Hajdú-Bihari Napló, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-16 / 219. szám
őszinte köszönet „őszinte és hathatós támogatás” címmel méltatja a Hanoiban megjelenő Nhan Dan a legújabb, Budapesten aláírt magyar —vietnami egyezmények jelentőségét. Többek között azt írja, hogy ezek az új egyezmények új és ragyogó megnyilatkozását jelentik a két testvéri szocialista ország közötti barátság állandó erősödésének és fejlődésének. A lap idézi Kádár János elvtárs szavait, aki kifejezve a magyar nép véleményét, rámutatott: a vietnami nép harca a magyar nép támogatását is jelenti és ez az oka annak, hogy a magyar nép feltétel nélkül támogatja a vietnami népet és ezt a támogatást internacionalista kötelességének tartja. A Nhan Dán kiemeli: Dobi István, Kállai Gyula és más magyar vezetők számos esetben hangoztatták, hogy a magyar nép teljes mértékben és sokoldalúan támogatja a vietnami népet, ha kell önkéntesek küldésével is. A Nhan Dan a következő szavakkal fejezi be cikkét: „őszinte köszönetet mondunk az MSZMP- nek, a magyar kormánynak és a testvéri magyar népnek.” (VNA) REWOWIMEZES a mezőgazdasági gyakornokok elhelyezéséről Új rendelkezés jelent meg az agrárfelsőoktatási intézményekből és mezőgazdasági felsőfokú technikumokból kikerülő fiatal szakemberek gyakornoki elhelyezéséről. Ezek szerint az állam ezentúl a gyakornokok munkabérét egy évig valamennyi őket foglalkoztató termelőszövetkezetnek megtéríti. Az új rendelkezés lehetővé teszi, hogy a gyakornokok nagyobb része kerüljön gazdaságilag megerősödött, megfelelő szakmai vezetéssel rendelkező termelőszövetkezetekbe. Így könnyebben érvényesül majd az a követelmény is, hogy egy évig nagy gyakorlattal rendelkező gyakornok-nevelő szakember mellett dolgozzanak, aki felelős szakmai fejlődésükért és akinek segítségével alaposan felkészülhetnek az önálló munkakör betöltésére. A gyakornokok elhelyezésének megkönnyítése azért is szükségessé vált, mert a néhány év előtti 200—300 helyett az idén csaknem 1500 mezőgazdasági mérnök, kertészmérnök, állatorvos és szaktechnikus kezd gyakornokként a termelőszövetkezetekben dolgozni. (MTI) Zeneművészeti főiskolai tanévnyitó Debrecenben Szeptember 15-én, csütörtökön délelőtt ünnepélyes keretek között nyitották meg Debrecen új felsőoktatási intézményének, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenei- és énektanárképző szak debreceni tagozatának első tanévét, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskola hangversenytermében. Az ünnepségen megjelent Nagy Tiborné, a Debrecen Városi Pártbizottság titkára, Ördög László, a városi tanács vb-elnökhelyettese és dr. Kónya István, a Kossuth Lajos Tudományegyetem rektorhelyettese. Megnyitó beszédet Gulyás György, a főiskola tagozatvezető tanára mondott Beszédének első részében áttekintést adott a zeneoktatás helyzetéről és fejlődéséről. Az a tény, hogy ma Debrecenben zeneművészeti főiskolai tanévnyitót tartunk, önmagában is kifejezi azt a fejlődést, amit az elmúlt két évtized alatt megtettünk a kulturális élet, közelebbről a zenekultúra fejlődése területén. A főiskolát létrehozó intézkedés méltó jogába helyezte az eddigi szaktanárképzést azáltal, hogy zeneművészeti főiskolai rangra emelte, másrészt visszaadta számára azt a jogot, ami által területünk iskoláinak énektanárokat képezhet. Nagy segítséget jelent ez az iskolai és társadalmi zenei művelődés és műveltség kiszélesítésének nagy munkájában. A továbbiakban az új oktatási intézmény terveiről, céljairól szólt. Ezután a főiskola huszonöt első éves hallgatója tett fogadalmat. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival zárult. HAZAI KRÓNIKA TÍZ METEOROLÓGIAI ÁLLOMÁS VIETNAMNAK Az Országos Meteorológiai Intézetben csütörtökön dr. Dési Frigyes egyetemi tanár, az intézet igazgatója a Magyar Népköztársaság meteorológiai szolgálata nevében Phung Manh Cungnak a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetsége első titkárának 30 értékes meteorológiai mérőműszert — biográfokat, pszichográfokat és pszichrométereket — adott át. A Vietnami Demokratikus Köztársaság területén az amerikai bombázások több meteorológiai állomást romboltak szét, illetve rongáltak meg. A magyar meteorológiai szolgálat segítsége révén most tíz meteorológiai állomást szerelhetnek fel újból. (MTI) ERDEY GRÚZ A SZOVJET AKADÉMIA TAGJA Erdey Grúz Tibort, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárát, tudományos munkásságáért, a magyar—szovjet tudományos kapcsolatok fejlesztésében elért eredményeiért — a Szovjetunió Tudományos Akadémiája külföldi tagjává választotta. Az erről szóló diplomát csütörtökön ünnepélyesen nyújtották át a budapesti szovjet nagykövetségen. (MTI) VEGYIPARI TÁRGYALÁS BUKARESTBEN Dr. Szekér Gyula, a nehézipari miniszter első helyettese csütörtökön Bukarestbe utazott, ahol a két ország vegyiparának együttműködéséről, az 1966—70 közötti kölcsönös áruszállítások bővítéséről tárgyal. (MTI) FÖLDTANI RITKASÁG TATÁN Európában is ritkaságnak számít a tatai Kálváriadomb kőfejtőjében egy alig négytized négyzetkilométernyi terület. Rétegsorai szinte egyedülálló módon adnak betekintést földünk rétegképződésébe. A 100—150 millió éves kőzetréteg mint nyitott képeskönyv, tükrözik a föld kialakulásának korszakait. A területet az Országos Természetvédelmi Hivatal már korábban védetté nyilvánította. Most a Földtani Intézet szakemberei munkába kezdtek, hogy megóvják az időjárás viszontagságaitól, kulturált környezetet teremtenek körülötte. (MTI) VERSENY A TISZAI VEGYIKOMBINÁTBAN A Tiszai Vegyikombinát Nitrogén Műtrágyagyárában kiváló munkasikereket érnek el a dolgozók a kongresszusi versenyben. Vállalták, hogy év végéig terven felül hatezer tonna cseppfolyós ammóniát és mintegy tízezer tonna nitrogén műtrágyát adnak a népgazdaságnak. Szeptember közepéig kereken 95 000 tonna cseppfolyós ammóniát termeltek, tízezer tonnával többet, mint amennyit, esedékes éves tervük előírt. Ezenkívül már több mint tízezer tonna húsz és feles nitrogéntartalmú műtrágyát adtak terven felül a mezőgazdaságnak. (MTI) étf f JUJIW MdA& nhóletájdi, t&ftiutftfsk! IP — mr m ef £% Ara: 50 fillér B^|Sp9 (pi EB 1966. SZEPT. 16. PÉNTEK JPäwIII Világszínvonalon A Csepeli Szerszámgépgyár tervezői Lajtai István állami díjas tervező irányításával alig másfél év alatt fejlesztették ki a számjegy vezérlésű, CER—200-as rövidesztergát. A rendkívül korszerű, világszínvonalú berendezés századmilliméteres pontossággal 995 műveletet végez el. A képen: Széles Dénes szerelésvezető ellenőrzi a gép programozását a műszaki próba előtt (MTI Fotó : Bara István felv.) Európai költőtalálkozó lesz Budapesten Magyar Írók Szövetsége a poéták fórumát — erről tájékoztatták az újságírókat csütörtökön a Fészek Klubban. Az írószövetség vezetősége nevében Garai Gábor és Somlyó György elmondta, hogy két évvel ezelőtt a belgiumi költészeti biennálén vetődött fel a gondolat: szocialista ország fővárosában adjanak találkozót egymásnak a kontinens poétái. A mostani költészeti konferenciára a baráti országokkal együtt összesen 18 ország költő-küldötteit hívták meg, s összesen több mint 120 külföldi vendégre számítanak. A budapesti költészeti napok vendégnévsorában tallózva Somlyó György megemlítette a belga Robert Goffin, a francia Guillevic, Jean Rousselot, az olasz Salvatore Quasimodo, Edoardo Sanguineti, Ganni Tati, a szovjet költők közül Leonyid Martinov, Bella Ahmadulina, Konsztantyin Szimonov, Eduardasz Mezselajtisz, Alekszandr Tvardovszkij, Szemjon Kirszanov nevét, a lengyel Jan Paradowskit és a spanyol emigráns költőt, Rafael Albertit. (MTI) Európa költőtársadalma nagyszabású nemzetközi találkozóra küldi el képviselőit a magyar fővárosba októberben. „A költészet napjai Budapesten” címmel hívja össze a Néphadseregünk alakulatai befejezték a felkészülést a Vltava hadgyakorlatra A magyar néphadsereg alakulatai többhetes alapos munka után befejezték felkészülésüket a rövidesen sorra kerülő Vltava elnevezésű hadgyakorlatra. Az összpontosítási körletben csütörtökön végrehajtották az előkészületek utolsó programját is. A hadgyakorlatra való felkészülésről, az előkészületekről Lakatos Béla vezérőrnagy, a hadgyakorlaton részt vevő magyar alakulatok parancsnoka nyilatkozott az MTI munkatársának. " Minden egyes gyakorlat nagy erőfeszítést követel az azon részt vevő katonáktól, tisztesektől és tisztektől — mondta. — Valamennyi fegyvernem a lövészek, a harckocsizók, a tüzérek, a rakétapáncéltörők, a műszakiak, a híradók és a felderítők felkészültsége, harckészsége kielégítő, lövészalakulataink a rendelkezésre álló technika alkalmazásának mesterei lettek. Kiváló eredményeket értek el harckocsizóink és a többi alakulatok is a feladatok végrehajtásában. A szocialista országok hadseregei a jelenlegi legmodernebb harci eszközökkel vannak felszerelve, Így a hadgyakorlat nemcsak a különféle alakulatok harckészségéről, kiképzési fokáról ad számot, hanem a technikai felkészültség magas színvonaláról is. Bízom alakulatunk sikeres helytállásában, s remélem, hogy ez a hadgyakorlat még jobban elmélyíti a szocialista országok hadseregeinek fegyverbarátságát — mondotta Lakatos Béla vezérőrnagy. (MTI) A magyar néphadsereg csapatai, amelyek részt vesznek a „VLTAVA” hadgyakorlaton, szeptember 14-én hajnalban megkezdték a menetet A katonák elfoglalják helyüket (MTI Fotó :— Pálfai Gábor felv.) Tíz ország vízumát szerzi meg az IBUSZ Az IBUSZ tovább szélesítette az egyébként is népszerű közönségszolgálatot. Ma már tíz ország vízumának megszerzését vállalja el egyéni turisták számára. Ez a szolgáltatás nem új keletű, az IBUSZ még 1964 elején megkezdte ezt a munkát. Abban az évben 18 000, 1965- ben pedig már 32 000 vízumot szerzett meg ügyfelei számára, mégpedig Angliába, Ausztriába, Franciaországba, Jugoszláviába, az NSZK-ba, Olaszországba és Svájcba. (1966 februárjában jugoszláv vonatkozásban megszűnt a vízumkényszer.) Idén az IBUSZ által megszerzett vízumok száma nyolc hónap alatt elérte a 24 000-ret. Az elmúlt hetekben életbe lépett az az új megállapodás is, amelynek alapján az IBUSZ Madách téri fiókja, illetve a megyeszékhelyeken működő irodái az eddigieken kívül vállalják a belga, holland, luxemburgi és svéd vízum megszerzését is. (MTI)