Hajdú-Bihari Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-26 / 48. szám

Az új hosszúlejáratú államközi megállapodások a korábbihoz képest mintegy 68 százalékos növekedést irányoznak elő Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hiva­tala közli: a Minisztertanács csü­törtökön ülést tartott. Fock Jenő, a Minisztertanács el­nöke tájékoztatta a kormányt dr. Lubomír Strougallal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Szövetségi Kormányának elnökével folytatott hivatalos tárgyalásairól. A tárgya­lások szívélyes, meleg, baráti lég­körben folytak, és hozzájárultak a két szomszédos, szocialista ország közötti testvéri kapcsolatok elmé­lyítéséhez. A Minisztertanács a je­lentést tudomásul vette, és felhívta­­ az illetékes miniszterek figyelmét, hogy a kétoldalú kapcsolatok konk­rét kérdéseiben a szükséges intéz­kedéseket tegyék meg. D­r. Tímár Mátyás, a Miniszterta­nács elnökhelyettese beszámolt (Folytatás a 2. oldalon) A most záruló tanácsi ciklus 28. - egy­ben utolsó - ülését tartotta meg csütör­tökön délelőtt Debrecen Városi Tanácsa. Ott volt az ülésen Karakas László, a me­gyei pártbizottság első titkára, dr. Szi­lágyi Gábor, a Debrecen Városi Pártbi­zottság első titkára, dr. Kolozsvári Lajos, a megyei tanács vb-titkára. Dr. Rácz Zsuzsa tanácstag elnökleté­vel kezdte meg munkáját Debrecen par­lamentje. Napirenden szerepelt a tanács négyéves munkájáról készült beszámoló, amelynek előadója dr. Ács István, a vá­rosi tanács vb-elnöke volt. Ezután dr. Tardi Tibornak, a pénzügyi osztály veze­tőjének előterjesztésében a tanács 1971— 75. évi középtávú pénzügyi tervét tár­gyalta meg, majd a tanács idei fejleszté­si alapja szerepelt a napirenden, amelynek előadója Enyedi József csoportvezető volt. A beszámolók részletesen elemezték a tanács, a végrehajtó bizottság tevékenysé­gét, kapcsolatait a különböző szervekkel, intézményekkel. Szóltak a különböző ága­zatok fejlődéséről, a hatósági munkáról, a IV. ötéves terv feladatairól. (A III. öt­éves tervben elért gazdasági, városfej­lesztési eredmények ismertetésére későb­bi időpontban visszatérünk.) HOZZÁSZÓLÁSOK Varga József a kórházak bővítését szorgalmazta. Dr. Barta Károly annak a véleményének adott hangot, hogy az ala­pos beszámoló hű tükörképe a város éle­tének. Tóth Ambrus a belvízgondok eny­hítését sürgette. Boruzs József néhány debreceni tsz javuló gazdálkodásáról be­szélt. Hasonló témában szólalt fel Csige Sándor. A tanácsi testületi munkáról mondta el véleményét dr. Fehér András. Accipeter Lajos a tanácsi ügyintézés ja­vulásáról beszélt, s javasolta, hogy a vb munkáját a tanács jegyzőkönyvbe rögzít­ve ismerje el. Dr. Kovács Tibor az urba­nizációról, Korponai Lajos országgyűlési képviselő a négy év munkájáról mondta el véleményét. Szabó László azt fejteget­te, hogy a városban megvolt a nyugodt al­kotó légkör. Sári Imréné a közös gazda­ságok örömeiről, gondjairól, Barbai Kál­mán a város lakóinak szorgalmáról, dr. Béres András a sikerek alapjáról mondta el véleményét hozzászólásában. Dr. Re­gős Gyula egy nyugdíjasotthon létreho­zására tett javaslatot. Dr. Kovács Gyula a szakorvosi rendelő túlzsúfoltságáról, An­ DR. SZILÁGYI GÁBOR FELSZÓLALÁSA A Magyar Szociaista Munkáspárt Haj­dú-Bihar megyei és Debrecen városi Vég­rehajtó Bizottsága megbízásából szere­tettel üdvözlöm a tanácsülés résztvevőit - mondotta bevezetőjében Szilágyi elv­társ. A városi tanács végrehajtó bizottsága által előterjesztett beszámoló eredmé­nyekben gazdag négy esztendő munkájá­nak mérlegét vonja meg. Az értékeléssel teljes mértékben egyetértek, annál is in­kább, mert a megyei és városi pártbi­zottság és pártértekezletek határozatai, állásfoglalásai a városi tanács munkája egyértelműen jónak, hasznosnak ítélték meg. Munkájában a nagyfokú önállóság egészséges módon párosul a város lakos­ságának sorsáért érzett politikai felelős­séggel. A tanács és a vb ülésein a dolgo­zó emberek napi gondjai éppúgy helyet kaptak, mint a merész álomnak tűnő, hosszabb távú fejlesztési kérdések. A tapasztalatok bizonyítják, hogy ez a testület becsülettel szolgálta választóit, megbízóit, mindig az ő érdekük hordozó­ja, megtestesítője volt. Ez akkor is igaz. A tanács tagjai ha néha voltak, vagy éppen ma is vannak gondjaink. A városi tanács működésében most le­zárul egy szakasz, de eddigi sikereinkre alapozva annak továbbfolytatásaként egy új, minőségi fejlődéssel induló szakasz kezdődik. A munkában, feladatokban ezután sem szűkölködünk, sőt a városunk lakossága mindig nagyobb igényeket, elvárásokat, magasabb követelményeket támaszt ve­lünk szemben. Amikor a megyei és városi pártbizott­ság nevében megköszönöm a tanácsnak, a végrehajtó bizottságnak, a végrehajtó bi­zottság vezetőinek, az apparátusnak a párt politikája, a lakosság szolgálata érdekében végzett fáradhatatlan, odaadó munkáju­kat, egyben meggyőződéssel vallom, hogy a jövőben is számíthatunk a politikai munkában kipróbált valamennyi elvtár­sunkra, harcostársunkra, szövetségesünk­re. A tanácsülés a napirendi pontokat be­ható vita után - néhány kiegészítéssel és módosítással - egyhangúlag elfogadta. Többek között jegyzőkönyvileg mondott köszönetet mindazoknak a társadalmi és tömegszervezeteknek, aktivistáknak, akik az elmúlt években segítették, támogatták a tanácsnak, s ezen keresztül a város la­kóinak munkáját. Ezt követően meghallgatta a tanács­ülés az 1970-es esztendő második félévi munkatervek végrehajtásáról szóló jelen­tést, amelynek előadója Nádas Vilmos vb-titkár volt. Ezután rendeletet fogadott el „Debrecen város díszpolgára” cím adományozásáról. A tanácsülés az elnöklő Rácz Zsuzsa zárszavával ért véget, egy év sikerei A Debreceni Városi Tanács ülésén túl József Lászlóné beszélt.­­ zajártalmakról. Kapossy lakótelepek parkosításáról Elegació látogatott Hajdú-Bih­ar megyébe A Kulturális Kapcsolatok Intéze­te vendégeként hazánkban tartóz­kodik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság delegációja, amely teg­nap délelőtt kétnapos látogatásra megyénkbe érkezett. A delegációt , amelynek vezetője Li Dong Szan nagykövet, tagjai pedig a Koreai Kulturális Kapcsolatok Intézetének főosztályvezető-helyettese és főmun­katársa­i, elkísérte megyénkbe Demeter Sándor, a KKI elnökhe­lyettese, Geréb Sándorné, a KKI főosztályvezetője és Erre Sándor, a Külügyminisztérium munkatársa. A delegációt délelőtt a megyei pártbizottságon Karakas László, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Gyarmati József, az MSZMP Debrecen Városi Bizottsá­gának titkára, dr. Kovács Béla, a megyei pártbizottság osztályvezető­je, Kiss Imre, a megyei tanács vb­­elnökhelyettese és Ördögh László, a városi tanács vb-elnökhelyettese fo­gadta. A koreai vendégek részére Karakas László tartott tájékoztatót a megye politikai, gazdasági, társa­dalmi és kulturális helyzetéről. D­élután a koreai delegáció kísé­rői, valamint dr. Gyarmati József és dr. Kovács Béla társaságában el­látogattak a BIOGAL Gyógyszer­­gyárba, ahol Patkovszky Imre igaz­gató, Rácz Elemér, a gyár pártbi­zottságának titkára, valamint Mol­nár Jánosné szb-titkár fogadta. A gyár megalakulásáról, fejlődéséről, termeléséről és eredményeiről, va­lamint a dolgozók szociális ellátott­­ságáról Patkovszky Imre és Rácz Elemér tartott tájékoztatót, majd a­­ vendégek gyárlátogatáson vettek részt. Ezt követően a koreai dele­gáció megtekintette Debrecen neve­zetességeit, majd ellátogatott a Kos­suth Lajos Tudományegyetemre, ahol dr. Rapcsák András rektor, dr. Kónya István rektorhelyettes és Czinege Albert, az egyetemi pártbi­zottság titkára fogadták a vendége­ket, majd dr. Rapcsák András rek­tor tartott tájékoztatót az egyetem életéről. M­a a Hajdúszoboszlói Állami Gazdaságba és a Hortobágyi Állami Gazdaságba látogatnak el a koreai vendégek, majd megtekintik a haj­­dúszoboszlói Béke Gyógyüdülőt. A koreai delegáció a BIOGAL Gyógyszergyárban Kétnapos országos népművelési tanácskozás kezdődött Debrecenben Kétnapos országos értekezlet kezdődött tegnap, február 25-én reggel 9 órakor a Művész mozi és a fotóklub helyiségében a Népművelési Intézet és a Hajdú-Bihar megyei Művelődési Központ közös ren­dezésében a megyei művelődési központok igazgatói és a népművelési módszertani tanácsadó-vezetők részvételével. A meg­nyitón megjelent Kiss Imre, a Hajdú-Bi­­har megyei Tanács vb-elnökhelyettese, Takács Kálmán, a Művelődésügyi Mi­nisztérium osztályvezetője és Ács Mik­­lósné, a Népművelési Intézet igazgatója. Az értekezlet résztvevői előbb megte­kintették az 1970. évi debreceni virágkar­neválról készült filmet, majd Ács Miklós­­né tájékoztatót tartott a művelődésotthon­­igazgatók országos konferenciájának elő­készületeiről. A tájékoztatót hozzászólá­sok követték, ugyanígy Drucker Tibor él­ménybeszámolóját és tájékoztatóját is, amelyet a skandináv országok közművelő­déséről, felnőttoktatásáról tartott a Fővá­rosi Művelődési Központ igazgatója. Délután folytatódott a tanácskozás: az igazgatók és a tanácsadó-vezetők a Nép­front klubba és a Kossuth u. 1. szám alatti kiállító- és pódiumterembe látogat­tak el, ahol Gyarmati Kálmán igazgató és az intézmény, a Hajdú-Bihar megyei Művelődési Központ munkatársai és együttesei tartottak szemléltetett beszámo­lót az intézmény tevékenységéről. Ma, 26-án, pénteken folytatódik a ta­nácskozás. A Közgazdász klubban Bod­nár István, a Népművelési Intézet munka­társa vezeti az értekezlet vitáját a to­vábbképzésről. Szovjet kormány­­nyilatkozat (2. oldal) Riport a várakozásról (3. oldal) A NER múlt évi munkájáról (4. oldal) (Folytatásos regény) (5. oldal) BRECHT: GALILEI ÉLETE BEMUTATÓ A CSOKONAI SZÍNHÁZBAN HIRDETÉSEK (6. oldal) Sport (1. oldal) ww \ i\ U­p) T­ ■ k\ 'Hi­­­ll li Li (8. oldal)

Next