Háromszék, 2011. október (23. évfolyam, 6404-6421. szám)

2011-10-01 / 6404. szám

HÉTVÉGE 12011. október 1., szombat NÉPMESE NAPJA KÖNYVEK KÖZÖTT DEMETER J. ILDIKÓ Három könyv három nagy magyar mesemondótól - Benedek Elektől, Móra Ferenctől és Jókai Mórtól — mind­egyikben három történet az igazságos Mátyásról, három mai illusztrátor képeivel: erre építették a népmese napját a Bod Péter Megyei Könyvtárban tegnap. A Gutenberg Kiadó három,­nak az igencsak eleven múltban gyermekeknek készült kötetén való kalandozást. Hiszen Mátyás­hoz három támogató, illetve­­ ma is hat, egymás sarkára hágva maradjunk a királyi udvarban — hallgatták a felolvasást kicsik és mecénás is akadt, kettő közülük nagyok a Gábor Áron Terem­­sepsiszentgyörgyi vállalkozó, je- ben, és volt keletje a színes ki­létl annak, hogy a felnőttek sem adványoknak is. Korhű muzsi­­mindig tartják haszontalanságu­kát a Plugor Sándor-líceum Gyűszűvirág régizene-együttese mindenki nekikönyökölt a raj­szolgáltatott a begyűlt gyerme­­zolásnak, kirakósoknak. Aki kéknek - igen nagy sikert arattak pedig a lovagi, udvarhölgy­i, ne­­m furulyák, persze, mert az igaz- tán a királyi jelmezt is magára mondó juhász is azt fújta -, pa-­öltötte, bizonyára később sem­pírszínházat Fekete Mária szí- feledkezik meg a jó példa köve­­nésznő játszott nekik, és végül téséről. MÓZES LÁSZLÓ Csütörtök este Kertész János és (fiatal) barátai ütőhang­szeres koncertjével ért véget a Fekete leves kultúrával éde­sítve című, két és fél hónapos rendezvénysorozat. A Székely Nemzeti Múzeumban csütörtök esténként tartott szabadtéri koncertek, illetve az azokat megelőző tárlatvezetés (a kávé­ról s a kávéfőzésről szóló vándorkiállítást ismertették) hete­ken át jelentett színvonalas, újszerű kikapcsolódási lehető­séget az érdeklődőknek. Lázár-Prezsmer Endre művelő­désszervező, a rendezvénysorozat mozgatóembere értéke­lésében úgy fogalmazott, a nyolc koncert, négy filmvetítés, egy kortárs művészeti videoest és egy ruhabemutató több mint ezer nézőt csábított a kultúrkertbe, ezt sikernek tartja. Megpróbáltunk különleges műfajokat felvonultatni, mind zenekarok, mind filmek tekintetében, a szabadtéri rendez­vények olyanokat is vonzottak, akik más helyszínekre nem jöttek volna el, például családokat, akik kis­gyermekekkel is kivonulhattak a különleges hangulatú múzeumkertbe - mondta, megjegyezve, számára az a legnagyobb elégtétel, hogy ilyen sokan eljöttek a rendezvényekre. MÚZEUMI NÉVADÁS Év végéig lezárulhat a jogi eljárás, melynek nyomán néhai Incze László helytörténészről, muzeológusról ne­vezhetik el a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot. Ezt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke jelentette ki lapunk érdeklődésére. Az 1972 márciusában megnyílt kézdivásárhelyi múzeum gyűjteményének és jelenlegi arculatának létreho­zása Incze László történe­lemtanár, muzeológus gyűjtő és múzeumszervező munká­jának köszönhető. Irányítása alatt az intézmény folyama­tosan gyarapodott, az össze­gyűjtött értékek megőrzését a politikailag nehéz időkben is vállalta. A diktatúra évtize­deiben a kézdivásárhelyi múzeumnak közösségformá­ló szerepe is volt, a számta­lan kiállításmegnyitó alkal­mat adott a helyi képzőmű­vészek, különböző értelmisé­gi rétegek találkozására, al­kotásaik bemutatására, illetve eredményeik ismertetésére. A névadás érdekében alá­írásokat is gyűjtöttek, közel négy és fél ezeren támogat­ták, köztük jeles erdélyi köz­életi személyiségek. Az eljá­rás szerint a megyei tanács névadó bizottsága javaslatot tesz a névadásra, ezt vélemé­nyezi a kézdivásárhelyi ön­­kormányzat, majd a prefek­­túra névadó bizottsága, és azután kerül a megyei köz­gyűlés elé. „Nem hiszem, hogy bármilyen akadálya lenne a névadásnak, bízom benne, hogy jövő tavasszal, amikor a múzeum fennállá­sának negyvenedik évfordu­lóját ünnepeljük, már Incze László Céhtörténeti Múzeum lesz az intézmény neve” — közölte a tanácselnök. : CSÍNJA SAMU A munkapiaci kihívásokra való felkészülés, az ezt szolgáló oktatási rendszer állapota képezte a témáját annak a konferenciának, amelyet a sepsiszentgyörgyi Bod­ Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében rendeztek. A Magyar Szakképzési Társa­ság Háromszéki Tagozatának szer­vezésében zajló „A munka világa - szakmai kihívások, válaszok és változások” elnevezésű fórumon az előadók­­ és az előadások vé­gén a hallgatóság - igyekezett kö­rüljárni a szakmai oktatás alapos fejlesztésre váró területét. A tanul­ságos párhuzamok azonosítását segítette elő az MSZT elnöke, dr. Szenes György előadása a ma­gyarországi szakképzés magyar­­országi átalakulásáról. Herman Rosner, a Kovászna Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara elnöke a gazdaság fiatal munkavállalók­kal szembeni elvárásait igyekezett megfogalmazni. Az oktatási, illetve munkaerő­foglalkoztatási szemszögből je­lentkező hazai gondokról Újfalvi István, a sepsiszentgyörgyi Pus­kás Tivadar Szakközépiskola igazgatója, illetve Téglás Ferenc, az ügynökség igazgatóhelyettese festett képet. Elevenbe vágó meg­fogalmazások hangzottak el Péter Sándor tanár, a pedagógusszö­vetség háromszéki elnöke részé­ről, aki a magyar szaknyelv he­lyes használatának fontosságára hívta fel a figyelmet. A szakmai fórum zárásaként Popescu Marius, az MSZT három­széki tagozatának elnöke állásfog­lalást terjesztett elő, amelyet több helyi és parlamenti döntéshozóhoz eljuttatnak. Az állásfoglalás négy pontban fogalmazza meg a románi­ai szakoktatás helyzetének jobbítá­sát célzó javaslatokat. Ezek: há­roméves szakiskolák visszaállítása; a 60-40 százalékos arány alkalma­zása a szakmai és elméleti oktatás viszonyában; a szakoktatás és szak­képzés átfogó szabályozása az ok­tatási törvény alkalmazási mód­szertanának érvényesítésével, kö­zép- és hosszú távú szakoktatási stratégia megfogalmazásával, a kapcsolódó támogatási és szabá­lyozásrendszer egyértelműsítésé­vel; a kis- és középvállalatok mű­­ködésének szakoktatásbarát és ér­­dekeltségelvű szabályozása. (folytatás az első oldalról) A határozattervezetet a város polgármestere, Nagy István terjesz­tette elő. Mint mondotta, azért kell az új szabályzat, mert az elmúlt hónapokban a rendőrség és a prefektúra is felszólította, vonják vissza azoknak az autóknak a számtábláit, melyek szerintük nem felelnek meg a követelményeknek. Az ügyet hátráltatta, hogy az állami in­tézmények csak felszólítottak, de megoldást nem kínáltak. Az ön­­kormányzat munkatársa, Ana Roşu példaként említette, hogy a bel­ügyminisztériummal hosszasan kellett levelezniük­ még fényképe­ket is mellékeltek, csakhogy érthetővé tegyék magukat. Nagy felhá­borodást váltott ki a képviselők körében, hogy traktort be lehet íratni, utánfutót viszont nem. Mint állították, az egész sárga rend­számos törvényt azért találták ki, hogy a terményt forgalomba be nem íratott járművekkel is be lehessen szállítani, ám utánfutó nélkül semmi értelme a haszonjárművek ilyen bejegyzésének. Lehetséges megoldásnak mondották: az utánfutót is nyilvánítsák eszköznek - hiszen, „akinek a mezőről kell behoznia a répát, csak az tudja, mi­lyen fontos az utánfutó” - jegyezte meg egyikük. A legkézenfek­vőbbnek végül azt találták, hogy a rendőrség által már láttamozott szabályzatot nem módosítják, ám a tanács határozatba iktatják, hogy a járművek törzskönyveként használt okiratba megjegyzésként sze­repelhessen, cserélhető mezőgazdasági eszközt is vontathat. ! RÖVIDEN T Támogatás vízhálózatra Az Országos Környezetvédelmi Alap hét háromszéki község ivóvíz- és csatornahálózatának kiépítését támogatja több mint 38 millió lejjel - közölte a megyeháza. Gidófalva, Torja és Zágonbárkány pályázatát 95, Barátos, Bardoc, Esztelnek és Vargyas pályázatát 80 százalékban. A legtöbbet - 6,8 millió lejt — Zágonbárkány kapja, a legkevesebbet, 2,3 milliót, ami több, mint a község éves költségvetése, Gidófalva. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke közölte, azok mellé állnak, akik mernek kezdeményezni. A jövő évi költségvetés összeállításánál figye­lembe veszik, hol zajlanak munkálatok. (sz.) Elnapolták a tanácsülést Tegnap délutánra Rácz Károly Kézdivásárhely polgármeste­re rendkívüli tanácsülést hívott össze egyetlen napirendi pont­tal: ingatlanok átvétele a Gosp-Com Kft. tulajdonából a város köztulajdonába. A testületi ülésen a tizenkilenc tanácstag közül tizenegy jelent meg, ezért a gyűlést nem tartották meg, a dön­téshozatalhoz kétharmados többségre lett volna szükség. Az ülést megelőzően a polgármester egyeztetni próbálta az MPP frakciójának álláspontját az RMDSZ frakcióvezetőjével, István Zoltánnal, de nem jutottak közös nevezőre, nem sikerült eldön­teni, törvényes-e vagy sem kényszervégrehajtással átvenni az ingatlant a felhalmozott adósság fejében. (Sochom) Korszerű fűtésrendszer a Vigadóban Hivatalosan is átadták immár a kézdivásárhelyi Vigadó korszerű fűtésrendszerét, melyre a céhes város önkormányza­ta sikeresen pályázott a Környezetvédelmi Alapnál, és ame­lyet a Zöld Ház programnak köszönhetően valósíthattak meg. A beruházás összértéke 665 000 lej, az alaptól 265 000 lejt kaptak. A fűtést négy automata hőszivattyúval oldották meg, ezt megelőzően kicserélték a nyílászárókat, szigetelték a pad­lásteret, kicserélték a vezetékeket és a fűtőtesteket stb. Az új felszerelés ősztől késő tavaszig biztosítja a Vigadó fűtését és ellátását meleg vízzel, a színházterem kivételével, amit követ­kező lépésként oldanak meg. A polgármester közölte: a kór­ház, a sportcsarnok és a Gábor Áron Műszaki Oktatási Köz­pont fűtését ugyanezzel a technológiával és u­gyancsak a Zöld Ház program alapján kívánják megoldani. (Sociom) Tej, kifli, alma Több mint huszonötezer háromszéki óvodás és iskolás ré­szesül a kormány tízórai programjában, 2011-ben 5,2 millió lej értékben kapnak a gyermekek tejet, kiflit, almát. Kiflit szinte a tanév első napjától, a tej néhol még késik, az alma beszerzése folyamatban. A megyei önkormányzat a városokra és közsé­gekre bízta a kifli beszerzését, a tej szállítását tizenkét önkor­mányzat kivételével megyei liciten szerződték, az alma megvá­sárlását a helyi tanácsokra bízták. Almát csak az elemisták és gimnazisták kapnak, kilencvenhárom napig jár, ezt két időszak­ra is lehet osztani aszerint, hogy a települések mikor tudják a legjobb terméket juttatni a gyermekeknek. (fekete) Szűrővizsgálat iskolákban A napokban két iskolában végez pajzsmirigyvizsgálatot a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház endokrinológiai járóbeteg-gondozója, a szűrés az egészségügyi minisztérium által támogatott program része. Dr. Vay Enikő szakorvos a megyeközpon­ti Székely Mikó Kollégium és az oltszemi kisegítő iskola közel másfél ezer diákját és alkalmazottját vizsgálja meg, akinél indokolt, szak­orvosi ellenőrzést javasol. Az endokrinológiai rendelő az el­múlt években is végzett hasonló szűrést a háromszéki iskolák­ban, a megvizsgáltak 30 százalékánál talált pajzsmirigy-szer­­kezeti elváltozást, illetve -működési zavart. (fekete) KÖZÉLET

Next