Megyei Tükör, 1970. október (3. évfolyam, 146-162. szám)

1970-10-25 / 157. szám

VASÁRNAPI A VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK I­STÜKÖR AZ RKP KOVÁSZNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS LAPJA 1970. OKTÓBER 25., VASÁRNAP ARA 30 BANT III. ÉVFOLYAM 157. SZÁM TUDOMÁNYOSSÁG ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉS Interjú KIRÁLY KÁROLY elvtárssal, az RKP Kovászna megyei bizottságának első titkárával Kérdés: A megye nagy ütemű gazda­sági fejlődése — és ez a célja —­ egy egy egész sor társadalmi alakulást ered­­ményezett. Milyen változás történt a lakosság struktúrájában ? Válasz: A megyésítés éve jelenti azt a fordulópontot, amely a gazdasági fej­lődésben — és az azzal összefüggő egész társadalmi­ átalakulásban — új távlatot nyitott. Addig e vidék gazda­sági-fejlődési perspektívája eléggé ho­mályos volt, még körvonalai sem tisz­tázódtak pontosan. Ennek következté­ben a fejlődés társadalmi vonatkozásait is a lassú ütem jellemezte. Az ad­minisztratív­ területi felosztás után a megye lakossága valóban hatalmas len­dülettel foghatott a gazdasági élet to­vábbfejlesztéséhez. Az eltelt két és fél évben elért eredmények közismertek , azokat most csak azzal egészíteném ki, hogy befejeződött a megye helységeinek villamosítása, nincs egyetlen olyan köz­ség vagy falu, ahol ne égne a vil­lany ,­ a lakások 70 százalékát villány­a­val világítják. A lakosság struktúrájának alakulása nyilvánvalóan a gazdasági fejlődést kö­vette é­s ma már más képet mutat, mint azelőtt. Az új gazdaságfejlesztési koncepciónak megfelelően már felépült egy egész sor új üzem, jelentősen bő­vültek a meglévők. Ez­ minőségi válto­zást eredményezett a lakosság struktú­rájában. Kezdjük az­ értelmiséggel. Ma a megyében több mint 6­000 főiskolát, egyetemet végzett szakember dolgozik. Természetesen, ezek megosztását a me­gye mai igényei és a közeljövő szük­ségletei határozzák meg. Kialakult egy csaknem teljesen új réteg ,­a technikai értelmiség. A mérnökök és technikusok száma a múlt év utolsó napján 2 310 volt, és azóta új végzettekkel egészült ki. Az építőiparban számuk 250 körül van — a megye megalakulásakor mind­össze 15-en voltak. Ez különösen jelen­tős, tekintve az építkezési munkálatok hatalmas volumenét. Az ipari vállala­tok több mint­ 800 mérnököt, technikust foglalkoztatnak — nagy részük az el­múlt két évben felépült új üzemekben dolgozik. De ugyanennyire jelentős az is, hogy a helyi ipar fejlődését is ezek a tények jellemzik. Két év alatt tisztá­zódtak a fejlesztési elvek — és hozzá­láttunk ezek megvalósításához. Ez a fejlődés teremtette­ meg az objektív fel­tételeit — sőt, szükségességét — annak, hogy magas képzettségű szakembereket alkalmazzon a helyi ipar. Két új válla­lat alakult. A Bazalt az építőipari anya­gok, és a Kalász az élelmiszeripari cik­kek termelésére szakosodott. 1.Új rész­legek épültek, a régiek bővültek, meg­kezdődött a nagyüzemekkel való kooperál­ás. A helyi ipar ma 60 mérnököt és technikust foglalkoztat, míg ezelőtt még egy fémipari technikus sem volt. Az iskolahálózat bővülése, a 10 osz­tályos oktatásra való áttérés szintén az értelmiség számának növekedéséhez ve­zetett. 1968-ban 1800, ebben az eszten­dőben pedig 2­700 tanár és tanító gya­korolja hivatását iskoláinkban. Ezt a növekedést is a reális szükségletek szabták meg. Az új termelőkapacitások üzembe helyezésével viszont a legszembetűnőb­ben a munkások száma gyarapodott. Csak Kézdivásárhelyen a­­készruha-, a keményítő- és a csavargyárban közel 2000 alkalmazott­­dolgozik, és számuk két éven belül megháromszorozódik. Többségüket a munkahelyen szakképe­­sítették. Kissé furcsa, de talán az út­építő vállalat fejlődése példázza legin­kább a fejlődési ütemet. Mindenki tud­ja, hogy a Kézdivásárhely és Kovászna közötti 22 km-es útszakaszt kereken tíz évig kerülgették az aszfaltozók, míg az utóbbi két és fél évben csaknem 100 km (Folytatása a 2. oldalon) BARTHA ÁRPÁD fotója a szobrok beszélni fognak. Elgondolom, s összeszámolom hirtelen, rövid két esztendő alatt mit tett e vidék saját szellemi örökségének ápolásáért. Összeszámolom, s dicsé­rem magamban azokat, akik legtevékenyebb munkások voltak, a megemlé­­kezés és tiszteletadás eseményeinek nem is mindig göröngy nélküli előkészíté­sében. Az egyenleg valóban imponáló : Kovászna főterén áll Jecza Péter re­mek Csorna szobra, a szülőfalu sem rövidült meg, ott is szembenéz a nagy vándor bronzarca az utódokkal. A Benedek Elek-emlékház tény, ugyanígy a Gábor Áron-szoba a kézdivásárhelyi fiók­múzeumban, áll Barabás Mik­lós szobra Márkosfalván, megemlékeztünk Mikesről, Dózsáról, Végh Antal­ról, Gyárfásról, s következik a sorban, minden bizonnyal, a többi nagy is: Kriza János, Bölöni Farkas Sándor, Bálint Gábor . . . Hogy mit jelentett ez az esemény­sorozat az értékek ápolásának pusz­ta tényén túl, a nemzetiségi önismeret és tudat alakításában-pallérozásában, nagyobb teret, alaposabb elemzést érdemelne. Gazdagnak mondhatja magát att, aki két év alatt ennyi esemény szervezője vagy tanúja lehetett ott, ahol évtizedekig senki sem gondolt szel­lemi kincseink számbavételével. Talán a régi mulasztások diktálták ezt a szo­katlan ütemet, de szükség volt rá, fényre kívánkozott régóta az értékek meg­annyi búvópataka. F­ogy meríthessünk belőle, hogy szellemet magunkhoz ve­gyük — a munka folytatása végett. A szobrok állnak, nagy életművek ta­nulságai váltak ismertebbé, az emlékező-ü­nneplő nemzedék közkincsévé. Ha­nem ez már új gondolatot is ébreszt, új feladatot fogalmaz : meg kell őrizni, folytonossá kell tenni kulturális örökségünk hasznosítását, hogy elérhető le­gyen az minden következő nemzedékek számára. Mert szobrot állítani, ün­nepséget rendezni, a szokásjog szerint, évfordulókkor illik, az­ értékekből to­vábbépítkezni pedig a napi feladat. Fontos-e, hogy e vidék, életünk köz­vetlenebb környezetének minden dolgát ismerjük ! A mai állapotát is, a tör­ténelmét is, a jövőjét is . Fontos és nélkülözhetetlen. Elemi iskoláinkban igen helyesek­ —­ tanítják vidékünk, megyénk földrajzát. Mert természet ellen való is volna az, hogy fiataljaink ismerjék a Nílus hosszát, de ne tud­ják, hol van a Lakóca, mi van a háromszéki hegyek mélyében. De azt is meg kell tanulniuk, ki volt Bod Péter, merre vezette seregeit Gál Sándor, mikor ■volt az utolsó tatár­ betörés. A megye földrajza mellett kezükbe kell adni — elemi és középiskolás szinten — a megye, a vidék történelmét is, hadd tudják, mit ért meg ez a föld, kit a­­dott a világnak. Akkor szobraink beszélni fognak két jubileum között is. KIADÁS — „Klézsében írtam .. “ Egy csángó népi költő kéziratáról — A névtelen tanya (11.) Czerő Zoltán riportja — Csíki László és Tömöry Péter karcolatai— Kétségek Zsehránszky István vitacikke — Interjú Ladányi Mihállyal

Next