Megyei Tükör, 1969. november (2. évfolyam, 98-102. szám)
1969-11-01 / 98. szám
MIT TUD MEGVÉDENI? Elinduláskor az volt az érzésünk, nem lesz olyan látványos éjjeli látogatásunk a megye vidéki intézményeinél, termelőszövetkezeteinél, a községi örök portáján, mint amilyen volt három la in : ezelőtti éjszakai körútunk a megyeszékhely termeién Csendesen készülgettünk este tíz órakor az útra, meg voltunk győződve, hogy várnak is bennünket az örök hiszen a három héttel ezelőtti ajkalmas lelke — gondoltuk — elég erős példa volt arra, hogy az illetékesek ne a saját bőrükön tanuljanak. Nem volt szándékunkban „egész éjjel lopni“, ahogy azt megtettük (sajnos megtehettük) Sepsiszongyorgyön OrietU-n udvarokat, gazdasági fels»i 'leseket fogunk majd találni — mondotta el indul iskor Mátyás Antal kapitány — és azokat nem rakhatjuk be egy kiskocsiba. A hidegbe dorckasodó őszi este figyelt ránk csak, mikor elindultunk Réty felé. A falu központjában nevetnem kellett elégedettségemben : lám, nekem lesz igazam, hiszen itt sétál le s fel hatalmas subájában kocsma alatt az őr, tisztességgl vigyáz a falujára Hatalmas botjával puttony n kül is olyan, mint egy Mikulás. Szóba elegyedünk, aztán — bár még nem fagyos az éjszaka — borzongás szaladgált a bőröm alatt az ör szavaitól. Mert ki tilthatja meg, hogy miután katonásan jelentkezik, beszámol, ahogy a tisztesség s a hivatal kívánja — ne szóljon Kalányos Sándor a saját bajáról is. Szépen kéri, hallgatnánk meg, jó, tudja, hogy ez nem hivatalos (de mennyire hivatalos valakinek !), meg is roggyan ennek jeleként egyik térde a vigyázzállásban, s mondja, hogy nagy a család, s ő elmenne városba ha segítenénk. Barnán csillogó arca, két kerek szeme úgy agitál szavai mellett, mintha ez az esdeklő feloldódás, ki tudja mióta bujkálna a ráncok mögött. Hónapok óta nem kapok fizetést, panaszolja, aztán kiderült, hogy máskor is megtörtént ez. Értetlenül állunk a tény előtt : Miért fizeti alkalmilag, ötletszerűen és a hátralékot csak részletekben a néptanács ? — Hétszáz fejecskét keresek, tizenöt éve vagyok éjjeliőr a faluban, soha nem történt baj a szolgálatomban. Úgy elmennék valahová, ahol rendesen fizetnek. A lengyárban a harmadik műszak végzi a dolgát. A kapusnál a három héttel ezelőtt elhasznált trükkel, központi küldetésünkkel jelentkezünk — és beenged, nem igazol. Lehet, igaza van, mikor azt mondja, hogy látott beszélgetni bennünket kint az úton a milicistával. Ez viszont nem mentség, amint azt be is vallotta. Az irodahelyiségeket járjuk végig, és tapasztalnunk kell, hogy semmit sem tanultak a lengyár tisztviselői a sepsiszentgyörgyi kollégák hibáiból , az egyik iroda tele istenszámában hagyott iratokkal, találni itt menetleveleket, statisztikai kimutatásokat, tájékozódhat az ellátás állapotáról is az idegen. Pakucs András, Maksai József, Joós Gyula irodája is nyitva. A bérelszámolóban egy vasszekrény nyitva, benne iratcsomók, hagyma és sok üres üveg. Drága írógépek, számológépek szanaszét a titkárságon. És nyitva találjuk az irodákat a kovásznál bútorüzemnél is — kutathatunk. Persze nem ez a helyzet mindenütt, az éjszaka közepén is helyén találunk egy-egy őrt, a ládagyárnál a hatvanéves Cășuncanu Teodori, aki dühösen panaszolja, hogy nem készítenek megfelelő kaput, kerítést. Ládahalmokat is vihet a tolvaj. Két zsák cementtel akar szemléltetni, de azokat már éppen elvitte valaki. És nyitva a gépház is — mondja —, és nem kéne így összezsúfolni ezt a sok deszkaneműt, tűz esetén porrá ég minden. Mi is ezt kérdezhetjük : ezért dolgozik az emberek tízezre, hogy így a véletlenre bízzuk a vagyonunkat ? Könnyen védekezhet bármely mezőgazdasági termelőszövetkezet vezetősége — ne is szélesítsük ki ennyire, védekezhet maga az elnök , de hiszen éjjeliőröket fizetünk ! Igen, ott is van az ör, egy-egy helyen még járkál is nagy botjával, de az őrködéshez nem elég a bot, meg az, hogy ne aludjék az ember, ha már kapja azt a háromnegyed munkanapot. Erő is kéne, férfierő, valamivel több, mint amennyivel cipelni lehet éjszakáról éjszakára, esztendőről esztendőre a botot. Nyolc őrt kerestünk föl egy éjszaka, helyesebben mondva, megkerestük, hol húzza meg magát, melyik sarokban mentimelengeti reumás, köszvényes csontjait a gyermekké öregedett ember. A nyolc közül kettő fiatalnak számít a maga hatvan esztendejével. A többi hatvanhét éven túl van, a legidősebb 77 éves. Kisiskolás dédunokáik talán minden este marasztalják a nagyapókat, akik már csak mesemondásra valók , és ha valaki jön, és erősebb nálad, nagyapó ? . . „ Bétyen Varga Sándor az ör, a termoloszovetbex.it — irodájában. Tudomása szerint csak az irodában és környékén kell vigyázkodnia. Azt sem nagyon tudja, mik a kötelességei éjszakánként azért a 75 pontért, így hát babrálgathatja (>!) esztendejének maradék gondjait, baját, hosszúak így ősszel az éjszakák, s hát még mi lesz télen, mikor asztmán, meg más kórokon kívül a fagy is nekifeszíti könyökét a vénember mellének. Restellem, hogy előttem restelkedik fáradt, álomtól gyötört szeme miatt Nagyborosnyón a 77 éves Bede Imre, bár kora szerint unokája lehetnék. Egy rossz vekker támogatja éberségét, fölcsörgeti, ha éppen el nem akad ő is. Lovakat lophatnánk Nagyborosnyón, tehenet, az istállóban a kisborosnyói cigányok pihenik a krumpliszedés fáradalmait. Szanaszét, tehén hasa mellett, szalmán, jászolban, a szarvasmarhák lélegzetétől egy araszra alszanak gyermekek, félmeztelen lányok, mellettük (lábtól) férfiak, vénasszonyok. — Egy őrt a jászolban találunk, alig tud felébredni szegény Demeter Ferenc bá. Társa egy szellemileg— enyhén szólva — fogyatékos néma. Az irodában alszik a 77 éves őr. Áll az ember, és nézi a gazdaság lovainak, szarvasmarháinak tucatjait. Azokból ébren van néhány, talán csak azért, hogy véletlenül rá ne lépjenek egy-egy alvóra. Cófalván Rácz Emma fogad az istállóban éjjel 12 órakor. 1963-ban eldobta a szekér, szerencsétlenül esett, most éjjeligondozó. A másik istállóban beteg tehén néz esdben rám, a harmadiknál a 07 éves gondozó fogad, ifjú György József. Társa, Csia Domokos 65 éves, „éppen csak elszenderedett* Ör nincs, ki tudja hol alszik, és ki tudja, hány éves, hány gyermek meg unoka meg dédunoka őse. Barátoson az iroda egyik sarkában kókadozik az őv, néhány fiatalabb kutya ugatja odakinn az októberi holdat. A ház előtt tábori ágy, bent a szemétládán kérdőjellé roskadva bóbiskol Karácsony Domokos, 59 éves A szekrény tetején az élenjáró brigád piros zászlaja, a falakon táblázatok meg grafikonok magyarázzák a gazdaság terméseredményeit. Sovány kicsi ember az őr, éppen egyidős lenne vele az apám, s talán éppen ilyen vékonyka. Ez az őr hét éve nem aludt otthon éjjel, a saját ágyában, mióta a gazdaság megalakult. — Néha, ha úgy van, ágyban alszom, ha teszek valakit magam helyett. — Óriási suba és óriási gumicsizma védi a sokgyermekes apát a fázástól. A kovásznál gazdaságban a 75 éves Csutak Gyulát találjuk. Térdén pokróc („öregember vagyok én már, kérem, fázom“), előtte újságok kiteregetve. Ül az irodában, és ahogy elnézem jóságos arcát, Elek apó jut eszembe. 1 Iaja tiszta cisz, arcán a nyugalom, a szemekben az értelem teszi családiassá a gyermeki ártatlanság és mosolyt. — Mit tud megvédeni, Csutak bácsi ? — Ilyen az élet, fiam, lám maguknak is alvás helyett járkálniuk kell (És még minket sajnál.) Leülnék melléje, beszéljen talán Isonzóról, a forradalmas évekről, tizenhétről és tizenkilencről. Vagy padot csináltatnék neki fehér nyírfaágból, a ház keleti oldalánál, a napra. Sok mindent lehetne kitalálni — de ernek nem tenném sem őt, sem társait. — Kifelé jövet vigyázunk, ne siessünk, hogy tudjon kikísérni az ajtóig totyogó lépéseivel. Öt éve őr, azóta nem aludt éjszaka az ágyában. A milicista kapitány lehajtott fejjel és igenigen halkan mondja : aztán nézzen kifelé is, Csutak bácsi . Zabolán Opra Istvánt találjuk az istállóban éjjel háromkor. 76 éves szaggató nyavalyáit hurcolja az állatok között minden éjjel. Az ajtó mellett ült egy kevéske tiszta szalmán, az egyik fekvő tehén hal íi mellett. Elötte újságpapír megterítve kenyérrel, szalonnával. Eszegetett valamit éppen az éjszaka közepén. Testvéröccse, a 68 éves Opra Mihály őrködik éjjelente, de ő egy cseppet elszundított az előbb, a jászolon ... — István bácsi megkérdi, kik vagyunk, aztán megköszöni, hogy válaszoltunk. Kérdi, még hová megyünk — s megköszöni. El kell gondolkozni ezen a helyzeten. Késztessen megoldást kereső töprengésre az agg férfiak elmaradó éjszakai nyugodalma, késztessen töprengésre az a helyzet, mely a gazdaság javainak sorsát meghatározza, hasonló „örök“ vigyázkodása mellett. Szerepel a kimutatásban az ör állása, hát be kell tölteni, de ez-e a cél, vagy az, hogy valóban megőrizze valaki a köztulajdont ? Ha szükség van erre, tegyünk oda férfit, aki véd és védekezik, ha sor kerül erre. Vádolom, igenis — hibáztatom az elnököket, vádolom és hibáztatom a vezetőtanácsokat azért, hogy tehetetlen ,matuzsálemi kort megért aggastyánokra bízzák az őrködést. Lehet, nem egy öreg fog káromkodni, hogy el akarom ütni ettől a kicsi keresettől. Ezt is vállalom, ugyanis ezért sem én vagyok a hibás... Joggal elmélkedhet szolgálatában az öreg fiaim s azok okos gépei nem tudnak eltartani, hogy háromnegyed normáért ne kelljen átvirrasztanom utolsó éveimet ? ! Biztosan tudom, ezt a problémát is rendezni lehet emberien, mint ahogy ennél nehezebb dolgokat megoldottunk 25 év alatt. Czegő Zoltán megyei TÜKÖR ESTE GUZSALYASBA így hívta új műsorának bemutatására közönségét a marosvásárhelyi Állami élnek- és Táncegyüttes. Nehéz lenne elszámolni, hányadik új cím ez az együttes plakátjain, nem a címek, az örök szép élmény marad nyomukban, bármerre járjanak. Közel két évtizedes művészeti intézmény. Nemcsak Marosvásárhely szellemi-kulturális életének egyedi, sajátos színfoltja, de egy egész országrész legizmosabb tehetségű, hivatásos folklór együttese. Az első emlékezetes műsoruktól, melyben egy fél ország népi tánc- és dalkultúráját próbálták mozaikszerűen feleleveníteni, a hanganyag, a mozdulatok akkori nyersességétől hosszú volt az út addig a művészi szintig, amely már a legutóbbi produkcióikban fellelhető mesterségbeli tudást megköveteli. Új műsoruk, az Este guzsalyosba nem csupán egy minőségbeli előrelépés egyetlen új lépcsőfoka de bizonyítéka annak a törekvésnek, hogy a felbúvárolt "népi-művészeti elemeket a szó legjobb értelmében vett professzionista tökéletességgel vezesse át a színpadi játék, a baletthez mérhető csiszoltságú lánc szférájába. Veszít valamit ezzel eredeti, gyökeres varázsából a népdal, a népi tánc ? Aki az együttes előadásait rendszeresen látogatja, tiszta lelkiismerettel felelheti: a népi kultúra ilyen igényű feldolgozása nemcsak arra hivatott, hogy megmentse a feledéstől a gépiesedő világ körülményei között pusztulásra ítélt folklórelemeket, hanem olyan művészi élménnyé képes szervezni, emelni azt, amely az eredetiség varázsát éppen azzal tartja meg, hogy az illető művészetek tökéletes ismeretében és birtoklásával tovább színezi, variálja. A marosvásárhelyi Állami Ének- és Táncegyüttes évek hosszú során több száz viharos sikerű előadással bebizonyította azt, hogy nemcsak képes volt felnőni bármelyik kiváló hivatásos együttes szintjére, de sikerült egyszersmind megőrizni a népi kultúra csodálóinak tiszteletét azáltal, hogy minden stilizálás, finomítás ellenére is alapvetően hű maradt a feldolgozott, színpadra alkalmazott nyersanyagghoz. Legnagyobb erénye az együttesnek az a szerves egység, amely az egyes csoportok, karok között kovácsolódott előadásról előadásra, s ami ma már alkalmassá teszi arra, hogy a külön életet élő népművészeti elemeket a műfaj legmagasabbrendű egységébe — mely egyben e művészet legnehezebb próbája — színpadi játékba egységesítse. Ez talán legutolsó műsoruk legnagyobb erőssége is, a két remekbe komponált zenés- táncos összeállítás, a Kolinda és a Farsangi esték. Nehéz lenne leválasztani, mi nyújt maradandóbb élményt, a kórus rendkívüli, szép regös énekei, a tánckar virtuóz, színes forgataga vagy a szólótáncosok bővérű humorú játéka. Egységében, egészében hat ez az előadás. S ha mégis neveket kellene említenünk, úgy feltétlenül ide kívánkozik a Szélyes Sándor. Sántha Rezső, Lörincz Béla, Szöllösi Erzsébet, Tóth Erzsébet, Maria Precup, Kerestély László, Balogh Dénes, Sándor László neve. S ide kívánkozik azoké is, akik áldozatos munkával immár évtizedek óta gyűjtik-mentik népi kultúránk legszebb gyöngyszemeit, a zeneszerzőké, a koreográfusoké, a táncmestereké, a zenekar vezetőié. Az aminek oly szívesen tapsolunk a nézőtéren, az ő munkájuk eredménye, végső soron azé az alkotóan alázatos szép törődésé, ami a falvakon végzett terepmunkával kezdődik, és kirobbanó sikerű előadásokon ér véget. Magyari Lajos A SEPSISZENTGYÖRGYI OLT TEXTILÜZEM AZONNAL ALKALMAZ * esztergályosokat ★ marósokat Bővebb felvilágosítást a vállalat II. évfolyam 98. szám