Megyei Tükör, 1971. február (4. évfolyam, 240-263. szám)

1971-02-26 / 261. szám

NICOLAE CEAUSESCU 9 elvtárs beszéde (folytatás az első oldalról) a pénzügyi és hitelrendszer tökéletesí­­tése, a gazdasági tevékenység törvé­nyes keretének javítása és az ebben az időszakban tett más intézkedések fel­tételeket teremtettek ahhoz, hogy az ipari fővállalatok egyre inkább fő szer­­vekké váljanak az ország gazdasági é­­letében, a párt- és állami politika meg­valósításában egész társadalmi haladá­sunk e döntő fontosságú területén. Elvtársak ! A továbbiakban néhány fontosabbnak vélt problémáról szeretnék beszélni. Elsősorban az ipari fővállalatok és a többi fővállalati státusú egységek megszervezéséről és működéséről. El­mondhatjuk : ezeknek az egységeknek 1970 folyamán kifejtett tevékenysége bebizonyította, hogy a termelés meg­szervezési módja, amelyet alkalmaztunk, mindenben megfelel szocialista gazdasá­gunk jelenlegi fejlődési stádiumának. Figyelembe véve a jelenkori műszaki­­tudományos forradalom kibontakozása nyomán felmerült követelményeket, gaz­daságunk fejlődésének és bővítésének intenzív folyamatát, objektív szükséges­séggé vált a termelés olyan nagy egy­ségekben történő koncentrálása, ame­lyek minden szempontból biztosítani tudják a gazdasági tevékenység jobb irányítását. A tények azt bizonyítják, hogy a nagyszámú szétaprózott egysé­gek fenntartásával nehéz volt biztosíta­ni az anyagi termelés jó irányítását, a munkafolyamatok tökéletesítését és ál­talában szocialista társadalmunk terme­lőerőinek fejlesztését ; ez maga után vonta mind a káderpazarlást — ami a legfontosabb probléma —, mind pedig a gazdasági, pénzügyi eszközök szétforgá­­csolását. Egyébként az ipari fővállalatok által elért pozitív eredmények, s hozzá­járulásuk a nemzetgazdaságfejlesztési tervek megvalósításához mindenben be­igazolták a fentieket. Pozitív körülménynek tartom, hogy a legtöbb fővállalat meglévő vállalatok vezetősége alapján jött létre. Egyéb­ként, amint itt elmondták, ezek az egy­ségek érték el a legjobb eredményeket. Mint ismeretes, az ipari fővállalatok megszervezésére vonatkozó határozat el­fogadásakor abból az elgondolásból in­dultunk ki, hogy a fővállalatok ne ko­ordinációs szervek, hanem termelőegy­ségek legyenek. Következésképpen ös­­­szevonásról, a termelésnek nagy egysé­gekben történő összpontosításáról van itt szó, nem pedig irányító szervek léte­sítéséről, hiszen ez utóbbi esetben a termelőtevékenység a régi formában folytatódna. A jelek szerint azonban nem minden fővállalat — sőt nem is minden minisztérium —­ értette meg ezt. Egyes fővállalatok továbbra is koordi­nációs szervként működnek és nagy­részt, kisebb eltérésekkel, ugyanúgy dolgoznak, mint a volt minisztériumi vezérigazgatóságok. Természetesen, tekintetbe kell ven­nünk gazdasági szektoraink nagy sokré­tűségét, tehát a szervezési formák nagy sokrétűségét is,­ ez a körülmény azon­ban ne vezessen olyan következtetés­hez, hogy a gazdasági egységek meg­szervezésében különleges elveket kell elfogadnunk. Lehetnek igen különböző szervezési formáink, igen különböző struktúráink vagy organigrammjaink — é­s e tekintetben egyetértek azzal, hogy legteljesebb cselekvési szabadságot hagyjuk a minisztériumoknak, a fővál­lalatoknak és a fővállalati státusú gaz­dasági szervezeteknek —, de mindezek­nek be kell illeszkedniük az általam em­lített általános szellembe, mindezeknek integrált gazdasági egységekké kell válniuk, amelyek felelnek az egész ter­melőmunka irányításáért, mindazért, ami ebből az illető egységekre hárul. A minden egyes tevékenységi szek­tor, minden egyes tevékenységi ág sa­játosságából fakadó szervezési sokrétű­ség azonban ne vezessen oda, hogy ezek az egységek mini-minisztériumokká vál­janak, amint az egyes fővállalatokkal történt. Vannak ipari fővállalatok, ame­lyek azonkívül, hogy szervezési fel­építésükben és hatáskörükben hasonlí­tanak a v­olt vezérigazgatóságokhoz, né­pes apparátust alakítottak ki maguk­nak, egyesek közülük jóval meghalad­ják bizonyos gazdasági minisztériumok személyi állományát. Ezt nem a minisz­tériumok apparátusának terhére hajtot­ták végre — hiszen ez szintén pozitív dolog lett volna —, hanem főként a vál­lalati műszaki káderek rovására. Ez odavezetett, hogy a vállalatokat nem tudták megfelelően ellátni végrehajtó és termelésvezető személyzettel, aminek negatív következményei voltak ezen a téren. Feltétlenül meg kell említenem azt is, hogy a fővállalati státusú gazdasági egységek megszervezésében nem alkal­mazták maradéktalanul a minisztériumi káderek termelése felé irányítására vo­natkozó párt- és állami határozatokat. Minden minisztérium úgy próbált eljár­ni, hogy végül is, kis kivételekkel, az összes emberek maradjanak Bukarest­ben. A minisztériumi apparátusok te­kintetében megvalósított összes, úgyneve­zett személyzetcsökkentés nyomán még 10 százalék sem ment a vidéki termelő­­egységekbe, noha valamennyien tudjuk, hogy ma az ország termelésének csak­nem 35 százalékát vidéken és nem Bu­karestben valósítják meg. Azért időzök ezeknél a kérdéseknél, mert a foganato­sítandó további intézkedéseknél figye­lembe kell vennünk ezeket, hogy biz­tosítsuk a megfelelő kádereket a ter­melőegységeknek.Méltán mutatott itt rá több elvtárs, hogy bizonyos lassúság észlelhető ab­ban, ahogyan a fővállalatok átveszik azokat a tevékenységeket, amelyeket teljesíteniük kellett. Az okok, persze többfélék lehetnek. Minthogy csak kezdetnél tartunk, a dolgokat még tisz­a­tázni kellett , de a jelek szerint volt bizonyos tartózkodás is, mindenekelőtt a fővállalatok részéről. Ezek nem mutat­koztak elég határozottaknak abban, hogy minél operatívabban átvegyék rájuk bízott feladatkört és megkezdjék a a rájuk háruló összes feladatok teljesí­tését. Ez a tartózkodás természetesen azzal is összefügg, hogy az új szerve­zési forma megköveteli az illető káde­rek felelősségének számottevő növeke­dését ; voltak esetek, amikor egyes elvtársak úgy vélekedtek, hogy a fő­vállalatoknak mégsem kell átvenni túl sok hatáskört és feladatot a miniszté­riumoktól. Fenntartások mutatkoztak a miniszté­riumokban is — természetesen más o­­kokból. E fenntartások részben abból fakadtak, hogy nem bíztak eléggé az új gazdasági szervezetek azon képességé­ben, miszerint megfelelően megoldhat­ják a termelésvezetési és -szervezési kérdéseket ; e fenntartások azonban központi apparátus bizonyos fokú aggo­­­dalmából is keletkeztek, nevezetesen abból, hogy ha túlságosan nagy hatás­kört ruháznak a fővállalatokra, kitűnik, hogy nem indokolt a nagyszámú sze­mélyzet fenntartása a minisztériumok­ban, és szükségessé válik eltökéltebben azon a vonalon haladni,­­hogy a káde­reket és erőinket fentről lefelé helyez­zük, a termelési folyamat felé irányít­suk, ahol végső fokon eldől a termékek jó minősége. Azt hiszem azonban, hogy most már túlléptük ezeket a fenntartá­sokat. A mai tanácskozás lehetővé tette, hogy számos problémát tisztázzunk e te­kintetben, s a leghatározottabban hozzá kell látnunk ahhoz, hogy a legrövidebb időn belül és minél jobban megvalósít­suk a párt és az­ állam vezetősége által e téren kijelölt feladatokat. Röviden ki szeretnék térni néhány fontosabb problémára is, amelyeket szem előtt kell tartaniuk a fővállalati státusú gazdasági egységeknek. Mindenekelőtt hangsúlyozni szeret­ném : e fővállalati státusú vállalatok­nak biztosítaniuk kell a keretükben tö­mörített egységek teljes gazdasági-pénz­­ü­gyi integrálását, hogy valóban a ter­melési tevékenység vezető szervezetei­vé, az anyagi és pénzügyi eszközökkel való jó gazdálkodás szervezeteivé vál­janak. Egyébként a törvény és a státus­­tervezet is központi problémává teszi az ipari fővállalatok tevékenységének ezt az­ oldalát. Ebből kiindulva, határozottabban hoz­zá kell ]álnunk a termelés profilírozásá­­hoz és szakosításához. Ez természetesen vonatkozik valamennyi gazdasági egy­ségünkre, figyelembe véve minden egyes tevékenység sajátosságát és jellegzetes­ségét. Főleg a gépgyártási szektorról szeretnék azonban beszélni, ahol ez a probléma azonnali szükségszerűség. Mi­előbb fel kell számolnunk a jelenlegi szétforgácsoltságot ebben a szektorban és biztosítanunk kell a termelés jobb profilírozását és szakosítását, hogy szektor megvalósíthassa a jelenlegi öt­­ éves tervben számára kijelölt jelentős programot és hogy magas műszaki szín­vonalú gyártmányokat állítson elő mind a nemzetgazdaságnak világszínvonalú mutatókkal bíró gépekkel és berendezé­sekkel való felszereléséhez, mind pedig a nagyobb exportelőirányzatok teljesí­téséhez. Nem engedhetjük meg többé, hogy a több száz gépipari egység mind­egyike mindent gyártson. Mindaddig, amíg minden kisebb-nagyobb egységben lesznek például melegmegmunkáló szek­torok és azokat nem vonjuk össze, mindaddig, amíg nem egyesítjük a szak­emberek és a kutatók erőit és nem biztosítjuk e szektorok egységes irányí­tását, a selejtet nem számolhatjuk fel. Márpedig köztudomású, hogy a selejt e te­vékenységi terület egyik nagy hiányos­sága. Ha tov­ábbra is fenntartjuk a je­­lenlegi munkam­ódot, ha továbbra is tu­catnyi egységben gyártunk motorokat és géprészeket, és nem profilírozzuk a szakvállalatokat gyártmánycsaládokra, gyártmánycsoportokra, sőt egyedi gyár­tásra, nem folytathatunk jó sorozatgyár­tást, nem érhetünk el megfelelő gazda­sági hatékonyságot. A jelek szerint a­­zonban a problémát az­ egész gépipari ágazatban nem értették meg jól. Amikor a fővállalatokat megalakítot­tuk, már eleve abból indultunk ki — s ezt feladatként jelöltük meg —, hogy­ a szektor egységei gyorsan lássanak hozzá a szakosításhoz. Közelebbről nem kívánok egyetlen fővállalatra sem utal­ni, noha az utóbbi hónapok során sok vállalatban megfordultam és önök közül többekkel elbeszélgettem. Meg kell mondanom viszont, elég lassan moz­gunk ilyen tekintetben, még vannak fenntartások, minden egyes vállalatve­zető be akarja bizonyítani, hogy a maga egységében jobban előállíthat bizonyos alkatrészeket vagy géprész­eket, s nem kell arra várnia, hogy fővállalat vagy más szakvállalat szállítsa le neki ezeket a termékeket. Márpedig így folytatni annyit jelent, mint kézműves-módsze­rekkel dolgozni ! Így nem lehet­ovább haladni! A gépipart, különösképpen gépipart, minden szempontból korszerű­­­en kell megszervezni. A szakosítás a gépgyártásban elsődleges szükség, ha valóban magas műszaki színvonalú, nemzetközi síkon is versenyképes ter­mékeket akarunk előállítani. Nem utalok a többi ágazatra, mert a szakosítás problémái különféleképpen vetődnek fel, noha ezen a tanácskozá­son egyes elvtársak beszéltek arról, ahogyan ebben a tekintetben a könnyű­iparban cselekednek. A szakosítás kér­dését valóban ágazatok szerint, diffe­renciáltan kell kezelnünk. Ebben a te­kintetben különösképpen szükséges, hogy a fő figyelmet a gépgyártásra for­dítsuk, innen kiindulva valósítsuk meg azt, ami az összes többi ágazatok szá­mára szükséges. get Ami a kutató, és tervező tevékenysé­illeti, szeretnék rámutatni, hogy ezen a téren jelentős lépéseket tettünk e­rre, számos, jó eredményt értünk el. Az elmúlt ötéves tervben kutatóintézetet és központot nagyszámú létesítet­tünk. A gépiparban, ahol 1965-ben mind­össze két vagy három intézetünk volt, ma már 17 kutatóintézetünk és köz­pontunk van. Ezt jó dolognak tartom, mint ahogy pozitívnak értékelem azt a tényt, hogy ezek­­ az intézetek és köz­pontok főként a termelőegységek mel­lett, a főv­állalatokban működnek, ami biztosítja a kutató- és tervezőtevékeny­ség szoros kapcsolatát a termeléssel. Már nem akarok foglalkozni az ezen a tevékenységi területen fennálló hiányos­ságokkal. Hangsúlyozni kívánom azon­ban, hogy nagyobb figyelmet kell majd fordítanunk a kutatásra és tervezésre, különösképpen a gépgyártásban, ahol az új bevezetése rendkívül gyors. Is­meretes, hogy ebben az ágazatban, 6—7 év folyamán, új technológiák, új moto­rok és felszerelések, új gépek jelennek meg — és ha ezzel nem tartunk lépést, nem lehetünk versenyképesek a nem­zetközi piacon, nem szerelhetjük fel a nemzetgazdaságot modern, fejlett tech­nikával. Ezért szükségesnek tartom, hogy fordítsunk nagyobb figyelmet eb­ben az ágazatban a kutatótevékeny­ségre, a kutatási eredmények minél gyorsabb bevezetésére a termelésben. Ez természetesen érvényes a többi tevékenységi ágra is — a vegyiparra, a kohászatra, a bánya-, a könnyű- és az élelmiszeriparra, mindegyik sajátosságá­nak és jellegének megfelelően. Világos például, hogy ha van egy szénbányá­szati intézetünk és három szénipari fő­vállalatunk, nem kell mindegyik számá­ra egy-egy intézetet létesítenünk. Ter­mészetesen, az intézeti kutatótevékeny­­ség fejlesztésével egyidejűleg a termelő­egységekben is fokozott gondot kell fordítani a kutatási eredmények alkal­mazására, a termelés további tökéle­tesítésére, az új bevezetésére. Gondoskodnunk kell a tudományos kutatás összehangolásáról, hogy ne pa­zaroljuk az erőket és jobban használ­juk fel a kádereket, valamint a műsza­ki, anyagi és pénzügyi eszközöket, s hogy gyorsabban oldjuk meg a terme­lés fejlődése, az egész ország általános haladása nyomán felmerülő műszaki-tu­dományos kérdéseket. Ebből a célból létesült egyébként a Tudományos Kuta­tás Országos Tanácsa. Égető szükséges­ség tehát az egész országban miniszté­riumonként, sőt gazdasági viszonylat­ban is összehangolni a kutatást. Az összhangnak a biztosítása korántsem je­lenti azt, hogy csorbítanánk vagy vala­milyen formában akadályoznánk a lent, az intézetekben és a termelőegységek­ben­ folyó kutatómunka fejlődését. Abból kiindulva, hogy a tudományos kutatás fontos szerepet tölt be az anya­gi javak létrehozásában a termelés és egész tevékenységünk tökéletesítésében, szüntelenül megkülönböztetett figyelmet kell fordítanunk erre a szektorra ; gon­doskodnunk kell kutatóintézetek és központok megszervezéséről mindenütt, ahol ezek szükségesek az új gyors be­vezetésére a termelésben, anélkül azon­ban, hogy az uniformizálás felé halad­nánk. Vegyük figyelembe e tekintetben minden egyes ág sajátosságát, s bizto­sítsuk e tevékenységek minél egysége­sebb összehangolását, anélkül, hogy ez okvetlenül a kutatómunka központosí­tását jelentené. Szó esett itt a termékek minőségéről. Azt hiszem, valamennyiünk számára vi­lágos : ha áruinkkal be akarunk hatolni a nemzetközi piacra, ha a világtechnika színvonalán akarjuk fejleszteni a nem­zetgazdaságot, egész tevékenységünk­ben megkülönböztetett figyelmet kell fordítanunk a minőség kérdésére. Nem akarok példát felhozni ilyen tekintetben, de úgy vélem, hogy a problémára min­den fővállalatnak, minden termelőegy­ségünknek állandóan figyelmet kell for­­­dítania. A minőséget végső fokon nem minőségellenőrzés dönti el, hanem minden egyes munkás, mester, mérnök, mindazok gyakorlati, konkrét munkája, akik közvetlenül a termelési folyamat­ban dolgoznak. Tegyünk olyan intézke­déseket, hogy egységeinkből ne kerül­hessen ki többé semmilyen meg nem felelő termék. A minőség kérdését csak akkor oldhatjuk meg kellőképpen, ha sikerül ezt az egész munkaközösség ál­talános ügyévé tennünk. Fővállalataink tevékenységének má­sik fontos vonatkozása a termékek for­galmazása. Már más alkalmakkor is mondottam, hogy a csak akkor ér véget, termelési folyamat ha a terméket akár belföldön, akár külföldön eladják és ellenértékét bevételezik, tehát, ha megteremtették a feltételeket a terme­lési ciklus újrakezdéséhez. Mi úgy vél­jük, hogy a termékforgalmazás kérdé­sét fővállalati szinten kell megoldani. Ebből a szempontból a fővállalatokhoz tartozó egységeket bizonyos mértékben mentesíteni kell az ilyen feladatoktól, amit viszont nem szabad úgy értelmez­ni, hogy egyáltalán nem kell többé tö­rődniük, hogyan kel el a termékük a piacon- De a termékek forgalmazása a fővállalatra tartozik , a fővállalatnak kell eladni a termékeket mind belföl­dön, mind pedig külföldön. A külke­reskedelmi tevékenységgel kapcsolatos tanácskozáson ezt a kérdést már meg­vitattuk, ezúttal nem kívánok részlete­sebben kitérni rá. A tanácskozáson sok szó esett a mű­szaki-anyagi ellátás­ kérdéséről. Ez szin­tén fontos feladata a fővállalatoknak. A fővállalatoknak kell megvalósítaniuk a hozzájuk tartozó összes termelőegysé­gek műszaki-anyagi ellátását. Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan sok helyes javaslat hangzott itt el, főként a készü­lőben levő törvénytervezet javítására, az Állami Tervbizottság keretében mű­ködő ellátási főosztály szerepének és felelősségének növelésére a műszaki­­anyagi ellátás jó biztosításában. A műszaki-anyagi ellátás területén természetesen sok kérdés merül fel. A jó ellátás mindenekelőtt megfelelő ter­vezéssel kezdődik. Mint ismeretes, mi évről évre megvalósítottuk, sőt túl is teljesítettük a termelési tervet. Ez vég­ső fokon azt jelenti, hogy jó nyers­anyag- és anyagmérlegünk volt. Meg vannak állapítva a fogyasztási normák, rendelkezünk anyagkészletekkel mind a (Folytatása a 3. oldalon) ȘTI­ h 2 — IV évi» 261. ?

Next