Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1813. 2. félév (23-52. szám)
1813-10-09 / 29. szám
Zöghigbe. Száguldozok küldettek ki Halléig (a’ holott magokat a’ Thielemann Generális Osztályától való szakaszokkal egyesítették) közel Delitsch, és Bitterfeldhez, és a balszárnyon Egelnig , és Wanzlebenig előre küldettek. Keveset foghattak el, mivel az ellenség, a’ hol elé találtatott, kevesed magával volt. Löwenstern Majer egy 13000 mérő Zabot, és más éleményt vivő szállítmányt, a melly Magdeburg számára volt rendelve el vétetett. Az Orosz Armadának Dandárja a’ Gróf Woronzoff Vezérlése alatt Atkénben vagyon, a’ Svécziai Dandár pedig a’ Schulzenheim Vezérlése alatt Dessauban van. — A’ Korona Örökös Wittemberg Ostromlását B now Generálisra bízta, — S V É C Z A. Már ugyan Mart. 23-ikán 1813 következésképen, még a’ Táborozásnak kezdete előtt irta a’ Svéd Koronalerczeg, Napoleon Tsászár hoz e’ következendő Levelet , de az tsak most jött világosságra a’Berlini Újságokban: „Felséges Úr! Valameddig Felséged egyedül ellenem tett, vagy tétetett valamit, nem illett hozzám, hogy az ellen a’ tsendességnél, és halgatásnál egyebet mutassak. De most midőn a’ Bassánói Hgnek Olesszon Úrhoz küldött Levele a’ visszálkodásnak szinte azon tüzet akarja köztem, és a’ Király között fellobbantam, melly Felségednek Spanyol Országba való bé menetelét megkönnyebbítette , tehát egyedül Felségedhez fordulok minden hivatalbéli útkereséseket ki kerülvén, és Felségedet meg emlékeztetem azon igaz, és nyíltszívüségre, a’ mellyel viseltetett Svéczia még a’ leg nehezebb időkben is. Signeul Ur által tett közlésekre a’Király e'képen felelt: „Svéczia meg lévén győződve, hogy Finnland el vesztét egyedül Felségednek tulajdoníthatja, semmiképen el nem hihetné Felségednek eránta való barátságát, ha tsak őtet Norvégiának meg nyerésére nem segítené, és igy azon kárt ki nem pótolná, mellyel néki Felséged Politikája okozott* A’mit a' B a s s a* női Hgnek Levele Pomerániának el foglaltatása , és a’ Franczia rabló hajók magok viselete ciánt említ, arra szóllani sem szükséges, mert a’ történetek magok meg felelnek, és azoknak idejek meg mutatja, kinek légyen igaza: Felségedneké ? vagy a’ Svéd Országló Széknek? Már 100 Svéd Hajók el foglaltattak,és 200-nál több Svéd Matrózok fogságban hevertek , midőn végre látta az Országló Szék , hogy a’ szükség meg kivánja, hogy egy olly Pirátát el fogadtasson, a’ki Franczia Zászló alatt, egészen a’ Tenger partjainkhoz jönni vakmerőködött, hogy Hajóinkat ottan el rabolja, és birodalmunkkal vissza.