Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1855
Q. Horatius Flaccus énekei IV-dik könyvének 9-ik éneke magyarul. *) Bevezető rövid értekezés az ének hőséről. M. Lollius Paulinus, kinek tisztelete és emlékére Horatius ez éneket készítő, előkelő, gazdag, tudományos és hadviselő ember vala Augustus császár idéti Rómában. Viselt főhivatalokat, u. m. praetorságot (Kr. e. 25.) és consulságot (Kr. e. 21.). Főhadvezér is volt Kr. e. 16-dik évben a Germánok ellen, de tőlük nagy vereséget szenvedett. A Kr. előtti 3-ik év folytán egy ideig mint tanácsadó s életvezér (comes et rector seu moderátor iuventae) az ifjú C. Caesart, Augustusnak Agrippától nemzeti unokáját, igazgató, kísérvén öt napkeleteni tartózkodásas hadjáratában az Örmények és Parthok ellen. Nem sokára ezután, önhibájából-e, vagy, a mi hihetőbb, irigyeinek áskálódásai következtében, elveszté az udvar kegyét, s igen nehéz körülményekbe jöhete; mert végre is nem birván tovább küzdeni balsorsának mostohasága és fájdalmaival, mint idősbik Pliniustól értjük (Hst. Nat. IX, 35.), mérget von, s igy vete véget dicstelen vénségü életének a szegény türelemvesztett ember. Halála épen Krisztus urunk születésének évében történt, mely is Róma épültének 753-dika vala. E magas állású, de életét boldogtalanul végzett főembernek unokája volt ama hires, de szinte szerencsétlen Lollia Paulina (előbb C. Memmiusnak, aztán kis ideig Caligula császárnak neje), kit a fenebbidéztük Plinius egy nem is igen ünnepélyes estebédnél több mint harmadfél millió pengő forintot (quadringenties sestertium) érő gyöngyök- s drága kövekkel tündöklő ruhában s ékességekkel látott megjelenni, s állítja, hogy e roppant kincsek Paulinára nagyapjáról, M. Lollius Paulinusról, maradtak, ki azokat kültartományok megrablása által s az őt megvesztegető keleti királyok adományaiból szerzette légyen. E Lolliusról egy korabeli másik történetíró is, Velleius Paterculus (Hist. Rom. II, 97 és 102), azt vallja, hogy fukar és álnok természetű volt, de ügyes tettetés által vétkeit igen el tudá palástolni. *"*) Lolliusnak e setét jellemzésével homlokegyenest ellenkezik az általunk fönkijelölt Horatiusféle dal, melyben Lollius oly férfiúnak rajzoltatik, a milyenre minden nemzet és ország méltán büszkélkedhetnék, ha ön fiai közé számlálhatná. Előttünk hát most az a kérdés merül föl, vájjon kinek adjunk inkább hitelt: ama két történetírónak-e, kik Lolliust olly rút színben állítják szemünk elé, vagy az őt magasztosan jellemző s halhatatlan emlékezetre érdemesnek valló Horatiusnak? A felelet és választás bizonyára nem könnyű, de egy kis fontolgatás után mégis csak ki fog tűnni, hogy melyik részen van a nagyobb valószínűség, hova aztán önként csatlakozunk, így kívánván azt tőlünk a józan ész. Ha Lollius olyan ember volt volna, aminőnek öt Plinius és Velleius rajzolják : kapzsi, fukar, megvesztegethető, e mellett alattomos, és bűneit ügyesen eltakaró, úgy, Horatiusunkra vonatkozólag két eset gondolható: vagy az, hogy ő elig jól ismervén Lolliusnak szennyes lelkületét, merő kép *) Emlékül intézetünk pályavégzett ifjainak Fojtényi tanártól. ** Tacitus (Annál. III, 48.) és Svetonius (Tib. életéb. 12 r.) is kedvezőtlenül említik e M. Lolliust, mint a ki irigységi viszálygerjesztő volt volna az uralkodó család tagjai közt. *