Hajdú-Bihari Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-01 / 26. szám

Szívesen vállalják Papp Imre, a Fatelítő Vállalat művezetője már nyolcadik éve el­nöke a Hazafias Népfront Püspök­ladányi Községi Bizottságának. A mozgékony, jó kedélyű ember len­dületével, szervezőkészségével s nem utolsósorban közvetlenségével megnyerte az emberek bizalmát, akik különböző közérdekű gondok­kal keresik meg, és kérik a nép­front segítségét. Százakra tehető azoknak a szá­ma, akik részt vesznek a falu csi­nosításában, szépítésében. A lakos­ság vállalta, hogy segít a törpe víz­mű építésében. E feladat sikeres végrehajtása mintegy 4000 család jobb vízellátását jelenti. A tervek szerint új nyomós kutak készülnek, s minden száz méterre jut egy kút. Ezáltal az embereknek nem kell kilométereket gyalogolniuk vízért. A törpe vízmű építése a község egyik legjelentősebb beruházásai közé tartozik. Sokrétű, színes programot dol­goz ki már évek óta a községi nép­frontbizottság. A társadalmi fel­adatok mellett nagy gondot fordí­tanak az emberek kulturális neve­lésére, szórakoztatására is. Az el­múlt évben például a TIT-tel kar­öltve szerveztek jól sikerült író­­olvasó találkozókat, különböző té­májú előadássorozatokat. A sport­élet fellendítésében is segít a köz­ségi népfrontbizottság. Beszélgetés közben Papp Imre többször visszakanyarodott a tár­sadalmi munkák vállalásához. Amint mondta: a lakosság szívesen részt vesz minden olyan megmoz­dulásban, amely a közösség érde­két szolgálja. Erre számtalan pél­dát lehetne említeni az elmúlt időszakból. Érdekli őket a község terve, fejlődésének további lehető­sége. Javaslataikkal, észrevételeik­kel segítik az elképzelések minél előbbi megvalósulását. Megoldan­dó feladat a község csatornaháló­zatának építése. Tudniillik bel­víz idején nagy területet önt el a víz. Különösen sokat szenved emiatt a Darányi telep. Szeretnék, ha e lakónegyedből végérvényesen el tudnák vezetni a vizet, amely sok gondot okoz az ott élő csalá­doknak. S e probléma megszünte­tése érdekében felajánlották segít­ségüket az emberek. A társadalmi összefogás szép pél­dájaként említette a lakosság kez­deményezését a község fásítása, parkosítása érdekében. Ebben kü­lönösen kitűntek a nyugdíjas ker­tészek. Tetszetős virágos ágyakat készítenek, gondozzák, ápolják a parkokat, metszik a fákat s a bok­rokat. Javaslatukra ez évben to­vább bővítik a parkok területét a községben. Püspökladány fejlődéséhez, új arculatának kibontakozásához nagymértékben hozzájárul a szor­galmas emberek önzetlen társadal­mi munkája. Tavaly kétmillió fo­rint volt a társadalmi munka érté­ke. Az egy személyre jutó társadal­mi munka összege mintegy száz forintra tehető. Ezek a számok ékesen bizonyítják: az emberek szeretik a szépet, akarják a jót, és azon fáradoznak, munkálkodnak, hogy boldogabb jövő virradjon rá­juk. S ennek megtalálták az alap­ját a közösség összefogásában. Bieliczky Sándor :­­ Az emberek szívesen vállalják a társadalmi munkát községük fejlő­dése érdekében ÚTMUTATÓ JELENTÉS A népgazdaság 1967. évi fejlődé­séről szóló, vasárnap közzétett sta­tisztikai hivatali jelentést olvasva, az ember figyelmét különösen há­rom körülmény ragadja meg. Az első nagyon lényeges és pozi­tív vonás, hogy tudniillik több te­rületen a gazdasági növekedés üte­me a tervezettnél gyorsabb, dina­mikusabb volt. Vonatkozik ez min­denekelőtt a nemzeti jövedelemre, amely csaknem kétszer olyan gyor­san nőtt, mint előzetesen számítot­tuk. Meghaladta az előirányzatot a szocialista ipar termelése is, nö­vekedése nagyobb volt az előző s az azt megelőző évinél. S mindjárt hozzátehetjük: a termelékenység körülbelül 7 százalékkal volt maga­sabb az 1966. évinél, és a termelés növekedésének háromnegyed ré­szét a műszaki fejlődés, a szervezet­tebb, fegyelmezettebb munka, tehát a termelékenység emelése fedezte. Mindez azt mutatja — a jelen­tésben olvasható ipari, mezőgazda­­sági és más eredménnyel együtt —, hogy erőfeszítéseink nem voltak hiábavalók. Gyarapodtak erőforrá­saink, sok új létesítménnyel gazda­godott az ország, emelkedett a la­kosság fogyasztása, jobbak, kultu­ráltabbak lettek az életkörülmé­nyek. Kiolvasható a jelentésből továbbá az, hogy az elért eredményekben szerepet játszott a gazdasági reform előkészítése s az ennek során beve­zetett új módszerek, szervezeti for­mák máris jelentkező kedvező ha­tása. Ennek volt köszönhető, hogy a vállalatok sok helyütt már jobban figyelembe vették a hazai és kül­földi megrendelők igényeit, a fo­gyasztók szükségleteit, szorosabb összhang és egyensúly. Hétköznapi külkereskedelemmel való kapcsola­taikban, és a jövőt a műszaki fej­lesztés meggyorsításával, új termé­kekkel igyekeztek megalapozni. Végül az a tanulság is levonható az 1967. évi számadásból, hogy gaz­dasági fejlődésünk még távolról sem mentes az ellentmondásoktól. A gazdálkodás egyes területein, pél­dául a külkereskedelmi mérlegben, a beruházásoknál, a termelés és a fogyasztás közt nincs meg a kellő összhang és egyensúly. Hétköznapi nyelven szólva az egyik legnagyobb gondunk továbbra is az, hogy ter­mékeink még sok tekintetben — korszerűségben, minőségben, gazdasági ráfordításokban — elma­radnak a világpiac követelményei­től; még mindig gyártunk olyan cikkeket, amelyek nem versenyké­pesek, s ezért exportunk nem fede­zi teljesen azt a behozatalt, amire nélkülözhetetlenül szükségünk van. Szintén gond még, hogy tavaly is többet fordítottunk a beruházások­ra, mint amennyit a kiegyensúlyo­zott fejlődéshez előirányoztunk, s még mindig nem tudtunk megbir­kózni azzal a feladattal, hogy erőfe­szítéseinket a leglényegesebb új lé­tesítmények befejezésére összponto­sítsuk. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy az egy főre jutó reáljövedelem növekedése is az előirányzottnál nagyobb mértékben vette igénybe gazdasági erőforrásainkat, akkor világosan kitűnik, hogy a múlt esz­tendő egészében véve jó eredménye­ket hozó munkája sem oldhatta meg gazdasági fejlődésünk fő prob­lémáit, maradt tennivalónk bőven az új évre­­ és a következőkre. O. I. REJTŐ JENŐ: ececercer mtyfasec ! Galamb 'nekirepült a falnak, de a következő pilla­natban már úgy vágta szájon a vitorlamestert, hogy ez meglepetésében lenyelt egy negyed font bagót, ami a szájában volt, és percekig csuklott utána. A kormányos csak erre várt. Hatalmas karjával meg­ragadta Galambot, hogy szokott fogása szerint egy csa­­varintással megforgassa, és belevágja a söntés legtávo­labbi sarkába. A kormányos a világ jelentősebb kikötői­ben ismert volt erről a mutatványáról. A roppant kar már éppen emelte ellenfelét, mikor valahonnan a megragadott ember irányából egy acél­szerű tárgy esett az arcára, amitől minden elsötétedett előtte néhány pillanatra. Barátai később esküvel bizo­nyították, hogy a súlyos tárgy Galamb ökle volt. Néhány másodperc múlva szédelegve fölkelt a földről, és kinyitotta a szemét. Nyomban akkora pofont kapott, hogy visszaült a pad­lóra. Mikor újabb kísérletet tett, hogy felkeljen, Galamb még két pofont adott neki, amitől ismét leesett. Most már ülve maradt, és szelíden így szólt: — Rongy Elek vagyok. Ha megkérhetem, hagyjuk ezt most egy időre abba. — Kérem. Nevem Jules Manfred Harrincourt. Rongy felemelkedett. — Ide hallgasson, Jules Manfred Harrincourt!... Ma­ga büszke lehet. Vegye tudomásul, hogy engem még so­hasem vertek meg! Ma történt velem ilyesmi először. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1968. FEBRUÁR 1. Közgazdaság­i vállalat felelős az árért Az árreform nem fejeződött be január 2-án a kirakatokból ismert árváltozásokkal. A mostani árintéz­kedés éppen abban különbözik min­den korábbi hasonlótól, hogy nem­csak az egyes árak, hanem maga az árrendszer is megváltozott. Az új árrendszer lényege: a létfenntartás­hoz szükséges élelmiszerek ára ez­után is fix. Az alapvető fogyasztási cikkeknek egy másik körében olyan maximált árakat alkalmaznak, amelyek csak csökkenthetnek, de a megállapított szint fölé nem emel­kedhetnek. Ezek a cikkek alkotják egyébként az áruforgalom felét. A forgalom másik felébe pedig azok a fogyasztási javak kerültek, ame­lyek a mindennapi megélhetés, az élet fenntartása szempontjából nem alapvetők. Ezeknek a cikkeknek az ára a jövőben nem naptári idő­szakok és központi elhatározások szerint, hanem a keresletnek és a kínálatnak, a termelési költségek alakulásának megfelelően rugalma­san változik. A fogyasztási cikkek forgalmának e második felét kitevő termékek nagyobb mérvű áremelkedésétől tart közvéleményünk. „Eddig is vol­tak nyílt és burkolt árdrágítások, de a jövőben ezeknek már senki sem állhat az útjába, hiszen a lovak kö­zé dobták a gyeplőt” — vannak, akik így fogalmazzák meg az új ár­rendszerrel kapcsolatos aggályukat. A valóság persze az, hogy árpoliti­kánk változatlanul szocialista, s en­nek megfelelően központilag szabá­lyozott árpolitika. A cikkek jelentős része (az említett második 50 szá­zalékból 27 százalék) csak a meg­engedett hatósági keretek között 5, egyes esetekben legfeljebb 10 szá­zalékkal növekedhet (de csökkenhet is) az úgynevezett induló árakhoz képest. A forgalom további 23 szá­zalékát szabadpiaci áron bonyolít­ják. Ilyen árformában került a zöldség, a gyümölcs és több luxus­cikk eddig is értékesítésre. Most ezek köre bizonyos divatárukkal, szőrmecikkekkel, kozmetikai ter­mékekkel bővült. Bár a termelő vállalatnak rész­ben anyagi érdeke is fűződik az ár­emeléshez — hiszen így is növeked­het a nyereség —, mégis korláto­zottak és elhatároltak az ilyen tö­rekvések. Az árdrágítás elleni ga­ranciák igen sokfélék: kiterjedt ál­lami és társadalmi ellenőrzés, a tisztességtelen módszerrel szerzett nyereség összegét meghaladó pénz­­büntetés (gazdasági bírság) fizetése, a személy szerinti vétkesek fegyel­mi vagy büntetőjogi felelősségrevo­­nása stb. Az eddigi merev hatósági árrend­szerben a vállalatoknak nem volt ármegállapító hatáskörük. Minden fogyasztási cikk árát az országos árhatóság hagyta jóvá. A Belkeres­kedelmi Minisztérium például több százezer fogyasztási cikk árát ha­tározta meg, s hiába volt pártatlan szerv, mégsem tudta megakadá­lyozni a különböző áremelési ma­nővereket. Az árkalkulációkat ugyanis a vállalatok készítették, s a minisztérium képtelen volt vala­mennyit tételesen ellenőrizni. A vállalat viszont, mihelyt megkapta a hatósági bélyegzőt, már nem volt felelős az árért. Most más a hely­zet. A Belkereskedelmi Miniszté­rium kevesebb,­ de fontosabb cikk árának jóváhagyására összpontosít­hatja figyelmét. A termelő vállalat viszont a hatáskörébe utalt árért és kalkulációért teljes mértékben (anyagilag, büntetőjogilag) felelős. A vállalatok többsége — az első tapasztalatok szerint — érzi a fele­lősséget. Az ipar és a kereskedelem első negyedévi szerződéskötéseinél például nem volt észlelhető számot­tevő áremelés az induló árakhoz ké­pest. A termelő vállalatok többsége ma még tartózkodó, s nem él az ár­változás adta lehetőségekkel. Más vállalatok pedig felfelé és lefelé egyaránt korrigálták az árakat. A körültekintés, az óvatosság fontos, s különösen most, az indulásnál nél­külözhetetlen. De nem szabad, hogy ez, a rugalmasabb árformákba tar­tozó termékeknél az 1968. január elsejével kialakult árak megmereví­téséhez vezessen. Az új, rugalmas árformákat azért hozták létre, hogy a szabályoknak és a gazdasági tör­vényeknek megfelelően éljenek is velük. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindenekelőtt gazda­ságilag — például a verseny foko­zásával — célszerű korlátozni a spekulatív áremeléseket. A kereske­delem nyilvánvalóan nem veszi át azt az árut, amelyik nem éri meg az árát, abban az esetben, ha ha­sonló cikket más termelő vállalat olcsóbban kínál. Spekulációs ár­emelésekre, főként a monopolhely­zetben levő vállalatoknál számítha­tunk és azokban a gyártási ágak­ban, ahol több vállalat tevékenyke­dik ugyan, de együttes gyártó ka­pacitásuk kisebb a jelentkező igé­nyeknél. Ilyenkor a kereskedelem fontos feladata, hogy új szállítók felkutatásával, s az importlehetősé­gek hasznosításával biztosítsa a na­gyobb árukínálatot és az árszínvo­nal leszorítását. K. Kovács József — Minden kezdet nehéz. Ezután már menni fog. De mondja, uram, miért akartak önök megölni engem! — Üljön le hozzám! Majd elmondom . . . A fenti közelharc és a rákövetkező nyájas párbeszéd a marseille-i kikötő egyik népszerű szórakozóhelyén ját­szódott le, amelyet „Kávéház és étterem a veszett ku­tyához” néven ismert az alvilág úri közönsége. Az eset előzményéhez tartozik a Brigitta nevű vitor­láshajó, amely két esztendő óta a Csendes-óceánon járt. Rongy, a hajó kormányosa és Paul, a vitorlamester ter­mészetesen nem tudhatták, hogy az idők folyamán egy és más megváltozott Marseille-ben, így, teszem fel, nem ismerték Galambot. Nemrég ér­kezett Párizsból, ekkor még a Brigitta valahol Nyugat- India táján járt. Galamb kissé nyurga, aránylag széles szájú, de elég csinos fiatalember volt. Örökké vigyorgott, és nagy, kék szeme határtalan bizalommal nézett az emberekre. Hogy honnan jött, és mit csinált azelőtt, senki sem kérdezte. Itt, a kikötő környékén a legnagyobb fokú mo­­dortalanság ismerőseink múltja iránt érdeklődni. Min­denki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon bocsátják. Galamb szalmakalappal a fején érkezett, csíkos, meg­lehetősen rongyos kiskabátját az alsókarjára dobta, bambuszbotot forgatott az ujjai körül, halkan fütyöré­­szett, és dohányzott. Nagyvilági külseje nyomban feltűnt a kikötő rakodómunkásokból és rablókból álló egyszerű népe között. Elsősorban gyönyörű cipőit csodálták. Kü­lönösen az egyik volt rendkívül elegáns, a fehér be­tétes, gombos lakkcipő. Hiába, aki ad a külsejére, arra figyelnek. Ezt bizonyí­totta a kisebb csődület is, amely hosszú útvonalon kö­vette türelemmel az előkelő idegent. A Tigris vendéglőből zeneszó hallatszott ki. Ide benyi­tott a jövevény. ... Később, miután a riadókészültség és a mentők helyreállítottták a rendet, és összeszedték a sebesülteket, a kétségbeesett vendéglős mindössze ennyit tudott mon­dani a rendőrkapitánynak: — Bejött egy őrült ember sétapálcával, azt mondta, harmonikázni akar, és lerombolta a helyiséget... A kocsmáros nem hazudott. Harrincourt valóban ki­— 2 — állt a kocsma közepére, és legszélesebb udvarias vigyo­­rával így szólt: — Hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy az orkesz­­ter karnagyától kölcsönkérjem a szájharmonikát, és né­hány pásztorábrándot adjak elő! Utána legyen szabad anyagi támogatásukért esedeznem egy szegény, de te­hetséges muzsikus számára! A vendéglős udvarias hangon felkérte, hogy menjen a fenébe. Egy nagylelkű málhahordó azon a nézeten volt, hogy engedjék harmonikázni az elmebeteget. Fazék, a százhúsz kilós gengszter, aki aznap szakított a szerelmével, és ezért dühös volt, harsányan odakiál­tott : — Azonnal menjen ki, maga hülye! Harrincourt tréfásan megfenyegette az ujjával: (Folytatjuk) — 3 —

Next