Háromszék, 2002. május (14. évfolyam, 3549-3571. szám)

2002-05-03 / 3549. szám

Képlékeny törvény Belföld A kormány keddi — április 30-i — rendkívüli gyűlésén, tehát az RMDSZ-szel kötött egyezményben megszabott határidő utolsó napján elfogadta az egyházi javak vissza­szolgáltatásáról rendelkező törvénytervezetet. A jogsza­bály értelmében az állam köteles visszaadni az egyházak­nak valamennyi ingatlant. Ha a visszaadandó épületben közhasznú intézmény működik, az egyház köteles további tíz évre bérleti szerződést kötni. Ezalatt mentesül az ingat­lanadó kifizetése alól, és haszonélvezője lesz egy későbbi­ekben kormányhatározattal megállapított bérleti díjnak. Az RMDSZ a szövegtervezetet elküldte az egyházaknak. Tő­kés László királyhágó-melléki református püspök a Duna Televíziónak elmondta, a tervezet távolról sem elégíti ki az egyházakat, legnagyobb hiányossága, hogy tíz évvel elo­dázza a birtokbavételt, az épületeket mindössze papíron helyezi az egyházak tulajdonába. Szabó Árpád unitárius püspök is úgy vélekedik, hogy a törvénytervezet jelenlegi formájában nagyon képlékeny. Az erdélyi történelmi egy­házak elöljárói közös álláspontjukat május 7-ig dolgozzák ki, amikor egyeztetnek az RMDSZ vezetőivel is. MSZP-fórum Nagyváradon A következő magyar kormány 15 millió magyarért vál­lalja a törődést és a felelősséget, mivel ez a felelősség tör­ténelmi, akkor is, ha Medgyessy Péter közjogilag tízmillió magyar miniszterelnöke lesz — jelentette ki Nagyváradon Szabó Vilmos, a Magyar Szocialista Párt képviselője, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke. Szabó azon a fórumon vett részt, amelyet a Romániai Magyar Demok­rata Szövetség Bihar megyei szervezete rendezett szerda este a Varadinum ünnepségek keretében a határon túli magyar szervezetek vezető politikusai részére. A fórumon Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Józsa László, a Vajdasági Magyarok Szövetségének alelnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, Mézes Rudolf, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja országos tanácsának tagja és Szabó Vilmos válaszolt a hallgatóság kérdéseire. A határon túli magyar szervezetek vezetői egységesen az anyaország eddigi politikájának folytonos­ságát és kiszélesítését várják az új magyar kormánytól. Szabó Vilmos leszögezte, hogy az új magyar kormány támogatni kívánja az 1990 óta elért összes eredményt, az elmúlt tizenkét évben kialakult támogatási rendszereket. Nagyarányú a szoftverkalózkodás Románia hozott ugyan egy sor intézkedést a szerzői jogok szabályozása területén, azonban az országban továbbra is magas a kalózhangfelvételek, audiovizuális termékek és szoft­verek aránya, állapítja meg a Special 301 nevű jelentés. Romá­nia idén is az Egyesült Államok „megfigyelési listáján” van, a jelentés kiemeli a törvények nem megfelelő alkalmazását, va­lamint a szerzői jogokat védő jogszabályok megértésének hi­ányosságait. Dan Nica távközlési miniszter február végén közölte, hogy Romániában 70 71 százalékos a szoftverka­lózkodás aránya, ami csökkenő tendenciát mutat a 2001-ben regisztrált 77 százalékhoz viszonyítva. Az International Planning Research Corp. egyik tanulmánya szerint 2000 vé­gén Romániában 77 százalékos volt a szoftverkalózkodás ará­nya, jóval magasabb, mint a kelet-európai és a nyugat-euró­pai átlag (63, illetve 34 százalék). A kalózkodás magas aránya évente több tízmillió dolláros kárt okoz a szoftverfejlesztő cé­geknek és az állami költségvetésnek. FENYEGETŐZNEK. Az Am­ageddon-botrány után, mikor Emil Constantinescu bejelentette, hogy visszatér a politiká­ba, és monitorizálni fogja a jelenlegi hatalom tevékenységét, előbb a kormánypárt, újabban az elnöki hivatal igen heves támadásokat intézett a volt elnök és munkatársai ellen. Talpeş, Iliescu nemzetbiztonsági tanácsadója azzal fenyegetőzik például, hogy újravizsgálják a vörös telefonvonalak néven elhíresült botrányt és annak kiváltóit, mert azt az egyik legpiszkosabb orvtámadásnak tartják. Időközben Constantinescu panaszt tett a fő­ügyészségen, hogy lehallgatják telefonjait, de felvetését még válaszra sem méltatták. (Evenimentul zilei) A KITARTÓ ELLENFÉL. Mugur Ciuvică, Constan­tinescu egykori kabinetfőnöke, jelenleg is közeli munka­társa, akit az Armageddon 2. jelentés elkészítésével vádolnak, azt kéri a Legfelsőbb Ügyészségtől, hogy vizs­gálják ki Nastase vagyonának eredetét. (Ziua) ILIESCU SZERINT. Az államelnök bejelentette, a Leg­felsőbb Védelmi Tanács kivizsgálja Emil Constantinescu bejelentését a telefonbeszélgetések lehallgatásáról. Ilies­cu szerint Constantinescu bejelentése „kitalált dolog". Az elnök szerint nem történt törvényszegés, de Constanti­­nescunak igaza van abban a tekintetben, hogy személyének nagyobb védelemre van szüksége. (Mediafax) GYILKOS FIÚNAK GYILKOS APJA, Dan Tartaga brassói milliárdos, akit három és fél év börtönbüntetésre­ ­ ítéltek, mert másfél évvel ezelőtt részegen halálra gázolt a járdán két idős embert, feladta magát a rendőrségen, miu­tán néhány napra eltűnt, s mindenki arra gondolt, hogy külföldre szökött. Jelentkezése előtt egy-két órával Dán Tartaga apja, a 73 éves Iulian is egy ember halálát okozta közlekedési balesetben. (RTF) MAJD CSÖKKENTIK. Keddi gyűlésén a kormány ter­­vet dolgozott ki arra vonatkozóan, hogy 200. ml k.vdijtvi. . •­­.i.c"U­RHHHms­sék az adókat és illetékeket. (Adevărul) ÖNLOPÓ PÓPA. Saját parókiájáról lo­pott egy papír ikonokat és ritka egyházi könyveket. Cimpuri település ortodox papja, a 31 éves Bernard Hristea pápa a szomszéd városban lakó anyósánál rejtette el a XVIII XIX. századból származó könyveket és ikonokat, amelyeket mű­gyűjtőknek akart eladni. A rendőrség szerint az egyik ikon, amelyen Szűz Mária látható a gyermek Jézussal, a román nemzeti örökség része és 1 300 eurót ér, a teljes zsákmány pedig mintegy ezer eurót. (MTI) EGY HÓNAP HALADÉK. Május 31-ig lehet leadni a személyi jövedelembevallásokat. (România liberă) OLCSÓ AZ EMBERÉLET. Szerdán letartóztattak egy kolozsvári egységben szolgálatát töltő katonát, aki április 28-án este megerőszakolt és megölt egy 78 éves asszonyt. A gyilkos 400 000 lejt is elvitt a házból. (Mediafax) Hírsaláta ORSZÁG-VILÁG Tudománytalan nemzeti konferencia A kormány nem veheti figyelembe az Európa Tanács ajánlását a moldvai csángók kulturális identitásának védel­méről, mivel az európai fórum álláspontja nem felel meg a társadalmi valóságnak — jelentette ki Vajsile Dâncu tájékoztatási miniszter az MTI-nek adott nyilatkozatában. A miniszter azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy hétfőn Bukarestben szemináriumot tartottak „a moldvai római katolikusok (csángók) kulturális önazonosságáról”. Az eredetileg nemzetközinek meg­hirdetett tudományos konferencián kizárólag a csángók román eredetét vi­tathatatlan tényként valló román kuta­tók felszólalását tervezték, s csak az RMDSZ erélyes fellépésére kaphatott szót Demény Lajos romániai történész, a Magyar Tudományos Akadémia kül­ső tagja, valamint a Moldvai Csángó­magyarok Szövetségének elnöke. Vasile Dâncu szerint a mostani buka­resti tanácskozás után az Európa Tanács jelentéstevői minden bizonnyal módosí­tani fogják eddigi álláspontjukat, megta­lálják a lehetőséget arra, hogy „a valósá­got tükröző módon” átfogalmazzák ajánlásaikat. Az Európa Tanács tavaly elfogadott 1521. jelentése egyebek kö­zött kimondta, hogy a moldvai csángók a magyar nyelv archaikus változatát be­szélik. Az ET arra szólította fel a kor­mányt, hogy biztosítsa a csángók szá­mára az anyanyelvű tanulás lehetőségét, illetve gondoskodjék arról, hogy ennek az Európában különlegességnek számí­tó népcsoportnak a kultúrája fennmarad­hasson. Az ET azt az ajánlást is megfo­galmazta, hogy a csángók nyelvének eredetét a román és a magyar szakembe­rek közös kutatásokkal igyekezzenek tisz­tázni. Vasile Dâncu szerint a mostani buka­resti konferenciára azért nem hívtak meg magyar történészeket, mert a Román Tudományos Akadémia sem kapott meg­hívót, amikor erről a kérdésről Budapes­ten vagy Csíkszeredában rendeztek sze­mináriumot. A bukaresti tanácskozáson elhangzott előadásokat a tervek szerint román és angol nyelven kiadják, s ezt a kötetet eljuttatják az Európa Tanács ille­tékeseinek. A tanácskozásra nemcsak a magyar kutatók nem kaptak meghívást, kizárták a résztvevők sorából azokat a román szervezeteket is, amelyek nem osztják a csángók eredetéről vallott hi­vatalos álláspontot. A romániai Helsinki Bizottság és a Pro Europa Liga, amely a közelmúlt­ban az önálló csángó etnikum létét tag­laló tanulmányt tett közzé, nyilatkozat­ban tiltakozott, hogy képviselőiktől a szervezők megtagadták a részvétel lehetőségét. Ez a magatartás lejá­ratja a konferencia szervezőit, a Román Tudományos Akadémiát és a tájékoz­tatási minisztériumot. A Román Tudo­mányos Akadémiának az lenne a kö­telessége, hogy a legmagasabb színvona­lon tegyen tanúbizonyságot a tudo­mányos kutatás etikájáról, a tájékoz­tatási minisztériumnak pedig épp az len­ne a dolga, hogy leleplezze a nemzeti kisebbségek megfélemlítését szolgáló elméleteket — hangoztatta a két román emberjogi szervezet közleménye. RMDSZ-küldöttség csángóföldön Markó Béla szövetségi elnök vezetésével tegnap nagy­számú RMDSZ-küldöttség kezdett kétnapos körutat csán­góföldön. A küldöttség tagja Borbély László képviselő, ügyvezető alelnök, Márton Árpád, Asztalos Ferenc kép­viselők, Szép Gyula ügyvezető alelnök, Szepessy László, a szövetségi elnöki hivatal igazgatója is. A szövetség kép­viselői megbeszélést folytattak Bákó megye prefektusával a csángómagyarság gondjairól, a közösség helyzetének javítását célzó szövetségi kezdeményezésekről. Ma az RMDSZ politikusai Klézsén, illetve Külsőrekecsinben tar­tanak lakossági fórumot, majd a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének Székházában találkoznak a moldvai magyar szervezetek képviselőivel. A körút Pusztinán zárul, ahol a szövetség politikusai lakossági találkozón vesznek részt. Csernik Attila Gáz Oroszországból a román Romgaz kitermelő­­társaság és a Gazexport ápri­lis elején Gazexport Romania néven vegyes vállalat létreho­zásában állapodott meg. Az új vállalat társasági tőkéjében mindkét fél 50 százalékkal ré­szesedik. A tervek szerint a vegyes vállalat idén szeptem­bertől kezdi meg az orosz föld­gáz szállítását Romániába. Az ország évi gázszükséglete kö­zel 17 milliárd köbméter. (Az MTI és a Mediafax híreinek felhasználásával) Szerkesztette: Sintó Erzsébet Közel húsz százalékkal nö­vekedett az idei első negyed­évben Románia gázimportja Oroszországból közölte a gazdasági sajtó. Az orosz Gazprom társaság exportrész­­lege, a Gazexport adatai sze­rint az év első három hónapjá­ban 1,3 milliárd köbméter föld­gázt szállítottak Romániába a tavalyi első negyedévi 1,1 mil­liárd köbméter helyett. A la­pok emlékeztetnek arra, hogy Külföld Koalíciós tárgyalások Az MSZP és az SZDSZ vezetői között tegnap Budapes­ten folytatódtak a koalíciós tárgyalások. Medgyessy Péter a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón közölte: meg­egyeztek abban, hogy az első száz napra vonatkozó prog­ram alapján szeptember 1-jétől átlagosan 30 százalékkal emelkednek az ösztöndíjak, a nyugdíjak esetében pedig átlagosan fejenként 19 000 forintos kiegészítést folyósíta­nak legkésőbb szeptember 1-jéig. Az MSZP miniszterel­nök-jelöltje elmondta: augusztusban kéthavi családi pótlé­kot folyósítanak az iskolakezdés megkönnyítése érdeké­ben, és szeptember 1-jétől 50 százalékkal emelik a pedagó­gusok bérét, illetve bevezetik a diplomás minimálbért. Medgyessy Péter elmondása szerint a többi közalkalma­zotti területen október 1-jétől 50 százalékos béremelést hajtanak végre. Kijelentette: az új kabinet a nemzetet újra­egyesítő, vállalásait megvalósító kormány lesz. Feloldották Rámalláh blokádját Az izraeli csapatok szerda este feloldották a Jászer Arafat palesztin elnök rámalláhi főhadiszállása köré vont ostromgyűrűt. Elvonulásukat nem sokkal azt követően­­kezdték meg, hogy az épületből a jerikói börtönbe szállították azt a hat palesztint, akinek kiadását Izrael követelte. Helyszíni beszá­molók szerint az izraeliek elvonulása után mintegy 200 palesztin fegyveres jelent meg a főhadiszállás körül. Ezt követően palesztin buldózerek megkezdték az izraeli úttorlaszok eltakarítását. Jászer Arafat, akinek a főhadi­szállása körüli zárlatot tegnapra virradóra oldották fel az iz­raeliek, ismét elkötelezte magát a békefolyamat mellett. Lövöldözés a Születés Templománál Heves lövöldözés tört ki, majd lángok csaptak fel szerdán éjfél körül Betlehemben a Születés Templománál közölték a helyszínről tudósítók és helybéliek. A tűzpárbaj a kezdetét követő másfél órában még mindig tartott. Egyelőre annyit tudni, hogy négy személy égési sebeket szenvedett. Május közepén összeül a magyar parlament Mádl Ferenc köztársasági elnök tegnap közölte: amint az OVB kihirdeti a parlamenti választások végeredményét, haladéktalanul kétoldalú megbeszéléseket kezdeményez a pártelnökökkel, elsőként a MSZP irányítójával annak érde­kében, hogy megalapozott javaslatot tehessen az új mi­niszterelnök személyére. Erről Kovács László, az MSZP el­nöke beszélt sajtótájékoztatón, miután az államfő az Or­szágházban találkozott a parlamentbe jutott négy párt el­nökével, Kovács László mellett Pokorni Zoltánnal (Fidesz), Dávid Ibolyával (MDF) és Kuncze Gáborral (SZDSZ). Az államfő az Országgyűlés összehívásának időpontjáról, az alakuló ülés előkészítésére irányuló tárgyalások ütemezé­séről és az ezzel kapcsolatos teendők megbeszéléséről ta­nácskozott a pártvezetőkkel. A szocialista pártelnök a ta­lálkozót követően hangsúlyozta: a négy frakció képviselői és szakértői között a parlament alakuló ülését előkészítő tárgyalások megkezdésére kijelölt május 6-i időpont, vala­mint az első ülésnapra javasolt május 15. egyaránt elfo­gadható a szocialista párt számára. 2002. MÁJUS 3.

Next