Gazdasági Lapok, 1850 (2. évfolyam, 1-84. szám)

1850-08-01 / 61. szám

talságot jobban ámítja, mint a fontolt igazság útjára vezérli. Annyival is inkább, mert több ezer éves tapasztalatok mutatják a görög és római történe­tekben , hogy a nagy ékesenszólás, minekutána jobbára csak a képzelődés légkörében a gyakorlati élet kellékeit egészen mellőzve kóvályog, a milly ellenállhatlanul ragadja az indulatokat, olly ellen­­állh­atlanul sodorja a népeket a végső nyomorúság­ba. Elég legyen itt csak Demosthenes tetteit emlé­kezetbe hozni, hogy átláthassuk, mikép ékesenszó­­lással a népek boldogabb jövőjét megállapítani nem lehet. Hagyjunk fel tehát az ékesenszólással, s az ezzel járó határtalan boldogság ígéretének remé­nyével, s szálljunk le a prózai világba, a tettek me­zejére, az emberi lélek természetének és ebből eredő tetteknek, elkerülhetlen következéseire, és mindjárt fogjuk látni, hogy miért dologtalanabb köz­népünk most, mint hajdan volt. Ha én számos évekig kamatokat fizettem hi­telezőmnek , s egyszer a felsőbb hatalom azt végezi, hogy én többé kamattal nem tartozom, bár elvitázhatlan is előttem, hogy én hitelezőm javait szerződésileg bírom és használom, nem-e azon eszme villan fel agyamban, hogy hát én azzal igaz­ságosan soha se tartoztam, s igy a­mit eddig fizet­tem is csak zsarolás volt. Ha tehát a magyar birto­kosok kényszerítve lőnek,hogy jobbágyaiknak a déz­­mát és robotot elengedjék, a jobbágynak minden más szolgálatja s érdeme nélkül ingyen — nem-e természetesen azon eszme támad benne, hogy ő azzal eddig se tartozott, hogy a föld, mit birt, örök joggal mindig az övé volt, s igy ő számos éven ke­resztül jogtalanul kényszerittetett robotot szolgálni, és dézmát adni. Hogy bennök ezen eszme támadt, megmutatták tetteik, mikor az engedményekkel meg nem elégedve, határuk több részeit is, földjeit, rétjeit, sőt erdeit is a birtokosoknak erőszakkal el­foglalni törekedtek; sőt még a pusztai birtokokra is rátették kezeiket, ha azokon felében, vagy kész­pénz fizetés mellett, több évekig földeket bírtak. És ha csak egykét helységben sikerülne is efféle erőszak, még azokat is magával ragadná a nép kö­zül, kik az illy eljárást különben a legnagyobb bűn­nek tartják vala. És hogy ekkor az eltulajdonítás olly fokra hághat, mit a kormány többé korlátozni sem képes , mutatják a szöllő-dézmák. Szabad le­gyen kérdeni, mi köze ezeknek az urbérrel? — és mégis kényszerült a volt magyar kormány, ezen eltulajdonítást is helyben hagyni. Vagy talán ezt is hűbérnek találjátok, mint a dézmát és robotot? — pedig bizony barátim ez egyik sem hűbér (feudum), hanem csak haszonbér (árenda), mit a birtokos föld­je használatától évenkint kíván. Nem is olvastátok a történetek könyvében, hogy 14 század elforgása alatt, valaki hűbéri tartozásait, mint vasallus —vala­ha ásóval, kapával, kaszával vagy ganéj-hordással rótta volna le. Olvassátok meg Montesquieu a tör­vények szelleméről írott halhatatlan munkája III-ik kötetének 30 és 31-ik könyveit, világosan fogjátok látni, hogy a robot és dézma hűbéri szolgálat soha se volt. De mi hát a robot és dézma? kölcsönös, írott, vagy szokásos , de mindig törvényes és igazságos szerződés. Mert ha egy haszonbérlő sokalja a szer­ződési szolgálatokat, a másik elfogadja és örömest megadja. S igy itt kényszerítve soha senki se volt *) És hogy az úrbéri szerződés felmondása mindig nyitva állott, mióta a Thereziai úrbér tettleg életbe lépett, azt mindenki tudja. Sőt a jobbágynak még azon előnye is megadatott, hogy a haszonbérbe birt javakat el is adhassa, mire vevő mindég bokrosan találkozott. Az emberi társaságnak egyedüli alapja a szer­ződés és alku. Szerződések tartják fel a trónokat, nemzeteket, s egyes polgárokat: e nélkül pusztítás és dúlás mindenütt. De még az erőszakos foglalá­sokat is, későbben csak kölcsönös írott, vagy szo­kásos szerződések tarthatják meg. E nélkül a fog­lalások, csak ideiglenesek, ingadozók, miket a vál­tozott körülmények halomra döntenek.—És ti ezen erős oszlopot ingatjátok meg? — Örök igazság volt és leend mindenha, hogy ki mint szerződött, úgy szolgáljon. Mi lenne a világból, ha p. o. a fogadott béres szántani nem akarna, a kocsis be nem fogna, a napszámos nem kapálna, a varga megfizetett pénz után sem akarna neked sarut várni stb. A ki a má­sét bírja, fizessen, vagy szolgáljon, s ha nem akar, adja vissza javait a tulajdonosnak. Fiat justitia aut pereat mundus. Hiszen (ha jól emlékszem) b. e. Fe­­rencz királyunk jelszava is ez volt: Justitia est Reg­­norum fundamentum. — Igaz, hogy igen kényelmes dolog , ha valaki tartozását más fizeti meg, a kö­telezett pedig ingyen élvezi a más jószágának hasz­nait. De egyezik-e ez az osztó igazsággal, s hogy a jobbágy robotját és dézmáját, a varga, asztalos, kő­­mives, ács, vagy épen az álladalom vagy egy rész­ben maga a birtokos fizesse, hogy a jobbágy he­nyélve élhessen? — Henyélve mondom, mert vi­lágosan látjuk, hogy a hajdani jobbágy dolgozni nem akar. És e miatt igen csalatkoznak, kik vélik, hogy másnak ugyan nem, de magoknak jobban dolgozván, majd a közjóra többet adózhatnak. Az édes henyeség a miveletlen népnek olly kellemetes és csábító, hogy ha a kevesebb munkával épen úgy élhet, mint előbb a többel, iparkodni nem fog. A ga­tyában, szűrben, mezítláb-járás ő neki terhére nincs, mert azt megszokta, s igy a robotra fordított idejét most el fogja henyélni: mi mintegy 30 millió nap­számot tehet a két hazában. És e mellett, ha magá­nak se dolgozik többet, mégis kényelmesebben él­het mint az előtt, mivel a dézmát megnyerte — in­gyen, melly mintegy 7 millió mérőre mehet éven­­kint, mit 4 fijával számolva tenne 28 milliót váltó­ban. Ennyivel kellene a jobbágynak adó fejében a * ) Csakhogy e viszony eredetileg nem egyezkedés­ből, hanem egyoldalú kényszerítésből származott. Szerk.

Next