merész gondolatra, hogy kocsijukat a köutra hajtsák. Jaj azonban nekik, mert ha a kocsi nincs csupa vasból, akkor darabokra törik. A homokot, mely a kövek közé van szórva, vagy kifújja az őszi szél vagy kimossa az eső, és akkor ép annyi lyuk támad, veszedelméül lónak, kocsinak, embernek. Az országutak kétszer vannak évenkint hosszabb időn át használhatlan állapotban; ősszel, amíg az ég nem teremt kövezetet erős fagy által; tavasszal, ha a hó olvadni kezd, míg a nap fel nem szárítja. Mind a két időszak hónapokon át tart, amikor ipar és kereskedelem teljesen panganak. A földmivelő nem adhatja el terményeit, mert nem hozhatja be a piacra, hanem azért pénzt teremtenie kell, mert az adóvégrehajtó nem ismer könyörületet, s igy abba a kényszerhelyzetbe jut, hogy arcza verejtékével összekapart termését, vagy a falusi üzérkedőnek kénytelen eladni fele áron, vagy pedig ami ezerszer rosszabb, az uzsorás áldozatává lesz, kinek körmei közt menthetlenül el van veszve, mint a légy, mely a pók hálójába került. Iparos és kereskedő tétlenségre van ez idő alatt kárhoztatva. Valamint a lánczon egyik gyűrű a másikat éri, úgy érik a rossz utak kalamitásai egymást. A mezei gazdák vagyona dob alá kerül, a kereskedők csődöt mondanak ; az élet és vagyonbiztosság mindig zavarosabb lesz ; a jövő oly képet tár elénk, melytől irtóznunk kell. Aki nem hiszi, olvassa a hivatalos lap hosszú árverési jegyzékeit, vagy vessen egy pillantást a különféle újságokba, melyek rablási és gyilkossági tudósításokkal vannak tele. Ma már Angyal Bandiék korszakának színvonalán állunk, hát mit hoz majd még a tél, mely a nyomort csak növeli ? Minden józan gondolkozó el fogja ismerni, hogy a földmivelő képezi az állam főtényezőjét, az ő javától függ a kereskedő, gyáros, iparos java. Ez a tényező azonban összeesőben van. Támogatni, gyámolítani kellene. A gyámolitás, támogatás egyik módja volna jó országutak építése. Jó országutak szükségesek, hogy a földmivelő, a mikor akarja és annélkül, hogy mezei munkálatait félbeszakítani kellene, termését könnyen és oda vihesse piaczra, a mikor és ahol legmagasabb áron eladhatja. Építsenek használható közutakat és az üzletek nem fognak az évnek ép legnagyobb forgalomra számítható részeiben pangani, a gyáros és iparos munkát adhatnak száz meg száz kéznek, a börtönök lakói megfogynak, a közbiztonságot nem fogják rögtönbíráskodással fentartani. Minden kormány első és legszentebb kötelessége, az állampolgárok jólétéről gondoskodni, azt minden áron előmozdítani. A mi kormányunk azt hiszi, hogy hivatásának már megfelel, ha újabb és újabb adók feltalálásán töri fejét , de amellett nő a deficit évről-évre, nő az óriási adósság, nőnek ennek kamatjai. Daczára a kolosszális deficzitnek, daczára annak, hogy az állampolgárból az adógép kipréseli utolsó fillérét, nem történik semmi az adózó polgár üdvére és hasznára. Milliókat és milliókat fektetnek vasutak építésébe minden évben és nincsenek utaink, hogy a vaspályákat megközelíthessük. Ennek véget kell vetni. Az olasz szövetséges Umberto olasz királynak bécsi látogatása, elég különös dolog, nem hagyja nyugodni az orosz köröket. Határozottan erősítik, hogy e látogatást nyomon fogja követni a találkozás Umberto király és Vilmos császár közt, e találkozás pedig a mint kísérlet akar lenni az osztrák-magyar-német-olasz szövetség megkötésére, és úgy bizonyos, hogy egyéb eredménye nem lesz, mint az európai béke megbontása. Kétségtelen, hogy nagyon fekete szemüvegen át nézik a közép európai államok szövetségi kísérleteit, és fő oka nyugtalanságuknak az, hogy Oroszország háttérbe szorításától félnek, de másrészt, ami nem az orosz viszonyokra vonatkozik, okoskodásaiktól nem lehet megtagadni az alapot. Olaszország szövetkezése a német és az osztrák-magyar monarchiákkal amint nem marad meg tisztán az érdekelt hatalmak egymás közti viszonyainak rendezésén belül, hanem határozott jelenségeket nyújt arra nézve, hogy agresszív, hódító czélzattal is bír, abban a peremben az európai békének nincs fenyegetőbb ellensége, mint az újonnan inaugurált szövetség. Érdekesnek tartjuk ismertetni az orosz lapok vélekedését arról a találkozásról, melyet oly diadallal, oly gyönyörködve emlegetett a külügyminisztérium mostani vezetője a delegáczió tegnapi ülésében. November végén vagy deczember elején várják Umberto királyt Berlinbe , itt kell bevégeznie azt, amit Bécsben megkezdett, írja a Novoje Vremja. Annyi bizonyos, hogy Olaszország szövetvetkezése Ausztriával és Németországgal elvileg el van határozva, sőt már formulázva is, de még nincs aláírva. Az olasz kormány Bécsben időzve nem tökölte el magát e néhány nap alatt megkötni politikáját ; a király s a miniszterek visszatértek haközvéleményét s a parlament hangulatát, és kifürkésszék, minő hatással lesz a bécsi demonstráczió az angol s franczia kormányokra. Mert ha Olaszország aláírja az Ausztriával és Németországgal való szövetséget, annak az a jelentősége, hogy összetépi a Francziaországgal valót és eltaszítja magától Angliát. Ha Mancini külügyminiszter azt tartja, hogy Olaszország java az északi hatalmakkal való szolidaritást kívánja, viszont Depretis úgy vélekedik, hogy ezt a szövetséget meg kell akadályozni, s azért is utazott Bécsbe, noha az utolsó pillanatig ellenezte a király bécsi útját. Azt kell most megítélniük az olaszoknak, hogy kinek van és kinek nincs igaza. Ha pedig Umberto Berlinbe is elmegy, nem lesz az többé demonstráczió, hanem vállalkozás Olaszország új politikája czéljainak összegezésére és irányának végleges megállapítására. Németország, Ausztria és Olaszország koalícziója megbontja az európai békét. A török háború után csak azért nem tört ki az európai háború, mert minden hatalom el volt szigetelve, tehát egy sem számíthatott a másiknak támogatására. A háborútól való félelem úgyszólván kézzelfogható jen, a népek feje fölött függött azon pillanatban, mikor Beaconsfield és Salisbury lordok az osztrák-német szövetséghez akartak csatlakozni. Az angolok józan esze és Gladstone pártja szétszórták ezt a gyilkos kombinácziót. Most pediglen újjászületett e kombináczió : Olaszország helyettesíti Angliát a hármas koalíczióban. Igaz ugyan, hogy Olaszország nem állító párhuzamba Angliával, de a szárazföldön mégis jóval becsesebb szövetséges Ausztria és Németország előtt amannál , hiszen minden feszélyeztetés nélkül hódíthatnak keleten és délen, holott Anglia követelő és álnok szövetséges volna, sőt cserben is hagyná társait. Olaszország szövetsége a másik kettőre sokkal előnyösebb, hasznosabb, körülbelül két hadsereggel ér föl. Ravaszság dolgában mesterek az olaszok is, de becsük épen abban rejlik, hogy az északi hatalmak majd minden kudarcza Olaszországra is háramlik, míg az angolok az ő megközelíthetetlen szigetükön nem vesznek részt Ausztria és Németország leigázásában, míg egyik vagy másik fél vereségét szabadon kizsákmányolhatják. Siker esetében Olaszország követelései kielégíthetők Németország és Ausztria érdekeinek megcsonkítása nélkül. Németország, Ausztria és Olaszország koalicziója lényegesen megváltoztatja Európa fiziognomiáját. Három olyan nagyhatalom szövetsége, amelyek kölcsönösen fedezik egymás hátát, lehetetlen, hogy kormányaikban harczias és hóditó ösztönöket ne ébresszen, kivált mikor a millióra rugó seregek készen állnak és a népképviseletnek nincs még meg az a hatalma, amellyel birnia kellene. Bármily titkolódzva beszéljenek is a hivatalos publiczisták az osztrák-magyar-német-olasz szövetség védelmi jelentőségéről, mégis csak fenyegető lesz ez a koaliczió, védelmi műve a hóditó politikának és a háború hirdetője, helyreállítása végett, így tehát az ott tartózkodó analigisták számát fogja szaporítani. Dr. Kemay a szegények háza orvosa, ki mint gyanús hasonlólag Kilmainhamban börtönöztetett be, azt nyerte, hogy 500 font sterling gyüjtetett számára és Meathben mint parlamenti jelölt fog megválasztatni. Parnellt Corkban a kereskedelmi kamara egyhangúlag elnökké választotta, a waterfordi városi tanács pedig Diliont 23 szóval 4 ellen díszpolgárrá választotta. Fawett a postaminiszter a kormány hibáit igen jól látja be és az ír dolgokról a többek közt, úgy nyilatkozott, hogy az írek legnagyobb részben azokká lettek, aminőkké őket a kormány tette. Dublinból azt jelentik, hogy a landliga rögtön megváltoztatta eddigi taktikáját a landcourtokra nézve. Eddig ugyanis az ír népet arra intette, hogy ne forduljanak ezekhez a törvényszékhez, most ellenben azt üzeni a haszonbérlőknek, hogy mindnyájan ahhoz forduljanak pereikkel, melyek az új agrárius törvény hatáskörébe esnek. A landliga ez által a kormányt még biztosabban reméli zavarba ejthetni, mint ellenkező politikával. Mindeddig 12,000 haszonbéri pereset van bejelentve az agrárius törvényszék előtt és az már eddig is úgy látja, hogy nem lesz képes ezeket mind elintézhetni. Ha tehát valamennyi haszonbérlő haszonbéri pörös ügyeivel az agrárius törvényszék elébe jönne, akkor még 50 agrárius törvényszék sem volna elegendő, még ha 20 egész évet szánna is rá, hogy ezekben a körökben ítéletet hozzon. Még távolról sem gyaníthatni, miként fog most a kormány intézkedni, de annyi bizonyos, hogy az agrárius törvényszékek elégtelenek, ha a kormány bármennyire terjeszti is ki azoknak hatáskörét. Amit lapunk e napokban megjósolt, hogy a Guy Fawkes népünnep alkalmával tüntetések lesznek a minisztérium ellen Londonban, az csakugyan megtörtént. Még ugyan bővebb részletek hiányoznak és csak annyit tudhatni, hogy az írek által lakott városrészekben, jelesül Hollowayban, Paddingtonban, Clerkenweellben és Saint Gilesben Gladstone, Harcourt és Forster kitömött bábjait végighurczolták az utczákon, de a rendőrség úgy tett, mintha nem vette volna ezeket a tüntetéseket észre és távol tartotta magát azoktól. De a lapok most arról mégis szólknak és azt kívánják, hogy a kormány intézkedjék, hogy e népünnep betiltassék. A landliga, noha, mint említettük, az agránővéréit, de azért titokban meg sem szűnt meg lázítani az íreket. Balmulletben a zavargások megújultak és a kormány oda 200 katonát és ugyanannyi rendőrt küldött. Ez utóbbiak már nem elégesznek meg rövid botjaikkal, hanem kardokkal és revolverekkel vannak felfegyverkezve. A balmulletiek az Aglow felé vezető utat kőrakásokkal több helyen eltorlaszolták, hogy a katonaság és rendőrség elnyomulását a mennyire lehet késleltessék. Az írek a landliga uj rendeletének, mely az tanácsolja nekik, hogy forduljanak pörös ügyeikkel az agrárius törvényszékekhez, nem mindenütt engedelmeskednek, nem annyira részakaratból, hanem azért, mert bár mint ítéljen is a törvényszék, ők nem képesek a haszonbért fizetni, így jelesül Waterford grófságban több helység haszonbérlői megtagadták a haszonbér fizetést, Cool Meenben és Crannyban pedig a haszonbérlők plébánosuk vezérlete alatt Kildysartba mentek és kijelentették, hogy mindaddig, míg Gladstone és Forster Írországot rosszul kormányozzák és ők a minisztériumban maradnak, nem fognak egy penny haszonbért se fizetni. A landliga legújabb manőverje. A landliga ügye, daczára feloszlatásának, most mégis sokkal fényesebben áll, mint valaha. A kormány ugyan még át nem akarja látni, hogy ezért nem él szigorú rendszabályaival, de ez minden tekintetben mutatkozik. Sextont kénytelen volt megingott egészsége következtében szabadon bocsátani és midőn ez elhagyta a kilmainhami börtönt, azt javasolták neki, hogy utazzék Francziaországba egészsége s nihilisták és az orosz katonaság. A muszka rendőrség már régóta nyomában van egy összeesküvésnek, de az összeesküvőket sokáig nem bírta megtalálni. E hó 2-án Gacsinában a czári palotában öt császári palotabeli hivatalnok fogatott el, kiket azon gyanú terhel, hogy ők is az összeesküdtekkel állottak összeköttetésben. Miután többen közülök elég gyengék voltak, hogy a divatos vallatásnak, mely kancsukával és egyéb kínzószerek alkalmazásával történik, nem tudtak ellent állani, oly vallomásokat tettek, melyekből az derült ki, hogy a nihilisták ismételni akarták Gacsinában a téli palotabeli merényletet, az által, hogy a palotát fel akarták robbantani , a földalatti helyiségeket megvizsgálták, és csakugyan találtak itt-ott csekély mennyiségben dynamitot, de ez a mennyiség nem lett volna elegendő a palota felrobbantására. A vizsgálatból kisült az is, hogy lehetetlen lett volna a dynamitot a pinczébe csempészni, ha a nihilistákkal a gacsinai katonai őrség nem lett volna egyetértésben és az ott őrségen levő csapatok rögtön eltávolíttattak és mások hozattak oda Pétervárból. De sokan azt tartják, hogy ez által a csere által a czár és Gacsina lakói élete még nem lesz jobban biztosítva, mint eddig volt, mert a katonaság, kivált Pétervárott és Moszkvában, már annyira meg van nyerve a nihilizmusnak, hogy a legénység közt ép úgy mind a tisztek közt alig találhatni már kevés embert, ki nem volna kész a néphez csatlakozni. Legújabb időben azon öt kiáltvány közt, melyeket a nihilisták kibocsátottak, az egyik a császári tengerész tisztekhez volt intézve és ez nem hibázta el hatását. A forradalmi végrehajtó-bizottság ebben a kiáltványban felszólítja a tengerész tiszteket, hogy tömegesen csatlakozzanak a szent ügy harczosaihoz és kövessék tiszttársaik példáját, kik most a szabadságért a börtönökben szenvednek — nevek e proklamáczióban nincsenek említve. Egyszersmind az is van mondva e kiáltványban, hogy ha találkoznának olyanok, kik az igazság és szabadság ügyét nem tennék magukévá, hanem a nyers erőszak és hatalom mellé sorakoznának, akkor a nép akaratának végrehajtói meg fogják őket találni és az ő sorsuk oly borzasztó lesz, mint magáé a zsarnok hatalomé, melyhez ragaszkodnak.