Hajdú-Bihari Napló, 1962. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-01 / 281. szám
Öt évre az ENSZ főtitkárává nevezték ki U Thantot New York (MTI) A Biztonsági Tanács pénteken délelőtt — magyar idő szerint 17.10 órakor — összeült, hogy megvitassa az U Thant ügyvezető főtitkár mandátumával kapcsolatos kérdéseket. Mint ismeretes, U Thant mandátuma 1963. április 10-én leHírügynökségi jelentések közlik gyorshírben, hogy az ENSZ-közgyűlés pénteken délután — magyar idő szerint A zárt ajtók mögött megtartott ülésen Mahmud Riad, az EAK képviselője elnökölt. A Biztonsági Tanács egyhangúlag javasolta, hogy 1961. november 3-ig visszamenő hatállyal, ötévi mandátummal nevezzék ki főtitkárrá U Thant ügyvezető főtitkárt. az esti órákban — a Biztonsági Tanács egyhangú javasla- tát jóváhagyva U Thant eddigi ügyvezető főtitkárt öt évre szóló megbízással az ENSZ főtitkárává választotta. A közgyűlés titkos szavazással választotta meg a főtitkárt. A Biztonsági Tanács javaslata mellett 109 küldöttség szavazott, ellene egy sem. Honduras tartózkodott a szavazástól. A norvég Trygve Lie és a svéd Hammarskjöld után U Thant a világszervezet harmadik főtitkára, s egyben az első ázsiai, aki ezt a tisztséget betölti.. (MTI) A közgyűlés jóváhagyása A Szovjetunió Minisztertanácsa megvalósítja az SZKF Központi Bizottsága plénumán hozott határozatokat Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió Minisztertanácsa pénteken Nyikita Hruscsov elnökletével ülést tartott, és megvitatta az SZKP Központi Bizottsága 1962. november 23-i ülésén hozott határozatainak megvalósításával összefüggő kérdéseket, különös tekintettel a gazdasági építés irányításának továbbfejlesztésére, a népgazdaság tervezésének megjavítására és egységes technikai politika folytatására. E kérdések megvitatásában részt vettek a szövetségi köztársaságok miniszterelnökei, a Szovjetunió Minisztertanácsa állami bizottságainak elnökei, a Szovjetunió miniszterei, tudósok és szakemberek. Megbízták a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökségét, hogy dolgozzon ki. A javaslatokat a minisztertanács keretében működő állami bizottságok munkájának átszervezésére, — típus rendelettervezetet az iparági állami bizottságokról, — rendelettervezetet a Szovjetunió állami építésügyi bizottságáról. A minisztertanács elnöksége megbízást kapott a népgazdasági tanácsokról szóló rendelettervezet elkészítésére is. A minisztertanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy pótlólag meg kell alakítani a Szovjetunió Minisztertanácsához tartozó elektrotechnikai, könnyűipari, élelmezési és kereskedelmi állami bizottságokat is. A minisztertanács ezenkívül megbízást adott a Szovjetunió állami tervbizottságáról és a Szovjetunió népgazdasági tanácsáról szóló rendelettervezetek kidolgozására. (MTI) Húsz kilométerre visszavonják a kínai csapatokat az indiai határon Pekingi (TASZSZ) A Kínai Népköztársaság ■ honvédelmi minisztériumának képviselője nyilatkozatot adott ki, amely rámutat: december elsején a kínai—indiai határ egész hoszszában megkezdődik a kínai határőrcsapatok visszavonása. Az egységek húsz kilométerre vonulnak vissza attól az ellenőrzési vonaltól, amely tank. 1959. november 7-én ténylegesen érvényben volt.‘ : 'fa ' A nyilatkozat felsorolja valamennyi érintett területet, ahol a csapatok visszavonulása megkezdődik, majd hangsúlyozza: „Reméljük, hogy az indiai fél pozitívan reagál azokra az intézkedésekre, amelyeket mi saját kezdeményezésünkre foganatosított Az Algériai KP titkárának nyilatkozata a párt betiltásáról Algír (AFP). Basir Hadzs Ali, az Algériai Kommunista Párt titkára súlyos és teljes mértékben törvényellenes intézkedésnek minősítette a párt betiltását. Hangsúlyozta, hogy ennek az intézkedésnek sem jogi, sem politikai alapja nincs, mert még meg sem szavazták Algéria alkotmányát, amelynek az állampolgári jogokat rögzítenie kell. Hadzs Ali kijelentette, hogy a betiltást, „amely csak az imperialistáknak okoz örömet”, nyugat-európai és amerikai sajtóhadjárat előzte meg. Befejezésül hangoztatta, hogy az algériai kommunisták az intézkedés ellenére továbbra is támogatni fogják a kormány minden haladó lépését, és közreműködnek az új Algéria felépítésében. Kultúrház, 2 emeletes iskola, szülőotthon, mentőállomás Balmazújváros jövő évi terveiből 1963 tavaszán nagyszabású munkálatok kezdődnek meg Balmazújvároson. Mindenekelőtt lebonják a jelenlegi elavult két régi iskolaépületet. Ezek helyén épül fel egy modern, 600 személyes kultúr- ház, valamint kétemeletes iskola. Az új kultúrház — amely egyébként az iskolával együtt 1965-re készül el— a legkorszerűbben lesz berendezve. Forgószínpad, tökéletes világítási technika, könyvtár, klubszobák, olvasóterem teszi valóságos kultúrkombináttá, amelyben helyet kapnak emellett a különböző szakkörök is a zeneiskolával egyetemben. Az új iskolaépület tágas, egészséges lesz s tornateremmel, politechnikai oktatáshoz szükséges műhelyteremmel is rendelkezik majd, igazgatói lakás is készül benne. A községben jelenleg is szétszórtan működnek az iskolák, mintegy 7—8 helyen. Nagy zsúfoltság nehezíti az oktatást, s a tanítás szinte szakadatlanul, egész nap folyik. Épületeik, berendezésük emellett — az új, szigetkerti kivételével ósdi, elavult. Ugyancsak a községi tanács jövő évi tervei között szerepel egy tízágyas szülőotthon létesítése. Egy már meglevő épület átalakításával, bővítésével biztosítanak helyet ennek a létesítménynek, amit a helyiek mellett a környező községbeliek is igénybe vesznek elkészülte után. Ezzel „együttjár” — ahogy a községi vezetők mondják — mentőállomás felállítása is, aminek működtetését — egy kocsival — szintén beállították a jövő évi tervekbe. Testvérpártok képviselőit fogadta Kádár elvtárs Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára pénteken fogadta Bias Rocát, a Kubai Egyesített Forradalmi Szervezetek titkárságának tagját. A beszélgetésen jelen volt Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Ugyancsak pénteken fogadta Kádár János Henry Winstont, az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagját, a párt alelnökét. A beszélgetésen jelen volt Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Hollai Imre, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője. (MTI) Magyar katoniai küldöttég érkezett Szófiába Szófia (MTI) Pénteken délelőtt magyar katonai küldöttség érkezett Szófiába Czirrege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter vezetésével. A kilenctagú katonai küldöttséget a szófiai központi pályaudvaron Dobri Dzsurov vezérezredes, bolgár honvédelmi miniszter, a honvédelmi minisztérium magasrangú vezetői és munkatársai fogadták. • A fogadásra kivezényelt díszszázad üdvözlése után Dobri Dzsurov beszédet mondott, amelyre Czinege Lajos vezérezredes válaszolt. A magyar katonai küldöttség egy hétig tartózkodik Bulgáriában, amelynek során országos körutat tesz, és különböző katonai objektumokon kívül megtekinti Bulgária nevezetességeit is. A magyar katonai küldöttség koszorút helyezett el a Georgi Dimitrov mauzóleumon. Ugyancsak megkoszorúzta a szófiai szovjet hősi emlékművet és a partizánok emlékművét. Kanadai javaslat a pufi leszerelési értekezleten Genf (MTI) Pénteken délelőtt újabb plenáris ülést tartott Genfben a tizenhét hatalmi leszerelési értekezlet. Az elsőnek felszólaló Burns tábornok, kanadai delegátus sürgette az atomhatalmakat, hogy fogadjanak el korlátozott időre — hat hónapra vagy egy évre — szóló, ellenőrzés nélküli moratóriumot a föld alatti atomfegyver-kísérletek szüneteltetésére, miközben a tudósok tovább kutatják a megegyezés útját a helyszíni ellenőrzés kérdésében. Javasolta még, kérjék fel a Nemzetközi Geofizikai Intézetet, hogy valamelyik műszakilag jól felszerelt semleges országban két hónapon belül állítson fel egy , valóban nemzetközi központot a földrengésekkel kapcsolatos észlelések összegyűjtésére, és kiértékelésére. Ez a központ székhelye lehetne a svéd javaslatban indítványozott tudományos bizottságnak. A következő felszólaló, Artur Lall indiai küldött indítványozta, hogy létesítsenek önkéntes helyszíni ellenőrzé- sen alapuló rendszert, amely megakadályozná a titkos föld alatti atomfegyver-kísérleteket. Padilla Nevro mexikói küldött javasolta, hogy az értekezlet december 10-ig az atomfegyver-kísérletek megszűntetésének kérdésére összpontosítsa erőfeszítéseit. A bolgár küldöttség nevében felszólaló Tarabanov külügyminiszter-helyettes rámutatott: a legutóbbi Karib-tengeri események azt bizonyítják, hogy legfőbb ideje hozzálátni a nukleáris fegyverek megsemmisítéséhez és az összes külföldi katonai támaszpontok felszámolásához. Sachs lengyel küldött hangoztatta, hogy az atomleszereszerelés problémája nagyon is megérett már a megoldásra Elsősorban a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésének kérdését kell rendezni, — mutatott rá a lengyel küldött, majd sürgette a külföldi katonai támaszpontok felszámolását Az értekezlet december 3-án, hétfőn tartja, következő plenáris ülését. (MTI) Fordulat a nyugat-berlini perben A bíróság elnöke aktív tagja volt Hitler pártjának A szövetségi közigazgatási bíróság nyugat-berlini épületének tárgyalási termében a hallgatók és a sajtó számára fenntartott helyen pénteken, a nácizmus üldözötteinek szövetsége ellen indított per második napján váratlan esemény történt. A pénteki tárgyalás tulajdonképpen igen rövid volt. Amint Fritz Werner, az 1. számú szenátus elnöke a tárgyalást megnyitotta, a hallgatóság sorából felemelkedett egy idősebb férfi, és bizonyítékokat lobogtatott a kezében arra vonatkozólag, hogy a szenátus elnöke a náci pártnak, sőt az SA-nak, a hitleristák rohamosztagának is tagja volt, ezért illetéktelen az antifasiszta szervezet elleni per levezetésére. Hosszabb szünet után a WN elnöksége ügyvédi útján azt kérte a szenátustól, hogy következő tárgyalási napot december 7-ét, pénteket jelöljék ki. Az a férfi, aki a Werner elleni bizonyítékokat beterjesztette, az MTI tudósítójának elmondotta, hogy August Baumgarténak hívják, 58 éves hannoveri lakos, a VVN alsó-szászországi elnöke. A hitlerista időkben 12 évet, ifjúságának java részét náci koncentrációs táborokban töltötte. A nyugatnémet ultrák 1957-ben is börtönbe zárták meggyőződéséért. A per külföldi megfigyelői a szenátus elnöke körül váratlanul kirobbant botránnyal kapcsolatban megjegyezték: ez az eset is azt bizonyítja, hogy a bonni és a nyugat-berlini igazságügyi apparátusban csak úgy hemzsegnek a volt nácik, s Nyugat-Németországban ma szinte lehetetlen egy olyan bíróságot kjelölni, amelynek egyik vagy másik tagjáról ki ne derülne, hogy hitlerista volt. Nem csoda hát, ha ezek a bíróságok a béke és a demokráca hívei ellen indítanak eljárásokat. A nácizmus üldözötteinek szövetsége (VVN) péntek délután nemzetközi sajtóértekezletet tartott Nyugat-Berlinben. Josef Roussaintrek, a WN egyik elnökének, rövid bevezetője után Max Oppenheimer, a szövetség egyjt vezetőségi tagja beszámolt arról, hogy a VVN tervezett betiltása ellen a világ minden részéből árad a tiltakozás a bonni kormányhoz és a közigazgatási bírósághoz. A Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetsége például elhatározta, hogy ha a VVN-t a most folyó perben elmarasztalják, ellenpert fog indítani egész Európa legnevesebb jogászainak részvételével. August Baumgarte, aki péntek délelőtt a közigazgatási bíróság tanácsa előtt leleplezte Fritz Werner tanácselnök hitlerista múltját, bejelentette a sajtóértekezleten, hogy ehhez a bizonyító anyagot lengyel barátaitól kapta. Strauss hajlandó lemondani Dobsa János, az MTI bonni tudósítója jelenti: A Strauss vezette keresztényszociális unió (CSU) elnöksége pénteken Münchenben zárt ajtók mögött négy órán át tanácskozott. Mint az ülés után közölték, Strauss kijelentette, kész lemondani arról, hogy tagja legyen Adenauer újjáalakítandó kormányának. Strauss visszavonulási készségének bejelentését rendkívül feszült hangulatban folytatott tanácskozások sorozata előzte meg Bonnban. Strauss még egy-két nappal ezelőtt sem mutatott semmi hajlandóságot arra, hogy visszavonulásával megkönynyítse Adenauernek a kormányátalakítást. A bonni politikai színpad zsinórjainak rejtett mozgatóit, a nagytőkés köröket azonban nyilván megdöbbentette az a lehetőség, hogy Strauss bosszúszomja előidézheti Adenauer bukását is, és így váratlanul új konstellációk támadnak a nyugatnémet politikában. Éppen ezért nyomatékosan azt tanácsolták Straussnak, hogy legalábbis egyelőre vonuljon vissza a kormányból. Straussnak a miniszteri pozícióról való lemondása azonban még korántsem jelenti azt, hogy a kardcsörtető hadügyminiszter most már végképp letűnik a politikai színtérről. Ellenkezőleg: Strauss mint a CSU elnöke továbbra is nagy szerepet akar játszani a bonni politikában, és nyilván mindent el fog követni, hogy előbb-utóbb újból részt vegyen a kormányban. . .. (MTI) Kodály-ünnepség Párizsban Párizs (MTI) A párizsi Magyar Intézetben csütörtökön ünnepi hangverseny volt Kodály Zoltán 80. születésnapja alkalmából. Báti Lászlónak, az intézet igazgatójának bevezető szavai után Frédréric Robert francia zenetudós ismertette a nagy magyar zeneszerző életművét, majd Antal Lívia és Bán Melitta Kodály-szerzeményeket adtak elő. Az ünnepségen amelyet fogadás követett, a francia zenei, irodalmi és kulturális élet több kiváló ismerője vett részt Antal Lívia és Bán Melitta közreműködésével a francia rádió és televízió is több felvételt készített, amelyeket a Kodály-évforduló alkalmából tűz műsorára. (MTI) Bemutatták az Aidát A debreceni Csokonai Színház operaegyüttese pénteken, este mutatta be Verdi: Aida című operáját. Debrecenben ezúttal először került sor az Aida teljes előadására. A bemutató rendezője Horváth Zoltán. A premieren Balogh Éva Liszt-díjas énekelte a címszerepet, és Rubányi Vilmos karmester vezényelt. A Csokonai Színház kórusát a debreceni üzemi és ifjúsági énekkarok tagjaival egészítették ki. Miről tárgyalt Kennedy és Mikojan ? (Folytatás az 1. oldalról) Tábbra is követeli a Kennedy elnök levelében megígért nyilatkozatot arról, hogy nem támadja meg Kubát. A megbeszélésen egyik fél sem változtatta meg álláspontját, azonban mindkettő úgy jellemezte a tárgyalásokat, hogy azok őszinték és tárgyilagosaik voltak. “ A Fehér Ház által kiadottközlemény szerint szóba kerültek más nemzetközi kérdések is, de a közlemény nyomatékosan aláhúzta, hogy a berlini kérdésről egyáltalán nem esett szó. Mikojan a Kennedy elnöknél tett látogatását megelőzően Thompson volt moszkvai nagykövet ebédvendége volt. Egyelőre nincs második találkozó kitűzve Kennedy és Mikojan között. Mikojan szovjet miniszterelnökhelyettes pénteken Washingtonban folytatta politikai megbeszéléseit Az amerikai külügyminisztériumban megtartott munkaebédem találkozott Rush külügyminiszterrel és Ball kirügyminiszterhelyettessel. A munkaebédem rajtuk kívül részt vett még Dobrinyin szovjet nagykövet, Kornyijevko követségi tanácsos, valamint Thompson volt moszkvai amerikai nagykövet és Davis, az amerikai külügyminisztériumj európi osztályának helyettes vezetője. Ülést tartott a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság pénteki ülésén meghallgatta és tudomásul vette a KNEB elnökségének beszámolóját az elmúlt időszak munkájáról. A bizottság elfogadta a helyiipari vállalatok kooperációs tevékenységének összefoglaló jelentését A KNEB megvitatta és elfogadta a vasúton és közúton szállított áruk mennyiségének és minőségének védelmével foglalkozó vizsgálat összefoglaló jelentését, végül pedig a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság 1963. évi munkatervére vonatkozó javaslatot. A KNEB közvetlen irányítása alatt jelenleg kilenc országos és fővárosi vizsgálat, valamint 75 jelentősebb közérdekű bejelentés vizsgálata van folyamatban. (MTI) Angol-francia szaud-arábiai kémhálózatot göngyölítenek fel Jemenben Kairó (MTI). A jemeni biztonsági szervek 50 emberből álló kémhálózatot göngyölítettek fel. A szervezet Szaud- Arábia, az adeni angol hatóságok és a francia szomáliabeli francia hatóságok számára gyűjtött értesüléseket. 3. ÜRÜL !»