Gazdasági Mérnök, 1897. január-február - Műszaki Hetilap, 1897. március-december (21. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-03 / 1. szám

GAZDÁSÁGI MÉRNÖK sági kérdésben is —r velünk szemben egyáltalán nem vezeti a méltányosság, de ta­lán szükséges lesz megjegyeznünk még a sa­ját jól felfogott érdekükből folyó méltányos­ság érzete sem. Igaz, hogy a gazdasági létkérdésekben való küzdelem nem ismer kíméletet és tekintete­ket. Ebben az egyetlen rugó az érdek. De épen ez a szempont késztethetné az osztrákokat arra, hogy ellenünk és a magyar termények ellen egy idő óta mértéken felül elkeseredet­ten hajtatott harczot ne vigyék a csatorna kérdésére. Talán mégis meggondolást kivárnia és némi tekintettel az a körülmény, hogy a mint monarchiánk osztrák fele hazánknak nyugat felé irányított ki, illetve onnan induló bevitelt akadályozni, vagy neheÉiteni akarná, mi ugyanezt tehetjük Ausztriának kelet felé irányított kivitelével; pedig a pangásnak in­duló osztrák iparnak a keletre mint fogyasztó piaczra majdnem olyan, ha ugyan nem nagyobb szüksége van mint nekünk gazda­sági terményeinkkel a nyugatra. De, hogy a vizi utaknál maradjunk egészen, megfeledkeznek osztrák szomszédaink arról, hogy Magyarország a Vaskapu szabályozásai­val mily feladatot vállalt és teljesített ? A Vaskapu szabályozásával és az Alduna megnyitásával Magyarország megtette a Kelet felé azt, sőt annál sokkal többet, mert je­lentősebbet, a mit Ausztria nyugat felé a Duna-Odera csatorna épitésével megtenni, szándékozik. Megnyitottuk a Vascaput nem­csak magunknak de az összes Duna menti államoknak és nem utolsó, de talán első sorban Ausztriának is. Magunkra vállaltuk a monarchiára háramlóit ezen sulyus kötele­zettséget minden jogféntartás, minden utó­gondolat nélkül, ezzel a nemzetközi egy, vi­szonyainkhoz képest elég súlyos áldozatot hozva, oly áldozatot hoztunk, melyre nem­csak büszkén tekinthetünk, de a melyből fo- lyólag méltányosan elvárhatjuk, sőt jogosan követelhetjük, hogy hasonló természetű kér­désekben a mi érdekeink, már csak ennek fejében és kellő méltánylásban részesüljenek. E méltánylás kötelezettsége a vizi utón első sorban Ausztriát illeti, melynek vállai- ról mi egy terhes kötelezettség felét önkényt leemeltük. Xe mondja senki, hogy mi a költ­ségeket itt csak előlegeztük és később vissza­kapjuk és ne akarja senki evvel áldozat- készségünket kisebbíteni. Tudja azt mindenki, hogy az évek hosszu sora fog elmúlni, inig a dunai forgalom oly mérvű növekedésre szá­míthatunk, hogy vele költségeink és kama­taink visszatérődének, sőt ki tudja egvátalán be fog-e következni ? Áldozataink tehát, me1 Iveket a vizi útnak Kelet felé való megnyi­tásával Magyarország hozott legalább is olya­nok, mint az Ausztria által hozandók, mert hiszen a Duna-Odera csatorna és hajóvám utján akarja behozni a befektetett tőke ka­matjait, akár az állam, akár magánvállalko­zás létesítse a csatornát. Alit mondottak volna ugyanezen, most Magyarországnak a csator­nához való csatlakozása ellen szóló urak, ha mi a Vaskapu szabályozás kötelezettségeinek elvállalásának szintúgy előtérbe toltuk volna Magyarország specifikus érdekeit, mint most odaát Ausztria érdekeit. Talán lett Volna benne módunk is valószínű, hogy ily irányú következéseinknek lett volna eredménye is. Nem hisszük azonban, hogy Ausztria mérv­adó körei, épen most, midőn a kiegyezési tárgyalásokban túlról a méltányosság elve oly sokszor hirdetve lön, ugv gondolkoznak mint azok az urak, a kik Ausztria sajátos érdekeinek túlbuzgó védelmében mindarról megfeledkeznek, a mi a múltban volt, és mi másrészt a jövőben retorzióképen még lehet. Reméljük, hogy kormányunknak sikerülend monarchiánk másik felében megszilárdítani azt a meggyőződést, hogy velünk szemben a csatorna kérdésében méltányos, sőt érdekeink védelmében jogos eljárást elvárhatunk és arra számítunk. Mindenesetre szükséges lesz ideje korán síkra szállani az oly hangokkal szemben, mint a minők a fent említett fel­iratban kifejezésre jutatlak és Ausztriában az illető köröket követeléseink jogosultságáról meggyőzni, gazdasági tekintetekben pedig ultra osztrák barátainkat chauvinistikus té­velygéseikből a helyes útra kivezetni. I. E Az acetylén robbanékonyság-a. Az acetylénnek világítási czélokra való alkal­mazása különösen Francziaországban máris nagy mértékben terjed s egész társaságok alakultak a végből, hogy kísérletekkel megtalálják a módját annak, hogy a fogyasztó maga otthon könnyű szerrel előállíthassa a világító acetylént. Valóban az uj világitószer fölötte nagy nép­szerűségnek örvend, mert a fogyasztó világ már rég várva vár az eddigivitágitó módszereknél, u. m. a gáz, az elektromos s petroleum világításnál jobbat és olcsóbbat. Ugv hitték, hogy ezt megta­lálták az acetylénben. melynek világitó ereje jóval nagyobb mint a gázé s mivel az előállítás költ­ségei a calcium carbid ára által teljesen szabá­lyozva van, ennélfogva, abban a meggyőződésben voltak, hogy ennek az anyagnak óriási mennyiség­ben való gyártása által olyannyira leszállíthat­ják az árát, hogy az acetylén idővel a leggazda­ságosabb világitő anyag leend, Azonkívül az a tény, hogy a fogyasztók ma­guk is előállíthatják nagyban fellelkesitette a fogyasztó világot. Bizonyos fokú enthusiasmussal várták a napot, mikor az acetylén megszabadítja őket a világitó gáz monopóliumától, a petroleum kétes világítá­sától s nyújt helyökbe fényes világítást olcsó áron. Abban a pillanatban, hogy az acetylén iránt ily élénk előszeretet mutatkozott rögtön s termé­szetszerűleg felmerült az a kérdés, hogy az uj világitó teljes biztosságot is nyujt-e egyszers­mind ? Azt tudták, hogy bizonyos feltételek mellett robbanó ereje van, de a kik a külömböző kísér­leteket tették vele, kezeskedtek, hogy feltalálván azt a módot, melylyel az acetylén gáz hirtelen kiterjedését megakadályozzák, semmi veszélytől sem kell tartani, A tudós világ is helyeselte az acetylén hasz­nálatát természetesen az elővigyázati intézkedések megtétele mellett. Mindazonáltal nagyon megingatta az acetylén iránti bizalmat s lehűtött a lelkesedést az a két robbanás, mely nemrégiben Francziaországaan tör­tént s szerencsétlen kimenetellel végződött.-,h A GAZDASÁGI MÉRNÖK TÁRCZÁJA. A technikai haladás világából. Légi torpedó. Scuri-féle kettős fegyver. Az emberiség jóltevője. A legújabb vizi velóczipéd. A berlini trycikh. Egy Rich nevű amerikai elektrotechnikus olyan szörnyű készüléket talált fel, melynek a puszta kimondása is rémitő, de a melyet ő maga is csak leírni birt, hála Istennek kipróbálni nem. Hogy miért nem? Mindjárt megtudjuk. Találmányát légi torpedónak nevezi s áll egy közönséges ballon­ból, melyet hydrogénnel töltenek meg s melynek felszálló képessége nem több mint 4—500 m.; a ballon aljára egy torpedó van kötve, mely 10 klgr. robbantószert tartalmazna. Ha a ballon a kitűzött magasságot eléri, egy automatikus gyujtókészttlék a hydrogént meggyujtaná, mire is a torpedó önmagától leesnék és. . .? és mért- földekre sötétséget és pusztítást, véres rombolást okozna. Ezt feltalálója az ellenséges hadak, vala­mint a megszállott városok elpusztítására ajánlja és kivihetősége kétségtelen, sőt semmi rendkiv di nincs rajta; de az eszme, az valami rémséges. Képzeljünk egy tábort, a hol egy ily torpedó szétpukkant, micsoda vértenger támadna a daliás ifjak helyén, vagy gondoljunk egy virágzó várost a kultúra magasabb fokán, micsoda temető tá­madna belőle pár pillanat alatt. Ezért nem is próbálhatja ki a feltalálója az uj gépet, mert nem hiszem, hogy a muszka czár Szibériában is en­gedne neki próbáló helyet, pedig az ottvalók számára az ilyen halál is áldás volna. Az ilyen készülék véleményem szerint többet tesz az ál­talános leszerelés érdekében, mint egy tenger békekonferenczia, mert hiába, a meddig népek lesznek a földön, addig mérkőzés is lesz és szó­val háborúságot elintézni lehetetlen, a homeopa- I likas kara fog itt jónak bizonyulni. A technikai ludomángok haladása tökéletesbitelte a háborúsko­dást, úgy amannak a tökéletesbitése fog ja azt ki is irtani. Hova jutottunk őseink ijjától ? De nem is kell annyira visszamennünk csak a kovapuskáig, me­lyet még mi is láttunk, vagy csak az elöltöltő fegyverig, mely úgyszólván tegnap még használat­ban volt. Egy oly fegyverről adok számot,mely a Nimródok keblét megrezegteti: dupla csöve van és egy-zerre két czélra lehet irányozni. Fel­találója a lüttichi Scuri Alessandro, ki az egy­kerekű vasparipának is megalkotója. 188 7-ben jött erre az eszmére s azóta szakadatlanul dolgo­zott rajta, mig végre munkáját fényes siker ko­ronázta. Fegyvere, melyet ő Scurimobilnak neve­zett el, a következő: két csővel bir, melyek igen finom menetű csavarkák segítségévei vízszintes és függélyes irányban mozgathatók, még pedig igen könnyen s a mi fő, kényelmesen, t. i. a bal kéz kis ujjának segítségével, mely egy gyürücskébe illik. A csövek forgási tengelye úgy van meg­választva, hogy két pontra czélozhatunk, mely pontokat igen könnyen megvigyázhatunk és ha a beállítás — mint mondani szokták — sikerült, egyetlen nyomás a kakasra és mindkét cső -el­sült, de sőt abban a szempillanatban mindkét el­használt patron ki is dobódott, czélzó ügyessé­günktől függ, hogy mindkét czélpontol el is ta­láltuk legyen. Scuri készített is ily rendszerű fegyvert egy 6 mm. kaliberű szalonpuskát, me­lyen próbáit bemutatta, a melyek bámulatosan sikerültek. Ő maga kitűnő lövő s olyan czél­pontokat választott, a milyeneket nem mindenki­nek ajánlanék. Két kis gyermek fejére tett egy- egy üveggolyót, a gyermekek 75 cmrre állottak egymástól s egyik 15 cmrrel magasabb volt, mint a másik. A lövés pillanatában. . . mindkét golyó izzé-porrá volt törve. A nézőközönség még a lélegzetét is visszafojtotta. A fegyvert lehet kü­lönben úgy is használni, mint akármely közönsé­ges kétcsövű fegyvert, nem szükséges egyéb, mint a gyürücske megszorítása, hogy a csövek a ten­gely körül ne mozoghassanak. E rendszernek meg van még az a jó sajátsága is, hogy a két czélpont egymástóli távolságát is ki lehet rajta számítani ; ha ugyanis a két czéípontot két különböző szem­pontból nézzük és a csövek elhajlását az ott al­kalmazott ivmérő segítségével meghatározzuk, akkor egy ismert trygoniometriai képlettel a két czélpont távolságát azonnal meghatározhatjuk. Egy lüttichi gyár, mely a rendszert szabaualmaz- tatja, már készíti is az ily puskákat és áruk nem mondható magasnak (60 márka). Scuri most azon fáradozik, hogy systémáját átvigye az ismétlő fegyverekre és pisztolyokra, képzeljük el most még a füstnéiküli lőport és bizony elmegy az ember kedve katonásdit játszani. Jól esik a sok vérontó szerszám után egy kis hygienikus újsággal is szolgálnom, az előbbi dol­gokat méltán elkeresztelhetjük az emberiség meg- rontóinak, annál is inkább, mert azt a találmányt, melyről most szólok, feltalálója az emberiség jó­tevőjének nevez, mely czim kissé reklám izü, de hát bocsássuk meg neki! Valami nagyon-nagyot ne gondoljanak Önök e czimre, mert biz ez s? nem főnyeremény, se nem 1000 hold tehermen­tes alföldi birtok, hanem.............egy szegény douche. Douche, melyet a fürdésnél szeretünk használni,

Next

/
Thumbnails
Contents