Hazánk s a Külföld, 1870 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1870-06-30 / 26. szám
402 HAZÁNK S A KÜLFÖLD. Kitűnő a „Lacikonyhája“ is, hol azonban nem verekednek mint Madán, és nem dalolják azt a dalt, mit én egyszer a Hortobágyon, a csegei csikóstól hallottam: „Bort iszik, aki nem alszik megfizeti, aki alszik.“ H . B. Megvédd azádat! — Ballada. — Fütyörész az őszi szél, Fecske, daru útra kél. „Isten veled, édes húgom ! jó barát, Megvédjedd ám jó húgomat, szép arád’ !“ Elhozom a hozományát, Elveheted a leánykát. Oly szép a rózsa, rozmarin, Hejh ! mennyi nyílt ott ablakrn, S hogy küldte oda kéjes illatát . . . — Megvédjedd ám jó húgomat, szép arád’! S ment az ifjú, szót se szólva, A rózsákat szerte szórta. Csillag rezg az ég ivén, Olyan csábos az a fény ! Úgy hív, úgy megaranyozza ablakát . . . — Megvédjedd ám jó húgomat, szép arád’! S ment, ... de újra visszatére, S átkot kiált földre, égre. S csak egyre jő az illat, Csak fénylik az a csillag . . . Most egy kacaj tör a néma éjen át . . . — Megvédjedd ám jó húgomat, szép arád’! „S hogyha százszor! . . . gyáva lélek ! . . . Édes rózsám, nyiss fel, kérlek! . . .“ Az a vén eb hogy üvölt! Az a bús szél hogy süvölt, Hogy megrázza a kis kamra ablakát! . . . — Megvédjedd ám jó húgomat, szép arád’ ,„Halld, mint bömböl, halld, mint szakad, Boszút áll az isten-harag!“‘ Harangvirág nyiladoz, Halvány lányka hervadoz, Virágjától a pillangó tova szállt . . . — Megvédjedd ám jó húgomat, szép arád’ ! S mint a tolvaj titkos éjbe’, Fut az ifjú gyáván, félve. Susog, leng a lágy szellő, Fecske, daru visszajő. „Hozományod, selyem-ruhád itt hozom, Nem lesz, nem volt soha ilyen menyasszony ! “ ,„Selyem-ruha , halott-ruhám, Koporsóm lesz a hozomány !“‘ Fáklya fénye úgy dereng, Fehér lányok kara zeng, Húzzák, húzzák magas torony harangját . . . „Átkozott légy, meggyaláztad ha alád’!* Gyilka ragyog, gyilka éles Tompa hörgés, gyilka véres. . . . Prém József: A párbaj vívó. (Egy angol emlékirataiból.) Amerikába érkezésem után rövid idő múlva üzleti teendőim miatt Kingstown-ba, Jamaika-szigetre utaztam, hol — minden ajánló levél nélkül — néhány nap múlva a legelőkelőbb körökben barátságos fogadtatásban részesülök. Egy napon meghívást kaptam egy gazdag kereskedőhöz. Előkelő társaságot találtam ott együtt. Csemegézés után a nők távoztak. A férfi társaság, fölvillanyozva a finom boroktól, a pezsgő sűrűen járta körül s a mulatság mindinkább élénkült. A vendégek egyike, d’Egville úr, fölszólitá Stewart hajóskapitányt egy skót dallam éneklésére; ez bocsánatot kérve, kijelenté, hogy ámbár ő érti a skót nyelvet, de annyira nem szakavatott, hogy ily szellemű éneket tudjon. D’Egville nem tágította kényszeríté a kapitányt kívánalma teljesítésére. A kapitány látva, hogy d’Egvilletől máskép nem szabadulhat, a skót ének helyett egy szép anakreonódát énekelt. A fortély pompásan sikerült. A vendégek közül kevesen értvén a skót és görög nyelvet, ezek észrevétlenül mosolyogtak a csel fölött. Átalános tetszés követte az éneket. Legmegelégedettebbnek látszott d’Egville s kérte a kapitányt, fordítsa le az ének tartalmát franciára, mi megtörténvén, d’Egville alig talált szavakat köszönetet kifejezni az élvezetért, mit neki a kapitány a skót énekkel szerzett. Mulatság végével Stewart kapitány fölkért, kisérjem hajójára, mely 48 óra múlva Európába volt visszatérendő. A meghivást elfogadtam s útközben tetszésemet nyilvánitom udvariassága s találékonysága fölött, melylyel d’Egville ur követelését teljesíté. A kapitány elbeszélte, hogy szabad óráiban a klasszikus nyelveket tanulmányozta, s mint ön látja — téve hozzá mosolyogva — nem minden eredmény nélkül, mert d’Egville ur veszedelmes párbajvívó. — Párbajvivó ? — kérdem én. — Igen ! Ily embereket soha sem kellene tisztességes társaságba bocsátani. D’Egville több, mint