Határőr, 1949 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1949-01-21 / 1-3. szám
HATAEGR 3 (Sztálin Részletetek Sztálin 1924. január 28-án tartott beszédéből. HEGYI SAS Leninnel 1903-ban ismerkedtem meg először. Igaz, hogy ez az ismerkedés nem személyesen történt, hanem közvetve, levélváltás útján. De olyan mély benyomást keltett bennem, hogy az el nem hagyott pártmunkám egész ideje alatt. Abban az időben Szibériában voltam száműzetésben. Ahogyan Lenin forradalmi tevékenységével a kilencvenes évek végén, különösen 1901 után az „Iszkra” kiadása után megismerkedtem, arra a meggyőződésre jutottam, hogy Lenin személyében rendkívüli emberrel van dolgunk. Lenin akkoriban az én szememben nem egyszerűen a párt vezetője, hanem a párt tényleges megteremtője volt, mert ő volt az egyedüli, aki pártunk belső lényegét és halaszthatatlan szükségleteit átértette. Ha pártunk többi vezetőjével hasonlítottam össze, mindig úgy láttam, hogy fegyvertársai — Plechanov, Martov, Axelrod és a többiek — egy fejjel kisebbek nálánál, hogy Lenin velük összehasonlítva, nem egyszerűen a vezetők egyike, hanem magasabb típusú vezető — hegyi sas, aki a harcban félelmet nem ismer és bátran vezeti előre a pártot az orosz forradalmi mozgalom ki nem kutatott útjain. Ez a benyomás oly mélyen vésődött telkembe, hogy szükségét éreztem annak, hogy egy akkoriban emigrációban lévő közeli barátomnak írjak róla és véleményét kikérjem. Kevéssel utána, mikor már száműzetésben voltam Szibériában, — ez 1903 végén történt, — lelkes hangú választ kaptam barátomtól és egy egyszerű, de mélyen szántó, tartalmas levelet Lenintől, akivel, mint kiderült, barátom levelem tartalmát közölte. Lenin levélkéje aránylag nem volt hosszú, de a levél pártunk gyakorlatának merész, félelmet nem ismerő kritikáját nyújtotta és a pártmunka egész tervének nagyszerűen világos és tömör kifejtését a legközelebbi időszakra. Csak Lenin tudott a legkuszáltabb dolgokról olyan egyszerűen és világosan, oly tömören és merészen írni, hogy minden mondat nem beszél, hanem lő. Ez az egyszerű és merész levélke még jobban megerősített engem abban, hogy Lenin személyében pártunk hegyi sassal rendelkezik. Nem tudom magamnak megbocsátani, hogy Leninnek ezt a levelét is, mint sok más levelet a régi illegális szokás szerint elégettem. Ettől az időtől datálódik ismeretségem Leninnel. SZERÉNYSÉG Leninnel először 1905. decemberében találkoztam a bolsevikok tammerforsi (finnországi) konferenciáján. Reméltem, hogy meglátom pártunk hegyi sasát, a nagy embert, aki nemcsak politikailag, hanem, ha úgy tetszik fizikailag is, mert Lenin az én elképzelésemben úgy élt, mint egy óriás, aki hatalmas növésű és tekintélyes külsejű, mekkora volt csalódásom, mikor egy egész közönséges embert pillantottam meg, közepesnél alacsonyabb növésűt, aki semmiben, a szó szoros értelmében, semmiben sem különbözött a közönséges halandóktól. . . Szokás, hogy a „nagy ember” általában későn jöjjön a gyűlésre: hadd várakozzanak a gyűlés résztvevői szorongó szívvel megjelenésére, ezen felül a nagy ember megjelenése előtt a gyűlés résztvevőit figyelmeztetik: „oszt, csendesebben... jön ...”. Ezt az ünnepélyességet nem tartottam feleslegesnek, mert imponáló tiszteletet ébreszt. Mekkora volt a csalódásom, mikor megtudtam, hogy Lenin előbb jelent meg a gyűlésen, mint a delegátusok és valamelyik sarokba húzódva ott egyszerűen elbeszélget, a legközönségesebb beszélgetést folytatja a konferencia legközönségesebb delegátusaival. Nem titkolom, hogy ezt akkoriban bizonyos szükséges rendszabályok megsértésének tartottam. Csak később értettem meg, hogy Leninnek ez az egyszerűsége és szerénysége, az a törekvése, hogy észrevétlen maradjon, vagy legalábbis ne legyen feltűnő és magas pozícióját ne domborítsa ki — ez a vonás egyik legerősebb oldala Leninnek, mint az új tömegek, az emberiség legmélyebb „aljáról” felkerült egyszerű és közönséges tömegek új vezérének. LENINRŐL