Gyöngyös, 1876 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1876-12-03 / 49. szám
V. Évfolyam, 1876. *--------------------------------------------------* Előfizetési árak: Egész évre 0 frt. — Fél évre 3 frt. Évnegyedre 1 frt 5> kr. ÜSj’M szőni árut IS kr. Előfizetés, levelezés és minden, a lap szellemi részét illető küldemény kiadóhivatalunkba utasítandó. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. A--------------------------------------1 Megjelenik minden vasárnap. ................................................................cg Hirdetési dijak: Minden halálozott petitsorhely után 6 kr. Nlyiktérben rgy iktUmorlirly ára SO kr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések egyszeri hirdetésnél 1 frt. Kincstári illeték fejében 30 kr. előre fizetendő. £-----------------------------------4 VEGYES TARTALMÚ TÁRSADALMI, GAZDÁSZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP, 49-ik szám. Gyöngyös, december 3. Tek. Csömör Kálmán szerkesztő úrnak Helyben. Számos cikk jelent meg becses lapjában, melyek közügyeink fejlesztésére céloztatván, a hibák bemutattattak s okozóik, hivatalos kötelességeik teljesítésére férfias bátorsággal figyelmeztettek. Meg volt lapjának más oldalról azon érdeme is, hogy a társadalmi hibákat azok között különösen a lelketlen és szívtelen uzsorások kapzsiságait ostorozta. Mint becses lapjában megjelent Berger L. aláírással ellátott nyilatkozatból, értesültünk, ön ellen nyiltszivűsége, bátorsága és kötelességének becsületes teljesítése miatt sajtóper indittatik. Midőn szerkeszti úr bátor föllépését igy szándékoznak meggyengiteni, — melylyel azonban, ősmerve önt, cél nem éretik, — erkölcsi kötelességünknek ismerjük mi is azon t. urak közé sorakozni, kik becses lapja múlt számában önnek támogatásukat fölajánlák. Maradtunk szívből tisztelő barátai. Kelt Gyöngyösön 1876. novemb. 30. Kiss József Borhy Bertalan Kezutsek Mátyás Boskó Gábor Kokár Ferencz Borhy Ferencz Lévay Sándor Taiasy-Csépány Kováts Antal Magyary György Csécsy Antal Csathó Ödön Perez Károly Hasselbauer János Hábener Vilmos István. Becses nyilatkozatuk ép úgy, mint a lapom múlt számában hozzám intézett hasonértelmű nyilvánítás jólesik és boldoggá tesz , de egyszersmind intőszóként hangzik,ahely bekezdett utamon a haladásra serkent. Szerény lapom, eddig a kezdet nehézségeivel küzdve, a legjobb akarat mellett sem volt képes az elfoglalt tért betölteni. De iparkodom tehetségemet oda irányítani, hogy az űr naponként kisebb legyen, s elfoglalt állásomat minél inkább betölthessem. „A kitartás rózsát terem.“ E mondat igazsága nálam is beteljesedett, mert polgártársaim szeretete, csekély tehetségemet az elismerés rózsájával koszorúzta. Forduljon helyzetem bármikép, nehezedjék reám az élet önsúlya a szenvedések összes terheivel: én még akkor is boldog leszek ! Boldog leszek azon édes idők visszavarázsolásával, melyben a szeretet és barátság az elismerés fényes nyilatkozatával koszorúzott. Nyilatkozatuk ép úgy, mint a múlt számban hasonló értelemben tett nyilatkozat az új küzdelemben, — mely a szerkesztőnek szakadatlan pályája — állandóan lelkesít, mely harcot, önökért, városunk és vidéke szeretett polgártársainak jólétéért, — elfoglalt állásomban, tőlem kitelhetőleg, mig le nem szorittatom — fokozatosan inni meg nem szűnöm. Isten áldja meg önöket uraim barátaim! a Vándorbotot vettem___ Vándorbotot vettem újra a kezembe, Isten tudja, hol és mikor tehetem le ? Összejárhatom tán az egész országot, Mig valahol csendes nyughelyre találok. pedig alkalmatlan utazás az ilyen, Tavaszi ruhában kemény hideg télen, Bizonytalan uton, bizonytalan célhoz, Mint mikor a vadász levegőbe céloz. Pénteki nap volt, hogy hazulról eljöttem, Talán azért uttam ilyen szerencsétlen, Babonás nem vagyok s ezt kell hinnem mégis, A közmondás tartja elhiszem hát én is. Jajgat a hideg szél, keserűen jajgat, Rázza ketrecét mint a bezárt vadállat, Szűk neki e világ, börtönnek tekinti, Szeretné ízekre darabokra tépni. Előttem egy tanya rozzant tetejével, Kavarog a szélvész kéménye füstjével, Udvaron egy ebnek borzadozik szőre, Nem mehet melegbe, ő a háznak őre. Beköszönök , talán csak szívesen látnak, Kapok egy kis helyet éteki tanyának. Magyar ember úgy is örül a vendégnek. S ha kinyugszom magam, holnap tovább érek. Endrődy Géza: Iparunk akadályai. (Vége.) (S. L.) Korunk hibája, hogy a mai fényűzés, föltünni akarás, meg divat kiemeli a családokat a magok megillető helyzetéből, a fölebb állókat utánozhatja, s legtöbb baj onnan támad a honi ipar haladása terén, hogy nincs rendezett háztartás, hanem az örökösi hitelre felveendő pénz utáni járkálás, a kényszerűségből is sokszor olcsón vásárolt többnyire részanyag, az emiatti nyugtalanság s talán még ezer és egy családi s egyéb baj folytonosan elszórja a mester figyelmét, elveszi munkálkodási kedvét, pedig ha valaha, most kell árgusi szemekkel s vas akarattal működni, ha azt akarja az iparos, hogy állásához, tehetségéhez s szorgalmához illően megélhessen. Nincs oly ága talán az iparnak, mely kevésbé meddő nem volna napjainkban, mint az előtt; hátha még a kényelem-szeretet meg az úrhatnámság dühe lepi meg az iparost, s jobban ismeri és többször lakja a kávéházakat, mint saját becsületes tűzhelyét, melyen talán nélkülöző jó nő és didergő gyermek-csoport keresi hiába a tüzet. A felületességnek sohasem volt nagyobb divatja mint korunkban, hol minden csak a látszatra szokott lenni számítva s többnyire nagyobbnak és fényesebbnek szeretnek látszani az emberek, mint aminek valóságban. Ez is nagy akadálya a mi hazai iparunknak, hogy ha az iparos családjának tagjai nagyobb fényt és rangot akarnak játszani, mint amilyen a jövedelemből telik. Hány derék, de túl gyöngéd vagy gyönge iparost juttatott és juttat folytonosan bukásra a nem jól rendezett háztartás ? hány családapa sajogja a család többi tagjainak fényűzését? hány áldozatot követel a derék iparos osztályból a mai szédelgés ? Az oly ember, akinek csak ötszáz forint jövedelme van is, idővel gazdaggá lesz, ha igényeit megtanulja négyszázzal is kielégíteni; ellenben tönkre megyen lassanként a milliók ára is, ha többet ad ki, mint a jövedelem behoz. A roszul rendezett háztartás tehát mindenesetre nagy akadálya hazai iparunk haladásának, sőt biztosan létrehozza a valódi vagy szinte 11 bukást, mely iparunk haladásának igen nagy hátrányául szolgál. Nem tagadhatjuk, pedig szívesen eltagadnék ha lehetne, hogy nem tisztességesen jár el némelyik kereskedő vagy iparos, midőn hamis bukás által megingatja azon kis hitelt is, amely még lézeng. Sokszor megingatott hitelünk az oka, hogy nem rendelkezhetünk kellő mérvben azon segédeszközökkel, pénzzel vagy anyaggal, amely üzletünk megkezdéséhez vagy folytatásához szükséges, vagy épen ha kapunk is anyagot, a bennünk nem eléggé bízó hitelező épen olyanokat ad, melyek már úgyis veszendőféléknek, elavultaknak tekintetnek. Csoda-e tehát ily körülmények között, ha a részanyagból nem lehet jó munkát készíteni? s nem állja ki némely termékünk a versenyt a külföldivel szemben ? csoda-e, ha legtanultabb s legügyesebb iparosaink kénytelenek szomorúan bevallani, hogy oly olcsó árért oly minőségű munkát nem képesek előállítani, mint például a bécsiek vagy pestiek, kik első kézből első minőségű anyaggal dicsekszenek, bár meg kell azt is jegyeznünk az igazság érdekében, hogy ha valahol, úgy bizonyára a nagy városokban szülemlik meg a legtöbb és legnagyobb szabású szédelgés, ott készítik a három forint olcsósága s a lapokban nevetséges hűhóval hirdetett csizmák talpát keménypapírból, s több ily épületes világcsalásokat, melyek a mi termékeink hitelét s igy iparunk emelkedését s terjedését nagyban csökkentik. Akárki mit mond, de én azt állítom még ellenkezőről meg nem győzetem, hogy ez a mai korlátlan szabad ipar többet ártott és árt hazai iparunk emelkedésének, mint használt, mert a világ csaló szédelgésnek megnyitott mindenféle tért, miáltal kivált az élelmesebb fajta s az emberséggel nem sokat törődő egyének kizsákmányolták teljesen a hitelt s bizalmat, s odáig jutottunk, hogy ma mindenfelé s mindenben bizalmatlansággal találkozik mindenki, kivált pedig a legderekabb, munkás, szakértő, pontos mesterember is kénytelen szenvedni egy-két könnyelmű szédelgő miatt. Végre: igen nagy akadálya iparunk haladásának a mai viszonyokban is rejlik s különösen a katonáskodásban. Néhány évig vnaskodik egyik-másik tisztességes mester házánál a többnyire szegényebb sorsú fiúcska, s minthogy mindenki csak azon van, A bankó, mint mozgatóért. — Beszélyke. — (III. folytatás.) — Édes Pannuska lelkem! Megfoghatatlan előttem irántami magaviselete; mintha kicserélték volna. Ezelőtt ha jöttem, az ajtóban szívesen várt. Szívesen fogadott, a tiszta szobába vezetett s ott beszélgettünk együtt... Most ha eljövök, alig van ideje hozzám szólani; tíz kérdésem közel alig válaszol egyre, holott én most is az vagyok, aki voltam. .. Mivel adtam okot a hidegségre, mondja meg, az égre kérem ? . . . Nem vagyok-e szorgalmas s józan mint eddig ? . .. Járok-e máshoz mint... Lajos még tovább is folytatta volna szivből jött panaszát Pannuskának, ha ez nagy hetykén közbe nem szól: — És ne leckéztessen engem kérem mindig !. . Nem vagyok én oskolás gyermek. S utoljára csak nem kívánhatja hogy a nyakába csimpeszkedjem. Ha nem tetszik , magamat ajánlom . . s ezzel az udvarajtó, hol Pannuska állt, becsukódik Lajos előtt. Lajos az ajtón künnállva sóhajtott föl: — Megállj hűtelen leány, majd megbánod!.. s azzal bánatos szívvel haza sompolygott. A fönnebbi események után két hóval, mely idő alatt Sándor bekezdett utján haladt, egész odáig ért, hogy Pannuska kezét szüleitől megkérte. Sándor, mint értelmes fiatal ember, tudta, ki az ő védnöke; s* ki az, ki őt nem a legszívesebben látja. S mivel látta, hogy az apával nem lehet oly könnyen boldogulni, mint a nyakig örömbenúszó édes anyával, az egész’ súlyt az anyai hegyre fektette. Az anya közbenjárása és kérése vitte a dolgot oda, hogy Sándor, midőn későül föllépett, az apa nem mondotta meg határozott akaratát, hanem gondolkozási időt kért. Dacára, hogy Pannuska tudtul adta Lajosnak, hogy: „ha nem tetszik nem tehet róla“ Lajos mit sem tágított. Többször tett Lajos látogatást Pannuskáéknál, de minél gyérebben jön a tisztaszobában elfogadva , mert ott az anya és leánya kedvence, Sándor szerepelt. Ilyenkor Lajos a szabó műhelybe az apához ment, ki által mindig szívesen fogadtatott s hátonttatott. Sándort legkevésbé sem bántotta, ha Lajossal találkozott s szívesen elfogadta az anya és a leány mentegetődzését, hogy nem ő hozzájuk, hanem üzleti dolog végett jött Lajos az édesapához. Az édesapa kedvéért is történt annyi, hogy Pannika Lajossal úgy kegyelemből, de csak a szabóműhelyben, olykor-olykor néhány odavetett szót váltott, így folydogált az idő. Míg végre az anya azt találta föl, hogy legjobban megnyerhetik az édesapát úgy, ha névnapjára egy nagy mulatságot rendeznek, amelyen lehetőleg kitesznek magukért; s ami a legfőbb, Kutasy úrnak előkelő barátijait is meghívják. A nagyszámú úri vendégek láttára végre az apa is meggyőződik,