Hajdú-Bihari Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-01 / 26. szám
Szívesen vállalják Papp Imre, a Fatelítő Vállalat művezetője már nyolcadik éve elnöke a Hazafias Népfront Püspökladányi Községi Bizottságának. A mozgékony, jó kedélyű ember lendületével, szervezőkészségével s nem utolsósorban közvetlenségével megnyerte az emberek bizalmát, akik különböző közérdekű gondokkal keresik meg, és kérik a népfront segítségét. Százakra tehető azoknak a száma, akik részt vesznek a falu csinosításában, szépítésében. A lakosság vállalta, hogy segít a törpe vízmű építésében. E feladat sikeres végrehajtása mintegy 4000 család jobb vízellátását jelenti. A tervek szerint új nyomós kutak készülnek, s minden száz méterre jut egy kút. Ezáltal az embereknek nem kell kilométereket gyalogolniuk vízért. A törpe vízmű építése a község egyik legjelentősebb beruházásai közé tartozik. Sokrétű, színes programot dolgoz ki már évek óta a községi népfrontbizottság. A társadalmi feladatok mellett nagy gondot fordítanak az emberek kulturális nevelésére, szórakoztatására is. Az elmúlt évben például a TIT-tel karöltve szerveztek jól sikerült íróolvasó találkozókat, különböző témájú előadássorozatokat. A sportélet fellendítésében is segít a községi népfrontbizottság. Beszélgetés közben Papp Imre többször visszakanyarodott a társadalmi munkák vállalásához. Amint mondta: a lakosság szívesen részt vesz minden olyan megmozdulásban, amely a közösség érdekét szolgálja. Erre számtalan példát lehetne említeni az elmúlt időszakból. Érdekli őket a község terve, fejlődésének további lehetősége. Javaslataikkal, észrevételeikkel segítik az elképzelések minél előbbi megvalósulását. Megoldandó feladat a község csatornahálózatának építése. Tudniillik belvíz idején nagy területet önt el a víz. Különösen sokat szenved emiatt a Darányi telep. Szeretnék, ha e lakónegyedből végérvényesen el tudnák vezetni a vizet, amely sok gondot okoz az ott élő családoknak. S e probléma megszüntetése érdekében felajánlották segítségüket az emberek. A társadalmi összefogás szép példájaként említette a lakosság kezdeményezését a község fásítása, parkosítása érdekében. Ebben különösen kitűntek a nyugdíjas kertészek. Tetszetős virágos ágyakat készítenek, gondozzák, ápolják a parkokat, metszik a fákat s a bokrokat. Javaslatukra ez évben tovább bővítik a parkok területét a községben. Püspökladány fejlődéséhez, új arculatának kibontakozásához nagymértékben hozzájárul a szorgalmas emberek önzetlen társadalmi munkája. Tavaly kétmillió forint volt a társadalmi munka értéke. Az egy személyre jutó társadalmi munka összege mintegy száz forintra tehető. Ezek a számok ékesen bizonyítják: az emberek szeretik a szépet, akarják a jót, és azon fáradoznak, munkálkodnak, hogy boldogabb jövő virradjon rájuk. S ennek megtalálták az alapját a közösség összefogásában. Bieliczky Sándor : Az emberek szívesen vállalják a társadalmi munkát községük fejlődése érdekében ÚTMUTATÓ JELENTÉS A népgazdaság 1967. évi fejlődéséről szóló, vasárnap közzétett statisztikai hivatali jelentést olvasva, az ember figyelmét különösen három körülmény ragadja meg. Az első nagyon lényeges és pozitív vonás, hogy tudniillik több területen a gazdasági növekedés üteme a tervezettnél gyorsabb, dinamikusabb volt. Vonatkozik ez mindenekelőtt a nemzeti jövedelemre, amely csaknem kétszer olyan gyorsan nőtt, mint előzetesen számítottuk. Meghaladta az előirányzatot a szocialista ipar termelése is, növekedése nagyobb volt az előző s az azt megelőző évinél. S mindjárt hozzátehetjük: a termelékenység körülbelül 7 százalékkal volt magasabb az 1966. évinél, és a termelés növekedésének háromnegyed részét a műszaki fejlődés, a szervezettebb, fegyelmezettebb munka, tehát a termelékenység emelése fedezte. Mindez azt mutatja — a jelentésben olvasható ipari, mezőgazdasági és más eredménnyel együtt —, hogy erőfeszítéseink nem voltak hiábavalók. Gyarapodtak erőforrásaink, sok új létesítménnyel gazdagodott az ország, emelkedett a lakosság fogyasztása, jobbak, kulturáltabbak lettek az életkörülmények. Kiolvasható a jelentésből továbbá az, hogy az elért eredményekben szerepet játszott a gazdasági reform előkészítése s az ennek során bevezetett új módszerek, szervezeti formák máris jelentkező kedvező hatása. Ennek volt köszönhető, hogy a vállalatok sok helyütt már jobban figyelembe vették a hazai és külföldi megrendelők igényeit, a fogyasztók szükségleteit, szorosabb összhang és egyensúly. Hétköznapi külkereskedelemmel való kapcsolataikban, és a jövőt a műszaki fejlesztés meggyorsításával, új termékekkel igyekeztek megalapozni. Végül az a tanulság is levonható az 1967. évi számadásból, hogy gazdasági fejlődésünk még távolról sem mentes az ellentmondásoktól. A gazdálkodás egyes területein, például a külkereskedelmi mérlegben, a beruházásoknál, a termelés és a fogyasztás közt nincs meg a kellő összhang és egyensúly. Hétköznapi nyelven szólva az egyik legnagyobb gondunk továbbra is az, hogy termékeink még sok tekintetben — korszerűségben, minőségben, gazdasági ráfordításokban — elmaradnak a világpiac követelményeitől; még mindig gyártunk olyan cikkeket, amelyek nem versenyképesek, s ezért exportunk nem fedezi teljesen azt a behozatalt, amire nélkülözhetetlenül szükségünk van. Szintén gond még, hogy tavaly is többet fordítottunk a beruházásokra, mint amennyit a kiegyensúlyozott fejlődéshez előirányoztunk, s még mindig nem tudtunk megbirkózni azzal a feladattal, hogy erőfeszítéseinket a leglényegesebb új létesítmények befejezésére összpontosítsuk. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy az egy főre jutó reáljövedelem növekedése is az előirányzottnál nagyobb mértékben vette igénybe gazdasági erőforrásainkat, akkor világosan kitűnik, hogy a múlt esztendő egészében véve jó eredményeket hozó munkája sem oldhatta meg gazdasági fejlődésünk fő problémáit, maradt tennivalónk bőven az új évre és a következőkre. O. I. REJTŐ JENŐ: ececercer mtyfasec ! Galamb 'nekirepült a falnak, de a következő pillanatban már úgy vágta szájon a vitorlamestert, hogy ez meglepetésében lenyelt egy negyed font bagót, ami a szájában volt, és percekig csuklott utána. A kormányos csak erre várt. Hatalmas karjával megragadta Galambot, hogy szokott fogása szerint egy csavarintással megforgassa, és belevágja a söntés legtávolabbi sarkába. A kormányos a világ jelentősebb kikötőiben ismert volt erről a mutatványáról. A roppant kar már éppen emelte ellenfelét, mikor valahonnan a megragadott ember irányából egy acélszerű tárgy esett az arcára, amitől minden elsötétedett előtte néhány pillanatra. Barátai később esküvel bizonyították, hogy a súlyos tárgy Galamb ökle volt. Néhány másodperc múlva szédelegve fölkelt a földről, és kinyitotta a szemét. Nyomban akkora pofont kapott, hogy visszaült a padlóra. Mikor újabb kísérletet tett, hogy felkeljen, Galamb még két pofont adott neki, amitől ismét leesett. Most már ülve maradt, és szelíden így szólt: — Rongy Elek vagyok. Ha megkérhetem, hagyjuk ezt most egy időre abba. — Kérem. Nevem Jules Manfred Harrincourt. Rongy felemelkedett. — Ide hallgasson, Jules Manfred Harrincourt!... Maga büszke lehet. Vegye tudomásul, hogy engem még sohasem vertek meg! Ma történt velem ilyesmi először. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1968. FEBRUÁR 1. Közgazdasági vállalat felelős az árért Az árreform nem fejeződött be január 2-án a kirakatokból ismert árváltozásokkal. A mostani árintézkedés éppen abban különbözik minden korábbi hasonlótól, hogy nemcsak az egyes árak, hanem maga az árrendszer is megváltozott. Az új árrendszer lényege: a létfenntartáshoz szükséges élelmiszerek ára ezután is fix. Az alapvető fogyasztási cikkeknek egy másik körében olyan maximált árakat alkalmaznak, amelyek csak csökkenthetnek, de a megállapított szint fölé nem emelkedhetnek. Ezek a cikkek alkotják egyébként az áruforgalom felét. A forgalom másik felébe pedig azok a fogyasztási javak kerültek, amelyek a mindennapi megélhetés, az élet fenntartása szempontjából nem alapvetők. Ezeknek a cikkeknek az ára a jövőben nem naptári időszakok és központi elhatározások szerint, hanem a keresletnek és a kínálatnak, a termelési költségek alakulásának megfelelően rugalmasan változik. A fogyasztási cikkek forgalmának e második felét kitevő termékek nagyobb mérvű áremelkedésétől tart közvéleményünk. „Eddig is voltak nyílt és burkolt árdrágítások, de a jövőben ezeknek már senki sem állhat az útjába, hiszen a lovak közé dobták a gyeplőt” — vannak, akik így fogalmazzák meg az új árrendszerrel kapcsolatos aggályukat. A valóság persze az, hogy árpolitikánk változatlanul szocialista, s ennek megfelelően központilag szabályozott árpolitika. A cikkek jelentős része (az említett második 50 százalékból 27 százalék) csak a megengedett hatósági keretek között 5, egyes esetekben legfeljebb 10 százalékkal növekedhet (de csökkenhet is) az úgynevezett induló árakhoz képest. A forgalom további 23 százalékát szabadpiaci áron bonyolítják. Ilyen árformában került a zöldség, a gyümölcs és több luxuscikk eddig is értékesítésre. Most ezek köre bizonyos divatárukkal, szőrmecikkekkel, kozmetikai termékekkel bővült. Bár a termelő vállalatnak részben anyagi érdeke is fűződik az áremeléshez — hiszen így is növekedhet a nyereség —, mégis korlátozottak és elhatároltak az ilyen törekvések. Az árdrágítás elleni garanciák igen sokfélék: kiterjedt állami és társadalmi ellenőrzés, a tisztességtelen módszerrel szerzett nyereség összegét meghaladó pénzbüntetés (gazdasági bírság) fizetése, a személy szerinti vétkesek fegyelmi vagy büntetőjogi felelősségrevonása stb. Az eddigi merev hatósági árrendszerben a vállalatoknak nem volt ármegállapító hatáskörük. Minden fogyasztási cikk árát az országos árhatóság hagyta jóvá. A Belkereskedelmi Minisztérium például több százezer fogyasztási cikk árát határozta meg, s hiába volt pártatlan szerv, mégsem tudta megakadályozni a különböző áremelési manővereket. Az árkalkulációkat ugyanis a vállalatok készítették, s a minisztérium képtelen volt valamennyit tételesen ellenőrizni. A vállalat viszont, mihelyt megkapta a hatósági bélyegzőt, már nem volt felelős az árért. Most más a helyzet. A Belkereskedelmi Minisztérium kevesebb, de fontosabb cikk árának jóváhagyására összpontosíthatja figyelmét. A termelő vállalat viszont a hatáskörébe utalt árért és kalkulációért teljes mértékben (anyagilag, büntetőjogilag) felelős. A vállalatok többsége — az első tapasztalatok szerint — érzi a felelősséget. Az ipar és a kereskedelem első negyedévi szerződéskötéseinél például nem volt észlelhető számottevő áremelés az induló árakhoz képest. A termelő vállalatok többsége ma még tartózkodó, s nem él az árváltozás adta lehetőségekkel. Más vállalatok pedig felfelé és lefelé egyaránt korrigálták az árakat. A körültekintés, az óvatosság fontos, s különösen most, az indulásnál nélkülözhetetlen. De nem szabad, hogy ez, a rugalmasabb árformákba tartozó termékeknél az 1968. január elsejével kialakult árak megmerevítéséhez vezessen. Az új, rugalmas árformákat azért hozták létre, hogy a szabályoknak és a gazdasági törvényeknek megfelelően éljenek is velük. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindenekelőtt gazdaságilag — például a verseny fokozásával — célszerű korlátozni a spekulatív áremeléseket. A kereskedelem nyilvánvalóan nem veszi át azt az árut, amelyik nem éri meg az árát, abban az esetben, ha hasonló cikket más termelő vállalat olcsóbban kínál. Spekulációs áremelésekre, főként a monopolhelyzetben levő vállalatoknál számíthatunk és azokban a gyártási ágakban, ahol több vállalat tevékenykedik ugyan, de együttes gyártó kapacitásuk kisebb a jelentkező igényeknél. Ilyenkor a kereskedelem fontos feladata, hogy új szállítók felkutatásával, s az importlehetőségek hasznosításával biztosítsa a nagyobb árukínálatot és az árszínvonal leszorítását. K. Kovács József — Minden kezdet nehéz. Ezután már menni fog. De mondja, uram, miért akartak önök megölni engem! — Üljön le hozzám! Majd elmondom . . . A fenti közelharc és a rákövetkező nyájas párbeszéd a marseille-i kikötő egyik népszerű szórakozóhelyén játszódott le, amelyet „Kávéház és étterem a veszett kutyához” néven ismert az alvilág úri közönsége. Az eset előzményéhez tartozik a Brigitta nevű vitorláshajó, amely két esztendő óta a Csendes-óceánon járt. Rongy, a hajó kormányosa és Paul, a vitorlamester természetesen nem tudhatták, hogy az idők folyamán egy és más megváltozott Marseille-ben, így, teszem fel, nem ismerték Galambot. Nemrég érkezett Párizsból, ekkor még a Brigitta valahol Nyugat- India táján járt. Galamb kissé nyurga, aránylag széles szájú, de elég csinos fiatalember volt. Örökké vigyorgott, és nagy, kék szeme határtalan bizalommal nézett az emberekre. Hogy honnan jött, és mit csinált azelőtt, senki sem kérdezte. Itt, a kikötő környékén a legnagyobb fokú modortalanság ismerőseink múltja iránt érdeklődni. Mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon bocsátják. Galamb szalmakalappal a fején érkezett, csíkos, meglehetősen rongyos kiskabátját az alsókarjára dobta, bambuszbotot forgatott az ujjai körül, halkan fütyörészett, és dohányzott. Nagyvilági külseje nyomban feltűnt a kikötő rakodómunkásokból és rablókból álló egyszerű népe között. Elsősorban gyönyörű cipőit csodálták. Különösen az egyik volt rendkívül elegáns, a fehér betétes, gombos lakkcipő. Hiába, aki ad a külsejére, arra figyelnek. Ezt bizonyította a kisebb csődület is, amely hosszú útvonalon követte türelemmel az előkelő idegent. A Tigris vendéglőből zeneszó hallatszott ki. Ide benyitott a jövevény. ... Később, miután a riadókészültség és a mentők helyreállítottták a rendet, és összeszedték a sebesülteket, a kétségbeesett vendéglős mindössze ennyit tudott mondani a rendőrkapitánynak: — Bejött egy őrült ember sétapálcával, azt mondta, harmonikázni akar, és lerombolta a helyiséget... A kocsmáros nem hazudott. Harrincourt valóban ki— 2 — állt a kocsma közepére, és legszélesebb udvarias vigyorával így szólt: — Hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy az orkeszter karnagyától kölcsönkérjem a szájharmonikát, és néhány pásztorábrándot adjak elő! Utána legyen szabad anyagi támogatásukért esedeznem egy szegény, de tehetséges muzsikus számára! A vendéglős udvarias hangon felkérte, hogy menjen a fenébe. Egy nagylelkű málhahordó azon a nézeten volt, hogy engedjék harmonikázni az elmebeteget. Fazék, a százhúsz kilós gengszter, aki aznap szakított a szerelmével, és ezért dühös volt, harsányan odakiáltott : — Azonnal menjen ki, maga hülye! Harrincourt tréfásan megfenyegette az ujjával: (Folytatjuk) — 3 —