Gyermekgyógyászat, 1991 (42. évfolyam, 1-4. szám)
1991 / 1. szám - A Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium Állásfoglalása
lelő. GYERMEKGYÓGYÁSZAT A MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGÁNAK ORSZÁGOS FOLYÓIRATA XLII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Főszerkesztő, felelős szerkesztő: Gegesi Kiss Pál dr. Szerkesztő: Székely Áron dr. Gyermekgyógyászat 42. 1991. 1991 -04- 08 A Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium Állásfoglalása A magyar egészségügyet érintő reformtörekvésekkel és intézkedésekkel kapcsolatos hivatalos állásfoglalásokban és programok vitáin egyaránt sok szó esik az alapellátás színvonal emelésének fontosságáról és a családi orvoslás rendszerének kialakításáról. A gyakran félreérthető tájékoztatás a gyermekorvosok körében nyugtalanságot, bizonytalanságot eredményezett. Állásfoglalásunkkal ezt a bizonytalanságot szeretnénk eloszlatni oly módon, hogy közzétesszük a Szakmai Kollégium e tárgyában kialakított és a SZEM majd a Népjóléti Minisztérium felé több ízben továbbított álláspontját. A gyermek és ifjúság egészségügyi alapellátást ma Magyarországon egyaránt végzik gyermekszakorvosok és általános orvosok. A 0—14 éves korúak 60%-át látják el alapszinten gyermekszakorvosok, ez a hálózat azonban csak a fővárosban és a nagyobb városokban teljes, a falvak gyermekeit általános orvosok gondozzák és gyógyítják. Az alapellátás minőségének növelését, az ellátás definitív jellegének erősítését, a preventív szemlélet és gyakorlat teljessé tételét a gyermekek ellátásában sürgető szükségnek tartjuk. A magyar gyermekek 100%-ára kiterjedő gyermekorvosi alapellátás igénye nem reális, de az a cél, hogy azt — ott, ahol nincs szakosított alapellátás — csak megfelelő praegraduális gyakorlati képzéssel rendelkező alapellátó orvos végezze. Tehát az egészségügyi reformtörekvésekben megfogalmazott „családi orvost” jól képzett, megfelelő praegraduális gyakorlattal bíró, a családot egységben szemlélő, gondozó és gyógyító „alapellátó” általános „general practicioner” orvosnak képzeljük el. Azokon a településeken ahol jól szervezett és folyamatosan, jól működik a körzeti gyermekorvosi alapellátás, a meglévő szolgálatokat meg kellene tartani. Ugyanakkor a gyermekorvosi szakellátást, szakrendeléseket, szakambulanciákat és szukspecialitásokat meg kellene erősíteni, számítva a családot ellátó általános orvos részéről várható némileg megnövekedett konzultációs igényre, illetőleg a szabad orvosválasztás és a különböző biztosítási formák adta lehetőségek bevezetésére. A gyermekellátás definitív jellegének emelése a meglévő jelenlegi körzeti orvosi ellátásban is szükséges, mert sok helyütt a szakmai igényesség és a színvonal nem megte.Ez részben a jelenlegi alapképzés főleg gyakorlati téren jelentkező hiányosságaira, részben a körzeti orvosi továbbképzésben igen csekély hányaddal szereplő gyermekgyógyászati ismeretekre vezethető vissza.