Állami gimnázium, Gyöngyös, 1905
4 lelkiismeretes felhasználása révén legalább arra törekedjenek, hogy vasárnapra, mint különben is egyedüli heti teljes szünetnapra, lehetőleg egészen mentek maradjanak a tanulók a házi feladatoktól és leckék tanulásától. Másodszor pedig a középiskolai új tantervet kibocsátó 1899. évi május 6-iki 32.818. sz. rendelete kapcsán, melyben rámutatván arra a körülményre, hogy a tanterv átvizsgálása a túlterhelés szempontjából is történt, minek következtében a latin nyelvi tanítás végső céljából a magyar-latin fordítás elmaradt, a latin olvasmányok másnemű elrendezést nyertek s néhány köztapasztalat szerint fárasztó olvasmány helyére olyanok léptek, melyek többoldalú érdeklődést fognak felkelteni; a latin írásbeli dolgozatok száma kevesbedett; a mennyiségtan anyagából a kevésbbé lényegesek elmaradtak; a természettanban a mennyiségtan csakis a törvények kifejezésére s nem levezetésére alkalmazandó, egyszersmind a következő jelentős nyilatkozatot teszi: „Tudom, hogy mindezen módosítások nem fogják végkép megszüntetni a túlterhelést, mely iskolai rendszerünk és társadalmunk egyéb viszonyaiban is gyökerezik, de azért fel akartam használni ezt az alkalmat is, hogy amennyire a színvonal leszállítása nélkül lehetséges, eleje vétessék a túlterhelésre vonatkozó és a szülők részéről is mind sűrűbben felhangzó panaszok azon részének, mely a fennálló tantervből meríti érveit“. A másik két panasz pedig csak napjainkon öltött határozottabb alakot azon mozgalom folytán, melyet egy társadalmi szervezet, a Társadalomtudományi Társaság, indított meg a múlt év folyamán a középiskola reformja ügyében. Ugyanis Méray- Horváth Károly még 1904. szeptemberében egy cikket írtt „Kezdődött az emberbutítás“? címmel, mely kihívó modorával és hangja szokatlanságával nagy visszahatást keltett a tanügyi körökben és általában a közvéleményben. E cikkben rámutatott a középiskola több fogyatkozására, és ennek a következése lett, hogy a nevezett Társaság az előző év példájára, mikor a főbb politikai programmokról tartott vitát, a következő évben egy vitasorozatot rendezett a középiskola ügyének megbeszélésére. A vita széles alapon folyt, mert kiterjedt a mai középiskolai tanítás módszerére, tanulmányi rendjére is, belevonásával a nem szakembereknek, orvosoknak, idegorvosoknak, a gyakorlati és művelt társadalmi élet képviselőinek, jogászoknak, országos képviselőknek és festőművészeknek, kik rövidebb-hosszabb előadásaikkal részt vettek abban. Sőt megkérdezték még az „önhitt, elfogult tanügyi bigottéria“ egy pár képviselőjét, a tanárokat is, ami bizonyára eléggé nem méltányolható önmegtagadás oly Társaság részéről, mely, tudtunkkal, elsőnek hirdette azt az új elméletet, hogy a „ tanítás és nevelés kérdéseihez a tanár ért a legkevesebbet.1) És nemcsak rendes vitákban, időről-időre megtartott előadásokban tárgyalta a Társa- ’) Huszadik század. 1904. szept. szám. 2) A középiskola reformja. Bpest, 1906. 217. 1.