Háromszék, 2000. december (12. évfolyam, 3126-3147. szám)

2000-12-01 / 3126. szám

KÖZELET VÁROSI TANÁCSÜLÉSEK * VÁROSI TANÁCSÜLÉSEK * VÁROSI TANÁCSÜLÉSEK Negyvenszázalékos adó- és illetékemelés Tegnap délután id. Dem­e László tanácstag elnökölt a kéz­­divásárhelyi tanács rendkívüli ülésén, melyen a jövő évi helyi adókról és illetékekről döntöttek a városatyák. Az­ ülés kezdetén a jelenlevők egyperces felállással tisztelegtek néhai Szőts Csaba Uhul egykori polgármester, tanácstag és RMDSZ-elnök emléke előtt A helyi adókról és illetékekről szóló tervezetet előző nap a gazdasági bizottság hosszas vita után Török Sándor polgár­­mester által előterjesztett változatban fogadta el. Török el­mondta: amikor a tervezetet összeállították, nem csak az országos statisztikai hivatal által megállapított 42 százalékos pénzromlást és a megyei jogú város címmel járó adószintet, hanem a lakosság fizetőképességét is figyelembe vették. Saj­nos, a területadók bizonyos esetekben száz százalékban is emelkedni fognak — hangsúlyozta a város első embere. Az A övezetben jövőre egy négyzetméterért 2100, a B zónában 1400, a C-ben 710, a D-ben pedig 350 lejt kell majd fizetni. Nyújtódon és a közigazgatásilag a Városhoz tartozó falvak­ban az A övezetben egy négyzetméterért 140 lejt, a B-ben 70 lejt kell majd fizetni. A személygépkocsik esetében minden 500 köbcentiért 37 000 lejt állapítottak meg. Az 1950 előtti épületekre 15, az 1951 —1977 között épített lakásokra pedig 5 százalékkal kevesebbet számolnak. A területadók kivételével a többi helyi adó és illeték átlagban negyven százalékkal emelkedik. A határozattervezetet a jelen levő 17 tanácstag egyöntetű­­vokssal fogadta el. Második napirendi pontként a szociális lakásokká átalakí­tott egykori Poliprod-tömbház házbéreit állapították meg. Török Sándor javaslatára havi házbérként a bérlő havi jö­vedelmének öt százalékát számolják fel. A tanácsülés végén arról is döntöttek, hogy december 7-én 17 órakor az önkormányzat és a polgármesteri hivatal a Vigadó kister­mében lakossági fórumot szervez. (Soekom) Kovásznán is többet kell fizetni A kovásznái tanács tegnapi ülésén beiktatták dr. Benkő Gyulát, az RMDSZ tanácsosi pótlistá­ján soron következő képviselőt, aki a testületben Márk Gabriella helyét foglalta el, miután utób­binak köztisztviselői státusa miatt le kellett mon­dania. A frissen beiktatott városatya letette a hi­vatali esküt, majd teljes jogkörrel vett részt a ta­nács munkájában. A testület elfogadta a 2001-re szóló adók és illeté­kek 45 százalékos növelését. Ennek értelmében a kovásznaiak jövőben többet adóznak a belterületek­re, magán- és tömbházlakásokra, járművekre, magán­os közterületek használatára stb., többet fizetnek en­gedélyekre és bélyegilletékek gyanánt. Az A zónában az évi területadó négyzetméterenként 1450 lejre emelkedett, a B-ben 720, a C-ben 360, a D-ben pedig 220 lej lesz. Akik az 1991/18-as földtörvény értelmé­ben a tanácstól ingyenterületet kaptak ezer négyzet­méterig, a tanácsi tulajdonban levő többletterületért négyzetméterenként évi 1500 lejt kell fizetniük, füg­getlenül attól, hogy a terület/telek melyik övezetben helyezkedik el. A továbbiakban a városatyák 122 millió lejt hagytak jóvá a fogyatékosok gondozóinak javadalmazására, elfogadták az idei legelődíjak csök­kentésére vonatkozó határozatot (a csökkentés fejében a bérlők feljavítási munkálatokat fognak vé­gezni a tanács legelőin), és jóváhagyták a Balaton­­füreddel létesítendő testvérvárosi kapcsolatot. (b.j.) MINDENNAPI MELEGÜNK Szénmezőkön fáznak a tömbházlakók Még mindig nincs sem távfűtés, sem meleg víz Baróton. A kazánok működőképesek, gázra azonban továbbra sincs pénz. A gázszolgáltató addig nem hajlandó megnyitni a csapokat, amíg a közüzemek (Goscom Rt.) nem törleszti adósságát. A napokban 100 millió lejt törlesztett, korábban 342 mil­liót fizetett ki a Goscom­ Rt. a gázszolgáltatóval szembeni hátralékaiból. Ez az összesen majdnem félmilliárd lejes tétel azonban kevesebb annál, aminek kifizetésére a közüzemek kötelezettséget vállalt, s az adósság a korábbi 2,9 milliárd lej­ről alig 2,5-re csökkent — tájékoztatott tegnap Tausch Her­bert almérnök, a Goscom Rt. menedzsere, hozzátéve, hogy ilyen körülmények között a gázszolgáltató nem hajlandó üzem­anyagot adni a baróti kazánokba. Tausch elmondta: műszaki akadálya nincs a fűtés elindításának, hiszen minden fűtőtest­­lezárási kérelmet kielégítettek. A városban a lakók a fűtendő felület háromnegyedét iktattatták ki a rendszerből. A Goscom Rt. vezetője közölte, hogy amíg nem lesz gáz, nem tölthetik fel vízzel a fennmaradt egynegyednyi hálózatot sem, mert ha beáll egy hirtelen fagy, az egész rendszer tönkremegy. A baráti gázhiányt Bukarestben kezelik. Tausch elmondása szerint a gázszolgáltató megyei, illetve területi igazgatósága nem egyezik bele a gázcsapok megnyitásába Bukarest rábólintása nél­kül, ezért a Goscom menedzsere a városvezetés segítségét kérte, hogy tárgyalna az országos vezérigazgatóság illetékeseivel. Baróton 1989 előtt erdővidéki szénnel fűtötték a kazánokat. A tömbházlakók furcsállják, hogy abban a városban, azon a vidéken, ahol elegendő és jó minőségű fűtőanyag, szénme­­zők találhatók, energiahordozó hiányában fázzanak. (be. 1.) Párologtatók kísérleti jelleggel Régóta gondot jelent, hogy a tömbházaknak szolgáltatott fűtés mennyiségét a lakók nem tudják ellenőrizni, ezért ki vannak szolgáltatva a fűtésszolgáltatók mohóságának. Úgy tűnik, ez a gond is megoldódik: a sepsiszentgyörgyi közművek egy párologtatókészülék alkalmazásával kísérletezik, ha a rendszer alkalmazhatónak bizonyul, a tömbházlakók végre-valahára annak függvényében fizetnek, hogy mennyit fogyasztottak. A fűtésszolgáltatás párologtató által történő ellenőrzése kissé nehézkes módszer, ám az egyetlen hatékony és olcsó lehetőség a fűtés mérésére."Mint Peth­ő István alpolgármester elmondta, minden fűtőtestre külön párologtatót kell felsze­relni a megfelelő csappal együtt, amellyel szabályozható a fűtés mennyisége — ez lakásonként átlagban egymillió lejes befektetést jelent. Nehézséget az összesítés okozhat: számí­tógépes program dolgozza fel az adatokat. A fűtésszámla törlesztése oly módon történne, hogy egy meghatározott összeget fizetnének a lakók havonta, év végén pedig az el­fogyasztott hőmennyiség függvényében utánafizetnének, vagy éppenséggel visszakapnának belőle. A rendszer előnye — a fűtés mérésének lehetősége mellett—, hogy a csapokból állítható a helyiségekben óhajtott hőmérséklet. Nyilván, a módszer ott alkalmazható hatékonyan, ahol állandó a fűtésszolgáltatás, és a tömbház minden fűtőtestére felszerelik a lakók a párologtatót. A városi közművek jelenleg kísérleti jelleggel a Gödri Ferenc utcai toronyblokk — az úgynevezett ADAS-blokk — lakásaiba szerelt be ilyen készülékeket, ha az eredmény kielégítőnek mutatkozik, a módszert kiterjesztik az egész városra. (vop) 2000. DECEMBER 1. Mégis lesz Szent György-szobor­ ­folytatás az A tanácshatározatot Czimbal­­mos Kozma Csaba alpolgármester mutatta be, elmondva, hogy az ok­tóber 10-én összeült zsűri ugyan nem tudott egyértelmű döntést hoz­ni, a szoborbizottság mégis a 13-as pályamunka kivitelezését ajánlotta. A városatyák közül elsőként Bumbu b­an szólalt fel, aki azt kifogásolta, hogy számára a szobor nem mond semmit, vallási üzenete sincs, és a formája is „aeronautikus”. Grama Hona tanácstag azt firtatta, a bizott­ság miért nem a városlakók kedven­cét, a 14-es szobortervet javasolja kivitelezésre, Nagy Gábor pedig a sárkány hét fejét kérte számon az alkotótól. Kónya Ádám ez utóbbi el­lenvetésre válaszolva elmondta, Szent György lovag mindig is egy­­fejű sárkánnyal vívott, már a leg­korábbi ikonokon is ily módon je­lenítették meg, és hogy ezt a sár­kányt nem kell összetéveszteni a mesebeli hétfejét szörnyeteggel. A másik két tanácstag kifogásaira pe­dig Kónya Ádám elmondta, tulaj­donképpen a beérkezett pályamű­első oldalról é­veket csak egy előszelektálás után szabadott volna közszemlére bocsá­tani, hiszen a pályázati kiírás értel­mében a modern szobrászművészeti irányzatok szellemében készült mű­veket fogadhattak volna csak el. Egy előválogatás után a 14 munkából fél tucatnál is kevesebb maradt volna, a 13-as makett a késő avantgárd stílu­sában készült, tehát modern alkotás, ugyanakkor épp eléggé figuratív, sőt, a folyamatos, hol a rossz, hol a jó ja­vára eldőlő harcot megjelenítve, ha­gyományos felfogású is. Grama ez­után még mindig abbéli félelmének adott hangot, hogy a szobor által ne­vetségessé válik a város, míg Bumbu azt javasolta, az alkotásnak a közpon­ti parkban kellene helyet találni. Kalamár György az immár jelképek­ké vált Szabadság-szobor és Eiffel­­torony példáját hozta fel,, kifejtve, hogy le kell győzni az újdonságtól való görcsös rettegést. Egyéb pró és kontra érvek, személyes vélemény­nyilvánítások után a 23 fős testület öt ellenszavazattal és egy tartózko­dással elfogadta a határozatot. DECEMBER ELSEJE Az AIDS elleni küzdelem napja Az Egészségügyi Világszervezet december elsejét az AIDS elleni küzdelem napjává nyilvánította. Két héten át a Kovászna megyei Vöröskereszt nevelési programok szervezésével kapcsolódik be a HIV vírus elleni harcba. Amint a szervezet szerkesztőségünkhöz eljuttatott értesítésében olvasható, ezen a napon a világ minden sarkában ismeretterjesztő, figyelemfelkeltő akciókat szerveznek a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében. Hiszen századunk pestise nem csupán egyéni kérdés, hanem széles körű szociális gond immár. Bár a fertőzés gyógyításában jelentős eredményeket értek el, nincs még megelőző, illetve gyógyító oltás. Ezért az AIDS elleni küzdelemben továbbra is a védekezésre, a nevelésre kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni. A Román Vöröskereszt a Német Vöröskereszttel karöltve szeptember-október folyamán több önkéntest készített fel, akik december első két hetében a fiatalok kérésére előadásokat, megbeszéléseket tartanak Sepsiszentgyörgy középiskoláiban is. (Ferencz) UiUmm/Xh SZÉKELYFÖLDI KÖZBIRTOKOSSÁGOK Támogatás erdőmérésre Az Új Kézfogás Közalapítvány a Hargita és Kovászna megyében levő közbirtokosságok erdőrészeinek kimérését vissza nem térítendő kölcsönökkel szándékszik támogatni. A közbirtokosi társulások önállóan vagy a helyi, illetve megyei önkormányzattal közösen pályázhatnak, a támogatás mértéke a tényleges kimérési költségek fele lehet legfennebb (a pályá­zatok elbírálásánál előnyben részesülnek a magasabb saját erőt és alacsonyabb kimérési költséget elérő pályázók). A tulaj­donba adási költségek pótlására az alapítvány összesen 30 000 dollárt különített el a két megye részére. Pályázatokat folya­matosan év végéig lehet benyújtani. A pályázáshoz szüksé­ges adatlappal, egyéb információkkal a megyei tanács euró­pai integrációs és vidékfejlesztési osztálya szolgál. (vop) 3. Az akadály Ne nyomják a gázpedált, ha nincs üzemanyag a tartály­ban! Ezzel a hasonlattal — felszólítással?— zárta a kisrégiós társulások létjogosultságáról szóló vitát Gheorghe Tatu pre­fektus. Miután a törvényesség megyei őre mindenik kistérsé­gi társulás létrehozásáról szóló tanácshatározatot megtáma­dott a közigazgatási bíróságon, a régiófejlesztés szükséges­ségének szószólói tárgyalásos úton próbáltak közös nevezőre jutni vele. Ez nem sikerült, maga a prefektus közölte, az ál­láspontok csupán közeledtek, nem fedik egymást. A kormánymegbízott szerint a kistérségi társulások lét­rehozásának nincs törvényes alapja, hisz a közigazgatási törvény világosan kimondja, hogy Romániában milyen köz­­igazgatási egységek léteznek: megye, város, község és falu. Ilyenformán, ahogy egyes helyi tanácsok szövetsége alap­ján megpróbálták azokat létrehozni, törvénybe ütköznek. Sőt, az ország nyolc régióra való felosztását előíró tör­vény sem kölcsönöz jogi személyiséget a régióknak, ér­velt. Arra az ellenvetésre, hogy a társulások nem közigaz­gatási jellegűek, hanem a régiófejlesztést előmozdítani hi­vatott civil szövetségek, azzal vágott vissza, hogy a tör­vény betűje ezt nem engedi. Álljunk meg egy szóra! A törvényt nem csak betűje, ha­nem annak szelleme szerint is kell értelmezni. Ezt tanítják jó főiskolákon. Továbbá, amit a törvény nem tilt, azt meg sza­bad valósítani. Ezt is tanítják az egyetemeken. Érvelésünk­nek nem volt hatása, válaszként Tatu ismét a törvény betűjét idézte, miszerint szövetkezhetnek helyi tanácsok, de — csak — konkrét célok megvalósítására. Például két község közö­sen vezeti be a gázt vagy ivóvizet, közösen korszerűsít utat. Ezt két helyi tanács annyiszor teheti meg, ahányszor terveik­ben közös célok is vannak. Igen, de miért szövetkezzenek kettőnként és tízszer, ha megtehetik egyszer és többen? Mert a törvény betűje nem engedi — szajkózta ismét a prefektus. És ne mondjuk, hogy csak a régiókat vagy kisrégiókat támo­gatja a Nyugat, amikor a megyeszékhelyi fedett uszoda eseté­ben bebizonyosodott, hogy a sepsiszentgyörgyi tanács és egy svájci szervezet közös konkrét tervét jóváhagyták, bizonygatta Tatu, majd hozzátette, nem az a helyzet, hogy csak kisrégiók pályázhatnak sikeresen, hanem jó pályázatokat kell írni. A kormánymegbízott magyarázkodásából — a sorok között olvasva — kiderült, valójában attól tart, hogy a mikrorégiók a területi autonómia alapjait képeznék. S a bevezetőben említett hasonlat hibás, mert üzemenyag lenne, csakhogy a­­ Nyugat felé haladni akaró kocsi útjába akadály került. Szekeres Attikia

Next