Megyei Tükör, 1971. február (4. évfolyam, 240-263. szám)
1971-02-26 / 261. szám
NICOLAE CEAUSESCU 9 elvtárs beszéde (folytatás az első oldalról) a pénzügyi és hitelrendszer tökéletesítése, a gazdasági tevékenység törvényes keretének javítása és az ebben az időszakban tett más intézkedések feltételeket teremtettek ahhoz, hogy az ipari fővállalatok egyre inkább fő szervekké váljanak az ország gazdasági életében, a párt- és állami politika megvalósításában egész társadalmi haladásunk e döntő fontosságú területén. Elvtársak ! A továbbiakban néhány fontosabbnak vélt problémáról szeretnék beszélni. Elsősorban az ipari fővállalatok és a többi fővállalati státusú egységek megszervezéséről és működéséről. Elmondhatjuk : ezeknek az egységeknek 1970 folyamán kifejtett tevékenysége bebizonyította, hogy a termelés megszervezési módja, amelyet alkalmaztunk, mindenben megfelel szocialista gazdaságunk jelenlegi fejlődési stádiumának. Figyelembe véve a jelenkori műszakitudományos forradalom kibontakozása nyomán felmerült követelményeket, gazdaságunk fejlődésének és bővítésének intenzív folyamatát, objektív szükségességgé vált a termelés olyan nagy egységekben történő koncentrálása, amelyek minden szempontból biztosítani tudják a gazdasági tevékenység jobb irányítását. A tények azt bizonyítják, hogy a nagyszámú szétaprózott egységek fenntartásával nehéz volt biztosítani az anyagi termelés jó irányítását, a munkafolyamatok tökéletesítését és általában szocialista társadalmunk termelőerőinek fejlesztését ; ez maga után vonta mind a káderpazarlást — ami a legfontosabb probléma —, mind pedig a gazdasági, pénzügyi eszközök szétforgácsolását. Egyébként az ipari fővállalatok által elért pozitív eredmények, s hozzájárulásuk a nemzetgazdaságfejlesztési tervek megvalósításához mindenben beigazolták a fentieket. Pozitív körülménynek tartom, hogy a legtöbb fővállalat meglévő vállalatok vezetősége alapján jött létre. Egyébként, amint itt elmondták, ezek az egységek érték el a legjobb eredményeket. Mint ismeretes, az ipari fővállalatok megszervezésére vonatkozó határozat elfogadásakor abból az elgondolásból indultunk ki, hogy a fővállalatok ne koordinációs szervek, hanem termelőegységek legyenek. Következésképpen összevonásról, a termelésnek nagy egységekben történő összpontosításáról van itt szó, nem pedig irányító szervek létesítéséről, hiszen ez utóbbi esetben a termelőtevékenység a régi formában folytatódna. A jelek szerint azonban nem minden fővállalat — sőt nem is minden minisztérium — értette meg ezt. Egyes fővállalatok továbbra is koordinációs szervként működnek és nagyrészt, kisebb eltérésekkel, ugyanúgy dolgoznak, mint a volt minisztériumi vezérigazgatóságok. Természetesen, tekintetbe kell vennünk gazdasági szektoraink nagy sokrétűségét, tehát a szervezési formák nagy sokrétűségét is, ez a körülmény azonban ne vezessen olyan következtetéshez, hogy a gazdasági egységek megszervezésében különleges elveket kell elfogadnunk. Lehetnek igen különböző szervezési formáink, igen különböző struktúráink vagy organigrammjaink — és e tekintetben egyetértek azzal, hogy legteljesebb cselekvési szabadságot hagyjuk a minisztériumoknak, a fővállalatoknak és a fővállalati státusú gazdasági szervezeteknek —, de mindezeknek be kell illeszkedniük az általam említett általános szellembe, mindezeknek integrált gazdasági egységekké kell válniuk, amelyek felelnek az egész termelőmunka irányításáért, mindazért, ami ebből az illető egységekre hárul. A minden egyes tevékenységi szektor, minden egyes tevékenységi ág sajátosságából fakadó szervezési sokrétűség azonban ne vezessen oda, hogy ezek az egységek mini-minisztériumokká váljanak, amint az egyes fővállalatokkal történt. Vannak ipari fővállalatok, amelyek azonkívül, hogy szervezési felépítésükben és hatáskörükben hasonlítanak a volt vezérigazgatóságokhoz, népes apparátust alakítottak ki maguknak, egyesek közülük jóval meghaladják bizonyos gazdasági minisztériumok személyi állományát. Ezt nem a minisztériumok apparátusának terhére hajtották végre — hiszen ez szintén pozitív dolog lett volna —, hanem főként a vállalati műszaki káderek rovására. Ez odavezetett, hogy a vállalatokat nem tudták megfelelően ellátni végrehajtó és termelésvezető személyzettel, aminek negatív következményei voltak ezen a téren. Feltétlenül meg kell említenem azt is, hogy a fővállalati státusú gazdasági egységek megszervezésében nem alkalmazták maradéktalanul a minisztériumi káderek termelése felé irányítására vonatkozó párt- és állami határozatokat. Minden minisztérium úgy próbált eljárni, hogy végül is, kis kivételekkel, az összes emberek maradjanak Bukarestben. A minisztériumi apparátusok tekintetében megvalósított összes, úgynevezett személyzetcsökkentés nyomán még 10 százalék sem ment a vidéki termelőegységekbe, noha valamennyien tudjuk, hogy ma az ország termelésének csaknem 35 százalékát vidéken és nem Bukarestben valósítják meg. Azért időzök ezeknél a kérdéseknél, mert a foganatosítandó további intézkedéseknél figyelembe kell vennünk ezeket, hogy biztosítsuk a megfelelő kádereket a termelőegységeknek.Méltán mutatott itt rá több elvtárs, hogy bizonyos lassúság észlelhető abban, ahogyan a fővállalatok átveszik azokat a tevékenységeket, amelyeket teljesíteniük kellett. Az okok, persze többfélék lehetnek. Minthogy csak kezdetnél tartunk, a dolgokat még tiszatázni kellett , de a jelek szerint volt bizonyos tartózkodás is, mindenekelőtt a fővállalatok részéről. Ezek nem mutatkoztak elég határozottaknak abban, hogy minél operatívabban átvegyék rájuk bízott feladatkört és megkezdjék a a rájuk háruló összes feladatok teljesítését. Ez a tartózkodás természetesen azzal is összefügg, hogy az új szervezési forma megköveteli az illető káderek felelősségének számottevő növekedését ; voltak esetek, amikor egyes elvtársak úgy vélekedtek, hogy a fővállalatoknak mégsem kell átvenni túl sok hatáskört és feladatot a minisztériumoktól. Fenntartások mutatkoztak a minisztériumokban is — természetesen más okokból. E fenntartások részben abból fakadtak, hogy nem bíztak eléggé az új gazdasági szervezetek azon képességében, miszerint megfelelően megoldhatják a termelésvezetési és -szervezési kérdéseket ; e fenntartások azonban központi apparátus bizonyos fokú aggodalmából is keletkeztek, nevezetesen abból, hogy ha túlságosan nagy hatáskört ruháznak a fővállalatokra, kitűnik, hogy nem indokolt a nagyszámú személyzet fenntartása a minisztériumokban, és szükségessé válik eltökéltebben azon a vonalon haladni,hogy a kádereket és erőinket fentről lefelé helyezzük, a termelési folyamat felé irányítsuk, ahol végső fokon eldől a termékek jó minősége. Azt hiszem azonban, hogy most már túlléptük ezeket a fenntartásokat. A mai tanácskozás lehetővé tette, hogy számos problémát tisztázzunk e tekintetben, s a leghatározottabban hozzá kell látnunk ahhoz, hogy a legrövidebb időn belül és minél jobban megvalósítsuk a párt és az állam vezetősége által e téren kijelölt feladatokat. Röviden ki szeretnék térni néhány fontosabb problémára is, amelyeket szem előtt kell tartaniuk a fővállalati státusú gazdasági egységeknek. Mindenekelőtt hangsúlyozni szeretném : e fővállalati státusú vállalatoknak biztosítaniuk kell a keretükben tömörített egységek teljes gazdasági-pénzügyi integrálását, hogy valóban a termelési tevékenység vezető szervezeteivé, az anyagi és pénzügyi eszközökkel való jó gazdálkodás szervezeteivé váljanak. Egyébként a törvény és a státustervezet is központi problémává teszi az ipari fővállalatok tevékenységének ezt az oldalát. Ebből kiindulva, határozottabban hozzá kell ]álnunk a termelés profilírozásához és szakosításához. Ez természetesen vonatkozik valamennyi gazdasági egységünkre, figyelembe véve minden egyes tevékenység sajátosságát és jellegzetességét. Főleg a gépgyártási szektorról szeretnék azonban beszélni, ahol ez a probléma azonnali szükségszerűség. Mielőbb fel kell számolnunk a jelenlegi szétforgácsoltságot ebben a szektorban és biztosítanunk kell a termelés jobb profilírozását és szakosítását, hogy szektor megvalósíthassa a jelenlegi öt éves tervben számára kijelölt jelentős programot és hogy magas műszaki színvonalú gyártmányokat állítson elő mind a nemzetgazdaságnak világszínvonalú mutatókkal bíró gépekkel és berendezésekkel való felszereléséhez, mind pedig a nagyobb exportelőirányzatok teljesítéséhez. Nem engedhetjük meg többé, hogy a több száz gépipari egység mindegyike mindent gyártson. Mindaddig, amíg minden kisebb-nagyobb egységben lesznek például melegmegmunkáló szektorok és azokat nem vonjuk össze, mindaddig, amíg nem egyesítjük a szakemberek és a kutatók erőit és nem biztosítjuk e szektorok egységes irányítását, a selejtet nem számolhatjuk fel. Márpedig köztudomású, hogy a selejt e tevékenységi terület egyik nagy hiányossága. Ha továbbra is fenntartjuk a jelenlegi munkamódot, ha továbbra is tucatnyi egységben gyártunk motorokat és géprészeket, és nem profilírozzuk a szakvállalatokat gyártmánycsaládokra, gyártmánycsoportokra, sőt egyedi gyártásra, nem folytathatunk jó sorozatgyártást, nem érhetünk el megfelelő gazdasági hatékonyságot. A jelek szerint azonban a problémát az egész gépipari ágazatban nem értették meg jól. Amikor a fővállalatokat megalakítottuk, már eleve abból indultunk ki — s ezt feladatként jelöltük meg —, hogy a szektor egységei gyorsan lássanak hozzá a szakosításhoz. Közelebbről nem kívánok egyetlen fővállalatra sem utalni, noha az utóbbi hónapok során sok vállalatban megfordultam és önök közül többekkel elbeszélgettem. Meg kell mondanom viszont, elég lassan mozgunk ilyen tekintetben, még vannak fenntartások, minden egyes vállalatvezető be akarja bizonyítani, hogy a maga egységében jobban előállíthat bizonyos alkatrészeket vagy géprészeket, s nem kell arra várnia, hogy fővállalat vagy más szakvállalat szállítsa le neki ezeket a termékeket. Márpedig így folytatni annyit jelent, mint kézműves-módszerekkel dolgozni ! Így nem lehetovább haladni! A gépipart, különösképpen gépipart, minden szempontból korszerűen kell megszervezni. A szakosítás a gépgyártásban elsődleges szükség, ha valóban magas műszaki színvonalú, nemzetközi síkon is versenyképes termékeket akarunk előállítani. Nem utalok a többi ágazatra, mert a szakosítás problémái különféleképpen vetődnek fel, noha ezen a tanácskozáson egyes elvtársak beszéltek arról, ahogyan ebben a tekintetben a könnyűiparban cselekednek. A szakosítás kérdését valóban ágazatok szerint, differenciáltan kell kezelnünk. Ebben a tekintetben különösképpen szükséges, hogy a fő figyelmet a gépgyártásra fordítsuk, innen kiindulva valósítsuk meg azt, ami az összes többi ágazatok számára szükséges. get Ami a kutató, és tervező tevékenyséilleti, szeretnék rámutatni, hogy ezen a téren jelentős lépéseket tettünk erre, számos, jó eredményt értünk el. Az elmúlt ötéves tervben kutatóintézetet és központot nagyszámú létesítettünk. A gépiparban, ahol 1965-ben mindössze két vagy három intézetünk volt, ma már 17 kutatóintézetünk és központunk van. Ezt jó dolognak tartom, mint ahogy pozitívnak értékelem azt a tényt, hogy ezek az intézetek és központok főként a termelőegységek mellett, a fővállalatokban működnek, ami biztosítja a kutató- és tervezőtevékenység szoros kapcsolatát a termeléssel. Már nem akarok foglalkozni az ezen a tevékenységi területen fennálló hiányosságokkal. Hangsúlyozni kívánom azonban, hogy nagyobb figyelmet kell majd fordítanunk a kutatásra és tervezésre, különösképpen a gépgyártásban, ahol az új bevezetése rendkívül gyors. Ismeretes, hogy ebben az ágazatban, 6—7 év folyamán, új technológiák, új motorok és felszerelések, új gépek jelennek meg — és ha ezzel nem tartunk lépést, nem lehetünk versenyképesek a nemzetközi piacon, nem szerelhetjük fel a nemzetgazdaságot modern, fejlett technikával. Ezért szükségesnek tartom, hogy fordítsunk nagyobb figyelmet ebben az ágazatban a kutatótevékenységre, a kutatási eredmények minél gyorsabb bevezetésére a termelésben. Ez természetesen érvényes a többi tevékenységi ágra is — a vegyiparra, a kohászatra, a bánya-, a könnyű- és az élelmiszeriparra, mindegyik sajátosságának és jellegének megfelelően. Világos például, hogy ha van egy szénbányászati intézetünk és három szénipari fővállalatunk, nem kell mindegyik számára egy-egy intézetet létesítenünk. Természetesen, az intézeti kutatótevékenység fejlesztésével egyidejűleg a termelőegységekben is fokozott gondot kell fordítani a kutatási eredmények alkalmazására, a termelés további tökéletesítésére, az új bevezetésére. Gondoskodnunk kell a tudományos kutatás összehangolásáról, hogy ne pazaroljuk az erőket és jobban használjuk fel a kádereket, valamint a műszaki, anyagi és pénzügyi eszközöket, s hogy gyorsabban oldjuk meg a termelés fejlődése, az egész ország általános haladása nyomán felmerülő műszaki-tudományos kérdéseket. Ebből a célból létesült egyébként a Tudományos Kutatás Országos Tanácsa. Égető szükségesség tehát az egész országban minisztériumonként, sőt gazdasági viszonylatban is összehangolni a kutatást. Az összhangnak a biztosítása korántsem jelenti azt, hogy csorbítanánk vagy valamilyen formában akadályoznánk a lent, az intézetekben és a termelőegységekben folyó kutatómunka fejlődését. Abból kiindulva, hogy a tudományos kutatás fontos szerepet tölt be az anyagi javak létrehozásában a termelés és egész tevékenységünk tökéletesítésében, szüntelenül megkülönböztetett figyelmet kell fordítanunk erre a szektorra ; gondoskodnunk kell kutatóintézetek és központok megszervezéséről mindenütt, ahol ezek szükségesek az új gyors bevezetésére a termelésben, anélkül azonban, hogy az uniformizálás felé haladnánk. Vegyük figyelembe e tekintetben minden egyes ág sajátosságát, s biztosítsuk e tevékenységek minél egységesebb összehangolását, anélkül, hogy ez okvetlenül a kutatómunka központosítását jelentené. Szó esett itt a termékek minőségéről. Azt hiszem, valamennyiünk számára világos : ha áruinkkal be akarunk hatolni a nemzetközi piacra, ha a világtechnika színvonalán akarjuk fejleszteni a nemzetgazdaságot, egész tevékenységünkben megkülönböztetett figyelmet kell fordítanunk a minőség kérdésére. Nem akarok példát felhozni ilyen tekintetben, de úgy vélem, hogy a problémára minden fővállalatnak, minden termelőegységünknek állandóan figyelmet kell fordítania. A minőséget végső fokon nem minőségellenőrzés dönti el, hanem minden egyes munkás, mester, mérnök, mindazok gyakorlati, konkrét munkája, akik közvetlenül a termelési folyamatban dolgoznak. Tegyünk olyan intézkedéseket, hogy egységeinkből ne kerülhessen ki többé semmilyen meg nem felelő termék. A minőség kérdését csak akkor oldhatjuk meg kellőképpen, ha sikerül ezt az egész munkaközösség általános ügyévé tennünk. Fővállalataink tevékenységének másik fontos vonatkozása a termékek forgalmazása. Már más alkalmakkor is mondottam, hogy a csak akkor ér véget, termelési folyamat ha a terméket akár belföldön, akár külföldön eladják és ellenértékét bevételezik, tehát, ha megteremtették a feltételeket a termelési ciklus újrakezdéséhez. Mi úgy véljük, hogy a termékforgalmazás kérdését fővállalati szinten kell megoldani. Ebből a szempontból a fővállalatokhoz tartozó egységeket bizonyos mértékben mentesíteni kell az ilyen feladatoktól, amit viszont nem szabad úgy értelmezni, hogy egyáltalán nem kell többé törődniük, hogyan kel el a termékük a piacon- De a termékek forgalmazása a fővállalatra tartozik , a fővállalatnak kell eladni a termékeket mind belföldön, mind pedig külföldön. A külkereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos tanácskozáson ezt a kérdést már megvitattuk, ezúttal nem kívánok részletesebben kitérni rá. A tanácskozáson sok szó esett a műszaki-anyagi ellátás kérdéséről. Ez szintén fontos feladata a fővállalatoknak. A fővállalatoknak kell megvalósítaniuk a hozzájuk tartozó összes termelőegységek műszaki-anyagi ellátását. Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan sok helyes javaslat hangzott itt el, főként a készülőben levő törvénytervezet javítására, az Állami Tervbizottság keretében működő ellátási főosztály szerepének és felelősségének növelésére a műszakianyagi ellátás jó biztosításában. A műszaki-anyagi ellátás területén természetesen sok kérdés merül fel. A jó ellátás mindenekelőtt megfelelő tervezéssel kezdődik. Mint ismeretes, mi évről évre megvalósítottuk, sőt túl is teljesítettük a termelési tervet. Ez végső fokon azt jelenti, hogy jó nyersanyag- és anyagmérlegünk volt. Meg vannak állapítva a fogyasztási normák, rendelkezünk anyagkészletekkel mind a (Folytatása a 3. oldalon) ȘTI h 2 — IV évi» 261. ?