Hajdú-Bihari Napló, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-01 / 205. szám

l Vietnam dicsi­sége 1945. szeptember 2-án, 23 esztendeje, félmillió ember sereglett össze Hanoiban, a pálmáktól övezett Ba Dinh téren, hogy meghall­gassa Ho Si Minht. A már akkor legendás szabadsághős — mialatt az árbocra felvonták az ötágú csillagos vörös lobogót — bejelentette a Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulását. A nép hősi harcot vívott a második világháború alatt a japán megszállók ellen, s a fegyverszünet a francia gyarmatosítók hosszú uralmának is véget vetett Vietnamban. A francia gyarmatosítók még ebben az évben ádáz harcot kezd­tek indokínai „jogaik” visszaállítására. Gyorsan felállított hadosztá­lyaikat az amerikaiak és az angolok még nagyobb sietséggel szerelték fel. Sokkal többről volt ugyanis szó, mint a francia gyarmati ura­lom visszaállításáról Indokínában. A gyarmati hatalmak joggal tar­tottak attól, hogy a vietnami példa valamennyi gyarmaton ösztönöz­ni fogja a népek felszabadító harcát. Vietnam népének hősi ellenállása 1954-re teljes diadalt érlelt: megsemmisítő csapást mért a francia gyarmati hadseregre. Az ezt követő genfi egyezmény ideiglenesen kettéosztotta ugyan az országot, de magában hordozta az egyesítésnek, ezzel a vietnami probléma teljes és végleges megoldásának reális feltételeit. Hogy ez miért nem valósulhatott meg, hogy miképpen vált Dél- Vietnam az amerikai imperialista agresszió, Észak-Vietnam pedig egy barbár amerikai légiháború áldozatává — már nem témája egy ünnepi visszaemlékezésnek. Ez a téma már nem történelmi múlt, ha­nem napjaink kegyetlen jelene. A felszabadulás óta eltelt 23 esztendő alatt Vietnam népének csak néhány rövid éve volt a békés építésre. Észak-Vietnam szabaddá lett, népe azonban e rövid idő alatt is csodát művelt. A franciák uralma alatt a lakosság 95 százaléka analfabéta volt, az egyetemi hallgatók száma nem érte el a hatszázat, és százezer lakosra jutott egy orvos. Jelenleg Észak-Vietnamban már nincs írástudatlan ember, minden falunak legalább általános iskolája van, a főiskolai hallgatók száma meghaladja a harmincezret, és minden 13 000 lakosra jut egy orvos. E kiragadott adatokkal szinte csak jelképezni kívánjuk: Viet­nam népe, amilyen hős a szabadságért vívott harcban, olyan tehet­séges és szorgalmas szabad hazája építésében. Vietnam népének csodálatos szabadságharca egyszersmind a szo­cialista országok népei internacionalista segítségének nagyszerű pél­dája is. Büszkék vagyunk rá, hogy a népek családjában szerény le­hetőségeinkhez képest mi, magyarok is megtesszük a tőlünk telhetőt Vietnam népének a támogatására. Az ünnepi évfordulón pedig teljes szolidaritásunkkal együtt forró jókívánságaink is szállnak a földraj­zilag tőlünk távol élő, de szívünkhöz közel álló testvéri nép felé. F. F. ☆ ☆ ☆ JELKÉP ÉS VALÓSÁG Vietnam élete igazán a sötétség be­álltával élénkül meg. A pálmalevelekkel, banánágakkal álcázott gépkocsik ilyenkor zavartalanabbul vehetik birtokukba az utakat, elsősorban az 1-es számú főköz­lekedési utat. (Ezen az úton dolgozik a legtöbb önkéntes ifjúsági brigád, a töl­csérek betömésében, az időzített bombák hatástalanításában). Ez a keskeny út va­laha Hanoit kötötte össze Saigonnal. Még a franciák építették gyarmati uralmuk idején. Ezen a Vietnamot­ szinte ketté­szelő úton fekszik a híres Ham Rong-i híd. Jelkép és valóság. A több mint 500 jelentősebb híd közül egyedüli, amely áll. Megtépázva és megnyirbálva, de áll. Karfáit már rég letépték a bombák, pad­lózatát ezernyi szilánk ütötte át. De a híd áll. Vasúti sín vezet rajta keresztül s éjjelente autókaravánok haladnak át rajta. A híd karcsú teste a sebes Maa folyón ível át. Két hatalmas szikla közé épült. Bombák, rakéták zúzták ezeket a sziklákat. Ez a hely az amerikai gépek temető­je. Eddig több mint 100 gépet lőttek le a híd környékén. Nagy jelentőséget tu­lajdonít ennek a hídnak az amerikai hadvezetőség. Az egyik elfogott pilóta térképén úgy volt megjelölve, mint „Dél kulcsa”. A déli országrészben kétszer építették fel a híd megközelítően pon­tos mását. Ott próbálgatták, hogyan le­hetne az igazit elpusztítani. A makettet sikerült szétbombázni. A Ham Rong áll. Valami különös érzés erre a hídra lép­ni. Annál szomorúbb a környezet látvá­nya. A szó igazi értelmében: kő kövön nem maradt. A vietnamiak kiszámítot­ták, a két parton vagy hat négyzetkilo­méternyi területre, négyzetméterenként átlag 7-8 bomba esett. Ez az „égi áldás” a hídnak és védőinek szólt, akiknek ne­vét az egész ország megismerte. Életük nagy részét a lövészárkokban töltik. Halált megvető bátorsággal védik a jelképpé nőtt Ham Rongot. Regényt lehetne írni a legendás híd védőiről, de a riporter csak töredékek­re vállalkozhat. Csak jegyezni kell. Nguyen Duc Nhuc százados, a légvé­delmi egység parancsnoka készségesen válaszol. - Talán legizgalmasabb - emlékszik vissza - az aknacsata volt. Amikor az amerikaiak felülről nem bírtak velünk, lent próbálkoztak. A folyóba repülőről víziaknákat dobtak a Maaba azzal az el­­képzéssel, hogy majd ezek elpusztítják a hidat. Szerencsére az első két­ akna a partnak ütődött és felrobbant. A harma­dikat katonáink szinte puszta kézzel fog­ták ki, hogy megvizsgálhassák, szét­­szerelhessék és megtalálják az ellen­szerét. Micsoda bátorság, lélekjelenlét kellett ehhez a feladathoz! Milyen lélegzetel­állító percek telhettek el, amikor hozzá­nyúltak az ismeretlen szerkezethez! Azt mondják, egy napig tartott, amíg szét­szedték. S másnap a halászok segítségé­vel már el is készültek a csapdák, s ezek­kel fogták ki a vízből az aknákat. A töb­bi már a tűzszerészek dolga volt. A kitüntetett katonák sokasága talál­ható a híd védői között. A 12-es gép­puskások egy csoportját egy nap három­szor borította ki a légnyomás a fedezék­ből, de amikor egyik eszméletét vesz­tette, a másik ugrott a fegyver mögé. Volt olyan köztük, aki több sebből vérzett, de nem hagyta ott a tüzelőállást. - Úgy fogalmaztam: katonák. De Viet­namban ez a szó nem csupán azokra ér­tendő, akik az egységekben szolgálnak. Legalább ilyen bátrak és hősök a közeli falu női önvédelmi alakulatának tagjai. Az ő életük és harcuk elválaszthatatlan a híd védőjétől, s az egész környék la­kosságáétól. Lényegében ez az a bátor­ság, ez az a testvéri közösség, amely nö­veli, erősíti a katonák erkölcsi erejét, biztonságát. Az olyan apró hőstettek, mint Thi Hien vagy Thi Thuen fiatal lányok példája, akik a bombázás köz­ben vitték a vizet, a lőszert a sziklában harcoló katonáknak. Mások a tüzelőállás változt­ásában, a fedezékek készítésé­ben segédkeztek. Mindannyiuk bátorsá­gának, hősiességének jelképe az a kar­csú, dacoló Ham Rong-i híd. Tőle néhány száz méterre egy volt há­romemeletes épület romokban hever. Ez volt a magyar erőmű. Magyar berende­zésekkel és magyar szakemberek segítsé­gével épült 1959 és 1962 között. A 3-as katonai körzet energetikai rendszerének központja volt. Az erőmű egyik mérnö­ke Do Duy Liern Magyarországon ta­nult, kifogástalanul beszél magyarul. Ha­zánk felszabadulása 20. évfordulójának ünnepségére készültek az erőmű dolgozói, amikor először támadtak ráju­k. Az azt követő hónapokban elszabadult a pokol. Volt olyan nap, amikor tizenháromszor támadtak. Zuhog a trópusi eső, amikor a szür­kületben meglátogatjuk az erőművet Do­­Cank igazgatóhelyettes kíséretében. Mondom tolmácsomnak - tévedés tör­tént. Azt fordította nekem: dolgozik az erőmű, ő a megszokott vietnami mosoly­­lyal nyugalomra intett. Do Chan zseb­lámpával világít lábunk elé. Síneken, törmelékeken bukdácsolunk, majd egy rozzant vaslépcsőn lefelé ereszkedünk. Egyszerre csak fényt látunk és zakatoló turbinát. A lerombolt erőmű él, lényegében a föld alatt. Amit meg tudtak menteni, le­vitték a föld alá. Erre semmilyen uta­sítást, parancsot nem kaptak, önként vál­lalták. Az ő erőművükről van szó. S ez az erőmű nem adja meg magát. Hogy is mondta az egyik munkás? „Ránk tudják kényszeríteni, hogy nehéz legyen az éle­tünk, hogy mindenért kétszer annyit kelljen dolgozni, de megállni nem fo­gunk . . .” Micsoda iszonyatos dac, gyű­lölet, elszántság tüzeli őket! Soványak, el­­nyúzottak, mégis olyan erő árad belőlük! Bokáig áll a vízben az egyik munkás. Keresetlen szavakkal méltatja népeink barátságát. Arról beszél, hogy nem hagy­ják el, védik az erőművet, a magyar erő­művet - az utolsó leheletükig. Kint a bombatölcsérek szomszédságá­ban sírhantok emelkednek. Oda temették el az első áldozatokat. írta és fényképezte: Király Ferenc Vietnami gyerekek Kerékpáron szállítják az élelmiszer-utánpótlást Nam Dinh város textilgyára. Az amerikaiak szemében ez is katonai célpont volt.­ ­ HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1968. SZEPTEMBER 1. ­ a Hajdúsági Területi Tsz-szövetség elnökségének ülése A Hajdúsági Területi Tsz-szövet­ség elnöksége ülést tartott Debre­cenben Németh István elnökletével. Fazekas Károly, a területi szövet­ség titkára részletes tájékoztatót terjesztett az elnökség elé, amely­ben az új szövetkezeti törvény meg­jelenése utáni helyzetet elemezte. Az előterjesztés részletesen foglal­kozott a szövetség területén a tag­ság helyzetével, élet- és munkakö­rülményeivel, a jövedelemmel, az anyagi érdekeltséggel, foglalkozta­tási kötelezettséggel, a szövetkezeti alkalmazottak és tagok közötti vi­szonnyal. A beszámoló elemezte a termelőszövetkezetek együttműkö­désének új vonásait, valamint a gazdasági együttműködés hatásait, eredményeit, prospektíváit. A beszámolót az elnökség beható vita után elfogadta, és megküldik a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának. ­----------------------------------------------------x IITECHNIKOKEDVELÜK ELSŐ ORSZÁGOS kiállítÁs: — Lehet otthon repülőgépet készíteni ? — Igen. — Rádiót? — Azt is. — Hajót? — Ugyancsak . . . Mindezt természetesen kicsi­ben, de működő, használható mo­dellben, műszakilag teljesen meg­bízható szerkezetekből összeál­lítva. A mind szélesebb körben ter­jedő barkácsolás e napokban fon­tos állomásához érkezik: a Vá­rosligetben, a nemzetközi vásár területén, a Műszaki Könyvkiadó pavilonjában megrendezik a bar­kácsolók seregszemléjét, a tech­nikakedvelők első országos kiállí­tását. A Műszaki Könyvkiadó fa- és üvegcsarnoka eddig is rendszere­sen, minden évben propagálta a technika újdonságait, terjesztette a változó műszaki világ szenzá­ciós dokumentumait a magyar mérnökök, technikusok körében. E napokban azonban nemcsak a szakemberekhez — az ipari, a gyári termelés műszaki vezetői­hez —, hanem azokhoz is szól, akik otthon, a konyhában, a pin­cében, vagy a kertben „fabrikál­­­nak”, szabad idejükben rádiót ké­szítenek, vagy festik a lakást, ül­tetik a fát. Mit láthatunk majd a barká­csolók kiállításán a Műszaki Könyvkiadó pavilonjában? Mindenekelőtt működő model­lek sokaságát. Rádiókat, hajótí­pusokat, repülőmodellek változat­­ait. Ügyes felszerelést a barká­csolás megkönnyítésére. Az OKISZ például kiállítja mindazo­kat a szerszámokat, célszerű esz­közöket, amelyek nélkül ma már elképzelhetetlen egy komplett barkácsműhely. A KISZ és az Üt­­törőszövetség is kiállítja díjnyer­tes modelljeit, a minihajóktól a virágállványokig, az otthon elké­szíthető gyertyatartókig. A Műszaki Könyvkiadó pavi­lonjában négy belkereskedelmi vállalat , a Keravill, a Háztar­tási és Illatszerbolt, a Vas- és Edénybolt, valamint a Belkeres­kedelmi Kölcsönző portékáival kelti fel az ifjú és idős barká­csolók érdeklődését. A Belkeres­kedelmi Kölcsönző például be­mutatja, hogyan lehet otthon par­kettát csiszolni, falat festeni, megtanítja a látogatót a multi­max szakszerű használatára. Bőséges választékot kínálnak könyvekből, újságokból, folyóira­tokból. Megtalálható például a „­ 68” ebből az alkalomból ki­adott száma, amely többek között bemutatja a világ legérdekesebb barkácsszerszámait, a ház körüli kertészkedést, a legújabb mini­traktorokat, a modellkészítés ezernyi fortélyát. A könyvek kö­zül az egyik a barkácsolás kisgé­peit, a másik a poliésztereket is­merteti. .__________________________________|

Next