Hajdú-Bihari Napló, 1981. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-01 / 230. szám
Befejeződött Lázár György dániai látogatása (Folytatás az 1. oldalról) tekintett, idegenforgalmi központtá fejlesztették az időnként rendezett Hamletelőadások. De máskor is sokan zarándokolnak el ehhez a nyolcszáz esztendős, németalföldi reneszánsz stílusban épült műemlékhez. Lázár György, a Minisztertanács elnöke, aki Anker Jörgensen dán miniszterelnök meghívására hivatalos látogatást tett Dániában, szerdán hazaérkezett. Kíséretében voltak: Hetényi István pénzügyminiszter, Török István külkereskedelmi minisztériumi államtitkár, Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke és Szarka Károly külügyminiszter-helyettes. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nagy János külügyminisztériumi államtitkár, továbbá állami életünk több más vezető személyisége. Ott volt Flemming Brochner Petersen, a Dán Királyság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. (MTI) Büntető szankciókat Izrael ellen! „Délkelet-Ázsia békéjét a legnagyobb mértékben Peking hegemonista-expanzionista politikája veszélyezteti” — mondotta kedden Ha Van Lau, Vietnam ENSZ- nagykövete a közgyűlés 36. ülésszakának általános politikai vitájában. Kína és az Egyesült Államok stratégiaikatonai együttműködése közvetlen veszélyt jelent a világ — és különösen Ázsia — békéje és biztonsága szempontjából — hangoztatta Ha Van Lau. Kilátásba helyezte, hogy a vietnami csapatokat visszavonják Kambodzsából, ha a Kína által szított külső veszélyek elmúltak. A vietnami ENSZ-nagykövet részleges csapatvisszavonásra tett javaslatot, ha a thaiföldi— kambodzsai határon sikerül fegyvermentes övezetet létrehozni. Az általános vitának egy másik felszólalója, Abdel Halim Khaddam Szíriai külügyminiszter, felhívást intézett az ENSZ valamennyi tagállamához, hogy alkalmazzanak maximális büntető szankciókat Izrael ellen, annak szüntelen agressziója miatt. „A béke kilátásai a közel-keleti térségben az izraeli agreszsziók következtében a nullára csökkentek” — mondotta. „A Camp David-i egyezmény következményeként növekedett az amerikai katonai jelenlét a térségben az Izraelnek nyújtott jelentős segélyek a feszültség felerősödéséhez vezettek — mutatott rá a szíriai külügyminiszter. Zászlólevonás Szerdán délelőtt ünnepélyesen, katonai tiszteletadással levonták a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél a magyar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját, amelyet a fegyveres erők napja tiszteletére kedden vontak fel. (MTI) Czinege Lajos Ausztriába utazott Szerdán Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter vezetésével — Otto Rösch, az Osztrák Köztársaság szövetségi hadügyminisztere meghívására — magyar katonai küldöttség utazott hivatalos baráti látogatásra Ausztriába. (MTI) Vezető politikusokkal lezuhant egy iráni repülőgép LONDON (Reuter) Szerdán Teherán központjától délre a városra zuhant az iráni légierő egyik szállítógépe. A szerencsétlenség következtében életét vesztette Mussza Namdzsu iráni hadügyminiszter, Valiollah Fallahi tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke, valamint több más, a gépen utazó igen magas rangú katonatiszt — közölte a teheráni rádió. A katasztrófa oka ismeretlen. Túlélők nincsenek. A Hercules C—130 típusú óriásgép sebesülteket és az abadani ostromgyűrű áttörését irányító tiszteket szállított a fővárosba. A hatóságok egyelőre nem tudták megállapítani, hogy mennyien utaztak a repülőgépen, amely Teherán belvárosától mindössze 20 kilométerre délre, egy külvárosban zuhant le. A teheráni rádiótól nyert értesülések szerint a becsapódás helyszínén tartózkodó civilek közül is többen meghaltak. Mussza Namdzsu korábban Khomeini ajatollahot képviselte az iráni legfelsőbb nemzetvédelmi tanácsban, majd júliusban az azóta meggyilkolt Radzsai miniszterelnök nevezte ki hadügyminiszterré. Fallahi tábornok a háború egyik legtapasztaltabb iráni katonai vezetője volt, majdnem kezdettől fogva részt vett a harcok irányításában. ■■ fhezihívták a LEMP Központi Bizottságát VARSÓ (MTI). A fiatalok élet- és munkakörülményeiről, az ország társadalmi-gazdasági helyzetéről tanácskozott kedden Varsóban a LEMP politikai bizottsága. Elhatározták, hogy a legközelebbi jövőben összehívják a központi bizottság soron következő, IV. teljes ülését. A Trybuna Ludu szerdai számában a Szolidaritás kongresszusának menetéről közölt kommentárjában megjegyzi: a kongresszuson továbbra sincs hiány, az olyan megnyilatkozásokból, amelyekből a szocializmus iránti vad gyűlölet árad. Változatlanul támadások, kirohanások hangzanak el a hatalom ellen. Az egyik delegátus odáig ment, hogy a kormányt ,.rablóbandának” nevezte. Ugyanakkor — írja a Trybuna Ludu — a keddi vita a korábbiakhoz képest bizonyos irányváltozást is jelzett a BRfI HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1981. OKTÓBER 1.... .... szakszervezet tulajdonképpeni funkciója, vagyis a dolgozók érdekvédelme, pontosabban ennek reklamálása felé. A varsói televízió híradója szerint a gdanski tanácskozáson ,egyre inkább kirajzolódik két tendencia: egyfelől a konfrontáció, másfelől a megegyezés irányvonala. A konfrontáció hívei nemcsak az állami szerveket és intézményeket támadják, hanem a Szolidaritás Lech Walesa vezette országos egyeztető bizottságát is. A másik irányvonal, a kompromisszum hívei tudatában vannak az ország kritikus helyzetének és annak, hogy a Szolidaritás pozitív szerepet játszhatna a válságból való kijutásban. Ugyanakkor nem kétséges, hogy a „mérsékeltek” egyelőre kifejezetten defenzívában vannak — állapította meg a varsói televízió kommentárja. Kádár János fogadta Gaston Plissonnier-t, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát Gaston Plissonnier látogatása A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására szeptember 27—30-a között hazánkban tartózkodott Gaston Plissonnier, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A vendéget fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára megbeszélést folytatott Gaston Plissonnier-val. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón áttekintették a nemzetközi helyzetet, és eszmecserét folytattak az országainkat és pártjainkat érintő időszerű kérdésekről. A megbeszéléseken jelen volt Berecz János, a KB tagja, a külügyi osztály vezetője. (MTI) Élénk diplomáciai tevékenység az ENSZ székhelyén NEW YORK (TASZSZ) Andrej Gromiko, az SZKP ECB PB tagja, külügyminiszter New Yorkban találkozott Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az UDK, Románia, Mongólia, Kuba, Vietnam, Laosz, Afganisztán, Etiópia, Angola és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság ENSZ-közgyűlési küldöttségeinek vezetőivel, valamint állandó ENSZ-képviselőivel. A találkozón jelen volt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ENSZ- megfigyelője is. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen megvitattak néhány nemzetközi kérdést azok közül, amelyek szerepelnek az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszakának napirendjén. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter a világszervezet székhelyén találkozott Konsztantin Micotakisz görög külügyminiszterrel. A találkozón kölcsönös érdeklődésre számot tartó, a jelenlegi ülésszak napirendjén is szereplő, időszerű nemzetközi kérdéseket vitattak meg. A tárgyszerű és konstruktív légkörben lezajlott megbeszélésen mindkét fél kifejezte készségét a kétoldalú baráti kapcsolatok továbbfejlesztésére. Röviden BUDAPEST. Szerdán Budapestre érkezett Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára. Itt-tartózkodása során Marjai Józseffel, a Minisztertanács elnökhelyettesével, a KGST égrehajtó bizottságának soros elnökével folytat tárgyalásokat a bizottság következő ülésének előkészítésével kapcsolatos kérdésekről. MOSZKVA (TASZSZ) A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége és a szovjet minisztertanács a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 32. évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot küldött a kínai országos népi gyűlés állandó bizottságának és az államtanácsnak. LAHORE (AP) Szerdán reggel a lahorei repülőtéren a pakisztáni biztonsági erők kommandója kiszabadította az indiai légitársaság eltérített gépén túszként fogva tartott utasokat, valamint a gép személyzetét. A géprablókat, egy indiai szikh szeparatista csoport öt tagját, letartóztatták. STOCKHOLM (APA) A Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt kongresszusán kedden ismét Olof Palmét választották meg a párt elnökévé. Palme tizenkét év óta tölti be ezt a tisztet. VARSÓ (MTI) Kedden újabb — sikertelen — gépeltérítési kísérlet történt Lengyelországban. A LOT Varsóból Szczecinbe induló gépét Nyugat-Berlinbe akarta kényszeríteni egy 18 éves fiatalember. Szándéka még az indulás előtt kiderült, s a rendőrség különleges csoportja az utasok közreműködésével, fegyver használata nélkül, ártalmatlanná tette. Két hónap alatt ez volt a nyolcadik eltérítési kísérlet a lengyel légitársaság belföldi vonalain. Kína nemzeti ünnepén Harminckét évvel ezelőtt ezen a napon kiáltották ki Pekingben a népköztársaságot — azóta október elseje Kína nemzeti ünnepe. Az 1949-es nap fordulatot jelentett a sok évezredes kultúrával rendelkező kínai nép számára. A népköztársaság az imperialisták kiszolgálóinak, a kizsákmányolóknak az elűzését hozta, s az új, szabadabb és boldogabb élet lehetőségét jelezte. A népi Kína fejlődésének első évtizedében gyors léptekkel haladt előre. Fejlődött az ipar, a kultúra. A népgazdaság legfontosabb szektora, a mezőgazdaság is minden évben többet adott. Ezekhez az eredményekhez nagyban hozzájárult az a sok irányú segítség, amit a Kínai Népköztársaság a Szovjetuniótól és a többi szocialista országtól kapott. Az ország fejlődésében azonban hamarosan törés következett be: a Kínát irányító maoista klikk szakított a szocialista közösséggel, az országban pedig elnyomó rendszert, bürokratikus katonai diktatúrát valósított meg. Mao halála után örökösei korrigálni akarják a gazdaságban és a társadalmi fejlődésben elkövetett hatalmas hibákat, de eközben arra törekednek, hogy megőrizzék mindennek alapját, a maoizmus kispolgári kalandor irányvonalát. Továbbra is élesen szovjetellenes, hegemonista politikát folytatnak, fenyegetik a szocialista Vietnamot, Laoszt, Kambodzsát, Mongóliát. Kína ezzel végső soron az Egyesült Államok szövetségesévé lett, szinte minden nemzetközi kérdésben azonos platformra helyezkedik az imperialista hatalmakkal. A szocialista országok több alkalommal a kapcsolatok rendezését javasolták. Nem a Szovjetunión és a szövetségesein múlott, hogy nem normalizálódott a viszony Kínával. Országunkban nagyrabecsüléssel tekintünk az egymilliárdos kínai nép tehetségére, szorgalmára. Szeretnénk, ha alkotó erőit, országa kincseit a szocializmus, a béke javára használnák fel. (KS) • • * A Kínai Népköztársaság megalakulásának 32. évfordulója alkalmából Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Csao Ce-jangot, a Kínai Népköztársaság államtanácsa elnökét. Szovjet-amerikai gabonaegyezmény MOSZKVA (MTI) Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter szerdán Moszkvában megbeszélést folytatott Seeley Lodwick amerikai mezőgazdasági miniszterhelyettessel, aki a szovjet-amerikai gabonaegyezménnyel kapcsolatos konzultációkon tartózkodik a szovjet fővárosban. A két ország között korábban megkötött egyezmény öt évre szólt, s ennek értelmében a Szovjetunió évi hatmillió tonnát külön értesítés nélkül, ezen felül évi kétmillió tonnát előzetes értesítéssel vásárolhat az Egyesült Államoktól. Amennyiben szovjet részről ezen az összesen nyolcmillió tonnás kereten felül is kívánnak gabonát vásárolni, ahhoz az amerikai kormány jóváhagyása is szükséges. Az egyezményt az idei tárgyalások során egy évvel meghosszabbították. A meghosszabbítás most lép érvénybe. Kína Tajvannal egyezkedik Kilencpontos nyilatkozat javasolja hogy a Kínai Kommunista Párt és a tajvani Koumintang (Kínai Nemzeti Párt) „kölcsönösségi alapon” kezdjen tárgyalásokat, s harmadszor is működjenek együtt, ezúttal a „békés újraegyesítés” érdekében. A javaslat azt ígéri, hogy Kína és Tajvan újraegyesítése esetén Tajvan mint „különleges közigazgatási körzet” messzemenő autonómiát élvezhet, megtarthatja fegyveres erőit, s a központi kormány nem fog beavatkozni a helyi ügyekbe. Tajvan megtarthatja továbbá jelenlegi társadalmi-gazdasági berendezkedését, gazdasági és kulturális kapcsolatait külföldi országokkal. Nem szólnának bele a külföldi beruházásokba és a magántulajdonba. Peking újraegyesítés esetén felajánlja, hogy tajvani személyiségek vegyenek részt országos politikai testületek munkájában, országos ügyek irányításában. árfolyam-megállapítás hetenként módosuló vámrendelkezések A Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank közleménye 1981. október 1-től megváltozik a deviza- és a valutaárfolyamok jegyzése: a Magyar Nemzeti Bank a konvertibilis devizákra pénznemenként egységes hivatalos árfolyamot (vételi, közép és eladási árfolyamot) jegyez. Ezt az árfolyamot alkalmazza értelemszerűen a devizák vételénél, illetve eladásánál, függetlenül attól, hogy kereskedelmi vagy nem kereskedelmi jellegű elszámolásról van szó. A valuta- (bankjegy- és csekk-) árfolyamok a hivatalos devizaárfolyamokhoz fognak igazodni, a nemzetközi gyakorlatban szokásos feltételekkel (vagyis a valutavételi és -eladási árfolyamok nagyobb mértékben térnek el a középárfolyamtól, mint a devizáknál). A jelentős tőkés valuták közül 1981. október 1-én az USA-dollár hivatalos devizaközépárfolyama 35 Ft, az NSZK-beli márkáé 15,02 Ft, az osztrák schillingé 2,15 Ft, az angol fonté 62,83 Ft. Az egységes árfolyam bevezetése a külkereskedelmi elszámolásokban nem jár változásokkal. A nem kereskedelmi szférában a konvertibilis valutát beváltók az eddiginél több forinthoz jutnak, a konvertibilis valutát vásárlók többet fizetnek. Az utazási célra konvertibilis valutát vásárló magyar állampolgárok költségei azonban nem emelkednek, ugyanis egyidejűleg megszűnik a 10 százalékos valutavásárlási illeték és a bankjutalék. Az egységes árfolyam bevezetése számos vállalatnál és intézménynél egyszerűsíti az elszámolásokat, jobb áttekintést, biztosabb alapokat nyújt a gazdasági döntésekhez. Az árfolyamok (a deviza- és a valutaárfolyamok) megállapítására ezentúl hetenként kerül sor, a pénzpiaci árfolyammozgások figyelembevételével. Az egységes árfolyam bevezetése és az eddiginél gyakoribb árfolyammódosítás nem jelent változást a transzferábilis rubel árfolyamának jegyzése, valamint az ezzel összefüggő elszámolások tekintetében. Nem változik az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok (bolgár leva, csehszlovák korona, lengyel zloty, NDK-beli márka, román lei, szovjet rubel stb.) eddigi árfolyam jegyzési módja. Az árfolyamokat a sajtó rendszeresen — általában kedden — közli. A külföldre utazó magyar állampolgárok 1982. január 1- től nagyobb forintösszegért vásárolhatnak valutát: például a rubel elszámolású országokba utazó turisták az eddigi tízezer Ft helyett személyenként évenként 15 ezer forintért, a konvertibilis elszámolású országokba utazó egyéni turisták az eddigi 8500 Ft helyett 12 ezer forintért, a látogató útlevéllel utazók 1300 Ft helyett 1600 Ft-ért. Az utazási irodák nyugati és jugoszláviai társasutazásain részt vevők által vásárolható költőpénz, az egyéni turisták részére a devizatartalmú vasúti menetjegyekre és a gépjárműhöz üzemanyag vásárlására megállapított forintkeretösszegek is emelkednek. A magasabb forintkeretek — az árfolyamváltozások ellensúlyozásán túlmenően — arra is lehetőséget adnak majd, hogy a kiutazó magyarok az eddigit meghaladó összegben vásárolhassanak valutát. .Ugyancsak 1982. január 1- től módosulnak az utasforgalommal kapcsolatos egyes vámrendelkezések is: külföldi utazásról való visszatérésük alkalmával a magyar állampolgárok — így a társasutazáson részt vevők is — egységesen személyenként 5000 Ft belföldi értéknek megfelelő árut hozhatnak be vámmentesen.. (MTI)