Hajdú-Bihari Napló, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-15 / 163. szám
% NAPLÓ LXXIV. ÉVFOLYAM, 163. SZÁM, ÁRA: 150 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 116 FT A két NB I-es csapat biztosan kihozza magából a legtöbbet VARGA BOGLÁRKA 3. OLDAL HAJDÚ-BIHARI Vizes vébé: gigantikus nyitány, remélt érmek Az olimpia és a futballvébé után a 3. legnagyobb sporteseménynek ad otthont hazánk. A vb budapesti és balatonfüredi eseményeinek közvetítését 55 ország veszi át. BUDAPEST. A műúszók és műugrók selejtezőjével, illetve az esti ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a 17. FINA vizes világbajnokság pénteken Budapesten. Hazánk eddigi történelmének legnagyobb sporteseményére rekordszámú nevezést rögzítettek, az elit vb-re 2400 versenyző és 1600 akkreditált kísérő érkezik, míg az augusztus 7. és 20. között megrendezendő masters vb-re 12 ezer nevezés futott be. Budapest és Balatonfüred péntektől a világ egyik legfontosabb sportrendezvényének házigazdája, ennek megfelelően gigantikus fővárosi megnyitóval készültek a szervezők. Az egyes becslések szerint 3,4 milliárd forintba kerülő, 120 perces rendezvényen ezer fellépőt, köztük ötszáz táncost, 150 modellt, önkénteseket, sportolókat, magyar olimpiai bajnokokat és az amerikai Grammy-díjas énekest, CeeLo Greent láthatta a nagyérdemű. A vébén a magyaroktól úszásban, nyílt vízi úszásban és vízilabdában várhatók legfőképpen érmek.10. hbn A szervezők megadták a világbajnokság alaphangulatát, rendkívül látványos megnyitót láthatott a közönség a Lánchíd pesti hídfőjénél FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN FÜGGETLEN NAPILAP SZOMBAT 2017. JÚLIUS 15. Nyerjetek kis kedvencünkkel! DEBRECEN: Kedves Sün Barnabás-rajongók! Vágjátok ki Sün Barnabás képét, majd ragaszszátok be nemrég megjelent foglalkoztató gyermekmagazinunk mellékletébe a megfelelő helyre! Még nem késő, hogy Ti is indulhassatok az izgalmas nyereményekért. Részletek a magazinban, hbn 26°C Felhősödések zavarják a napsütést. Elvétve zápor is lehet. NB I-es rajt a Lokival és az Újvárossal labdarúgás. A hétvégén megkezdődik az OTP Bank Liga NB I. 2017/18-as pontvadászata: a DVSC szombaton 18 órától hazai pályán, a Nagyerdei Stadionban fogadja a Mezőkövesd gárdáját. Az újonc Balmazújváros vasárnap 17 órától Felcsúton, a Videoton vendégeként „csap bele a lecsóba”. Mindkét hajdú-bihari együttes győzelemmel rajtolna. Tőzsér Dániel, a Loki csapatkapitánya szerint nehéz dolguk lesz az alaposan átalakult Kövesddel szemben, ugyanakkor csak a saját játékukra kell majd figyelniük.9. hbn Szeptember 13-ára jó lehet Csak úgy sorjáztak a kérdések a lakossági fórumon. Hortobágy: Az ivóvíz minősége volt a témája a faluházban csütörtökön megtartott lakossági fórumnak Hortobágyon. A településen élőket az bosszantja, hogy az ivóvízminőséget javító program lezárultával rosszabb víz folyik a csapból, mint annak előtte. Problémájuk egy szűk hónapja levél révén eljutott a miniszterelnökségre. Oda egyeztető megbeszélésre hívták a beruházásban résztvevőket, akik intézkedési tervet dolgoztak ki. Teljesítése zajlik, és most úgy tűnik - erre a fórumon ígéret is elhangzott -, szeptember 13-ára megoldódhat a gond. /3. hbn Bíróság előtt a kendertermesztő „vállalkozó” Debrecen. Pénteken állt bíróság elé az a férfi, aki a vád szerint marihuánát termesztett téglási zártkerti ingatlanán, egy titokban kialakított pincerendszerben, illetve, a lebukást elkerülendő, az egyébként hobbi-villanyszerelő átalakította az ingatlan elektromos vezetékrendszerét, és a berendezések működtetéséhez szükséges áramot lopta. Szintén vádlott az ügyben egy debreceni férfi, akit tetten értek, amikor 500 gramm kábítószert átvett a termesztőtől. Amikor 2016 májusában a rendőrök rajtaütöttek a tanyán, 224 tő növényt találtak, továbbá lefoglaltak 3 és fél kilogramm szárított vadkendert is. A Debreceni Törvényszéken zajló per kezdetén egyik vádlott sem tett vallomást, a nyomozás folyamán tett vallomásaikat dr. Lányi Csaba, a tanács elnöke olvasta fel. /3. HBN ■ Férfiaggyal a Nagyerdőn Sanyi, a hímsoviniszta férfi sokak örömére visszatért a cívisvárosba, ám ezúttal a fák között kereste a választ arra a kérdésre, mit akar a nő. A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás? című egyszemélyes vígjátékot - a Thália Színház produkcióját pénteken láthatta a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közönsége, Csányi Sándor előadásában, Szirtes Tamás rendezésében. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER Azurák Csaba is a fesztiválra tart 6.00DAL Elesett, majd meghalt fúrta. Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt pénteken hajnalban 5 óra körül Furtán, a Szabadság utca és a Sáros utca kereszteződésében. A rendelkezésre álló adatok szerint egy 32 éves férfi közlekedett kerékpárjával, amikor eddig tisztázatlan körülmények között elesett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság vizsgálja - tájékoztatta a Naplót a megyei rendőr-főkapitányság. huu