Gyöngyszöv, 1993 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
1993- január Én már nem is tudom Elismerem, most még azzal kellene kezdenem ezeket a sorokat, hogy sikerekben gazdag, boldog új évet kívánjak mindenkinek. De ha már elismerem, hogy mit illene tennem, akkor egyszerűbb, ha meg is teszem. Tehát! Kedves olvasók, legyen mindannyiuknak nagyon boldog ez az új évük. Remélem, az is lesz. Bár én már igazán nem tudom, hogy miként is gondolkodjam eljövendő napjainkról. Mit várhatok azoktól? Vagyunk mi annyira civilizált emberek, hogy csendben, nyugalomban tudjunk élni? Vagy továbbra is a nyakunkon az átok: marjuk egymást akár kell, akár nem, akár volna jó okunk az ellenszegüléshez, akár nem? Mert mit látok, mit hallok, mit olvasok nap mint nap a tv-ben, a rádióban, az újságban? Minden rosszat. Arról, hogy hány gonoszlelkű ember él közöttünk. Arról, hogy azoknak, akik nem „itt" állnak a mi oldalunkon, más gondjuk sincs, minthogy elveszejtsék ezt a kis népet, ezt a kis hazát. És hiába vannak kiváló emberek, politikusok az általunk szabadon választott parlamentben, természetesen ők „ezen az oldalon" törik magukat az ország jobb és virágzó jövőjéért, de a „másik oldal" igyekszik minden jó cselekedetükben megakadályozni őket. Áldatlan küzdelem ez. De már azt sem tudom, kinek higyjek? Annak-e, aki azt állítja nagy hangosan, hogy magyar nép, a magyar nemzet lányai és fiai mind ott sorakoznak a most hatalmon levők mögött, mert jól tudják, csak tőlük remélhetik sorsuk jobbra fordulását. De ezek a néma milliók szerényen meghúzódnak az értük munkálkodók, fáradozók, áldozatokat hozók széles válla mögött. Nem ágálnak látványosan a nemzet jövőjéért elhivatottan fáradozók mellett. És már azt sem tudom, mit higgyek akkor, amikor azt hallom, hogy ebben a demokráciában az a furcsa, hogy nem ez nem más, mint a kissebbség uralma a többség fölött. Hogy-hogy? Kérdem én. Én mindig is azt tanultam, hogy a demokráciában a többség van hatalmon. Az történik az igazi demokráciában, ami a többség javát szolgálja. Igen-igen, hallom az ellenvetést, ez elvileg így is lenne. Ha a többség elment volna szavazni. Ha a képviselőket a szavazatra jogosultak abszolút többsége választotta volna be az országgyűlésbe. Ha a parlamentbe jutott pártok közül az abszolút többséggel rendelkező kapott volna lehetőséget arra, hogy kormányt alakítson. De...! Nem folytatom tovább az eszmefuttatást, mert rábízom mindenkire, úgy vezesse végig ezt a gondolatsort, ahogy ő jónak látja, jónak tartja. Mert én már nem is tudom mit gondoljak, miben higgyek, miben nem. Már azt sem értem, miért fáj az egyik pártnak az, ha valahol olcsón juthatnak emberek élelmiszerhez egy hétvégi piacon? Miért kell azt hatalmi szóval megszüntetni, csak azért, mert az intézkedésre jogosult személy egy másik pártnak a tagja? Hát ő nem azért van a polgármesteri székben, hogy az ő kerületének a lakosságát szolgálja? Amikor a választások előtt korteskedett, akkor miért mondta hangosan ki, hogy ő nem híve annak, hogy az emberek egy héten egyszer, egyetlen napon olyan piaci árakon vásároljanak, ami minden raktáráruház árának csak egy hányada? Ha ő ezt így kinyilvánította volna, megválasztják a kerület első emberének? Ja, vagy éppen ez az? Éppen ezért nem szabad őszintének lenni? A politika tehát ma sem lenne más, mint üres szavak hangoztatása, és ettől merőben ellentétes cselekvések sora? Maradt volna „úri huncutságnak", mint ahogy minősítették hajdanán? Egyszóval: én már nem is tudom, mint kell gondolkoznom erről az egész mai helyzetről. A választások előtt egészen másról volt szó. Akkor olyan galamblelkűek voltak a pártok. Olyan szépen folyt a szó az ajkukról. Olyan ígéretes képet festettek elém. Valahogy úgy, ahogy minden rossz, ami az elmúlt évtizedben volt, ha elmúlik és jön egy szebb, és jobb kor, aminek áldásaiért nem győzünk majd eleget hálálkodni az Egek Urának. És most itt tartunk. Mármint a milliók. Mert nem igaz ám, hogy ebben a kis országban csak csupa szegény ember él. Valóban eljött egy jobb kor néhánynak, egy tejjel-mézzel folyó Kánaán. Ám legyenek boldogok töménytelen mennyiségű pénzük birtokában. Nem irigylem tőlük akár mázsányi aranyukat sem. Nekem csak az fáj, hogy milliók élnek olyan pocsék körülmények között, amit szinte elképzelni sem lehet annak, aki saját bőrén nem tapasztalta azt, hogy mi az a „nincs". Ez lenne az, amire annyira vágytunk volna mai vezető politikusaink szerint, akik itt vannak „ezen az oldalon"? Én már nem is tudom, hogy mit gondoljak. Egyet azonban tudok. Utálom a szegénységet. És százszor jaj azoknak, akik miatt millióknak kell nyomorogniuk. G. Molnár Ferenc Hazalátogatók Érdekesnek ígérkező sorozatot kezdeményezett a Mátra Művelődési Központ Szervezésükben hazalátogatnak azok a neves személyek, akik innen, a mátraalji városból, Gyöngyösről indultak el a hírnév felé. Az első találkozón Farkas Bálint színművész, és Csonka Zsuzsa operaénekes találkozott régi ismerőseivel a volt Családi Intézet helyiségében Fő tér 8. alatt. A GYÖNGYSZÖV LAPJA Elismerést érdemelnek Igaz, az is munkájukhoz tartozik, hogy elvégezzék a leltározással együtt járó feladatokat, és hogy az árazást is ők csinálják meg annyiszor, ahányszor kell. Mégis...! Ha arra gondolok, hogy az év végén, amikor máskor ihaj-csuhajjal búcsúztatták az óévet, amikor a karácsony hangulatában merengtek szeretteik körében, ők akkor pakoltak a polcokról le és vissza, és fáradt szemmel böngészték az árlistát, önkénytelenül kikívánkozik belőlem a megjegyzés: megérdemlik, hogy legalább annyit mondjunk nekik: Köszönjük a fáradozásaikat! Kötelességük, kötelességük, de azért mégis...! A jól végzett munka elismerést érdemel. XX. évfolyam 1. szám r к A kongresszus felhívása 2. oldal Ment, mint a karikacsapás 2. oldal Szilvesztereztünk ki itt, ki ott 3. oldal Osztályokat vontak össze 3. oldal Szakcsoportok helyett - Kft. 4. oldal Az üzemi tanács jogairól 4. oldal 'Jj Megtartotta tanácskozását az Áfész II. Kongresszusa Külsőségekben rendkívül kulturált körülmények között ült össze az Áfészek II. Kongresszusa 1992. december 10. és 11.-én a Budapest Kongresszusi Központ Pátria-termében, hogy megvitassa az I. Kongresszus óta, a mintegy 31 hónap alatt végzett munkát, határozzon az Áfészek előtt álló feladatokról, és újjáválassza tisztségviselőit. Megtisztelte jelenlétével a Kongresszust dr. Göncz Árpád köztársaságunk elnöke. Részt vett az eseményen Lars Marcus a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének elnöke is. Az országos szövetség tagjaként működő 273 áfész által választott és jelenlévő közel 500 küldött között szövetkezetünk képviseletében, a küldöttgyűléstől kapott megbízás alapján Rohánszky Ferenc, Lukács Benedek, Fodorné dr. Győri Piroska és ezen sorok írója vettek részt a kongresszuson. A Himnusz hangjaival kezdődött tanácskozást megnyitó beszédében dr. Szilvasán Pál, az Országos Szövetség elnöke köszöntötte. Az alábbiakban az elnöki beszámolóból idézünk rövid részleteket: Az első kongresszusunk helyesen ismerte fel a piacgazdasághoz igazodás kényszerét, azt, hogy az áfészek korábbi struktúrája nem tartható. Ahhoz sem anyagi, sem szellemi erőforrásai nem elégségesek egy piacgazdaságban _ mondotta bevezetőjében az ÁFEOSZ elnöke, majd így folytatta: A kiépült üzlethálózat kincs a szövetkezetek kezében, ennek a legszélesebb tagsági igényeket szolgáló részét, az áruházakat, ABC üzleteket, a gazdaboltokat, az élelmiszerüzleteket indokolt a szövetkezetnél egyben tartani és a nagybani árubeszerzéssel, feldolgozóiparral alátámasztva továbbépíteni. A magyar gazdaságban az elmúlt három év a nemzetközi gazdasági kapcsolatok óriási méretű átrendeződésével párosuló recessziós és válságokkal terhes időszak volt. A termelés visszaesése, a növekvő és nagy arányú munkanélküliség, a tömeges vállalati csődök és felszámolások, a belföldi fogyasztás és árukereslet csökkenése, a visszatérően magas költségvetési hiányok, s az ezzel együtt járó pénzügyi feszültségek roppant nehézségeket okoztak az áfészeknél is. A problémáink komoly okaként említette az ÁFEOSZ elnöke a továbbiakban a belpiacban kialakult rendetlenséget. Nem a versenytársaink megszaporodását teszem szóvá , mondotta , hiszen ez bennünket is ösztönöz. Sokkal inkább az illegális, tisztességtelen feketekereskedelem aggaszt bennünket. A továbbiakban az arányos közteherviselés problémáit boncolgatta, érzékeltette, hogy az adópolitika túlterheli a becsületesen adózókat. Mint mondotta, 1991-ben az áfészeknél 100 forint realizált árrésből 90 fillér maradt tisztán a vállalkozásnak. Ez a helyzet 1992-ben tovább romlott. Egy másik nyomasztó gondként említette, hogy szövetkezeti kereskedelemben dolgozóknak 20 százaléka minimálbérért dolgozik. A havi átlagkereset 13 000 forint körül van. Súlyos nehézségeket okoz számunkra is az agrárválság. Mint elmondta zuhanásszerűen visszaesett az áfészek felvásárlási, termékértékesítési tevékenysége, mely kihat a gazdasági eredményekre is. Beszámolóját az alábbi gondolatokkal zárta: Annak a bizalomnak az erejéből, amit szövetkezetek tagságától kaptunk, mozgalmunk életre ítéltetett, mert a szövetkezést a védelemre (folyt, a 2. oldalon). A levelező elnökök egyike Rohánszky Ferenc Jobbról a harmadik Patinszki Alajos