Háromszék, 2019. február (31. évfolyam, 8609-8632. szám)
2019-02-26 / 8630. szám
www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 1,50 LE] • ÁTLAGÁR ELŐFIZETŐKNEK: 1,15 LE] VIDOMBÁKI REPÜLŐTÉR jövő év végén már működhet Optimista számítások szerint akár már 2020 végén felszállhatnak az első repülőgépek a Brassó határában, Vidombák közelében megépülő korszerű légikikötőből. A lassan tíz éve húzódó, sokáig stagnáló beruházás állásáról tegnap számoltak be Brassó Megye Tanácsának székhelyén. A terepszemlével egybekötött bemutatón a szomszéd megye elöljárói és a beruházás felelősei mellett Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is részt vett. NAGY D. ISTVÁN » Alexandru Anghel, a reptérprojekt általános koordinátora arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1970- es évektől nem épült reptér Romániában, ezért is egyedi a lassan tíz éve elkezdett brassói folyamat. A legfontosabb tudnivalókról Jakab István Barna, a reptér létrehozásáért felelős önkormányzati részleg tanácsadója számolt be. Vetített előadásából kiderült, mind a terminál, mind az irányítótorony kialakításánál a legkorszerűbb megoldásokat szándékoznak alkalmazni. A terminál 11 ezer négyzetméteres, utólag bővíthető épület, és az alapfunkció mellett az utasok kényelmét szolgáló kapcsolódó szolgáltatásoknak (üzletek, vendéglők) is elegendő teret biztosít.»2 A terminál látványterve FOTÓ: BRASSÓ MEGYE TANÁCSA Hídvégi márciuskák A hídvégi idősek otthonának hetvenhét lakója annyira örvendett, hogy lassan-lassan elérkezik március, hogy a munkaképesebb románok és magyarok a kellemes és fűtött otthon folyosóján asztal mellé ültek, s márciuskák, szebbnél szebb színes-ötletes tavaszi népi melldíszek készítésébe kezdtek. Jó volt látni, hogy a zömében szépkorúak alkotótevékenységet folytatnak, tetszetős és hasznos dolgokat készítenek, s azokat láthattuk is az otthon folyosóin. De nemcsak az idősek otthonában, hanem a faluházán is találkozhattunk jelképes márciuskákkal, reményt keltő tervekkel, elképzelésekkel. A tavaszváró hangulatot pedig csak fokozta a téltemető farsangi mulatság, a hagyományos kosaras bál, amelyet a kultúrotthonban szervezett a református egyházközség vezetősége.AZ ALBERT LEVENTE FELVÉTELE ú úgy tűnik, Tudorés Koader igazságügyi főminiszter addig feszítette a húrt, míg az L elpattanni látszik, az elmúlt héten ismét sürgősséggel elfogadott kormányrendelet immár nemcsak az utca emberét, de a bírákat, ügyészeket is tiltakozásra sarkallta. Pénteken országszerte tartottak tüntetéseket a taláros testületek tagjai, vasárnap este pedig több ezren vonultak utcára támogatóik nemcsak Bukarestben, de a nagyobb városokban is. A tét: az igazságszolgáltatás politikai irányítás alá vonásának megakadályozása. Sok vihart kavartak a tavaly elfogadott igazságügyi törvények, ki-ki szája íze, politikai irányultsága és érdekei mentén fogalmazta meg a pró és kontra érveket, ám most látszik igazán, hogy a feketeleves még hátravan. A már amúgy is vitatott jogszabályokat most egyre-másra módosítják, méghozzá sürgősségi kormányrendeletekkel, fél év alatt immár harmadik alkalommal vezetnek be radikális változásokat a parlament megkerülésével, a szakmai fórumok megkérdezése nélkül. Immár nemcsak az ellenzék, de az érintettek is állítják: az igazságszolgáltatás függetlensége forog kockán, a jelenlegi hatalom mindent megtesz, hogy hűséges embereit ültesse kulcspozícióba, politikai befolyását érvényesítse az ügyészek által vizsgált vagy elfektetett ügyek esetében, de akár a bírói ítéleteknél is. Van, aki a kommunista időket emlegeti, mások a 2003-2004-ig tartó időszakot, amikor minden volt, csak független nem ez a hatalmi ág. Nehéz eldönteni, kinek van pontosan igaza, mert tény és való, sokan a bőrükön érezték, hogy bizony a bíróság és az ügyészség az elmúlt másfél évtizedben sem működött függetlenül. Másfajta hatalomnak, érdekeknek volt alárendeltje, kevésbé látható és érezhető módon, de sok eset igazolja ennek tényét. Ugyanakkor mindennek felszámolására nem az a megoldás, hogy most a politikum éppen hatalmon levő fele teszi rá a kezét, és ugyanolyan piszkos módszerekkel, alantas módon igyekszik bedarálni az igazságszolgáltatás főbb szereplőit, mint ami ellen küzdeni látszik. Nem csoda hát, hogy az érintetteknek szép lassan elegük lett ebből a játékból s úgy tűnik, végre a sarkukra állnak, hogy a valóságban is érvényt szerezzenek az alkotmány által is szavatolt függetlenségüknek. Hogy miért csak most? Miért tűrték mindeddig a különböző uralmakat? Talán az igazságszolgáltatás berkeiben is most kezdenek teret nyerni a fiatal bírák és ügyészek, akik nem kommunista szellemben tanulták mesterségüket, akiket megérinthetett immár a Nyugat szele, bátorságuk is több elődeikénél, s tisztában vannak vele, mi illeti meg őket, mi a valós feladatuk. Ha ők megérzik saját erejüket, és hajlandóak lerázni magukról a különböző - titkosszolgálati vagy politikai - hatalmak béklyóit, akkor van remény arra, hogy a román igazságszolgáltatás is ügyetlenné válik, és idővel talán azok bizalmát is visszanyeri, akiket szolgálni hivatott: a polgárokét. FARKAS RÉKA máról holnapra ■■■■■■■ Igazát kereső igazságszolgáltatás ÖSSZTŰZ A KORMÁNYRENDELET ELLEN A kormány nem hátrál A kormány nem mond le az igazságügyi törvényeket módosító 2019/7-es sürgősségi rendeletről, de rugalmasságról tesz tanúbizonyságot, és bizonyos előírásokon módosítani fog, amennyiben megfelelő érvekkel támasztják alá ennek szükségességét -nyilatkozta tegnap Viorica Dăncilă miniszterelnök. Mindezt annak ellenére, hogy nemcsak a civil társadalom kezdett újabb utcai tüntetésekbe, hanem az érintett szakmai szervezetek is a tiltakozás különböző formáit választották az újabb sürgősségi kormányrendelet visszavonása érdekében, Klaus Iohannis államfő pedig annak hatályon kívül helyezését, valamint az Európai Bizottság és a Velencei Bizottság ajánlásainak gyakorlatba ültetését kéri a kormánytól. Vasárnap este Bukarestben és több nagyvárosban is ezrek vonultak utcára az igazságügyi törvényeket módosító, titokban előkészített 7-es számú sürgősségi kormányrendelet elleni tiltakozásul. Tegnap már a szakmai testületek is a tiltakozás különböző formáihoz folyamodtak, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség részleges munkabeszüntetéssel tiltakozik a kormánynak az igazságügyi törvényeket fél éven belül immár negyedik alkalommal módosító sürgősségi rendelete ellen - az ügyészek szerint a kormány sürgősségi rendelete több alkotmányos elvet is sért, valamint nem veszi figyelembe a Velencei Bizottság figyelmeztetéseit és az Európai Bizottságnak a Romániára vonatkozó, úgynevezett ellenőrzési és együttműködési mechanizmusa keretében megfogalmazott ajánlásait.5 KEZDŐDIK A BEIRATKOZÁS Több mint kétezer hely az előkészítő osztályokban Mától tájékoztatókat tartanak az óvodai nagycsoportokban és nyílt napokat az iskolákban az ősszel induló előkészítő osztályokról. A megyei tanfelügyelőség által közzétett beiskolázási terv szerint Háromszéken több mint kétezer helyet hirdetnek meg, ezerötszázat a magyar tagozaton és közel nyolcszázat a román tannyelvű osztályokban.»3