Hajdú-Bihari Napló, 1967. június (24. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-01 / 127. szám
Magyar-lengyel kereskedelmi tárgyalások Az Edward Sznajder belkereskedelmi miniszter vezetésével hazánkban tartózkodó lengyel kereskedelmi delegáció és Szurdi István belkereskedelmi miniszter szerdán tárgyalásokat folytatott a magyar—lengyel belkereskedelmi választékcseréről és egyéb együttműködési témákról. Megállapodtak a tervezőintézeteknek, áruházaknak valamint a két ország vendéglátóiparának közvetlen együttműködésében s egyúttal felhatalmazták a bútorértékesítő és az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatokat hasonló együttműködés gyakorlatának kidolgozására. A tárgyalások eredményeképpen a két miniszter négymillió rubel értékű választékcsere-bővítő megállapodást írt alá, és így az 1967. évi két ország közötti választékcsere-forgalom exportban és importban eléri a 11 millió rubelt, ami 40 százalékkal magasabb az elmúlt évinél. Szerdán este Jan Kiljanczyk, a Lengyel Népköztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete fogadást adott a delegációk tiszteletére. Hazaérkezett Uku Pál Szerdán visszaérkezett Moszkvából Budapestre az Uku Pál művelődésügyi miniszter vezette magyar kulturális küldöttség, amely a szovjet fővárosban tárgyalt, és előzőleg Finnországban tett néhány napos látogatást A delegáció fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese. Atomsorompó-egyezményt akar a Szovjetunió Genf (MTI) A Szovjetunió a jelenlegi igen kedvezőtlen nemzetközi helyzetben is az atomsorompó-egyezmény kidolgozására és aláírására törekszik — mondotta Alekszej Roscsin nagykövet, az ENSZ leszerelési bizottságának munkájában részt vevő szovjet küldöttség vezetője Heltai Andrásnak, az MTI genfi különtudósítójának adott nyilatkozatában. A szovjet diplomata, aki ez év februárjában óvatos derűlátással ítélte meg a genfi konferencia kilátásait, ezúttal hangsúlyozta, hogy a nyugati nagyhatalmak részéről időközben igen sok újabb nehézséget támasztottak. „Az NSZK — mondotta — továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy ne egyedül az ENSZ bécsi nemzetközi atomenergia-ügynöksége ellenőrizze a szerződés végrehajtását, hanem párhuzamosan a nyugat-európai államok szervezete, az EURATOM is. Ez nyilvánvalóan megkülönböztetést jelentene a szerződés aláírói között E kérdésekről egyébként időközben tanácskoztunk szövetségeseinkkel, így a Magyar Népköztársasággal is. A nyugati hatalmak részéről — folytatta — eddig nem tapasztalhattunk készséget arra, hogy mindannyiunk számára elfogadható ellenőrzési módszert dolgozzunk ki. Az adott nemzetközi helyzetben, amikor Washington és Bonn viszonyát több vitás kérdés is terheli, úgy tűnik, hogy amerikai részről továbbra is szükségesnek tartják a bonni álláspont támogatását a genfi tárgyalásokon. Ugyanakkor legutóbb, miután Anglia bejelentette, hogy a Közös Piachoz akar csatlakozni, genfi álláspontja az atomsorompó-szerződés ellenőrzésének kérdésében a korábbinál „hajlékonyabb’ lett — az EURATOM elképzelés javára. Bizonyos további nehézségeket jelentenek egyéb nézetek, például a héten kifejtett svéd álláspont, amely az atomsorompó-szerződést más, az atomhatalmakat érintő leszerelési intézkedésekkel kívánja összekapcsolni. Nézetem szerint eddig éppen az atomhatalmak tettek önként fegyverkezést csökkentő intézkedéseket a moszkvai atomcsend-szerződés aláírásával. „A Szovjetunió — mondotta a továbbiakban Alekszej Roscsifz — kész biztosítékokat adni a nukleáris fegyverrel nem rendelkező országok részére. Olyan szakaszt javasolunk a szerződésbe, amelyben az atomhatalmak kötelezik magukat, nem alkalmaznak atomfegyvert olyan országok ellen, amelyek ezzel nem rendelkeznek, s ilyet területükön nem is tárolnak. E javaslatunkat, amerikai részről erősen ellenzik. Az ok kézenfekvő: Az NSZK területén nagy mennyiségben tárolnak amerikai nukleáris fegyvereket. A tárgyalások a következő időszakban is tovább folynak. Nézetünk szerint az atomsorompó-egyezmény megalkotásával enyhíthetünk a nemzetközi feszültségen, s erre éppen most rendkívül nagy szükség van — mondotta Roscsin nagykövet. (MTI) Eredményes együttműködés Megkezdődött a KGST mezőgazdasági állandó bizottságának 23. ülésszaka Szerdán Budapesten a Gellért szálló különtermében megkezdődött a KGST mezőgazdasági állandó bizottságának 23. ülésszaka, amelyen Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, Mongólia, Lengyelország, az NDK, Románia és a Szovjetunió küldöttségein kívül megfigyelőként a Vietnami Demokratikus Köztársaság képviselői is részt vesznek. A tanácskozást Szjubmezov, a bolgár küldöttség vezetője, a mezőgazdasági állandó bizottság elnöke nyitotta meg, majd Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese a kormány és a KGST végrehajtó bizottsága nevében köszöntötte a küldötteket. Apró Antal megállapította többek között, hogy a Magyar Népköztársaság gazdasági fejlődésében különösen fontos szerepet játszik a szocialista országok közötti s ezen belül a KGST keretében folyó nemzetközi együttműködés. A tudományos eredmények, az értékes tapasztalatok cseréje és bevezetése a mezőgazdasági termelő üzemek gyakorlatában, nagyban segíti a mezőgazdasági termelés növekedését, amely előfeltétele az életszínvonal emelkedésének. Nemzetközi növényfajtakísérletek eredményeképpen a KGST tagállamai harmincöt nemesített új növényfajtát és hibridet ismertek el. Hazánkban már nagy területen termesztik a szovjet nemesítésű, magas terméshozamú Bezosztaja—1. őszi búzát. Elterjedése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kenyérgabona-szükségletünket saját termésünkből fedezzük. Jelentős gazdasági előnnyel járt egyéb, ugyancsak a KGST-országokban nemesített növényfajták bevezetése a köztermesztésben. Kormányunk figyelemmel kíséri a KGST mezőgazdasági állandó bizottságának tevékenységét. Különösen nagyra értékeljük a mezőgazdasági termelés fejlesztése érdekében tett közgazdasági intézkedések tapasztalatainak kicserélésében, továbbá a vetőmagtermesztés, a növényés állategészségügy, valamint a mezőgazdaság gépesítése és az állattenyésztés különböző területein folyó együttműködésben végzett munkát — hangsúlyozta Apró Antal. Apró Antal hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság területén is hozzá kell fogni az 1970 utáni tervek egybehangolásához. Az ülésszak részvevői ezután hozzáfogtak a programban szereplő kérdések megtárgyalásához. Provokáció Pekingben német diplomaták ellen Peking (DTK) Kedden az egyik pekingi utcán „vörösgárdista’ csoport vette körül Gerhard Kahlenbachot, a Német Demokratikus Köztársaság pekingi nagykövetségének másodtitkárát és egyik munkatársát. Azzal vádolták őket, hogy „provokációt követtek el a forradalmi tömegekkel szemben”, mert az utcában kiragasztott plakátokat és faliújságokat olvasgatták. A két diplomatát ezután a rendőrségre kísérték, és egy óra hosszat ott tartották. A „vörösgárdisták” közben durva sértésekkel halmozták el őket. Kedden este az NDK nagykövetségének képviselőjét a kínai külügyminisztériumba hívták, és tiltakozást jelentettek be nála, mert munkatársai úgymond „megsértették a forradalmi rendet”. Az utóbbi időben a faliújságokat olvasó vagy „vörösgázlista” lapokat vásárló külföldiek gyakran válnak a „vörösgárdisták” akcióinak célpontjává, bár a kínai szervek nem közölték hivatalosan a külföldiekkel, hogy ezek olvasása „beavatkozás a kínai belügyekbe”. *.« « A „proletár forradalmárok” pekingi külügyi összekötő bizottságának közlönyében május 26-án cikk jelent meg „Utasítsuk határozottan vissza a Csou En-laj miniszterelnök elleni támadások ellenforradalmi áramlatát!’ címmel. A pekingi idegennyelvű főiskola 616. számú „vörösgárdista” szervezete által kiadott faliújság ugyanis Csou Enlajt a burzsoá osztály gyűlöletes alakjának nevezte, és azzal vádolta, hogy ellenforradalmár, kétkulacsos módszerekkel a megingott urakat támogatja. A faliújság szerint ennek következményei Csou En-lajra nézve nem különbözhetnek azoktól a következményektől, amelyek Liu Sao-csire várnak. Az említett közlöny hangsúlyozza, hogy a Csou Enlaj elleni vádaskodás „ellenforradalmi áramlat”, amelynek célja Mao Ce-tung elszigetelése. MÉG MEG SEM JELENI... A Komszomolszkaja Pravda átvette a párizsi Ilumanité Dimanche cikkét, amely ismerteti, mi a véleményük a becsületes embereknek a külföldre szökött Szvetlána Allilujeváról és a körülötte csapott nagy zenebonáról. A cikket a Komszomolszkaja Pravda az alábbi kommentárral vezeti be: „Abban a féktelen rágalmazó és gyűlölködő kampányban, amely Nyugaton, különösen az Egyesült Államokban most, az októberi forradalom 50. évfordulója alkalmából folyik, különleges helyet foglal el Szvetlána Allilujeva könyvének reklámozása, jóllehet ez a könyv még nem is jelent meg nyomtatásban. Valahol az Egyesült Államokban ismeretlen segítőtársakkal karöltve, a külföldre szökött asszony most fejezi be a fordítás munkáját. Allilujeva nyilatkozatai azonban máris képet adnak e ,műs jellegéről és írójának, pontosabban szólva társszerzőjének egyéniségéről, hiszen még az amerikai sajtó sem képes eltitkolni, hogy az új bestsellerjelölt az amerikai titkosszolgálat ügynökeinek keze nyomát viseli magán.” Iia Mumi Irak csapatokat küld Jordániába A bagdadi rádió kedd esti jelentése szerint Aref iraki elnök annak a telefonbeszélgetésnek során, amelyet Husszein királlyal annak kairói látogatása idején folytatott, ígéretet tett, hogy az iraki csapatok a közeljövőben harci állásokat foglalnak el a jordániai—izraeli határon. Jordánia örömmel fogadja az iraki csapatokat területén — mondta Husszein király Aref elnöknek. A közel-keleti válság kezdetén — emlékeztetnek a hírügynökségek — Irak nem volt hajlandó csapatokat küldeni a jordániai—izraeli határra. A kairói rádió szerdán közölte : megérkezett az első iraki katonai egység, hogy az EAK földjén harci állást foglaljon el Izraellel szemben. Irak csúcsértekezlet ? Szabri, Nasszer elnök kül-ügyi tanácsadója szerdán reggel Kairóból Párizson át Rio I de Janeiróba indult. Nasszer elnök személyes üzenetét viszi a latin-amerikai államfőknek. Az Al Ahram jelentése szerint Mohieddin, az EAK alelnöke, a népi ellenálló erők újonnan kinevezett parancsnoka szerdán Bagdadba utazott, s onnan Damaszkuszba repül. A Reuter azt írja: lehetséges, hogy Mohieddin kísérletet tesz majd a szíriai— jordániai konfliktus elsimítására. A damaszkuszi rádió kedden nem tett említést a jordániai—egyiptomi védelmi szerződésről. Rabati jelentés szerint II. Hasszán marokkói király kedden levelet intézett az összes arab államfőkhöz és arab csúcsértekezlet összehívását javasolta. Az Al Ahram jelentése szerint Törökország kairói nagykövete tájékoztatta az EAK hatóságait, hogy a Törökország területén fekvő támaszpontokat nem fogják felhasználni az arab országok ellen. Flotamozdulatffik Az Al Akhbar jelentése szerint az amerikai hatóságok engedélyt kértek, hogy az Intrepid repülőgép-anyahajó áthaladhasson a Szuezi-csatornán a Vörös-tenger irányába. A nyugati hírügynökségek tudósítói az America nevű amerikai repülőgép-anyahajó fedélzetéről jelentik, hogy hétfőn látótávolságra felzárkózott egymáshoz a Saratoga és az America. Az Intrepidről azt írják, hogy 70 gép állomásozik fedélzetén. A Pravda szerdai száma kommentárt fűz azokhoz a jelentésekhez, amelyek szerint a 6. amerikai flotta hajói után most angol haditengerészeti és légierőket vonnak össze a közel-keleti partoknál. A Pravda cikke a továbbiakban rámutat, hogy a közel-keleti eseményekkel kapcsolatos amerikai és angol álláspont nem meglepő, mert a feszültség első pillanata óta világos volt, hogy az izraeli szélsőségesek lépéseit a mögöttük álló amerikai és angol kőolaj-monopóliumok irányítják. Blokád Hatra ellen Lagos (MTI) Gowon alezredes, a nigériai szövetségi kormány vezetője, aki kedden általános mozgósítást, valamint szárazföldi és tengeri blokádot rendelt el a szakadár Biafrai Köztársaság ellen, szerdán bejelentette, hogy felfüggesztik a kelet-nigériai , postai és hírközlési szolgáltatásokat A Reuter értesülése szerint a biafrai főváros, Enugu felé vezető főútvonalat a Niger folyó partján lezárták. A nigériai haditengerészetet utasították, álljon készenlétben a keleti kikötők lezárására. röviden kedden vita kezdődött a francia nemzetgyűlésben a közoktatás helyzetéről. A vita első szónoka, Pierre Juquin kommunista képviselő, rámutatott, hogy a jelenlegi oktatási rendszer következtében a francia felsőoktatási intézményekben a hallgatóknak mindössze 9 százaléka munkás- vagy parasztszármazású. Párizsban kedden egy képes szoboraukció során Monet „A Szajna Argentueilnél — 1872” — című festménye 950 000 frankért talált át gazdára. A kanadai rendőrség kedden a világkiállítás kubai pavilonjának tőszomszédságában kisebb időzített bombát talált. Az Egyesült Államok húszmillió dollár értékű kölcsönt nyújt a ghanai kormánynak. Ghana a kölcsönt amerikai áruk vásárlására fordítja. Kilenc afrikait végeztek ki kedden Dél-Afrikában a pretoriai központi börtönben, miután a bíróság halálra ítélte őket egy fehér kereskedő megöléséért. Hetvenhét éves korában elhunyt Claude Prains angol származású amerikai filmszínész, „A láthatatlan ember” egykori főszereplője. Podgornij Kabulban Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke szerdán folytatta megbeszéléseit Muhammed Zahir sahhal, Afganisztán királyával. Megvitatták a Szovjetunió és Afganisztán baráti kapcsolatainak elmélyítésével összefüggő kérdéseket. Mindkét fél mély aggodalmát fejezte ki a helyzet komoly kiéleződése miatt a világ egyes részeiben, mindenekelőtt Vietnamban és a Közép- Keleten. A megbeszélések baráti, szívélyes légkörben folytak. A dél-afrikai Lesothóban az elmúlt héten talált, teniszlabda nagyságú gyémántot kedden egy dél-afrikai ékszerésznek 108180 font sterlingért (mintegy 300 000 dollárért) eladták. A lengyel sajtó hírül adja, hogy Karol Wojtylla krakkói érseket VI. Pál pápa bíborossá nevezte ki. Ezzel Wyszynszki bíboros hercegprímás mellett még egy bíborosa van Lengyelországnak. A brüsszeli Innovation áruházbeli tűzvésznek a legutolsó hivatalos jelentés szerint 325 halottja, illetve eltűntje és 63 sebesültje volt. A vizsgáló bizottság legújabb megállapításai szerint a tűzvészt nem gyújtogatás, hanem véletlen okozta. Az indiai Andhra Phradesh állam fővárosában, Hyderabadban szerdán rendőrök támadtak rá a sztrájkoló szállítómunkásokra. Az öszszecsapásnak csaknem ezer sebesült áldozata van. VI. Pál pápa szerdán fogadta De Gaulle francia államelnököt és Kiesinger nyugatnál vet kancellárt.