Gyöngyszöv, 1985 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-15 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1985. január 15. A GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ MSZMP ALAPSZERVEZETÉNEK LAPJA Ez sem lesz könnyebb? Elmondtuk már jókívánságainkat, és minden esetben komolyan is gondoltuk, hogy az új esztendő ne csak boldog legyen, hanem békés is. A bizakodó lelkű emberek úgy vallják, hogy a mai világunk legfőbb veszedelme, a háború, a világra kiterjedő öldöklés annyira ésszerűtlen, hogy tartani sem kell tőle. De hozzáteszik mindjárt: a békét nem elég csupán áhítozni, hanem tenni is kell érte. Ha egyszer ésszerűtlen a fegyverekre bízni a vitás kérdések megoldását, minek akkor küzdeni a békéért? Kérdezhetik, hiszen a kétféle állítás kizárja egymást. Ha igaz az egyik, akkor nem igaz a másik, mondhatják. Ha minden olyan egyszerű lenne ebben a mi világunkban, akkor igennel és nemmel meg lehetne válaszolni mint kérdést. De ez nem megy. A dolgok túlságosan bonyosak, fogalmazhatunk így is. Általában az igazság „pofon zerű” ha már eljutottunk a végére. D az odáig vezető te van buktatóval. Tele van csapdával. Látszat-igazság. Ezek közül kiválasztani az egyetlen helyes megold hát... ember legyen a talpán, aki ezt meg tudja álni, véleményem szerint csak a gyerekek és a nagyon naiv eberek tudnak szemrebbenés nélkül és azonnal feleletet alálni minden kérdésre. Akik egy kicsit is mélyebbre látnak, azok sokkal óvatosabbak annál, semmint hogy katekus kijelentésekre ragadtassák magukat, fékéért tehát igenis tenni kell. Méghozzá tennie kell kinek és mindenkor. Ha többet nem, legalább annтg mindig kinyilvánítsa: a fegyverekre ő nem bízsemmit. Főként manapság nem, mert annyiszor már, hogy a pillanatnyilag is készenlétben álló eszközök tízszer olyan mértékben lapulnak silóikktáraikban, készenléti helyeiken, mint amennyire lenne az emberi élet elpusztításához ezen a földön, elen állapot, télen helyzet, semmiféle katonai teória nem támasztja alá ezt a túl nagy túlfegyverkezést, akkor minek az egész? Mint egy olyan kérdés, amire csak a legképtelenebb ;tással lehet azonnal és teljesen biztos választ adni. ..tdoljuk csak el: hány és hány tíz- vagy százezer évnél a fegyvergyártásból. Gondoljuk csak el: ha egyik ikról a másikra szélnek eresztenének minden hadimérnököt, hadiiparri dolgozót, ha bezárnának minden gyárat, amelyben a harci eszközök bármelyikét készítik, az ezekhez szükséges alkatrészeket állítják elő, ha minden embernek odaadnák a munkakönyvét, akinek valamilyen mértékben is köze van a hadászathoz, ha csak annyi is, hogy katonai egyenruhát visel, ha csak annyi is, hogy a munkájával valamilyen módon kiszolgálja a katonaságot, például úgy, hogy egyenruhát készít, olajvezetéket fektet le a katonai raktárakhoz, élelmiszert gyárt a katonai készletek fenntartásához, cérnát állít elő a katonai ponyvák elkészítéséhez — és felsorolni is képtelenség ennek az úgynevezett „háttér-iparnak” minden részét — gondoljuk csak meg, ha az így foglalatoskodók mindegyikének az egyik napról a másikra felmondanának, micsoda munkanélküliség szakadna a világra? Mi következik ebből? Csak nem az, hogy a békét nem lehet megteremteni, mert milliók és milliók érdekeltek a hadászatban valamilyen módon? Hogy érdekeltek, az biztos. De, hogy miattuk kell a fegyverkezést ilyen mértékben folytatni, sőt, hogy egyáltalán folytatni kellene miattuk a fegyverkezést, ez több mint képtelenség. Mert emlékezzünk csak a hajdanvolt jelszóra: Kard helyett ekét! Lehetne? Lehetne. Egyik percről a másikra? Azt nem. De lehetne. Méghozzá úgy, hogy valami elképzelhetetlenül magas jólét lehetősége nyílna meg ennek révén az egész emberiség előtt. Képtelen gondolat? Nem. Csak hinnünk kellene benne, el kell fogadnunk. Előbb tehát gondoljuk végig a főkérdést, aztán döntsük el, hogy a béke, a leszerelés az egyetlen normális emberi magatartás, az egyetlen ésszerű elképzelés. A józan milliók ereje óriási, még ha nem is lesz könnyű ezt az erőt elfogadtatni azokkal, akik felelősek az emberi életért — odaát. G. Molnár Ferenc Előmetszés télen Elterjedt már a szőlősgazdák körében a téli előmetszés. Ilyenkor a feleslegesnek tartott és idősebb fás részeket kell eltávolítani, illetve az éves vesszőket kell lemetszeni. Nem szabad azonban arról sem megfeledkezni, hogy a fagyok kárt okozhatnak a rügyekben. Ezért feltétlenül több rügyet kell meghagynunk, mint amennyi szükséges. Tavasszal, még a rügyek fakadása előtt, úgynevezett kiigazító metszést kell csinálnunk. Ugyanakkor a szálvesszőket is le kell kötöznünk. A gyengébb termőképességű szőlőknél több, a jobban termő fajtáknál pedig kevesebb rügyszámot tartalmazó csapot hagyunk. Ára: 2,30 Ft XII. évfolyam 1. szám Minden második Mit határozott az ifjúsági küldött parlament? Mint arról már korábbi számunkban hírt adtunk, szövetkezetünknél ifjúsági részparlamenteket és küldöttparlamentet tartottunk. A parlamentek lebonyolításáról tájékoztatást adtunk, most kivonatosan ismertetjük azt az intézkedési tervet, melyet az ifjúsági törvény szövetkezeti végrehajtására, az 1986-ig terjedő időszakra, a küldöttparlament határozatilag elfogadott. Jelentős számban Az intézkedés terv bevezetőben utal arra, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ifjúságpolitikai határozata megjelenése óta jelentős eredményeket értünk el szövetkezetünknél az ifjúság nevelése, szakmai képzése, munkakörülményeik javítása területén. Bővültek az itt dolgozó fiatalok kulturális szórakozásának és a szabad idő eltöltésének Szövetkezetünknél feltételei: a több mint ezres állományi létszámból 457 a 30 év alatti fiatalok száma, melyből 90 gyesen van. A tagfiatalok száma közel 2000. Mindezek figyelembevételével készült az intézkedési terv. Az intézkedési terv alapján kívánatos a taglétszám további növelése és ezen belül a fiatal tagszövetkezők arányának emelése. Ennek biztosítása érdekében a tagérdekeltségre továbbra is nagy gondot kell fordítani. Új iskolaszövetkezeti csoport alakításával elő kell segíteni, hogy a fiatalok megismerjék a szövetkezeti mozgalom eredményeit, és fiatalon kapcsolódjanak minél többen a szövetkezet munkájába. Arányok szerint biztosítani kell, hogy a választott testületekben a fiatal tagok száma arányuknak megfelelően növekedjen, erre fel kell használni a legközelebbi választásokat. A szövetkezetnél működő ifjúsági bizottság munkájánál az eddigiektől jobban kell, hogy érvényesüljön a döntéselőkészítő, véleményező, javaslattevő, koordináló és ellenőrző funkció. A szövetkezetnek jelentős érdeke fűződik ahhoz, hogy jó szakemberekből álló kollektíva alakuljon ki, s ennek érdekében a pályaválasztási tanácsadó intézményekkel, iskolákkal továbbra is szoros együttműködést kell biztosítani az utánpótlás végett. A munkahelyi beilleszkedés elősegítése érdekében az eddigieknél is jobban kell támaszkodni a patronálási redszerre. Meg kell ismertetni a pályakezdő fiatalokkal a szövetkezet önkormányzati rendjét, szervezeti felépítését, a fiatalokat megillető jogokat és kötelességeket. A szocialista munkaversenynek szövetkezetünknél hagyományai vannak. Biztosítani kell, hogy a fiatalok az eddigieknél nagyobb számban vegyenek részt a szocialista munkaverseny különböző formájában és ebben szerepük növekedjen, úgyszintén az újító mozgalomban, az alkotó ifjúság pályázati rendszerben. Végzett munkájuknak megfelelően anyagi és erkölcsi elismerésben kell őket részesíteni. Vezetővé válás Különös figyelemmel kell kísérni a bérfejlesztésnél, hogy a fiatal dolgozók bére a végzett munkájuknak megfelelően növekedjen. Segíteni kell a fiatalok vezetővé válását az eddigieknél is többoldalúan. Bátrabban kell adni megbízásokat, feladatokat a fiataloknak. A tényleges sorkatonai szolgálatra bevonuló fiatalokat bevonulási segélyben, a visszatérés alkalmával pedig a szociális helyzettől függően kell segélyben részesíteni. Hasonlóan kell foglalkozni a gyesen lévő fiatalokkal is. Elő kell segíteni, hogy ha arra igényt tartanak, a gyes ideje alatt szakképesítést szerezhessenek. A sorkatonai szolgálatról és a gyesről visszatérő fiatalok munkahelyi beilleszkedését segíteni kell. Segítséget kapunk A fiatalok lakáskörülményeinek megoldásához szövetkezetünk 1985-től kezdődően megemelt összeget, összesen 300 ezer forintot biztosít kamatmentesen. Az itt dolgozó fiatalok élet- és munkakörülményeit kívánjuk segíteni azáltal is, hogy babakocsi vásárlási utalvánnyal igyekszünk segítségükre lenni és a gyermeküket egyedül nevelő szülőket, vagy a többgyermekes családokat az iskolai év nyitásakor rendkívüli segélyben részesítjük. Az anyagi erőforrástól függően nagy súlyt helyezünk az üzletek korszerűsítésére, s ezzel egyidőben a munkahelyi körülményeket igyekszünk tovább javítani. A káderutánpótlási terv elkészítésénél a végzettségük és rátermettségük alapján az arra alkalmas fiatalokat kádertartalékként figyelembe vesszük. Többoldalú kedvezményt nyújtunk a felnőtt szakmunkásképzésben résztvevő fiatalok számára. Több a lehetőség A kulturált szórakozás biztosítása érdekében tiszteletdíjas klubvezetővel továbbra is biztosítjuk az ifjúsági klub működését. Azt várjuk, hogy színvonalas rendezvényekkel minél több fiatal kapcsolódjon be klub munkájába. Az ifjúsági alap képzéséhez a tagérdekeltségi alapból évi 90 ezer forintot, a jóléti és kulturális alapból 50 ezer forintot biztosítunk, amely felett az ifjúsági parlament határozatának megfelelően a KISZ és az ifjúsági bizottság rendelkezik. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy a munkában élenjáró fiatalok különböző tapasztalatcseréken, országjárásokon, színházlátogatásokon és egyéb kulturális rendezvényeken vegyenek részt. Bevonjuk a fiatalokat továbbra is a SZÖVOSZ Kupa és KPVDSZ különböző sportrendezvényeibe. Az ifjúsági parlament által jóváhagyott KISZ-jogosítványban megfogalmazott jogok gyakorlati alkalmazását a KISZ részére biztosítjuk. Az ifjúsági küldöttparlament által jóváhagyott intézkedési tervben foglaltakért, a szövetkezeti fiatalokkal való foglalkozásért a szövetkezetünknél minden vezető felelős, a felsőbb szintű vezetőktől a középvezetőkön keresztül az egységvezetőkig bezárólag. Minősítésükben az ifjúság nevelésével kapcsolatosan végzett munkájukat értékelni kell. A terv végrehajtása Végül az intézkedési terv olyan záradékot tartalmaz, mely szerint a szakszervezeti bizottság, a KISZ és az ifjúsági bizottság együttes ülésén részidőben is értékelje a terv végrehajtását. A két ifjúsági parlament között a végrehajtásról, annak eredményéről az igazgatóságot tájékoztatni kell. Az intézkedési terv, mmint az eddigiekből kitűnik, részletesen öleli fel a szövetkezetünknél dolgozó fiatalok élet- és munkakörülményeinek javításával kapcsolatos feladatokat, a végrehajtása biztosítéka annak, hogy ezen a területen további eredményeket érjünk el. P. A. Szavaznak a küldöttek. (Fotó: Dózsa Balázs)