Gazdasági Lapok, 1850 (2. évfolyam, 1-84. szám)
1850-08-01 / 61. szám
talságot jobban ámítja, mint a fontolt igazság útjára vezérli. Annyival is inkább, mert több ezer éves tapasztalatok mutatják a görög és római történetekben , hogy a nagy ékesenszólás, minekutána jobbára csak a képzelődés légkörében a gyakorlati élet kellékeit egészen mellőzve kóvályog, a milly ellenállhatlanul ragadja az indulatokat, olly ellenállhatlanul sodorja a népeket a végső nyomorúságba. Elég legyen itt csak Demosthenes tetteit emlékezetbe hozni, hogy átláthassuk, mikép ékesenszólással a népek boldogabb jövőjét megállapítani nem lehet. Hagyjunk fel tehát az ékesenszólással, s az ezzel járó határtalan boldogság ígéretének reményével, s szálljunk le a prózai világba, a tettek mezejére, az emberi lélek természetének és ebből eredő tetteknek, elkerülhetlen következéseire, és mindjárt fogjuk látni, hogy miért dologtalanabb köznépünk most, mint hajdan volt. Ha én számos évekig kamatokat fizettem hitelezőmnek , s egyszer a felsőbb hatalom azt végezi, hogy én többé kamattal nem tartozom, bár elvitázhatlan is előttem, hogy én hitelezőm javait szerződésileg bírom és használom, nem-e azon eszme villan fel agyamban, hogy hát én azzal igazságosan soha se tartoztam, s igy amit eddig fizettem is csak zsarolás volt. Ha tehát a magyar birtokosok kényszerítve lőnek,hogy jobbágyaiknak a dézmát és robotot elengedjék, a jobbágynak minden más szolgálatja s érdeme nélkül ingyen — nem-e természetesen azon eszme támad benne, hogy ő azzal eddig se tartozott, hogy a föld, mit birt, örök joggal mindig az övé volt, s igy ő számos éven keresztül jogtalanul kényszerittetett robotot szolgálni, és dézmát adni. Hogy bennök ezen eszme támadt, megmutatták tetteik, mikor az engedményekkel meg nem elégedve, határuk több részeit is, földjeit, rétjeit, sőt erdeit is a birtokosoknak erőszakkal elfoglalni törekedtek; sőt még a pusztai birtokokra is rátették kezeiket, ha azokon felében, vagy készpénz fizetés mellett, több évekig földeket bírtak. És ha csak egykét helységben sikerülne is efféle erőszak, még azokat is magával ragadná a nép közül, kik az illy eljárást különben a legnagyobb bűnnek tartják vala. És hogy ekkor az eltulajdonítás olly fokra hághat, mit a kormány többé korlátozni sem képes , mutatják a szöllő-dézmák. Szabad legyen kérdeni, mi köze ezeknek az urbérrel? — és mégis kényszerült a volt magyar kormány, ezen eltulajdonítást is helyben hagyni. Vagy talán ezt is hűbérnek találjátok, mint a dézmát és robotot? — pedig bizony barátim ez egyik sem hűbér (feudum), hanem csak haszonbér (árenda), mit a birtokos földje használatától évenkint kíván. Nem is olvastátok a történetek könyvében, hogy 14 század elforgása alatt, valaki hűbéri tartozásait, mint vasallus —valaha ásóval, kapával, kaszával vagy ganéj-hordással rótta volna le. Olvassátok meg Montesquieu a törvények szelleméről írott halhatatlan munkája III-ik kötetének 30 és 31-ik könyveit, világosan fogjátok látni, hogy a robot és dézma hűbéri szolgálat soha se volt. De mi hát a robot és dézma? kölcsönös, írott, vagy szokásos , de mindig törvényes és igazságos szerződés. Mert ha egy haszonbérlő sokalja a szerződési szolgálatokat, a másik elfogadja és örömest megadja. S igy itt kényszerítve soha senki se volt *) És hogy az úrbéri szerződés felmondása mindig nyitva állott, mióta a Thereziai úrbér tettleg életbe lépett, azt mindenki tudja. Sőt a jobbágynak még azon előnye is megadatott, hogy a haszonbérbe birt javakat el is adhassa, mire vevő mindég bokrosan találkozott. Az emberi társaságnak egyedüli alapja a szerződés és alku. Szerződések tartják fel a trónokat, nemzeteket, s egyes polgárokat: e nélkül pusztítás és dúlás mindenütt. De még az erőszakos foglalásokat is, későbben csak kölcsönös írott, vagy szokásos szerződések tarthatják meg. E nélkül a foglalások, csak ideiglenesek, ingadozók, miket a változott körülmények halomra döntenek.—És ti ezen erős oszlopot ingatjátok meg? — Örök igazság volt és leend mindenha, hogy ki mint szerződött, úgy szolgáljon. Mi lenne a világból, ha p. o. a fogadott béres szántani nem akarna, a kocsis be nem fogna, a napszámos nem kapálna, a varga megfizetett pénz után sem akarna neked sarut várni stb. A ki a másét bírja, fizessen, vagy szolgáljon, s ha nem akar, adja vissza javait a tulajdonosnak. Fiat justitia aut pereat mundus. Hiszen (ha jól emlékszem) b. e. Ferencz királyunk jelszava is ez volt: Justitia est Regnorum fundamentum. — Igaz, hogy igen kényelmes dolog , ha valaki tartozását más fizeti meg, a kötelezett pedig ingyen élvezi a más jószágának hasznait. De egyezik-e ez az osztó igazsággal, s hogy a jobbágy robotját és dézmáját, a varga, asztalos, kőmives, ács, vagy épen az álladalom vagy egy részben maga a birtokos fizesse, hogy a jobbágy henyélve élhessen? — Henyélve mondom, mert világosan látjuk, hogy a hajdani jobbágy dolgozni nem akar. És e miatt igen csalatkoznak, kik vélik, hogy másnak ugyan nem, de magoknak jobban dolgozván, majd a közjóra többet adózhatnak. Az édes henyeség a miveletlen népnek olly kellemetes és csábító, hogy ha a kevesebb munkával épen úgy élhet, mint előbb a többel, iparkodni nem fog. A gatyában, szűrben, mezítláb-járás ő neki terhére nincs, mert azt megszokta, s igy a robotra fordított idejét most el fogja henyélni: mi mintegy 30 millió napszámot tehet a két hazában. És e mellett, ha magának se dolgozik többet, mégis kényelmesebben élhet mint az előtt, mivel a dézmát megnyerte — ingyen, melly mintegy 7 millió mérőre mehet évenkint, mit 4 fijával számolva tenne 28 milliót váltóban. Ennyivel kellene a jobbágynak adó fejében a * ) Csakhogy e viszony eredetileg nem egyezkedésből, hanem egyoldalú kényszerítésből származott. Szerk.