Gazdasági Mérnök, 1904. január-december (28. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-03 / 1. szám
XXVIII. évfolyam. Uj névtárán Budapest, 1904. január 3. 1. szám. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP Előfizetési díj: Egész évre 24 kor. fél évre 12 k. negyed évre 6. Alapította GONDA BÉLA 1877-ben. Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, IX. KERÜLET SOROKSÁRI UTCZA 5. SZÁM Az uj év. Lemorzsoltuk immár a szomorú emlékezetű 1903-as évet, amelynek eredménytelensége még sokáig fogja éreztetni káros hatását. A régi naptárt ujjal cseréljük fel, de az emberek, a viszonyok és a közfelfogás továbbra is a régiek maradnak. A gyarló emberiségnek nem adatván meg a jövőbe látás képessége, csupán a sejtelemre támaszkodva lehetne a jövő valószínű képét megfesteni. Ámde a lefolyt 1903-as év rendkívül változó esélyei már a sejteket is visszarettentik a profécziától. Annál kevésbé merünk mi a jóslásokba bocsátkozni, mert félő, hogy a jövőről alkotandó képünk csüggesztő, bénító hatással volna olvasóink működésére. Úgy állunk tehát az új év hajnalpirkadásánál, hogy nem láthatjuk előre ma, mit hozhat a holnap. Az a hihetetlen bizonytalanság, amely a közeljövő egét borítja, oly mértékben gyengíti az optimista emberi természetben gyökeredző reménységet, hogy a közállapotok iránt eddig észlelhető volt érdeklődést immár nagyfokú közöny készül felváltani, a holnap iránti nemtörődömség közönye. Ettől pedig óvjon bennünket ezeréves hazánk védszelleme, mert a közöny sok minden nemes törekvésnek temetője. Most pedig nagy és mélyreható közgazdasági alkotások küszöbén állunk, amelyek megvalósításához a közvélemény általános érdeklődésére mélhatlanul szükség van. Az új év első vasárnapján tehát azzal a bizalomteljes kérelemmel fordulunk. olvasóink hazafias érzéséhez, hogy vegyék ki a most következő nehéz közgazdasági munkában osztályrészüket a lehető legteljesebb mértékben, támogassák az illetékes tényezőket a nemes és komoly ügyek intézésében meleg érdeklődésükkel,amely azoknak a nemzet jogaiért és anyagi érdekeiért vívandó küzdelmekben erős hátvédjük lesz. Abban a kellemes reményben, hogy önzetlen kívánalmunk t. olvasóink körében megszivlelésre fog találni, kívánunk nekik, úgyszintén t. munkatársainknak és lapunk t. barátaink is boldog új évet. A Magyar Védő Egyesület „Szózata.“ A «Magyar Védő Egyesület» az ipartestületek kezdeményezésére a még egészen ki nem halt lelkes ügybarátok és legnagyobb gazdasági testületeinkben az ország közügyeit figyelő tagjainak buzgolkodásával a nyáron történt megalakulása óta folyton a szervezkedés csendes munkájának élt. Nagy és nem könnyű megoldásra váró kérdés az elmaradt, az elnyomott, az élő halott szerepére kárhoztatott magyar ipar fejlesztése. Csak olyan szüksége van erre Magyarországnak, mint az éhezőnek a falat kenyérre. Igaz, hogy a legutolsó, párisi világkiállításon a magyar ipar másfélezer kitüntetést vívott ki. Ha tehát ilyen fényes és kitűnő a magyar ipar teremtő ereje, hogyan lehet akkor az elnyomott magyar ipar mostosrák sorsa felett siránkozni. Ez azonban egy látszó ellentét, melyre a M. V. E. most közrebocsátott szózata kézzel foghatóan adja meg a választ abban, hogy a mintegy 4000 millió korona nemzeti munkatermelés többletéből vajmi kevés marad idehaza produktív célokra, mert a legnagyobb rész külföldre megy ki államadósság, a részvényekbe fektetett tőkék kamataira, a magánadósságok és jelzáloglevelek kamataira, s nem utolsó tényező, hogy csupán iparczikkek behozataláért, amint általában tudva van, évente 890 millió korona megy ki a külföldre, leginkább Ausztriába olyan iparczikkért, melyek legnagyobb részben a magyar nyerstermékek feldolgozásából erednek. A behozott iparczikkeknél a munkadíj 50% és 75%-át teszi és igy világos, hogy a külföld és Ausztria iparát és munkásainak ezreit Magyarország tartja jólétben. Helyesen és meggyőzően mutat arra a Szózat, hogy míg a velük állami szövetségben és közösségben élő nemzetek, különösen Ausztria népei folyton erősödnek és gazdagodnak, ugyanakkor a magyar szentkorona népei évtizedek óta sorvadnak, pusztulnak s kivándorolni kényszerülnek. A párisi fényes siker, s a gazdasági és ipari válság szülte kivándorlás és pangás egymásnak ellentmondó tényezők. Ezen tényeket pedig a mindennapi élet igazolja. Magyarázata az, hogy a tömegipart, a kéziipart, a kisipart tönkre tette Ausztria feslett iparának nyakunkba zúdított versenye, azután a szabad ipar jelszava alatt a pillanatnyi sikerre dolgozó, nem ritkán szédelgő vállalkozók serege. Ami Párisba kiment, az a legjava iparunknak. Őrölünk, hogy még ilyen. Ez ad reményt arra, hogy ha belátja a nemzet, hogy eddig hamis nyomokon haladt, hazafias összetartással elérhetjük azt, amire a M. V. E. törekszik. Váljon csak mindnyájunk igéjévé, hogy: pártoljuk a magyar ipart!s egyszerre felszabadulunk Ausztria járszalagja alól. Nagy, rettenetes nagy szükség van erre. Annak az évi 890 milliónyi kiszivárgó összegnek visszahódítására kell a nemzet minden fiának törekednie. Érdemes nagy összeg, hogy ezért mindenki sorompóba álljon Állítsa fel minden család a vámsorompót háza küszöbén és sok bánatos könnyet tudunk felszántani, sok éhezőnek kenyeret adni, a sok hontalan kivándorlóknak otthonát, családját, szülőföldét, hazáját és nyugodt sírját visszaadni és ezekkel számtalan hivatalokban sintődőnek az ipar terén önálló foglalkozást nyújtani, s a magyar nemzetben megindult válságos pusztulásnak, a kis törzsű magyar fajnak szétszóródását meggátolni. Amint látjuk, a M. E. czéljai nagyok, nemesek, országosak. Így érthetjük meg jelszavának mély értelmét, midőn abban, hogy : pártoljuk a magyar ipart, ilyen nagy sebekre leljük meg a valóban ható orvosságot. Hát elméletben — osztrák szemüvegen nézve — szép az összbirodalom eszméje és a közös vámterület erőltetése. De magyar szemüvegen nézve évszázad óta ez a nemzeti temető. Vak a magyar és hiszékeny, hozzá hevülő vérének nem tud lobbanó esze parancsolni. Ez a kelet spanyolja — a büszke koldus, — koldus, mert évek óta nem tudja a gazdasági válságot leküzdeni; és koldus, mert más nemzetekhez képest ötszörte annyi földön nem tudja fiait kenyérhez juttatni. A vagyont gyűjtő munka helyett a corpus jurisba meredve, politikai elvekért áldozzuk fel pénzünket, időnket és mindenünket. És Csokonai Vitéz Mihályival: a felejtsünk csapot-papot. Ezen nemzeti gyengeségünket Ausztria tetszése szerint használja ki saját javára, mert amíg mi verekszünk s obstruálunk, búsulunk, félreállunk, addig a szomszéd ugyancsak tarlozik és elviszi a keresztet is termésünkből. Hogyan és miért kell a magyar ipart pártolni, a M. V. E. Szózata igen lelkes hangon, teljesen meggyőzően mondja el: azért, mert ma a hazai ipar csupán Vidét képes a nemzeti termelésnek itthon feldolgozni, s a 45-öd rész a külföldre kimenni kényszerül, ahol az önkéntes áralakulásnak van egyoldalúan, főleg Ausztriában kitéve. A mi magyar termék, az olcsó, annak ára alig van. A mi osztrák termék, főleg a mi ipartermék, az minden rémdrága, önkéntes árakon szállítják, mert a közös vámterület védi az osztrák ipart a külföldi ellen, míg a nyerstermények ára legnagyobbrészt túl alacsony, sok része épen az osztrák ipar érdekében vámmentes, mint a gyapjú, kender, len stb.