Gyógyászat, 1873 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1873-10-18 / 42. szám
-e£X 658 КЭ* Elsőbben a görög orvosok, és itt is legelőször ismét Hippokrates bocsátkozik mélyebben a tüdővész kórszármazási módozataiba, és pedig az orvostan nagymesterénél már azonnal egy olyan kimerítő és hű képét találjuk azon bántalmaknak, melyek tüdővészhez vezetnek, hogy azt még jelenben is sok tekintetben példányszerűnek kell tekintenünk. Hippokrates megkülönbözteti azon tüdőbajoknál, melyek genyedésbe mennek, a körülírtakat, mint coofia-t (latinban tuberculiun-mal fordítva), és a szétterjedteket, mint rodioio-t. Az elsők alatt főleg a tüdő-tályogokat érti; úgyszintén körülírt befelé perforáló genygyülemeket is a mellűrben (empyema), míg a kifelé nyíló empyemát mint lov rpitvev cpopia-t jelzi. A tüdővész Hippokrates szerint igen különböző módon léphet föl, részint inkább hevenyen azon tüdő-láb után, mely a vár-napok egyikén nem oldódik fel, edény-repedés következtében tüdővérzés és borda-mellhártyalob után, ha ezek genyedésbe mennek és befelé törnek át, részint inkább idülten geny és nyák felhalmozódása által (melyek az akkori nézetek szerint az agyból a garaton át a tüdőbe ömlenek), vagy a tüdő edényeinek kitágulása által, mikor aztán kisebb vérzések következnek, vagy végre mellhártyalob után, midőn az nem szivatik fel, hol lassan kintláz közben tüdőgenyedés áll be. Mint látjuk, Hippokrates a heveny tüdőlobbal fejlődő tüdővésznek, az idült geny gyülemképpen kezdődött, a heveny tüdővérzésnek egy inkább idültet, a perforáló empyema utáni heveny lefolyásnak pedig a fel nem szívódó borda-mellhártyalobnák idültet helyezi szemben, és ezen ellentétnek még nagyobb súlyt ad a kórjóslat által, mit ő az első sorozatban, korai és megfelelő kezelést téve föl, kedvezőnek állít, mialatt a második sornál a legtöbb esetben halált jósol. Különösen kedvezőtlennek látszik neki a hasmenés föllépte tüdővészben szenvedőknél : alvo fluente debilis evadit et plerumque perit. Mialatt Hippokratesnél a tüdővészt sok helyütt és a legbehatóbban megemlítve találjuk . Celsus csak néhány megjegyzéssel fut ezen keresztül. Ő a tabesnek három faját különbözteti meg : az atrophiat, mely hiányos tápfelvétel következtében támad, a cahexiat, hol kóros testalkotás folytán minden tápszer elromlik, és végre mint a legrosszabbat a phthisis-t, melyet ő a fejből származtat, ahonnan az a tüdőkre átharapódzva, láz, köhögés, genyes és véres köpet közben, annak elfekélyedését okozza. Celsus ugyanazért figyelmeztet, hogy ezen kór kezdetén gyógykezeltessék, miután később kevés kilátás van a si-