Gazdasági Mérnök, 1912. január-december (37. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-07 / 1. szám

1. szám. kintve, Európában kedvezőbben alakult a termelési, valamint a fogyasztási kon­junktúra, ámde a kedvező jelenségek közé még az is, hogy a tengerhajózási fuvar­díjak számbavehetően szilárdultak s átla­gos emelkedésük három schillingre tehető. Ez közvetlen eredménye különben a kül­kereskedelmi forgalom élénkülésének s biztató a tekintetben, hogy a tengerhajó­zási vállalatok a lefolyt évre már kedve­zőbb üzleti eredmények alapján, nagyobb osztalékot fizethetnek. A Panama csatorna munkálatai. (Folytatás.) Taft elnök a Wellinghanban tartott beszé­dében azt a kijelentést tette, hogy 1913. év július havában az első hajó már átúszik a panama csatornán, s ezzel a világ figyelme újból erre a több mint harminc év óta va­­jódó mű­re terelődött. Voltaképen az eszme jóformán olyan régi mint Amerika fölfedezése, mert hiszen Bal­­bao és Pizzaro már röviddel a fölfedezés után foglalkoztak a csatorna tervével, sőt ez anyira átment a köztudatba, hogy II. Fülöp spanyol király tilalmat adott ki e terv ellen, mert vakmerő istenkísértésnek találta. A tu­dós Humbold Sándor, meg a gazdag Vander­bilt elméjét is foglalkoztatta ez a merész terv, a­mely azonban mégis csak akkor érett meg, a­mikor Lesseps Ferdinand, az 1875-ben Párisban tartott földrajzi kongresz­­szuson beterjesztené a csatorna terveit és költségvetését. Lesseps Ferdinánd még a Szuezi-csatorna sikereinek szinte mézes heteit élvezte, a világ megbízott benne és 1880-ban a Panama­­részvényeket háromszorosan túljegyezték. A részvényesek dús dividenciákról álmodtak s vajmi csekély ügyet vetettek a csatorna köz­­gazdasági és világforgalmi jelentőségére. Pedig tudnivaló, hogy azt a töméntelen áldozatot, azt a száz milliókra rugó költsége azért tették meg, mert a New­ York és Szán Franciska között való út a Panama-csator­nával tizenegyezer kilométerrel rövidül meg. De még az európai kikötőkből is kerek tíz­ezer kilométerrel lesz az út rövidebb mint a Tűzfák körül Délamerika megkerülésével A Panama-csatorna tehát épp oly szolgá­latot tesz a közforgalomnak mint a Szuezi­­csatorna. Valójában új perspektívát nyit a nemzetközi forgalomban, Délamerika buja termőföldjének minden kincses gazdasága, Északamerika nyugati partjainak aranyat ezüstöt rejtő bányái mind hinti majd kin­cseit az emberi kultúra talajára, ha megnyí­lik a Panama-csatorna. Ilyen kevély bizodalommal indult meg a munka 1881-ben. Lesseps maga is vakon bí­zott tervében és ifjú energiával indult neki a világraszóló munkálatoknak. Valósággal megifjodott, hiszen 1885-ben a budapesti or­szágos kiállítás egyik közebédjén a csárdást ropta és kijelentette, hogy tizenharmadik gyermekének — ha fiú lesz — az első ma­gyar királyról István nevet fogja adni, nem tellett bele egy esztendő­s Ráth Károly ak­kori főpolgármester már megkapta a teleg­ramot: a tizenharmadik Lesseps-ivadék Eti­­enne lett! Csakhogy a tizenharmadik sarja­­dékkal úgy látszik balvégzet csillagzata for­dult a Lesseps ház fölé. Mikor Lesseps nekivágott a Szuez-csatorna hatalmas munkájának, puritán jellemű, szinte kérges tenyerű mókás volt, tizenhárompróbás mérnök, őserőtől duzzadó eredeti természe­tességgel. De az ünneplés, a hír, a vagyon kivetkőztették őt régi karakteréből és belőle is egy párizsi vivőr lett. Az ő terve a Panama-csatornáról az ő költségvetésével merőben keresztülvihetetlen volt. Lesseps a csatornát Panama és Gálen kö­zött tervezte ; hetvenhárom kilométer hosz­­szúra volt trasszírozva, nyolc és fél méter mélységgel és ötven méter vízfelszínti szé­lességgel. Ő a csatornát olyannak képzelte, hogy a Csöndes óceánt egyszerű csatornával összekösse az Atlanti-óceánnal, minden zsilip nélkül. Számítása szerint hetvenhárom millió köbméter földet kellett volna kiemelni és az árát hatszáz millió frankban kontemplálta. Gondolta, hogy a­mit Lesseps mond, annak igaznak kell lenni és a­mit Lesseps tesz, az jól van téve. S a munka hamarosan megin­dult húszezer munkással. Egy év alatt egy új világ keletkezett a Panama szoros miazmas, maláriás, mocsaras vidékén. Kalandorok, megszökött elítéltek, proletárok és veszedelmes szélhámosok csak úgy özönlöttek oda, s úgy hullottak, mint a pillék a lángban, mert a gyilkos éghajlat a munkások három-öt százalékát ölte meg. De micsoda világ keletkezett. Falvak nőttek ki a semmiből és zakatoltak a masinák, recsegtek az emelődaruk és csikorogtak a kotrógépek. És robbantak az aknák, robogtak a földszál­­lító lokomotivok, szikráztak a csákányok és ott nyüzsgött az a fékeveszett, zabolátlan csürhe, gyülevész tömeg, a­melyiknek nincs se istene, se törvénye, se erkölcse. De nem tellett bele tíz esztendő és fordult újra a világ. A milliókat elnyelt földhányá­sok buckái és árkai mentén letették a csá­kányt, elhallgatott a gépek kereke, megálloit a vontató szerkezet, megakadt a bagger akója. Párisban pedig a nagy Lesseps rabkórházban ült, az Eiffel-börtön aljába szédült s a fran­cia nép siratta elveszett vagyonát, meggaz­dálkodott fillérjeit. A Panama csődbe került, kiütött a Panama válság. Mennyi duzzadó bizodalommal indultak neki a világra szóló tervnek. Ötven millió frank áru gépezet hatvanezer lóerőre rugó energiát adott az emberi elmének ; száznyolc­van mozgó és százharminc álló gőzgép segí­tette a munkát, a forgalmat és több száz vasúti kocsi, meg harminc gőzhajó szállította a kiásott földet. Kiemeltek tíz év alatt öt­venöt millió köbméter földet. Lesseps a költséget 1886-ban már ezerkétszáz millió frankra emelte. A kátyúba került munkála­tok szekerébe befogták a mindenható s min­­dent tudó Eiffel mérnököt is, de későn volt. A terv nem számolt a Kulebra-hegység kétszáz méter magasságba is fölnyuló csú­csaival s e hegyek sok helyütt laza, törme­lékes szerkezetével. Nem számolt a terv a Khagres-folyó szeszélyeivel; esőzések idején úgy elönti ezt az egész hangyabolyt höm­pölygő vadvizével. S nem számoltak a két tenger apadásával és dagadásával. A két tengeren ugyanis az ár magassági különbsége öt méter, de még az időbeli eltérés is szá­mottevő. Az eredeti terv annyira felszínes és megbízhatatlan volt, hogy Lesseps és tá­borkara is tisztába jöttek azzal, hogy a mű­vet csak duzzasztó zsilip-rendszer mellett lehet megteremteni. Csakhogy akkor már egy milliárd elúszott (részben a vállalkozók s a megvesztegetett francia képviselők zsebébe) s így a részvénytársaság anyagilag és műsza­kilag is csődbe került. De a csatorna ügye ezzel el nem veszett. A csőd megnyitása után gondnokságot ren­deltek el, majd Bonnardel mérnök elnöklete alatt új igazgatóságot választottak, a­mely szakértőkül meghívta Európa és Amerika legelső műszaki tudósait. Közben ezerféle új terv merült föl. Az egyik az óriási költségen megépített Thuantepek-vasút mentén egy olyan óriási vonatot akart teremteni, a­mely a hajókat rakományostól átszállítaná az egyik tengerből a másikra. A másik a Nikaragua­­csatornát­ akarta megépíteni. Ezenközben azon­ban homloktérbe lépett az Egyesült­ Államok érdekeltsége. A spanyol-amerikai háború kevélyekké tette az amerikaiakat. A Monroe-doktrina — Amerika Amerikáé — valósággal beszívódott a köztudatba. A buffalói pánamerika kiállí­tás után az amerikaiak egyenesen soviniszták lettek, a Mac Kinley-bill pedig Európát tel­jesen kiszorította Amerikát közgazdasági sze­repléséből. Az Egyesült-Államok Délamerika piacait is meghódította s a nemzeti önérzet­e büszke izmosodásával az Egyesült-Államok vágya a katonai erő gyarapítására is meg­duzzadt . Flottájuk máris imponáló és éppen a flotta szempontjából maga a Panama-csatorna stra­tégiai jelentőséget nyert. A Panama-csatorna kérdése szinte nemzeti kérdéssé lett. Roose­velt elnök rendeletére maga Taft, akkor való hadügyminiszter tanulmányozta a terve­ket a helyszínen, s az ő rendelkezésére Wal­lace, a legtekintélyesebb amerikai mérnök vette kezébe a dolgot s a még elvégzendő munkálatok költségeit kilencszázharminc mil­lió frankra becsülte. Lesseps tehát, a­ki ele­inte hatszáz millióra irányozta elő a költsé­geket, s a­ki azután újabb hatszáz milliót gyűjtött össze, ezernégyszáz millió frankkal tévedett. Tudnivaló pedig, hogy Wallace utóda Ste­vens, az új vezető­ mérnök, a csatornából remélhető hasznot távolról sem hitte ará­nyosnak a befektetendő óriási tőkével, és ezért a munka igazán csak akkor indult meg, a­mikor Goethatls ezredest állították a mun­kálatok élére, tehát az egész tervezet katonai színezetet nyert. Az amerikaik 1904-ben fogtak hozzá a munkához ezerötszáz fúrógéppel, hatvan gőz­ásóval, háromszáz lokomotívval, kétezerötszáz vasúti kocsival, legújabb rendszerű kotrókkal, darukkal, légüresítőkkel indították meg a GAZDASÁGI MÉRNÖK­­.

Next