Háromszék, 2002. május (14. évfolyam, 3549-3571. szám)
2002-05-03 / 3549. szám
KÖZÉLET Merre tovább, Erdővidék? (folytatás az első oldalról) Nagy István, a baráti polgármesteri hivatal szakreferense a mentalitásváltás szükségességét hangsúlyozta. A kispénzűért kismunka elriasztja a befektetőket, rossz hírét viszi a vidéknek. Az elmúlt hónapokban olasz, holland, német, magyar tőkéjű cégek alakultak, de ezeket itt kell tartani. A régi gondolkodásmóddal ez meglehetősen nehéz. Az embereknek kell alkalmazkodniuk a munkát ajánlók követelményeihez és nem fordítva. Birtalan Ákos parlamenti képviselő egy jövőkép minél előbbi kidolgozását szorgalmazta. Tudni kell, honnan indulunk, hová szeretnénk eljutni, és mit mikor tudunk megvalósítani. Szintúgy nagyon fontos, hogy az önkormányzatok igazi partnerként viselkedjenek, figyeljenek egymás gondjára-bajára. A tanácskozás alatt minduntalan olyan „varázsigék” röpködtek, mint a kell, legyen, találni, szervezni, megvalósítani. Talán elindul valami, s az üres szavakat tettek is követik. KÉZDI VÁSÁRHELY Módosították a vagyonleltárt Alig tizenhat percet tartott az április 29-i rendkívüli tanácsülés, melynek napirendjén két határozattervet szerepelt. A város köz- és magánvagyonának listáját kellett módosítani, mert egy tavalyi kormányhatározattal az ügyészség épülete a várostól az igazságügy-minisztérium tulajdonába került. A tanácstagok ezt többségi szavazattal, egyetlen tartózkodással elfogadták, majd módosították a városra bízott, állami tulajdonban levő, Iskolakert néven ismert nyujtódi parcella hat évvel ezelőtti bérbeadásáról szóló határozatukat Ezt elsősorban az indokolta, hogy ne maradjon parlagon a terület. A kikiáltási ár egy évre hektáronként 5 150 000 lej lesz. A területre annak egykori tulajdonosai is igényt tartanak mondotta a polgármester — , de még nem teljes az iratcsomó, ezért javasolta, hogy erre az évre adják bérbe. Deme László tanácstag elmondta: az iskolákért az államosítás előtt a katolikus egyház tulajdonát képezte, az államosítás után a mezőgazdasági középiskolának csak használatba adták, de mivel azt megelőzően a hajdani tulajdonosok az egyháznak adományozták, magánszemélyek nem igényelhetik vissza. A Nagy Mózes Elméleti Líceum rendelkezik a bizonyító iratokkal mondotta Deme László. A bérbeadási határozatot a tanács egyhangúlag elfogadta. (Sociom) 1 Új helyen az állatvásár Kezdivásárhelyen új helyen működik a csütörtöki állatvásár. A szentkatolnai vasúti átjáró közelében, a gabonalerakattal szembeni egykori faraktár helyén már nem dzsungelbeli állapotok uralkodnak, közvécé, kézmosó áll a gazdák rendelkezésére. Még kerékmosó láncra is gondoltak. A háziállatok nélkül behajtó személygépkocsik tulajdonosaitól vagy a szekeres gazdáktól a jegyszedő április 25-én húszezer lejt kért, és akinek eladásra szánt állata is volt, az állatonként újabb húszezer lejt pengetett le. A legtöbb árus sokallta a belépti díjat, mivel nem voltak biztosak benne, hogy sikerül vásárt kötniük. A piacot a malacok uralták, ebből volt a legnagyobb a kínálat. Egy-, másfél millió lejért kelt el darabja. A süldőkért 2,23 milliót, a száz kilogrammon felüli sertésekért élősúlyban negyvenezer lejt kértek. Szarvasmarhát nem árultak, lovat ellenben igen. Egy négyéves herész ló tizennégymillió lejért cserélt gazdát. (lochom) 2002. MÁJUS 3. Nem állnak le a bányák Az erdővidékiek ezreinek sorsa függ attól, hogy az önkormányzatok tulajdonába kerülő hőerőművek szerződést kössenek a bányavállalattal. Ha ez elmarad, és a tartozásokat sem űzetik, be lehetne zárni a még működő bányákat is. Fehér Zoltán, a Köpcei Bányavállalat igazgatója és Nagy Géza szakszervezeti vezető múlt pénteken Ploieşben járt, ahol Bádin Leónidával, a bányavállalat vezérigazgatójával találkoztak. Útjuk mondhatni sikerrel járt,, küldöttségük elérte, hogy gondjukkal komolyan foglalkozzanak, minden lehetséges megoldást figyelembe vegyenek. A bányászok helyzete még mindig felemás, a két hét kényszerszabadság maradt, de most már biztos: a munka folytatódik, senki sem marad a megélhetését biztosító munkahely nélkül. Még nem tudni, hogy a szerződések kérdése miként rendeződik, ki fogja átvenni és kifizetni a szenet, de az már biztos, hogy továbbra is szállítani fogják a bákói és brassói hőerőműveknek, és ami a legfontosabb: a kifizetések körül sem lesz fennakadás. (hecser) HÉTFŐN A magyar iskolákban tanítanak Egyhetes vakáció után az ortodox húsvétra való tekintetettel ~~ háromféle program szerint kezdik a tanítást az iskolákban. A magyar iskolákban hétfőtől tanítanak, a vegyes tannyelvűekben hétfő szabad nap, kedden tanítanak, a román iskolákban hétfő és kedd szabadnap. Bár az igazgatóknak jogukban áll önállóan dönteni arról, hogy betartják-e ezt a rendet, vagy annak figyelembevételével, hogy a tanév kötelezően 170 munkanapos, másként hirdetik meg az ünnepekre a szabadnapokat, Kovászna megyében egyetlen iskola sem jelezte, hogy az említett rendtől eltérne — tájékoztatott Maria Solomon főtanfelügyelő-helyettes. Elmondta, a húsvétért mindenkinek két szabadnap jár, ezt tanítási nyelvtől függetlenül tiszteletben kell tartaniuk az iskoláknak. (R.) KOVÁSZNA Legelődíj fél áron Tavalyhoz képest Kovásznán majdnem felére csökkentek a város legelőinek bérleti díjai. Erről a tanács áprilisi rendkívüli ülésén döntött, meglehetősen furcsa körülmények között. A plénum elé terjesztett határozattervezetben nem a mezőgazdasági szakbizottság által egy nappal korábban egyeztetett számok szerepeltek, ezért Enea Vasilica jegyző kijelentette, hogy amennyiben ezeket a díjakat fogadják el, nem véleményezi kedvezően a határozatot. A számok végleges egyeztetése végett az ülést vezető Gyila Sándor tízperces szünetet rendelt el, végül a tanács abban a formában fogadta el a határozatot, amely a jegyzőnek is megfelelt, így például a Piliske- Barta legelőért a tavalyi 26 millióhoz képest idén csak 15 milliót kell fizetnie a bérlőnek, a Nyíres-Gálkovácsért 36,7 millió helyett 20-at, a Barta I.-ért 20 millió helyett 12-t, a Barta II.-ért 10 millió helyett 5-öt, a Pilisért 32 helyett 23-at. A Chelşoara I bérleti díja alig változott, itt 13,75 millió helyett 13-at kell fizetni. Nem változott a Körösi-köz díja, ahol akárcsak tavaly, idén is 1,2 millióba kerül a legeltetés. A legelődíjak ilyen nagy arányú csökkentését a határozat előterjesztői azzal magyarázták, hogy elkészült a legelők üzemterve, amely szerint a tanácsi legelők minősége gyenge. A 891,5 hektár legelőből csupán 23 hektár jó minőségű (nagyon jó nincs), 188,8 közepes, 369,1 gyenge és 310,6 nagyon gyenge. (b.j.) A kibeszélt titok Kármentő Tulajdonképpen örvendetni kellene annak, hogy hangsúlyozottan civil szervezeteket szeretne szervezni a románság Háromszék és Csík, valamint Udvarhelyszék-szerte minden faluban, alul ,,elhanyagoltnak" nevezett csoportjai élnének, akik megmentésének, íme, ütött az órája. Üdvözölni kellene a dolgot, civilekkel csak könnyebb szót érteni, mi több, tán a valódi eszmecserére is kapható lesz közülük az, akit nem vakított el még teljesen a nagy nemzeti gőg. Mint mondánk, összefogna e csoportocskák érdekében, aki honfi, és buzog a kebele. Bár a nemrég megjelent nyilatkozatot szinte egytől egyig politikai pártvezérek írták alá, igaz, volt gondjuk rá, hogy átöltözzenek, alapítványi mezbe bújjanak, nehogy valaki félreértse őket, ugyanis főállásban szinte egytől egyig pártok helyi korifeusairól van szó. No de szegény ember vízzel főz, s különben is, mindlunk nemcsak a vaskarika készül néha tóból, hanem a civil szférát is a hivatalos hozza a világra — talán attól ilyen fájdalmas és hosszadalmas a folyamat, de mindegy, a lényeg, hogy ,,mi is tudjunk róla” — miként a titkok nagy néven nevezője, Caragiale mester mondotta. Apropó, titok/ A szervezeti buzgalomtól lángoló urak és elnökök s az ékes hölgykoszorú azt is szükségesnek találta belefoglalni az elsőhöz mintegy panaszlistaként csatolt második és ezúttal már cseppet sem semleges hangvételű jeremiádába, hogy a székelyföldi románságra a decentralizáció képében leselkedne a legnagyobb veszélyek egyike, mi több, az egyértelmű lenne e nagyra hivatott és küldetést teljesítő népcsoport sorsára hagyásával. Attól nyugtalanok hát az éjszakáik és nappalaik, nehogy Bukarest Apuka elengedje a kezüket, odavetve őket szabad prédaként az alattomosan ólálkodó gonosznak. Az érvelés fölöttébb meggondolkodtató. Felér egy kórismével is. Ha azt akarták ezen urak tisztázni például, hogy belőlük a központosító és túlközpontosító hatalmi kurzus teremtett tényezőt, hogy mindenüket neki köszönhetik, és nélküle kénytelenek lennének beérni valami kevesebbel — azzal, ami megilleti őket jogállami körülmények közt is —, akkor a felismerést akár figyelemre méltónak is nevezhetnénk. Kár, hogy ezzel nem csupán a demokratizálódás, de az európai integrációs törekvésekkel is szembehelyezkednek, amolyan mucsai hadüzenetet intézve ama kormánypolitikának, amelyet az imádott centrum és fővárosa ma célszerűnek vél hirdetni és tudni követni is. Id. Kovács András MUNKANÉLKÜLISÉG Enyhén mérséklődött Áprilisban tizenhatezer alá csökkent a háromszéki állástalanok száma közölte Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-ügynökség igazgatója. A megyében 15 906 munkanélkülit tartanak számon (6913-an valamilyen támogatásban részesülnek, 8993-an semmilyen juttatást sem kapnak), a munkanélküliségi ráta pedig 15,8 százalék (az országos átlagérték 13,2 százalék). Áprilisban 599 új állástalant vettek nyilvántartásba, míg 648 munkanélküli dolgozni kezdett. A legnagyobb tömeges elbocsátásra most a sepsiszentgyörgyi Delkaserv hőszolgáltató vállalatnál kerül sor, ahonnan 31-en távoznak. Növekszik a szakmai tanfolyamokon részt vevők száma, a 398 képzésre jelentkező közül 144 állástalan. (mózes) 3 KOVÁSZNA Sajtótájékoztató az RMDSZ-nél A kovásznai RMDSZ Operatív Tanácsa (OT) legutóbbi ülésén egyebek mellett eldöntötte: a jövőben minden választottányi és OT-ülés után sajtótájékoztatót tart, hogy közérdekű kérdésekkel kapcsolatos véleményéről és álláspontjáról a közvélemény első kézből értesülhessen. Bukovinszky Cs. Miklós több OT-tag jelenlétében tájékoztatott, hogy a testület megvitatta a kilakoltatás előtt álló sétatéri napközi otthon ügyét, a helyi televízióval kapcsolatos kérdéseket, és sürgősségi listát állított össze a halasztást nem tűrő javítási munkálatokról, amelyeket minél előbb el kell végezni a városban. Elsők között szerepel a Piliske utca szennyvízcsatornájának főjavítása, a közterületeken levő borvízkutak rendbetétele, az Iskola utca felújításának folytatása és a központi park rendezése. ///. Csíkos Tibor alpolgármester elmondta: a park felújítására külön anyagi forrással rendelkeznek, hiszen e célra egy 2000-ben benyújtott pályázaton a polgármesteri hivatal közel 65 000 eurót nyert. Habár a városi művelődési ház új szárnya több ideje kihasználatlan, az OT ennek is rendeltetést szeretne találni. A napközivel kapcsolatosan a tájékoztatón megtudhattuk, hogy az óvónők és szülők beadvánnyal fordultak az iskola és a polgármesteri hivatal vezetőségéhez, de miután az ügyben nem született érdemi megoldás, az RMDSZ-t is tájékoztatták arról, hogy a napközi épületet végleges törvényszéki végzéssel visszanyerte a volt tulajdonos. Az épületet a polgármesteri hivatal bérbe vette volna, de a felek nem jutottak egyezségre a bérleti díj ügyében, így a 120 gyermekkel működő napközinek június 1- jétől ki kell költöznie. De nincs, ahová. A polgámesteri hivatal is próbált intézkedni, írt a megyei tanfelügyelőségnek, az oktatási minisztériumnak, de ez idáig sehonnan nem érkezett érdemi válasz. Az OT válaszolt az óvónők levelére, s mint elhangzott: az RMDSZ messzemenően támogatja az ügy megoldását, viszont nem támogatja a napközi beköltöztetését az Orbán Balázs Általános Iskolába. A városi szervezet elöljárói első lépésként megpróbálják válaszra bírni a minisztériumot, és kedvező megoldást kiharcolni az oktatásért felelő hatóságoknál. Ebben Puskás Bálint Zoltán szenátor segítségét kérték. A KTV-ről is szó esett. Mint elhangzott: a helyzeten változtatni kell, de hangsúlyozták, hogy a változások nem személyekre vonatkoznak, hanem a szolgáltatás minőségére. Az OT szerint elsősorban a műsorok sugárzási időpontját kell rendszeresíteni, meg kell határozni a műsorrácsot, ugyanakkor rövidíteni kell a közvetítést a tanácsülésekről. Az elképzeléseket egyeztetni fogják a tévé sepsiszentgyörgyi illetékeseivel, majd az RMDSZ tanácsi frakciója működési tervet dolgoz ki, melyet megszavazásra a tanács elé terjesztenek. (bodor)