Megyei Tükör, 1969. november (2. évfolyam, 98-102. szám)

1969-11-01 / 98. szám

MIT TUD MEGVÉDENI? Elinduláskor az volt az érzésünk, nem lesz olyan látványos éjjeli látogatásunk a megye vi­déki intézményeinél, termelőszövetkezeteinél, a községi örök portáján, mint amilyen volt három la in : ezelőtti éjszakai körútunk a megyeszékhely termeién Csendesen készülgettünk este tíz órakor az útra, meg voltunk győződve, hogy várnak is bennünket az örök hiszen a három héttel ezelőtti aj­kal­mas lelke — gondoltuk — elég erős példa volt arra, hogy az illetékesek ne a saját bőrükön tanuljanak. Nem volt szándékunkban „egész éjjel lopni“, ahogy azt megtettük (sajnos megtehettük) Sepsi­­szongyorgyön Ori­etU-n udvarokat, gazdasági fel­­s­»i 'leseket fogunk majd találni — mondotta el in­dul­ iskor Mátyás Antal kapitány — és azokat nem rakhatjuk be egy kiskocsiba. A hidegbe dorckasodó őszi este figyelt ránk csak, mikor elindultunk Réty felé. A falu köz­pontjában nevetnem kellett elégedettségemben : lám, nekem lesz igazam, hiszen itt sétál le s fel ha­talmas subájában kocsma alatt az őr, tisztesség­­gl vigyáz a falujára Hatalmas botjával puttony n kül is olyan, mint egy Mikulás. Szóba elegyedünk, aztán — bár még n­em fa­gyos az éjszaka — borzongás szaladgált a bő­röm alatt az ör szavaitól. Mert ki tilthatja meg, hogy miután katonásan jelentkezik, beszámol, a­­hogy a tisztesség s a hivatal kívánja — ne szól­­jon Kalányos Sándor a saját bajáról is. Szépen kéri, hallgatnánk meg, jó, tudja, hogy ez nem hivatalos (de mennyire hivatalos valakinek !), meg is roggyan ennek jeleként egyik térde a vigyázzállásban, s mondja, hogy nagy a csa­lád, s ő elmenne városba ha segítenénk. Bar­nán csillogó arca, két kerek szeme úgy agitál szavai mellett, mintha ez az esdeklő feloldódás, ki tudja mióta bujkálna a ráncok mögött. Hóna­pok óta nem kapok­­ fizetést, panaszolja, aztán kiderült, hogy máskor is megtörtént ez. Értet­lenül állunk a tény előtt : Miért fizeti alkalmi­lag, ötletszerűen és a hátralékot csak részletek­ben a néptanács ? — Hétszáz fejecskét keresek, tizenöt éve vagyok éjjeliőr a faluban, soha nem történt baj a szolgálatomban.­­ Úgy elmennék valahová, ahol rendesen fizetnek. A lengyárban a harmadik műszak végzi a dol­gát. A kapusnál a három héttel ezelőtt elhasz­nált trükkel, központi küldetésünkkel jelentke­zünk — és beenged, nem igazol. Lehet, igaza van, mikor azt mondja, hogy látott beszélgetni bennünket kint az úton a milicistával. Ez viszont nem mentség, amint azt be is vallotta. Az iroda­­helyiségeket járjuk végig, és tapasztalnunk kell, hogy semmit sem tanultak a lengyár tisztviselői a sepsiszentgyörgyi kollégák hibáiból , az e­­gyik iroda tele istenszámában hagyott iratokkal, találni itt menetleveleket, statisztikai kimutatá­sokat, tájékozódhat az ellátás állapotáról is az idegen. Pakucs András, Maksai József, Joós Gyu­la irodája is nyitva. A bérelszámolóban egy vas­szekrény nyitva, benne iratcsomók, hagyma és sok üres üveg. Drága írógépek, számológépek szanaszét a titkárságon. És nyitva találjuk az irodákat a kovásznál bútorüzemnél is — kutathatunk. Persze nem ez a helyzet mindenütt, az éjszaka közepén is he­lyén találunk egy-egy őrt, a ládagyárnál a hat­vanéves Cășuncanu Teodori, aki dühösen pana­szolja, hogy nem készítenek megfelelő kaput, kerítést. Ládahalmokat is vihet a tolvaj. Két zsák cementtel akar szemléltetni, de azokat már éppen elvitte valaki. És nyitva a gépház is — mondja —, és nem kéne így összezsúfolni ezt a sok deszkaneműt, tűz esetén porrá ég minden. Mi is ezt kérdezhetjük : ezért dolgozik az em­berek tízezre, hogy így­ a véletlenre bízzuk a vagyonunkat ? Könnyen védekezhet bármely mezőgazdasági termelőszövetkezet vezetősége — ne is szélesít­sük ki ennyire, védekezhet maga az elnök , de hiszen éjjeliőröket fizetünk ! Igen, ott is van az ör, egy-egy helyen még jár­kál is nagy botjával, de az őrködéshez nem elég a bot, meg az, hogy ne aludjék az ember, ha már kapja azt a háromnegyed munkanapot. Erő is kéne, férfierő, valamivel több, mint amennyi­vel cipelni lehet éjszakáról éjszakára, esztendő­ről esztendőre a botot. Nyolc őrt kerestünk föl egy éjszaka, helyesebben mondva, megkerestük, hol húzza meg magát, melyik sarokban menti­melengeti reumás, köszvényes csontjait a gyer­mekké öregedett ember. A nyolc közül kettő fiatalnak számít a maga hatvan esztendejével. A többi hatvanhét éven túl van, a legidősebb 77 éves. Kisiskolás dédunokáik talán minden este marasztalják a nagyapók­at, akik már csak­ me­­semondásra valók , és ha valaki jön­, és erősebb nálad, nagyapó ? . . „ Bét­yen Varga Sándor az ör, a termoloszovet­­b­ex.i­t — irodájában. Tudomása szerint csak az irodában és környékén kell vigyázkodnia. Azt sem nagyon tudja, mik a kötelességei éjszakán­ként azért a 75 pontért, így hát babrálgathatja (>!) esztendejének maradék gondjait, baját, hos­­­szúak így ősszel az éjszakák, s hát még mi lesz télen, mikor asztmán, meg más kórokon kívül a fagy is nekifeszíti könyökét a vénember mellé­nek. Restellem, hogy előttem restelkedik fáradt, á­­lomtól gyötört szeme miatt Nagyborosnyón a 77 éves Bede Imre, bár kora szerint unokája lehet­nék. Egy rossz vekker támogatja éberségét, föl­­csörgeti, ha éppen el nem akad ő is. Lovakat lophatnánk Nagyborosnyón, tehenet, az­ istállóban a kisborosnyói cigányok pihenik a krumpliszedés fáradalmait. Szanaszét, teh­én hasa mellett, szalmán, jászolban, a szarvasmarhák lé­legzetétől egy araszra alszanak gyermekek, fél­meztelen lányok, mellettük (lábtól) férfiak, vén­asszonyok. — Egy őrt a jászolban találunk, alig tud felébredni szegény Demeter Ferenc bá. Társa egy szellemileg— enyhén szólva — fogyatékos né­ma. Az irodában alszik a 77 éves őr. Áll az ember, és nézi a gazdaság lovainak, szarvasmarháinak tucatjait. Azokból ébren van néhány, talán csak azért, hogy véletlenül rá ne lépjenek egy-egy alvóra. Cófalván Rácz Emma fogad az istállóban éjjel 12 órakor. 1963-ban eldobta a szekér, szerencsét­lenül esett, most éj­jeligondozó. A másik istálló­ban beteg tehén néz esdben rám, a harmadiknál a 07­ éves gondozó fogad, ifjú György József. Társa, Csia Domokos 65 éves, „éppen csak el­­szenderedett* Ör nincs, ki tudja hol alszik, és ki tudja, hány éves, hány gyermek meg unoka meg dédunoka őse. Barátoson az iroda egyik sarkában kókadozik az őv, néhány fiatalabb kutya ugatja odakinn az októberi holdat. A ház előtt tábori ágy, bent a szemétládán kérdőjellé roskadva bóbiskol Ka­rácsony Domokos, 59 éves A szekrény tetején az élenjáró brigád piros zászlaja, a falakon táblá­zatok meg grafikonok magyarázzák a gazdaság terméseredményeit. Sovány kicsi ember az őr, éppen egyidős lenne vele az apám, s talán ép­pen ilyen vékonyka. Ez az őr hét éve nem aludt otthon éjjel, a saját ágyában, mióta a gaz­daság megalakult. — Néha, ha úgy van, ágyban alszom, ha teszek valakit magam helyett. — Óriási su­ba és óriási gumicsizma védi a sokgyermekes apát a fázástól. A kovásznál gazdaságban a 75 éves Csutak Gyulát találjuk. Térdén pokróc („öregember va­gyok én már, kérem, fázom“), előtte újságok ki­teregetve. Ül az irodában, és ahogy elnézem jó­ságos arcát, Elek apó jut eszembe. 1­ Iaja tiszta cisz, arcán a nyugalom, a szemekben az értelem teszi családiassá a gyermeki ártatlanság és mo­solyt. — Mit tud megvédeni, Csutak bácsi ? — Ilyen az élet, fiam, lám maguknak is alvás helyett járkálniuk kell (És még minket sajnál.) Leülnék melléje, beszéljen talán Isonzóról, a forradalmas évekről, tizenhétről és tizenkilenc­ről. Vagy padot csináltatnék neki fehér nyírfa­ágból, a ház keleti oldalánál, a napra. Sok min­dent lehetne kitalálni — de ernek nem tenném sem őt, sem társait. — Kifelé jövet vigyázunk, ne siessünk, hogy tudjon kikísérni az ajtóig to­tyogó lépéseivel. Öt éve őr, azóta nem aludt éj­szaka az ágyában. A milicista kapitány lehajtott fejjel és igen­­igen hal­kan mondja : aztán nézzen kifelé is, Csutak bácsi . Zabolán Opra Istvánt találjuk az istállóban éj­jel háromkor. 76 éves szaggató nyavalyáit hur­colja az állatok között minden éjjel. Az ajtó mellett ült egy kevéske tiszta szalmán, az egyik fekvő tehén hal íi mellett. Elötte újságpapír meg­terítve kenyérrel, szalonnával. Eszegetett valamit éppen az éjszaka közepén. Testvéröccse, a 68 é­­ves Opra Mihály őrködik éjjelente, de ő egy cseppet elszundított az előbb, a jászolon ... — István bácsi megkérdi, kik vagyunk, aztán meg­köszöni, hogy válaszoltunk. Kérdi, még hová megyünk — s megköszöni. El kell gondolkozni ezen a helyzeten. Kész­tessen megoldást kereső töprengésre az agg fér­fiak elmaradó éjszakai nyugodalma, késztessen töprengésre az a helyzet, mely a gazdaság ja­vainak sorsát meghatározza, hasonló „örök“ vi­­gyáz­kodása mellett. Szerepel a kimutatásban az ör állása, hát be kell tölteni­­­, de ez-e a cél, vagy az, hogy valóban megőrizze valaki a köz­tulajdont ? Ha szükség van erre, tegyünk oda férfit, aki véd és védekezik, ha sor kerül erre. Vádolom, igenis — hibáztatom az elnököket, vádolom és hibáztatom a vezetőtanácsokat azért, hogy tehetetlen ,matuzsálemi kort megért aggas­tyánokra bízzák az őrködést. Lehet, nem egy öreg fog káromkodni, hogy el akarom ütni ettől a kicsi keresettől. Ezt is válla­lom, ugyanis ezért sem én vagyok a hibás... Joggal elmélkedhet szolgálatában az öreg­­ fiaim s azok okos gépei nem tudnak eltartani, hogy háromnegyed normáért ne kelljen átvirrasz­tanom utolsó éveimet ? ! Biztosan tudom, ezt a problémát is rendezni lehet emberien, mint ahogy ennél nehezebb dolgo­kat megoldottunk 25 év alatt. Czegő Zoltán megyei TÜKÖR ESTE GUZSALYASBA í­gy hívta új műsorának bemutatására közönségét a ma­rosvásárhelyi Állami élnek- és Táncegyüttes. Nehéz lenne el­­­számolni, hányadik új cím ez az együttes plakátjain, nem a címek, az örök­ szép élmény marad nyomukban, bármerre járjanak. Közel két évtizedes művészeti intézmény. Nemcsak Ma­rosvásárhely szellemi-kulturális életének egyedi, sajátos szín­foltja, de­ egy egész országrész legizmosabb tehetségű, hivatá­sos folklór együttese. Az első emlékezetes műsoruktól, mely­ben egy fél ország népi tánc- és dalkultúráját próbálták mozaikszerűen feleleveníteni, a hanganyag, a mozdulatok akkori nyersességétől hosszú volt az út addig a művészi szintig, amely már a legutóbbi produkcióikban fellelhető mesterségbeli tudást megköveteli. Új műsoruk, az Este guzsalyosba nem csupán egy mi­nőségbeli előrelépés egyetlen új lépcsőfoka de bizonyítéka annak a törekvésnek, hogy a felbúvárolt "népi-művészeti ele­meket a szó legjobb értelmében vett professzionista tökéle­tességgel vezesse át a színpadi játék, a baletthez mérhető csiszoltságú lánc szférájába. Veszít valamit ezzel eredeti, gyö­keres varázsából a népdal, a népi tánc ? Aki az együttes elő­adásait rendszeresen látogatja, tiszta lelkiismerettel felelheti: a népi kultúra ilyen igényű feldolgozása nemcsak arra hiva­tott, hogy megmentse a feledéstől a gépiesedő világ körül­ményei között pusztulásra ítélt folklórelemeket, hanem o­­lyan művészi élménnyé képes szervezni, emelni azt, amely az eredetiség varázsát éppen azzal tartja meg, hogy az illető művészetek tökéletes ismeretében és birtoklásával tovább színezi, variálja. A marosvásárhelyi Állami Ének- és Táncegyüttes évek hosszú során több száz viharos sikerű előadással bebizonyí­totta azt, hogy nemcsak képes volt felnőni bármelyik kiváló hivatásos együttes szintjére, de sikerült egyszersmind meg­őrizni a népi kultúra csodálóinak tiszteletét azáltal, hogy minden stilizálás, finomítás ellenére is alapvetően hű maradt a feldolgozott, színpadra alkalmazott nyersanyagghoz. Leg­nagyobb erénye az együttesnek az a szerves egység, amely az egyes csoportok, karok között kovácsolódott előadásról e­­lőadásra, s ami ma már alkalmassá teszi arra, hogy a külön életet élő népművészeti elemeket a műfaj legmagasabbrendű egységébe — mely egyben e műv­észet legnehezebb próbája — színpadi játékba egységesítse. Ez talán legutolsó műsoruk legnagyobb erőssége is, a két remekbe komponált zenés- táncos összeállítás, a Kolinda és a Farsangi esték. Nehéz lenne leválasztani, mi nyújt ma­radandóbb élményt, a kórus rendkívüli, szép regös énekei, a tánckar virtuóz, színes forgataga vagy a szólótáncosok bő­vérű humorú játéka. Egységében, egészében hat ez az elő­adás. S ha mégis neveket kellene említenünk, úgy feltétlenül ide kívánkozik a Szélyes Sándor. Sántha Rezső, Lörincz Béla, Szöllösi Erzsébet, Tóth Erzsébet, Maria Precup, Kerestély László, Balogh Dénes, Sándor László neve. S ide kívánko­zik azoké is, akik áldozatos munkával immár évtizedek óta gyűjtik-mentik népi kultúránk legszebb gyöngyszemeit, a ze­neszerzőké, a koreográfusoké, a táncmestereké, a zenekar vezetőié. Az aminek oly szívesen tapsolunk a nézőtéren, az ő munkájuk eredménye, végső soron azé az alkotóan aláza­tos szép törődésé, ami a falvakon végzett terepmunkával kezdődik, és kirobbanó sikerű előadásokon ér véget. Magyari Lajos A SEPSISZENTGYÖRGYI OLT TEXTILÜZEM AZONNAL ALKALMAZ * esztergályosokat ★ marósokat Bővebb felvilágosítást a vállalat II. évfolyam 98. szám

Next