Gazdasági Lapok, 1871 (23. évfolyam, 1-51. szám)
1871-03-26 / 13. szám
194 Az elsorolt fajtákból pedig legjelesebbeknek tartatnak, tekintettel úgy a minőség, mind a mennyiségre nézve a fehérekből a) kisfehér; b) a veresdinka, vagy mint nálunk nevezik, veresmuskotály; c) az ezüstfehér; d) a mézesfehér ; e) a nagyfehér; a feketékből ellenben, mindannyi fölött a kadarka kitűnő bora, s a csókaszőlő nagy és biztos termése és sok színe miatt. Hogy a kadarka, a kitűnő veresbornak egyik fő-fő faja, az iránt a megállapodás hegyemen átalános, s ajánlja ezen fajt még az is, hogy rendesen jól is terem. Egyetlen árnyoldala csak az, hogy nem minden évben érik meg teljesen. Ezt különösen érzem azóta, hogy a fekete-burgundinak észlelem ez irányban is nagy fensőbbségét. A szőlőmben előfordult fajokra nézve az első év szürete bekövetkeztéig ily formán és nagyjából eligazodván, hozzáfogtam szőlőmnek új felosztásához. Szükségem volt erre átalában a jobb rend miatt, de azért is, hogy a bekövetkezendő átalakításnál szabályosan mozoghassak, és hogy elvégre legyenek a szőlőben minden irányban utak is, melyeken a szükséges közlekedés a munkák és a szüretnek ideje alatt eszközölhető legyen. Régi állapotában szőlőmnek, ha egyes részeit megtekinteni akartam, utak hiánya miatt azon keresztül-kasul kelle botorkálnom; s azután a szőlőtőkék csaknem a lakház csurgójáig foglalták el a különben elég terjedelmes telepet; s szükségem volt végül egy egészen új beosztásra azért is, mert a ház körül egy kis gyümölcsöskertet is ki akartam magamnak szakítani. Mindezen tekintetek egy egészen új felosztást követeltek. Tisztába jővén szőlőm fajtáival, s felismervén egyúttal a talajt, valamint a fajok jelesebbjeit, az uj felosztást egy hozzávetőleges felmérés alapján foganatosítottam. Hogy ez irányban is némileg tájékozhassalak, elmondom nagyjából a tervezett új berendezést. A kistétényi szőlőrész, mely mint mondom, 20 fertály s egy tagban fekszik, huszonegy szakaszra osztatott. Ezekből a 21-ik számú (1660 □ öl) szorosan az épületek körül van, gyümölcsöskertnek szakíttatott ki; a többi húsz szakasz maradt továbbra is szőlőnek. Térfogata e szakaszoknak, a felosztás szabályosságának megtarthatása miatt változó, s egyre-másra 660 □ ölre megy. A szakaszok legnagyobbika 942, a legkisebbike 378 ,újelet foglal magában. A szőlőn keresztül húzódó vízfolyásra, továbbá az új utakra, s az élősövény-kerítésekre fölment mintegy 1150□öl. A promontori részek egyes darabokban feküdvén, azoknak felosztása nem sokat változhatott. Ezek is számokat nyertek: 22-től 26-ig. A megszámozásnak azon jó oldala van, hogy rendelkezések esetében hazulról a vinczellér félreérthetlenül utasítható. Némi alosztályozást csupán a 23. és 24-ik számú részek kaptak, a talajnak eltérő természete miatt. Területre nézve ez elszórt részek a következőleg állanak; u. m.: 22- ik számú osztály — 953 □ öl. 23- ik „ „ = 1359 „ 24- ik „ „ = 3111 „ 25- ik „ „ = 1733 „ 26- ik „ „ = 845 „ Az utak mindannyiban = 400 „ A promontori részek összes területe e szerint 8404 □ öl, vagyis: 101* fertály. Ezek voltak 1861-ben az előzetes eszközlések, melyeket még ez év nyara folytában állapítottam meg, és szüret után azonnal hozzá is láttam az uj felosztásnak megtestesítéséhez. Folytattam e mellett a megkezdett munkákat a szokott módon napszámban, fizetvén naponkint a munkásoknak 45—60 krajczárt. Elébe néztem az első szüretnek, mely az 1859-diki nagy téli fagy és az ez évi szárazság miatt vajmi soványul mutatkozott! Szándékom volt mindenekelőtt a promontori puszta részeket hódítani meg. Erre azonban és más egyebekre is majd a következő levélben térek át. A viszontlátásig! Korizmics. Külföldi közlemények. Kalsruhe, 1871. jeli. elején. A vallás és közoktatásügyi m. kir. ministerium által a külföldi jelesebb földmivés iskolák berendezése, a követett tanmodor s egyátalán a gazdászat emelését czélzó műveletek elsajátítására Némethen és Helvetiába küldetvén ki; nem mulaszthatom el egy itt szokásban levő ünnepélyt az általam látogatott földmíves iskolában leírni, melynek úgy üdvös volta, mint hatályosságáról meggyőződni alkalmam volt. A karácsonyfa és az ezzel egybekapcsolt ajándékok helyesen alkalmazva, következményeiben áldást teremtenek. Ennek igazolására álljon az alább leírandó példa. A földmíves iskola vezetője az év első napján este hat órára meghívott az e napon tartandó ünnepélyre az intézetben. Kíváncsian tekintek a pillanat elé, mert el nem gondolhatom mibenlétét ennek. A még ugyan itt levő három kiküldött Hrabár, Schirilla és Sebeszta urakkal együtt tekintik meg az ünnepélyt. Az ezzélra díszített tágas tanterembe lépve, meglepetésünk fokozódott: közepén állott a karácsonyfa ízléssel díszítve, rajta számtalan apró gyertyával. A falak a gazdaság nyújtotta növényektől övezetten; a termények minden nemei, mintázatok, virágok, zöld lombok, e czélra fentartott óriási növény példányok keretében, és köztük gyertyákkal világítva kellemes benyomást tenek a nézőre. A karácsonyfa két oldalán hosszú asztalok, rajzok a tanonczok részére kiállított adományokkal, kinek-kinek szorgalma és iparkodása után mérten. A vendégek a terem előrészén foglaltak helyet. A tanonczok belépve a karácsonyfa köré csoportosultak. Egyszerre a mellékteremből a filharmonica andalító hangja köti le a figyelmet, magasztos érzelmekre hangolva, majd ismét egy jól betanult négyes dalt zeng a tanulók önkebeléből alakult dalárdája.— Feláll ezután dr. Rau ministeri osztálytanácsos, ki jelenleg a főfelügyeletet viszi ideiglen az intézet fölött, kinek művei után neve nem lesz ismeretlen honunk gazdaközönsége előtt sem, s rövid, de megható beszédben ecsetli az ünnepély fontosságát, eredetét, mint keresztény; megemlékezik a csata színhelyén a honért szenvedő hősökről, s köztök az intézet igazgatójáról, ki szintén ott van, s figyelmezteti a tanonczokat, hogy ne feledjék, mily hálával tartozik minden egyes polgár ezek iránt, mire a halhatatlan emlékű Metzger egykori kertészeti igazgató, s a földmives iskola létesítőjének életrajzát és érdemeit rajzolja fel. Ő volt nevezetesen, ki e század elején egyszerű kertész legényből emelkedve fel, szorgalma által köztiszteletű és feledhetlenné téve magát nemcsak Bádenben, de egész Németországban, ő volt megalapítója a vándortanitásnak, s benne tiszteli e hon első vándortanitóját. Emlékekbe hozza a tanonczoknak a hivatást, a czélt, mi reájok vár, megmutatja az utat, melyen haladjanak, inti őket szorgalom és kitartásra, végül köszönetet mond a vendégeknek, hogy jelenlétükkel tisztelték meg az ünnepélyt. Még egyszer megszólal a zene, s elzengik indulójokat a fiatalok, s következik az ajándék-kiosztás, mely gyümölcs, mit a hallgatók maguk gondoznak, ápolnak, sütemények, s végül három- négy kötet jelesebb gazdasági munkából áll. Ezeket dr Rau mindenkinek személyesen kimutatja, kezet szorít a tanulókkal, kérdéseket intéz hozzájuk, itt-ott rövid megjegyzéseket tesz. Minket, kiket szintén az intézet látogatói közé számít, nem mulaszta el saját műveivel ez alkalomra megörvendeztetni. Látva ez önzetlenséget, a valódi műveltség e szerény tetteit, egy oldalról öröm, másrészt bámulat ragadott el. Az ünnepély