Hajdú-Bihari Napló, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-01 / 26. szám
Fiatal közgazdászok országos konferenciája Szombaton és vasárnap Salgótarjánban rendezték meg a fiatal közgazdászok országos konferenciáját. A kétnapos eszmecsere első napján Fejti György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára tartott előadást a politikai intézményrendszer fejlesztéséről. Rámutatott, hogy a társadalom intézményrendszerében szükséges változások egyre inkább a politikai közérdeklődés középpontjába kerültek. Ez abból a felismerésből fakad, hogy a politikai, társadalmi intézményrendszer és a gazdasági teljesítmények között szoros összefüggés van; összhangjuk nélkül nemcsak gazdasági kibontakozás, de társadalmi stabilitás sem lehetséges. A cél: létrehozni azokat a feltételeket, amelyek közt megvalósulhat az átmenet a „nép megbízásából gyakorolt hatalomból” a „nép által gyakorolt hatalomhoz” — mondotta Fejti György. Fontos, hogy a párt megőrizze kezdeményező szerepét ebben a folyamatban, de a szocializmushoz vezető út keresését, a reformgondolkodást nem tartja privilégiumának. Ezért üdvözöl minden olyan kezdeményezést, kritikát, javaslatot, amelyek alapvető célja a szocializmus pozícióinak erősítése. A politikai intézményrendszer tervezett változtatásainak stratégiai irányairól szólva Fejti György mindenekelőtt a párt, az állami, kormányzati szervek, a tömegszervezetek, -mozgalmak és az állampolgárok közötti világosabb munkamegosztás szükségességét emelte ki Ez feltételezi a világosabb döntési és felelősségi viszonyok kialakítását, a funkciók következetesebb szétválasztását. Köszönettel kell venni, és érdemben vizsgálni a politikai rendszer működési zavarait bíráló észrevételeket — mondotta, hozzátéve: ehhez meg kell teremteni a „konstruktív elégedetlenség” intézményes fórumait, s javítani kell a különböző érdekek integrációjának társadalmi mechanizmusát. Ennek alapvető feltétele, hogy a társadalom különböző rétegei, csoportjai rendelkezzenek megfelelő érdekképviselettel. Le kell küzdeni azt a gyakran tapasztalható hajlamunkat, hogy a konkrét ügyekben az utolsó szót mindig a párt mondja ki — jegyezte meg ezzel kapcsolatban a KB titkára. Előadásában foglalkozott a társadalom jelenlegi túlszabályozottságával, végül a döntéselőkészítési-döntési folyamatok nyilvánosságának szükségességéről szólt. Kijelentette: érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy egyetlen szervezet, testület vagy tisztségviselő sem dönthet fontos társadalmi kérdésekben társadalmi ellenőrzés nélkül. A konferencia szombati napján Kollarik István pénzügyminiszter-helyettes a kibontakozás gazdasági és pénzügyi feltételeiről, Sárközy Tamás, a Minisztertanács parlamenti titkárságának vezetője, Gubcsi Lajos, a Magyar Ifjúság főszerkesztője és Tabajdi Csaba, az MSZMP KB alosztályvezetője a gazdaságirányítás szervezeti rendszerének átalakításáról, társadalmi és gazdasági fejlődésünk alternatíváiról, illetve munkánk külső feltételeiről folytatott eszmecserét a résztvevőkkel. A fiatal közgazdászok — hagyományosan Salgótarjánban tartott — idei országos konferenciája vasárnap befejezte munkáját. A részvevők az eszmecsere második napján meghallgatták Beck Tamásnak, a Magyar Gazdasági Kamara elnökének a Külgazdasági impulzusok és a magyar gazdaság — vállalati szemmel című előadását, végezetül Csikós-Nagy Béla, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke szólt a közgazdászok és a közgazdaság-tudomány időszerű feladatairól. (MTI) NEVADA Szovjet szakértők Szombaton befejezte a nevadai nukleáris kísérleti telepen tett látogatását a Szovjetunióból érkezett szakértői csoport. A küldöttség öt napot töltött Nevadában. Korábban amerikai szakértők jártak a szovjet nukleáris kísérletek színhelyén, Szemipalatyinszkban. A szovjet és amerikai delegáció vezetői szombaton Las Vegasban sajtóértekezletet tartottak. Elmondották, hogy a látogatások mindkét fél számára közelebb hozták a kísérleti robbantások tervezett közös ellenőrzésével kapcsolatos gyakorlati problémák megértését. A látogatás befejeztével kiadott közös nyilatkozat szerint a felek megállapodtak abban, hogy a két országban közösen figyelnek meg legalább egy-egy kísérleti robbantást. A sajtóértekezleten a résztvevők elmondták, hogy a kölcsönös látogatások az építő szellemű együttműködés légkörében zajlottak le. A Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői nő Az idősek érdekében HNF-munkabizottsági ülés Tartottak szociológiai, irodalmi, szociálpolitikai, egészségügyi előadásokat, családjogi, közlekedésbiztonsági, társadalombiztosítási szakemberek adtak tájékoztatót és természetesen sok szó esett az idősek érdekében végzett népfrontmunkáról — hallhattuk Király Zoltánnénak, a Hazafias Népfront megyei bizottsága idősekkel foglalkozó munkabizottsága titkárának beszámolójában. A tavalyi munkáról szólt, kiemelve, hogy milyen sok feladat várt rájuk, hiszen az idősek napjainkban különösen rászorulnak a társadalom segítségére. A javaslatok, panaszok kivizsgálásában, továbbításában a bizottság is közreműködik — nem sértve természetesen az illetékes szervek jogkörét. Konkrét esetekről is hallhattunk, melyek megoldásában e munkabizottságnak nem kis része volt. Király Zoltánná ecsetelte azt a munkát, mellyel az idős emberek érdekeit próbálják képviselni — sokszor nem teljes sikerrel. Éppen ezért fontos lenne, hogy mind hangosabban hallassák hangjukat — például a nyugdíjreálérték csökkenésének megakadályozása érdekében. A szombat délelőtti ülés a Hazafias Népfront emeleti tanácstermében volt. Dr. Rák Kálmánné, a bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket. A második téma meghallgatása során megtudtuk, hogy mit tesz Püspökladány az idősekért. Dr. Nagy László, a helyi Hazafias Népfront titkára hangsúlyozta: „Valamennyiünk érdeke, hogy ezekben a generációkban felhalmozódott tapasztalatokat ne hagyjuk veszendőbe menni, hasznosítsuk azokat. Kezdeményezzük az anyagiak nehéz helyzetben levők gondjainak enyhítését, az ellátásra szorulók körülményeinek javítását!” Az 1987-es püspökladányi rendezvényeket ismertetve kiderült: a népfront számtalan eseményt szervezett a városban. Külön említést érdemel a „Kossuth olvasókör”, mely a népfront városi székházában kapott állandó otthont. Családi összejövetelekre, történelmi, néprajzi előadásokra gyakran kerül itt sor. Különösen méltatta a halottak napja ünnepét. 1984 óta rendeznek ilyet és a halottak iránt érzett kegyelet szép ünnepévé lett ez a városban. A családias hangulatú ülés harmadik napirendi pontjaként egy „szárazabb” témát tárgyaltak, ami viszont szintén felkeltette a jelenlevők érdeklődését. Dr. Molnár András, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal igazgatóhelyettese tartott tájékoztatót az új adótörvényről. HAJDÚ-BIHARI NAJ'UO 1386. FEBRI.’AH 1 vemberben kezdtek tárgyalásokat a nukleáris kísérletek korlátozásáról és végleges beszüntetéséről. Whitehead Lengyelországban Szombaton Lengyelországba érkezett John Whitehead, az Egyesült Államok első külügyminiszter-helyettese, aki utána Bulgáriába, Romániába és Csehszlovákiába is ellátogat. Varsóban azt remélik az amerikai külügyminiszterhelyettes látogatásától, hogy fokozni fogja azt az élénkülést, amely Bush alelnök tavalyi lengyelországi látogatását követően jelentkezett a két ország viszonyában. Arra is számítanak, hogy Washington konkrét, főleg gazdasági lépéseket tesz az együttműködés tényleges helyreállítása érdekében. Ortega és Andreotti tárgyalásai A nyugat-európai országok, köztük Olaszország aktív szerepvállalását sürgette a közép-amerikai béketerv céljai megvalósításának ellenőrzésében Daniel Ortega nicaraguai elnök Giulio Andreotti olasz külügyminiszterrel folytatott tárgyalásain. Andreotti a római találkozón kijelentette: az Európai Gazdasági Közösség, a közép-amerikai országok, valamint a Contadora-csoport képviselőinek február végi hamburgi találkozója lehetőséget ad a nyugateurópai államoknak arra, hogy támogatásukról biztosítsák a közép-amerikai békés rendezés megvalósítását. A római megbeszéléseken szóba került az a lehetőség, hogy Olaszország rendkívüli élelmiszersegélyt nyújtana Nicaragua aszály sújtotta vidékeinek. Hol vannak a „tézisek"? Január elején — az MSZMP PB döntése alapján — pártvitára bocsátották azokat a téziseket, amelyek a párt vezető szerepéről, politikai intézményrendszerünk továbbfejlesztéséről átfogó javaslatokat tartalmaznak. A Hajdú-bihari Naplóban naponta olvashatunk ezekről — a különböző alapszervezetekben folyó — vitákról vagy inkább véleményekről. Felelősségről és teljes őszinteségről árulkodnak ezek az írások. Az itt megfogalmazott gondolatok méltán keltik fel az érdeklődést minden újságolvasóban; vajon mit tartalmaz tulajdonképpen a vitaanyag? Hol lehet a tézisekhez hozzájutni, elolvasni? Kevés olyan ember van ma hazánkban, aki — ha saját sorsán keresztül is — ne gondolkodott volna el az egész országot érintő változásokról, Magyarország elkövetkező éveiről. Ha az egyéni érdekek alapján is, de régen nem tapasztalt érdeklődéssel fordulnak ma az emberek a tömegtájékoztatás, a napi hírek felé. Azt is tudják, hogy államunk életének irányvonalát — társadalmi szervezeteinken, intézményeiken keresztül — az MSZMP szabja meg, s ebben benne van mindenki jövője, így kíváncsiságuk a párt megújulási törekvése iránt is érthető. Ezért nem tudom, miért nem olvasható a „Tézisek” pl. a párt központi lapjában, a Népszabadságban? Miért nem kapták meg ezeket a KISZ-szervezetek, a jövő párttagjai? Vagy ez mégiscsak a párt belső ügye? Nem vagyok párttag, még a KISZ-hez tartozom. A „Téziseket”, melyet belső használatra, az alapszervezeti vezetők informálására a Titkári Tájékoztatóban adtak ki, sikerült megszereznem, áttanulmányoznom. Nekem is vannak javító szádékú gondolataim. Hol mondhatom el? Talán a KISZ KB soron következő nyílt ülésén? „A párt szükségesnek tartja, hogy a politikai intézményrendszer egészének fejlesztésével összhangban, növekedjen a társadalmi szervezetek, érdekképviseletek szerepe a politikai és az állami döntések (...) előkészítésében, végrehajtásuk segítésében” — olvasom a Tézisek utolsó fejezetében. Nem lehetne ezt most elkezdeni ? ... Kökény Kata ÜGYELET Csendes hétvégének minősítette a szombatot és vasárnapot a rendőrség és a mentők ügyeletese is. „Említésre méltó esemény nem történt” — hallottuk a mentőktől, ez persze nem azt jelentette, hogy ne hívták volna őket több helyre. Kisebb gyógyszermérgezések, sérülések, detoxikálóba szállítás volt a feladatuk. Szerencsére a tűzoltók is mindössze két kisebb esetről számoltak be. Mindkettő vasárnap történt, 5 óra 37 perckor Hajdúnánáson a Baross utca 3. szám alatt — egy egyébként természetesen zárva tartó fűszerboltban — keletkezett tűz, a kár 30—40 ezer forintnyi. Az okot még vizsgálják. Hajdúhadháztégláson 11.20-kor az Erzsébet utca 12. szám alatt egy melléképület tetőszerkezete égett le. A kilencezres kárt egy gyermek játszadozása okozta. Érdeklődtünk a Titász illetékeseinél is. Mint elmondták, apró hibák elhárítása mellett volt egy komolyabb probléma is: vasárnap 5.30-kor Debrecenben, az Ibolya utca térségében volt áramkimaradás. Egy 10 kilowattos kábel romlott el, de 8.50-re helyrehozták a hibát. Öt az egyhez A világsajtó egyik központi témája immár hetek óta a közel-keleti helyzet. Vasárnap jár le az ENSZ dél-libanoni erőinek hat hónapos mandátuma, s hétfőn kezdődik az újab féléves megbízatás, jelezve, hogy közel sincs még béke ezen a tájon. A soknemzetiségű erők hét katonája halt meg az elmúlt időszakban — távol hazájuktól — egy olyan konfliktus miatt, amelyhez tulajdonképpen nem sok közük volt. Az áldozatok száma persze jóval több, mint hét. A megszállt területeken folytatódó tiltakozási kampány során már több tucat palesztin fiatalt sebeztek halálra a brutálisan fellépő katonák, s ha a közel-keleti válság egész történetét nézzük, több tízezer a halottak, milliók a közvetlenül érintettek száma. A mai világ egyik legsúlyosabb válsággóca körül azonban — éppen a palesztin tüntetéssorozat miatt is — megváltozott a légkör. Az utóbbi hetekben aktivizálódott a korábbi kudarcok miatt kedvét vesztett diplomácia, s egyszerre több csatornán is beindult a kiútkeresés. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök egyenesen Washingtonba látogatott, tudván, milyen komoly adukat tart a kezében az Egyesült Államok a közel-keleti játszmában. Az arab világba mindjobban visszafogadott politikus ötpontos rendezési terve végső soron kompromisszumot tartalmaz: kétoldalú tárgyalásokat ajánl Izraelnek, cserébe az erőszak visszafogásáért és a nemzetközi békekonferencia alapgondolatának elfogadásáért. Mubarak még azt is hozzátette, hogy a palesztin népet a PFSZ-nek kellene képviselnie ezen a fórumon. Az Egyesült Államok, amelynek komoly érdekei fűződnek a térséghez, egyelőre még nem lépett túl az izraeli pozíciók szinte feltétel nélküli támogatásán, jóllehet az ENSZ-ben nem vétózott meg néhány Izraelt elítélő határozattervezetet. Tel-Aviv szerint csakis a kétoldalú tárgyalások vezethetnek eredményre. Emögött az a megfontolás húzódik meg, hogy az arab országok külön-külön könnyebben sarokba szoríthatók, rögtön az elején el kellene ismerniük Izrael szuverenitását, s kiszorulna a rendezési folyamatból a Szovjetunió is. Arról sem lehet szó, hogy a PFSZ tagjai képviselhessék magukat a palesztin nép sorsáról is folytatandó megbeszéléseken. Mubarak egyelőre csak annyit ért el, hogy ötpontos javaslatát „figyelemre méltónak” minősítették a Fehér Házban. Az első menetben azonban csak egyetlen ponthoz kapta meg a támogatást: az erőszak visszaszorításáról szólóhoz. Egyesek még azt hiszik, hogy a konfliktust rendezni lehet alapproblémáinak megoldása nélkül is. Erre azonban a legutóbbi események fényében kevés a remény. Nincs rá több esély, mint öt az egyhez. Horváth Gábor Kisorsolták az OTP lakásnyeremény-betétkönyveket A tavaly bevezetett lakás- június 30-áig váltott és az 1987. nyeremény-betétkönyvekből ed- december 31-én még érvényben mig 45 ezret váltott a lakosság, lévő betétkönyvek vettek részt, összesen 1,6 milliárd forint ér- A 25 000 forint névértékű betékben. Az Országos Takaréktétkönyvekre 15, az 50 000 forinpénztár pénteken Budapesten tosokra pedig 8 lakást sorsolrendezte meg a lakásnyere- takki. A sorsoláson az alábbi mény-takarékbetétkönyvek első számú betétkönyvek tulajdonosorsolását, amelyen az 1997. sai nyertek. 50 000 Ft összegű betétkönyvek 61 0001763 Debrecen, Béke Up., Haláp u. Szoba szava: 2., alapterület: 53 négyzetméter. 61 0004451 Dunakeszi, Duna-parti stp. Szobaszám: 7 plusz tél, alapterület: 63 négyzetméter. 61 0009157 Budapest V. ker., Semmelweis u. Szobaszám: 1 plusz 2Xfél, alapterület: 59 négyzetméter. 61 0013036 Budapest XIV. ker., Terney Itp. Szobaszám: 2, alapterület: 52 négyzetméter. 61 0019541 Szeged, Kisteleki u. Szobaszám: 1 plusz 7Xfél, alapterület: 70 négyzetméter. 61 0021545 Budapest XXI. ker., Rakéta Itp. Szobaszám: 2, alapterület: 55 négyzetméter. 610024057 Győr, Kovács M. u. Szobaszám: 3, alapterület: 68 négyzetméter. 610026597 Budapest XXI. ker., Rakéta ltp. Szobaszám: 2, alapterület: 55 négyzetméter. 25 000 Ft összegű betétkönyvek 51 0001801 Pécs, Illyés Gy. u. Szobaszám: 2 plusz fél, alapterület: 59 négyzetméter. 51 0003697 Budapest II. ker., csatárka Itp. Szobaszám: 2 plusz fél, alapterület: 74 négyzetméter. 51 0005417 Budapest XXI. ker., Rakéta Itp. Szobaszám: 2, alapterület: 55 négyzetméter. 51 0007923 Debrecen, Béke Itp., Haláp u. Szobaszám: 1 plusz 2Xfél, alapterület: 65 négyzetméter. 51 0009482 Budapest XIV. ker., Jerney Itp. Szobaszám: 2 plusz fél, alapterület: 57 négyzetméter. 51 0012 702 Szeged, Kisteleki u. Szobaszám: 1 plusz 2Xfél, Alapterület: 70 négyzetméter. 51 0014 924 Budapest, III. ker., Római Itp. Szobaszám: 1 plusz 2Xfél, alapterület: 73 négyzetméter. 51 0 017 270 Debrecen, Béke Itp., Sümen u. Szobaszám 1 plusz 3Xfél, alapterület: 73 négyzetméter. 51 0 019 803 Dunakeszi, Dunaparti Itp. Szobaszám: 2, alapterület: 52 négyzetméter. 51 0 022 075 Budapest, XIV. ker., Jerney Itp. Szobaszám: 2 plusz fél, alapterület: 57 négyzetméter. 51 0 023 841 Szolnok, Molnár A. u. Szobaszám: 3, alapterület: 78 négyzetméter. 51 0 026 631 Budapest XIV., Jerney Itp. Szobaszám: 2 plusz fél, alapterület: 57 négyzetméter. 51 0 029 597 Pécs, Illyés Gy. u. Szobaszám: 3, alapterület: 67 négyzetméter. 51 0 032 674 Budapest XXI. ker.. Rakéta Itp. Szobaszám: 2, alapterület: 55 négyzetméter. 51 0 043 260 Győr, Kovács M. u. Szobaszám: 3, alapterület: 68 négyzetméter. A nyertesek a sorsolás napjától számított 90 napon belül jelentkezhetnek a betétkönyvet kiállító OTP-fióknál. A hivatalos nyereményjegyzék február 1-én jelenik meg. A Fővárosi Tanács engedélyezte, hogy vidéki lakos is tulajdonba vegye budapesti nyereménylakását, ha egyébként jogosult ingatlanszerzésre. Aki viszont nem tart igényt a nyereménylakásra, az pénzben kérheti a lakás ellenértékét. (MTI)