Gyermekgyógyászat, 1988 (39. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 1. szám - Kocsis Béla - Horváth Ákos - Petrányi Júlia - Kardos Gabriella - Kiss Béla: A gyermekkori sugárterápia elméleti és gyakorlati kérdései
A komplex daganatterápiában a sorrendtől függően az irradiáció lehet: 1. Preoperatív sugárkezelés. A daganatot műtét előtt besugarazzák 15—30 Gy összdózisban, majd a műtétet — általában 24 órán belül — elvégzik. Célja a daganatos sejtek devitalizálása, így az esetleg szóródó sejtek áttétek (új kolóniák) kialakulására alkalmatlanok. Másik lehetőség a preoperatív sugárkezelés alkalmazására az eredendően nagy, inoperábilis tumor megkisebbítése, operálhatóvá tétele (pl. Wilms-tumorok esetén). Az eljárás hátrányai: a) histológiai lelet nélkül, klinikailag malignusnak ítélt elváltozásról műtét után kiderülhet, hogy benignus tumor volt. b) A sugársérült sejtek a korrekt hisztológiai diagnózis felállítását nehezítik. c) A sebgyógyulás időben elhúzódhat. 2. Posztoperatív sugárkezelés: feladata a műtéti területen és a szomszédos régiókban esetleg visszamaradt tumorsejtek megsemmisítése a daganat terjedésének, lokális kiújulásának megakadályozása. Hangsúlyozni kell, hogy mindig a betegség stádiuma, a műtéti helyzet és a szövettani kép dönti el a posztoperatív sugárkezelés szükségességét. Felesleges a beteget sugárterhelésnek kitenni abban az esetben, ha a műtét elegendő, és/vagy az irradiáció a gyógyulási esélyeket nem növeli. A posztoperatív sugárkezelés elkezdésének optimális időpontja 3—4 hét a műtét után, mivel később a fellépő fibrosis, érfal-kötőszöveti károsodások miatt a sugárhatás kisebb értékű lehet [14]. 3. Az intraoperatív sugárkezelés Magyarországon még nem elterjedt. Speciálisan kialakított sugárforrásokat, műtőt és felszereltséget, valamint a feladatra kiképzett szakszemélyzetet igényel. Alkalmazzák prostata-, pancreas-, húgyhólyag-, tüdőtumoroknál, gyermekeknél azonban kevésbé jön számításba. A komplex kezelés minden kuratív célú daganatellenes gyógyeljárást optimális sorrendben felhasznál a gyógyulás érdekében. Általában gondosan kialakított protokoll szerint végzik, melyben a sugárterápia fontos szerepet tölt be. Pontos helyét mindig az egyénre kidolgozott onkoterápiás terv határozza meg, figyelembe véve azt a gyógymódot, amelytől a legjobb eredmény várható [2, 12]. II. A sugárterápia biológiai alapjai Az ionizáló sugárzás abszorbeálódik, akár kóros, akár ép sejteket érint. A terápia szempontjából előnyös, hogy a daganatos sejtek általában érzékenyebbek, mint az ép szövetek sejtjei. Ez a tétel a sugárterápia egyik alapja. A másik a sugárkezelés eredményességét kedvezően befolyásoló tényező az éji szövetek jobb regenerálódó képessége. A sugársérülés korrigálása a kóros sejteknél elhúzódó, illetve megfelelő dózis esetén nem következik be. Fontos sugárbiológiai kérdés a sugárérzékenység alakulása a sejtciklus egyes fázisaiban. Legérzékenyebbek a sejtek a mitózisban és a G—2 fázisban, a legkevésbé érzékenyek az S fázisban. Logikus tehát, hogy a besugárzást a mitózis fázisában végezzük. A sejtpopulációk ciklusa azonban aszinkron, így az irradiáció pillanatában a sejtek kisebb hányada van az M fázisban. Ezen segít a tervezett összdózist kisebb egyszeri dózisokra osztó frakcionálás, így megnő annak a lehetősége, hogy valamamennyi sejtet a mitózis fázisában sugarazzunk. A gyakorlatban általában napi egy kezelést alkalmazunk. Több daganatféleségnél beigazolódott, hogy napi többszöri — két, három alkalommal végzett — besugárzás kedvezőbb terápiás hatású. Ezt az eljárást hiperfrakcionálásnak nevezzük [6]. Ugyanennek a kérdésnek egy másik megközelítése a sejtszinkronizálás. A szervezetbe juttatott mitózis gátló gyógyszerek a sejtpopulációk aszinkron ciklusait egymáshoz közelítik. 2