Gazdasági Mérnök, 1917. január-december (41. évfolyam, 1-24. szám)
1917-01-01 / 1-2. szám
1—2. szám. GAZDASÁGI MÉRNÖKMŰSZAKI HETILAP odázza, másfelől pedig kedvező tarifapolitikával és jól felszerelt berendezésű kikötővel a Duna balkánforgalmát úgyszólván kizárólag Wienbe koncentrálja és Wien valóban játszva biztosította magának ezt a célt, miután a Vaskaput már megcsináltuk mi a magyar Duna-szakaszt a Vaskaputól Dévényig 250 millió K-t meghaladó költséggel úgy szabályoztuk, hogy a 650 tonnás nagy hajók Wienig akadálytalanul feljuthatnak. Ha a Dunaszbályozást egyelőre csak Budapestig végeztük volna el, úgy, hogy csupán a Galac-budapesti Duna-szakaszon biztosítottuk volna a 2, esetleg 3 méter vízmélységet a hajóforgalom részére, akkor kétségen kívül sok pénz is takaríthattunk volna meg és a budapesti kereskedelmi és ipari kikötő kérdése nem is volna kérdés ma, mert a nagy hajók átrakodó kikötője természetszerűleg csak Budapest lehetne, de hát ilyen kínos problémákat csak nem lehet a Duna-konferencián feszegetni, már osztrák vendégeinkre való tekintettel sem, hiszem ez az udvariasság elemi szabályaiba ütköznék. (Folytatjuk.) technika mindenütt. A technika a háborúban kétszeres szerephez jutott: nemcsak a mindennapi munkát kellett végeznie, hanem átvette a vezető szerepet az egész vonalon. Mintha az egész világ gép lenne, olyan egyöntetűség uralkodik mindenütt. A levegő, a föld, a víz mindent a technika uralma alapított. Akik figyelemmel kísérték a gépek, eszközök fejlődését, régen látták, hogy ez a korszak be fog következni. A gép uralkodik felettünk. Gépmadár ontja a halált a levegő égből, a földből, a vízből, a víz alatt. Gép pótolja az ember munkáját a földön, a gazdaságban mindenütt. Ez azt jelenti, hogy mindent ami a technika körébe tartozik, a legnagyobb figyelemmel kísérnünk. A magyar fajban nagy a feltaláló erő, ezt gyümölcsöztetni kell a jövő érdekében. Alkalmat kell adni az embereknek, hogy ehhez hozzájussanak. Ez a fejlődés ugyanis a jövőben csak nagyobb lehet. Gép mindenütt. Ez a jövő. Sok szellemi erőt fogunk megtakarítani ha a gépek az alkotó ember munkája helyébe lépnek. A mezőgazdaság felszabadítja az embert a közönséges munkától, s lehetővé teszi, hogy a mezőgazdasaságnak szellemi részét fejlessze. Az ipar még jobb gépeket fog kapni, amelyek nem teszik fölöslegessé az embert, sőt még szükségesebbé. A kultúra, a tudomány kísérleti gépekkel fog dolgozni. Beláthatatlan mindaz amit a technikától várhatunk a jövőben. Igyekezzünk felkészülni erre annyaggal, erővel, munkával, mindennel, ami ehhez a nagy munkához kell. Haz legközvetlenebb részletmunkáival foglalkozó segédek, a másodikba az illető ágazatot szélesebb keretekben felölelő vezetés speciális munkaköreivel foglalkozó hivatalnokok tartoznak. A szükséges előképzettség általánosságban megvan ugyan az illetőknél, de annál kevésbé beszélhetünk a szó szoros értelmében vett szakképzettség, illetve szakszerű utóképzésről. A nehéz munkafeltételek s a még nehezebb megélhetési viszonyok nagyrészben gátolják a szakszerű utóképzést s a kenyérkeresés első nehéz napjaival rendszerint megszűnik a továbbképzés napjaival az a továbbképzés is mely céltudatosan, valamely előre megállapított programm alapján működnek. Objektív szemmel nézve a kereskedelmi gyakorlati pályákon szakszerű képzés helyett inkább személyes tapasztalatokon alapuló egyéni önképzés található, amely rendkívül lokális jellegű és az illető szakma általános tulajdonságaira vagy nagyon ritkán, de többnyire egyáltalában nem terjeszkedik ki. Az ilyen nevelkedés mert szakképzésnek egyáltalán nem mondható természetesen főleg az aktuális véletlentől, szerencsés körülményből és az illető egyéntől, illetve annak preciziáló képességétől függő eredményeket fog csupán felmutathatni. Az elődök tapasztalataiból levont tanulságokat a szakmabeli utódok alig használhatják fel s az csupán oly mértékben lendít tudásukon, amennyit a korral való általános haladás kényszerhatása alatt talajára öntudatlanul felvesznek. Amit pl. egy kereskedősegéd egész pályafutása alatt tanult és tapasztalt, annak kizárólag eltekintve munkaadójától ő látja hasznát. És a mód, mellyel gyakorlati és csekély elméleti szaktudásét szerezte nem volt, egyéb, mint a létért való folytonos és megfeszített küzdelem mellékterméke melynek féltve őrzött gyakorlati tanulságait a saját maga részére kamatoztatta. Utódja ezeket a tanulságot nem fogja élvezhetni és ugyanott fogja befejezni pályafutását, mint amaz, de ellendekező esetben meg sem fogja azt közelíteni. Semmi esetre sem fogja azonban az előd szaktudós készlete közvetlen módon az utódét gyarapítani. Teljesen annak a birtokában marad az, aki azt megszerezte és semmivel, vagy csak nagyon kis mértékben járul hozá egy másik szakmabeli egyén továbbképzéséhez. Természetes, hogy az egész szakma gyakorlati fellendítésében, vagy nívójának emeléséhez az ily közvetett és véletlen módon történő szakképzésnek nagyon kevés köze van. Egy, a kereskedelemi pályán működő segéd, vagy hivatalnoknak két mód ál rendelkezésére, hogy szakmabeli ismereteit gyarapítsa. Vagy a személyes megfigyelés, vagy pedig a környezetbeli egyénektől közvetlen módon nyert magyarázatok. Mindkettő nagyon egyéni, véletlen, de főleg egyik sem tervszerű, még kevésbé állandó. A személyes megfigyelés útján való tervszerűtlen és önálló tanulás nagyon kétséges és kevés eredménnyel biztat és kétes értékű tényezőktől függ. Függ először a kezdő egyéni képességeitől, hogy rendelkezik-e egyáltalán megfigyelő képességgel, ha igen, úgy milyennel, hogy képes azokat elméje feldolgozni és értékesíteni. Függ a szerencsés véletlentől, hogy vagyon környezete hozzájárul e ahhoz, hogy gyakorlati tapasztalatok útján szerzett tudását egy kezdő „konkurensnek“ rendelkezésére bocsájtva kiadja kezéből azt a fegyvert, mely neki környezetével szemben fölényt ad és a további előmenetelhez módot nyújt és ami a fő anyagi előnyöket biztosít. Függ továbbá azon főkörülménytől, hogy akad - e egyáltalán a kezdő környezetben megfigyelni, illetve tanulni való. Mert várjon lehet-e ott tanulni, ahol a mester sem tud semmit. Még kevesebb eredményt tud felmutatni a környezettől közvetlen módon nyert magyarázatok alapján nyert tanítás. Amit egy a kereskedelmi pályán működő jobb pozíciójú egyén egész életén át tanult, tapasztalt (nem egyszer saját kárán), mástól üzleti titkot ellesett, az képezi számára pályáján azt a szellemi tőkét, melyért feláldozta ifjúságának minden ambitióját, képességét és tehetségét s melynek kamatai, hozzák meg neki néha csak a mindennapi kenyeret, néha pedig jó módot, vagyont, gazdagságot társadalmi megbecsülést, sőt nem egyszer kariert. Szaktudásnak vélt képességek sokszor annyira összeforrtak az illető fényével, hogy az illető, ha akarná is, csupán egyéniségéből adhatna, amit a fölöttesek, hivatalbeli elöljárók — lévén ez többnyire pozitiójuk és tekintélyük egyedüli titka — nem szívesen tesznek meg. Az illető, tanulásra kárhoztatott alkalmazott amúgy is csak kis mértékben láthatná hasznát az efajta oktatásnak. Öntudatos szakismerettel, rendelkező tényezők, kik szakmájuk minden ágazatával s azoknak általános vonásaival öntudatos vagy tervszerű szakképzés eredményeképpen teljesen tisztában lennének, sajnos kevesen vannak s így tanításuk szakoktatás helyett inkább az életre általánosan vonatkozó atyai tanácsokból állhatna. Sok érvet szoktak felhozni a mellett, hogy egy üzemben nem szükséges hogy az egyes alkalmazottak a részletmunkák összefüggésével tisztában legyenek s ily módon betekintést nyerjenek az üzletmenetbe. Mint fő érvet szokták hangoztatni, hogy mennél apróbb részletekre szedhető szét egy nagy üzemben elvégzendő munka s mennél gépiesebb munkakör, lehet az egyénre bízni, annál pontosabbanprecízebben működik az egész gépezet. Gazdaságosság szempontjából ez az elv megállatja helyét, mert az elvégzendő munka bére egyenes arányban áll annak nívójával, tehát mennél sablonosabb a munka, annál olcsóbb az ahhoz szükséges munkaerő. Annál kevésbbé állhatja meg azonban helyét ez az érvelés közgazdasági szempontból. Valamint a természet egyes lényei keresztülmennek és átélik mindazon állapotot, amelylyen az egész faj fejlődése alkalmával átment ugyanúgy átmennek szaktatásukat illetőleg a kereskedelem részletmunkáit végző egyének mindazon állapoton és fejlődési fokon amelyen az egész kereskedelem átment. Soha sem folytatják azonban s így egyéni tudásunk összessége, mely az ország közgazdasági életének egyik hatalmas tényezőjét képezi szintén csak a régi nívót tudja elérni leszámítva a nívónak azt a hullámzását melyet a korral s az eseményekkel való tehetetlen tovasodródás eredményez. Az apró tényezők fejlődésének tömeges meggátlását végeredményben az egész közgazdasági élet sínyli meg. S hogyan legyenek kereskedelmi és közgazdasági üzemeinkben tanításra hivatott megfelelő szakemberek ha a tábort, melyből ezeknek rekrutálódniok kellene válogatás nélkül megfosztjuk a tanulás lehetőségétől. Képzeljük csak el, hogy üzleti szempontból mennyivel jobban vezetne valamely üzemet egy a kellő szakképzés által széles látókörrel rendelkező egyén, aki hozzá hasonlóan képzett személyzettel rendelkezik, mint egy olyan üzembeli személyzet, melynek tagjai gépek vezetője pedig szakmájának csak azon kis körét ismeri, melyben felnőtt s melynek eseményeiből szaktudását merítette. A részletmunka elvének közgazdasági szempontból nem egy üzem keretén belül, hanem legfeljebb az egész szakmában szabad érvényre jutnia. A termelési ágazatokban működő egyének (segédek) sokkal szakszerűbb kiképzést nyernek, mint a kereskedelmi pályákon magasabb nívójú munkát végzők. Egy hivatalnok pl. az iskolában megkapja a kereskedelmi tudományok kivonatos elméleti ismeretét, de a gyakorlati életben minden esetben bebizonyul, hogy a kiképzés csak nagyon általános jellegű volt s utólag alapos kiegészítésre szorul, hogy ii kereskedelmi pályákon működő egyének gyakorlati utóképzése. A kereskedelmi szakmában és az ezzel szorosan összefüggő ipari ágazatokban működő egyéneket képzetség dolgában két csoportba osztályozhatjuk. Az első csoportban az illette szakma vagy ága z.