Hasznos Mulatságok, 1835. 2. félév (1-52. szám)
1835-09-16 / 23. szám
( 178 ) nedvét az úton meglepett nagy porra kenegetem. Sajnálkozva hideg vízzel való mosatását ajánlók, nem vélvén, milly meleg érből szivárogtak könyeim. Bár milly jó szívű is, de, talán öltözetem miatt, a ház kör, úgy tetszek nékem, bátortalan vala. Nyájas beszéddel kezdem azt magamhoz édesíteni. Csak hamar körül ölének ’s állának, és szó szót válta. — Sokszor epedések fejlődtek ki a’ tiszteltem éltes asszony’ mejjéből — értettem, ’s ezért kettőztetvén erőmet, „Édesim! Moldova messze esik innét !“ kérdém tettetett hangon, beszédvonalat változtatva. „Nem“ vala közös feleletük. — „Láthatta az úr,“ folytató a’ házigazda, „éjszakra esó havasinkat. Pogány nevet visel azoknak egyike, ’s mint a’ ma is fenálló szent László kápolnája bizonyítja, az ott megtöretett pogány Kúnoktól. Az említett havason túl van a’ moldovai határ (sáncz) innét mintegy öt órányira.“ „Volt valaha gazdauram Moldovában?“ „Csak a’ mesgyéig“ felelet „Uram!“ folytató élénken. „Török ellen Istenben boldogult Apám harczolt, ’s pedig úgy, hogy székely lovag rendre emelé nemzetségét. Én a’hosszas franczia háborúban vitézkedtem Hazám,ért 18 év alatt egyszer láttam szülöttföldemet. Törvényeink szerint közép testvérem ma a’ fegyveres. Én elvégre szeretett hitesem, édes özvegy anyám, ’s a’ Hazám hű sarjadékává képezendő két magzatom’ körében, kevés, de saját birtokomat mívelve, nyugalomban élek/4 — Hát amaz egészségest akarom kérdezni. „Ez térjesült leányom,“ megelőző az özvegy. „Legifjabb gyermekem messze földön szerzetes — 12 esztendeje, hogy nem láttam.“ Ezután könyeit feltörülé. Megköszönvén értesítésüket, feltett kérdéseimnek okát adtam, állítván, hogy én tapasztalás végett látogatom ezen helyeket, ’s Moldovába is, ha lehet, berándulni szándékozom. „Uram!“ szóla most a’ házigazda, „a’ mi székünk (vármegyénk) kisded kiterjedésű, de ha a’ tisz-