Gazdasági Mérnök, 1913. január-december (38. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-05 / 1. szám

1 szám. GAZDASÁGI MÉRNÖK Téli kikötők és menhelyek. 1. A pozsonyi téli kikötő vízterülete 19 hektár, amelyben a 0 víz alatti víz­mélység 1’5 —200 méter. A bejáratnál mintegy 40 méter hosszban a legkisebb vízmélység 0 víz alatt átlag 1­50 méter, amely azonban még az ősz folyamán 2­50 méterre fog mélyíttetni. 2. A komáromi téli kikötő használható vízterülete 42 hektár, a bejáratnál a­­ víz alatti vízmélység 2 méter. A kikötőnek használható parthossza 4,5 kilométer. A kikötő felső végénél 5­0 méterig felérő záró gát és jégtörők vannak a jégzajlás ellen. 8. Az újpesti téli kikötő vízterülete 32 hektár, a­melyből 10 hektáron 2­1 méter, 14 hektáron 1*5 méter és 8 hektáron 1*6 méter 0 víz alatti vízmélység van. A kikötőnek 40 méter szélességű bejára­tából 15 méter szélességben 0 víz alatt 2 méter a vízmélység. 4. A lágymányosi téli kikötőben 5 hek­tár terület 0 vízszin alatt 2 méter mély­ségre van kikotorva. Bejárata 40 méter széles, amelyben 20 méter szélességben 0 víz alatt 2 m. vízmélység van. 5. A tassi menhely a folyó évben nem kotortatott, azonban szükség esetén a hajók abba bemenekülhetnek. 6. A dunapentelei téli kikötő 8 hektár vízterületén a 0 víz alatt 2 m. vízmély­ség van. A 70 méter széles bejáratból 8 magának a technika minden ágában. Fontos tehát, mivel lehet megóvni ezt a becses anyagot a természet külső behatásával szem­ben, hogyan lehet konzerválni, hogyan lehet legnagyobb ellenségétől, a rozsdától biztosan megóvni. A vas megrozsdásodásának fontosságát semmi sem jellemzi jobban, mint az az óri­ási irodalom, amely vele foglalkozik. A lit­­teraturából, a­mely a vas megrozsdásodásá­nak okát, elhárítását tárgyalja, valóságos könyvpiramisokat lehetne emelni az óriási gépkolosszusok mellett, úgy a külföldön, mint hazánkban a legérdemesebb tudósok hosszú éveket szenteltek a nevezetes probléma ta­nulmányozásának. A külföldiek közül még a legnevezetesebbek megemlítésére sincs te­rünk, annyian voltunk a kiválóak, nálunk Magyarországon legjelesebb műszaki tudó­sunk, Wartha Vince volt az, aki még a kül­földi kutatóknál is jobban megvilágította a vas megrozsdásodásának okát. A legújabb kutatás már nem csupán a vegyi folyamatokat tartja a vas megrozsdá­sodása közvetlen okának, hanem úgy véle­kedik, hogy itt elektromosság is szerepel. Elektromosság, amely a vasnak különböző anyagi minőséggel rendelkező két pontja kö­zött lép fel, vagy ha máskép akarunk be­szélni, a vasnak különböző oldási nyomással bíró két pontja között keletkezik. Ennek a theóriának bizonyságát két ame­rikai kutató, Cushman és Gardner kísérletei szolgáltatták. Eddig tehát rendben volna a dolog a theóriában: a vas megrozsdásodását a vasban, illetve a vas felületén fellépő úgy­nevezett helybeli elektromos áramok okoz­zák. A gyakorlatban azonban nem lehet ilyen egyszerűen belenyugodni a dologba, hiszen arról van szó, hogy a század legbe­csesebb fémjét ezek az apró lokális áramok lassanként teljesen megemésztik, tönkre marják. Lehet-e segíteni valami módon a vason, lehet-e a rozsdásodást megakadályozni? Ha csupán arról volna szó, hogy a levegő alkatelemei, a szénsav, a nedvesség teszi tönkre a vasat, igen egyszerű volna az el­járás. Mindössze azt kellene cselekedni, hogy a vasat nedvességet, levegőt vagy más gá­zokat át nem eresztő réteggel vonjuk be az atmoszferik­ák ellen, mint a­hogyan ezideig be is vonták ily módon a vasat mindenütt és mindenkor. Természetes dolog azonban, hogy miután mindeddig nem tudták a rozs­­dásodás valódi okát, a rosszul alkalmazott bevonás teljesen hiábavaló fáradozás volt s nem is igen használt semmit. Meg kell érteni tehát jól: a vas rozsdá­­sodásának kutforrása a festékréteg alatt rejlik a vason, onnét kell valamiképen eltávolítani. Mivel történjék ez az eltávolítás? Festék­kel? E kérdésre ma még nehezen tudunk he­lyesen megfelelni, hiszen csak be nem vég­ződött kísérletek állanak rendelkezésünkre, próbálgatózások, tapogatózások a sötétségben. Annyit mondhatunk mindössze, hogy ez idő szerint a réteggel való bevonáson kívül más módot a rozsdásodás meggátlásának meg­kísérlésére nem ismerünk. A leghasználato­sabb, mert legolcsóbb a bevonás céljára a festék. A vizsgálatok azonban azt mutatják — Libreich kutatásai — hogy a festék megvá­lasztása rendkívül kényes dolog. Az esetben tudniillik, ha a festéket csak vaktában al­kalmazzuk, megtörténhet, hogy egyenesen elősegítjük a vas megrozsdásodását. Megtör­ténhet, hogy az az úgynevezett lokális áram, amely meglehetős gyenge mérvben a vas 2 pontja közt keletkeznék, most sokkal erősebb kiadásban áll elő a festék és a vas között. Ez esetben az lesz a következmény, hogy a festékkel bevont vas sokkal rövidebb idő alatt megy tönkre, mint a szabad légnem­nedvességnek kitett csupasz fém. Libreich szerint a festékkel bevont vas akkor rozsdásodik meg legkönnyebben, ha a festék és a vas közé valamely, az elek­­tromos áramot vezető folyadék jut. Ez ter­mészetes dolog, hiszen elektrolit nélkül nem léphetne fel a lokális áram sem. Minél na­gyobb a vas és festék közti anyagi különb­ség, annál erősebb lesz a rozsdásodást okozó áram s annál intenzívebb, minél kisebb a bevonó festék elektromos ellenállása. Ez elmondottakból könnyű kitalálni mire kell ügyelni, ha vasat festékbevonattal aka­runk rozsdamentesíteni. A festést, különösen pedig a nagyobb tárgyak, hidak stb. festését száraz időben kell eszközölni, hogy a vas felületén mindig található finom mélyedések ne legyenek parányi mennyiségű vízzel sem megtöltve a festés alkalmával. Más okból is kerülhet azonban nedvesség a festék és a vas közé. Némely festéknek megvan az a rossz tulajdonsága, hogy por­alakban álk­ában vizet szív magába, akár a spongya. Természetesen a festett vas meg­­rozsdásodása lesz ennek következménye. A festékeket lenolajjal szokták elkeverni. A lenolaj pedig azzal a kellemetlen tulajdon­sággal rendelkezik, hogy miközben a bevont tárgyon szárad, vegyi után vizet ad ki ma­gából. Láthatjuk tehát, mily könnyű a lehetősége annak, hogy a vas és festék közé nedvesség kerüljön. Az elektromos helybeli áramot elősegítő második körülmény, a potenciál különbség, népszerűen szólva, anyagi minőségben rejlő különbség, felléphet a vas és a festék, a vas és a lenolaj között, de előállhat és intenzí­vebbé válhat polározódás révén is. Poláro­­zódás akkor állhat be, ha pl. a lenolaj vagy lakk chémiailag épen leváló hidrogént ab­szorbeál. Azt tapasztalják, hogy a lenolaj és vas közt — ha az utóbbi kovácsolt — kb. 0­03 voltnyit tesz ki az elektromos potentiálkü­­lönbség, lenolaj és újonnan csiszolt vas közt pedig O'Ol voltot. Valamennyi vizsgálat azt igazolta, hogy a vas a festékkel szemben mindig olyan elek­tród szerepét játsza, amely az elektromos áram létrejöttekor kell, hogy feloldódjon. Elektromos áram pedig annál inkább is létre­jő, hiszen a festéknek a fajlagos ellenállása meglehetősen nagy annak dacára, hogy a nagy keresztmetszet s a kicsiny hosszúság, valamint a jelenlevő nedvesség utóbbit je­­lentékenyen kisebbítik. A potenciálkülönbség kedvező befolyásolá­sára úgy kell tehát eljárni, hogy a használt festékekhez oly anyagokat kell adni, melyek a differenciát csökkentik, avagy meggátolják azt, hogy a festék és vas közül épen a vas legyen az, amelyiknek feloldódnia kell. Fémeknek, pl. zinkpornak a festékhez való keverése nem valami praktikus s igy leg­újabban Amerikában nem fémport, hanem bizonyos krómsókat kevernek a bevonó fes­tékhez úgy is járnak el, hogy a festékhez olyan anyagokat adagolnak, amelyek vegyi után a vas és festék közt lappangó nedves­séget lekötik oly módon, hogy avval lúgos anyaggá egyesülnek. A keletkezett lúgos termék pedig alkalmas arra, hogy a vasat olyan potenciállal ruházza fel, hogy az elek­tromos áram megindultával nem megy ol­datba. A newyorki műszaki kongresszuson főleg azokról a módszerekről számoltak be a vas rozsdásodásával foglalkozók, melyek ez utóbbi ellenszereknek voltak köszönhetők. Az ered­mények eléggé kielégítők, tekintve azt, hogy jelenleg még mindig folynak a kísérletek melyek a további tökéletesedést is célozzák. Valószínű, hogy végre elérkeztünk ahhoz az úthoz, amely csalhatatlanul el fog bennün­ket vezetni azokhoz az eljárásokhoz és mó­dokhoz, melyek a vas megrozsdásodásának oly régen óhajtott elhárítását lehetővé teszik

Next