Hazánk, 1898. augusztus (5. évfolyam, 183-207. szám)
1898-08-02 / 183. szám
___________BUDAPEST, KEDD__________ _____________HAZÁNK_____________ 1898. AUGUSZTUS 2. 183. SZÁM. A sajtó nyilatkozatai. Berlin, augusztus 1. A „Reichsanzeiger“ hosszabb czikkben méltatja Bismarck herczeg halhatatlan érdemeit, akiben a haza legnagyobb fiát vesztette el, a ki népének nemcsak egyesítője, hanem nevelője volt. A „Reichsanzeiger“ e szavakkal végzi czikkét: Ha igaz az a tétel, hogy az államokat az a szellem és az az erő tartja fönn, amely megalapította őket, úgy Bismarck neve örök időkre szóló intelem és kijelentés lesz nekünk. Amint Bismarck herczeg egykor Frankfurtban kijelentette, hogy oly Poroszország, amely Nagy Frigyes örökségéről lemond, Európában nem állhat meg, épp úgy nem állhat meg a jövőben Németország, ha nem ragaszkodik megalapítóinak, az első Hohenzollern császárnak és nagy kanczellárjának hagyományához. Szt.-Pétervár, augusztus 1. A lapok kivétel nélkül elismerik az oroszbarát Bismarck nagyságát. A „Novoje Vremja“ igazi nagy embernek és minden idők legzseniálisabb diplomatájának nevezi, akinek neve sohasem fog eltűnni a történelemből. Németország Bismarckban önmagának egy részét vesztette el. A német „St.Petersburger Zeitung“ az elhunytnak korlátlan bámulattal adózik, mint politikus és ember iránt való tisztelete kifejezése mellett a legnagyobb németnek nevezi és hangsúlyozza ama törekvését, hogy Oroszországgal jó viszonyt tartson fenn. A „Svjet“ elismeri az elhunyt nagyságát. Pária, augusztus 1. A franczia lapok most halála után is mód nélkül gyűlölik Bismarckot s gyalázással és piszkolással halmozzák el. Czikkeikben örömmel írják, hogy Bismarck már évek óta halott volt, mert hiszen nem volt minister. Egy lap azt írja, hogy Friedrichsruheban tegnapelőtt csak formaság ment végbe. Valamennyi újság szemére lobbantja az emsi táviratot s úgy bánik vele, mint közönséges hamisítóval. Paris, augusztus 1. A Temps ma ismét hosszabb czikkben szól Bismarck herczegről „A diadal korszaka“ czímmel és azt mondja, hogy Bismarck, szerencsétlenségre, sohasem ismerte el a lelkiismeret elévülhetetlen szuverenitását. Bismarck semmiesetre sem építette művét az erkölcs örök sziklájára. A lap jelzi, hogy mérlegelés tárgyává fogja tenni a diadal korszakára következő húsz esztendőt. Bismarck lemondása. A berlini „Loealanzeiger“ közli Bismarck lemondási kérvényét s elmondja a lemondás előzményeit. A lemondási kérvény főbb vonásaiban a következő : Ha minden minister teljesítheti a király rendeleteit, anélkül, hogy előbb miniszertársaival érintkeznék, lehetetlen olyan egységes politika, melyért valaki felelősséget vállalhat. Abszolút monarchiában nélkülözhetetlen volt a rendelet, most is az lenne, ha visszatérnénk az abszolutizmushoz. A most érvényes alkotmány szerint azonban a ministériumnak ama rendelet alapján való vezetése nélkülözhetetlen. Ebben összes kollégáim egyetértenek velem, valamint abban is, hogy egyik utódom sem viselhetné ama rendelet tekintélye nélkül a felelősséget. Minden utódomnál még jobban jelentkezni fog ennek szüksége, mint nálam, mert az nem fog rendelkezni tüstént azzal a tekintélylyel, melyet nekem a sok évi elnöklég és a két elhalt császár bizalma megadott. Nekem kollegáimmal szemben eddig soha sem kellett a rendeletre hivatkoznom, mert exisztenciájuk bizonyossága és a két császár bizalma elég volt tekintélyem föntartására. Ez a bizonyosság azonban most már nincs meg sem számomra, sem kollegám számára, ezért kénytelen voltam a rendeletre hivatkozni, hogy a felség szolgálatában szükséges egységet biztosítsam. Az előbb említett okokból képtelen vagyok teljesíteni felséged parancsát, melynek értelmében a rendelet felfüggesztését magamnak kellene végrehajtanom és ellenjegyeznem s mind a mellett megtartanom a miniszerelnökség vezetését. Felséged tudta ezt, s mégis fentartotta parancsát és kilátásba helyezte, hogy elfogadja lemondásomat. Nekem lehetetlen pusztán a miniszerelnöki állást a többi hivatalomról való lemondás mellett megtartanom, miután felséget, ez állásoknál is elrendelte a capitis diminucziót, mely a rendelet felfüggesztésében rejlik. Felséged azonkívül határt szabott márczius 15-iki előterjesztésemnek, mely szolgálati jogaim és hatásköröm kiterjesztésére vonatkozik. E határ nem arányos azzal a munkával, melylyel én az államügyekben részt veszek s gátolja szabad mozgásomat miniszeri hatáskörömben, a birodalmi tanácscsal s tagjaival való érintkezésemben, a mire a működésemért való felelősség elvállalásánál szükségem van. (E passzus Windhorst czentrumpárti vezérnek Bismarcknál tett ismert látogatására vonatkozik, a mikor a császár megharagudott és a jövőre nézve azt követelte, hogy hasonló esetekben ezentúl előbb az ő beleegyezését kérjék ki. Felségednek tegnap kiadott külpolitikai rendeleteit is lehetetlen végrehajtanom, mert kérdésessé tenném vele mindazokat a sikereket, melyeket külpolitikánk évtizedek óta az ön két elődének szellemében és kedvezőtlen körülmények között elért. Nagyon fájdalmas nekem, aki hosszú évi tapasztalattal a királyért való szolgálatban beleéltem magam az eddigi, tartósnak hitt állapotba, hogy most a felséged és a birodalommal szemben vitt szerepemtől megváljak, de felséged szándékainak beható mérlegelése után nem tehetek mást, mint hogy arra kérjem felségedet: mentsen fel kegyelemben és törvényadta nyugdíjjal összes hivatalaimtól. Az utóbbi hetekben szerzett benyomásaim alapján tisztelettel bátorkodom azt gondolni, hogy e kérésemmel felséged óhajtását előzöm meg. Már évekkel ezelőtt megtettem volna erőt, ha nem gondoltam volna arra, hogy kívánatos lesz felséged előtt, ha elődei hű szolgájának tapasztalatait és képességeit igénybe veheti. Most, miután biztosan tudom, hogy felséged erre nem reflektál, visszavonulhatok a politikai élettől, anélkül, hogy attól kellene tartanom, hogy ezt a közvélemény időszerűtlennek ítélheti. Bismarck: Ezt a lemondást tudvalevőleg rögtön tudomásul vette a császár. TÁVIRATAINK. A román király Oroszországban. Szent-Pétervár, augusztus 1. A román király tiszteletére Krasznoje-Szelóban tartott szombati csapatszemle után villásreggeli volt, a melyen Miklós czár felköszöntötte a román királyt és a királyi családot, mire Károly király következőleg válaszolt: Szivem mélyéből köszönöm felségednek !Ezt az örömet, hogy ott lehettem ama kitűnő csapatok közepette, amelyeknek rettenthetetlen vitézséget és páratlan lelkesedését, amelyek győzeleme juttatták, a harczmezőn volt alkalmam megcsodálni. A vitéz gárdaezredek nevei éppen olyan mélyen bevésődtek emlékezetembe, mint azok a csaták, amelyeken új babérral ékesítették fel zászlóikat. Hadseregem büszke volt rá, hogy oly hadsereg oldala mellett harczolhatott, amely a legfényesebb katonai erényekkel dicsekedhetik. Hadseregem nem feledte el soha a fegyver-testvériséget és osztozik minden érzelmemben, valamint mindazokban a benső jó kívánságokban, amelyeket a vitéz császári hadsereg, annak jeles vezérei és mindenekfölött Felséged drága egészsége és hosszú, dicsőséges uralkodása irányában táplálok. A császár ő felsége éljen ! A császárné ő felsége éljen !* A spanyolok kiürítették a várost. Az amerikaiak elfogták Lagua la Grandenél a Tabasquino spanyol gőzhajót, amely szén- és élelmiszerkészlettel érkezett a kikötőbe. Washington, augusztus 1. A békefeltételek megváltoztatása, amelyet Cambon franczia nagykövet eszközölt ki, aFülöp-szigetek jövőjére vonatkozik. Miles tábornok távirata jelenti, hogy mihelyt valamennyi csapat partra szállott, azonnal készen lesz az előnyomulásra. A tábornok azt kívánja, hogy a vámtarifát ama kikötőkben, amelyeket az amerikai csapatok Puerto Ricon megszállottak, döntés végett Mae Kinley elé terjesszék. Addig a jelenlegi tarifa marad érvényben. Puerto-Ricon a kormányzást illetőleg Miles tábornok ugyanazokat az utasításokat adta, amelyeket a Fülöp-szigetek és Santiago de Kuba kormányzatát illetőleg. Havanna, augusztus 1. A spanyolok Cardenas mellett megvertek egy 200 főből álló csapatot, amely amerikai zászló alatt harczolt. Az ellenség vesztesége 10 halott. Páris, augusztus 1. A „Liberté" megcáfolja azt a hírt, mintha Cambon washingtoni franczia nagykövet Spanyolország általános meghatalmazottja volna az Egyesült Államokkal való tárgyalások folytatására és kifejti, hogy Cambon csak mint jóakaró közvetítő és „agent de transmission“ járt el; semmiféle meghatalmazása sincs a tárgyalásokra. A „Temps“-nak azt jelentik Madridból, hogy a miniszertanács ma délután fog összeülni, hogy megállapítsa Spanyolország válaszát Amerika békefeltételeire. Azt hiszik, hogy a kormány bele fog egyezni Kuba és Puerto-Esco átengedésébe és hozzá fog járulni egy spanyolamerikai bizottság kinevezéséhez, amely Londonban fog összeülni, hogy megállapítsa a szerződésnek azokat a részleteit, amelyek a Fülöp-szigeteken létesítendő kormányzatra vonatkoznak. Spanyolország hajlandó arra is, hogy a kívánt szénrakodó állomások felállítását megengedje. Mihelyt az amerikai kormány Spanyolország hivatalos hozzájárulását megkapja, meg fognak állapodni az ellenségeskedés megszüntetésében, bár Aguinaldo magatartása mindkét kormányt nyugtalanítja. Általában azt hiszik, hogy a békét augusztus közepe előtt megkötik. A Dreyfus-ügy, Paris, augusztus 1. Picquart kihallgatása Fabre vizsgálóbíró szobájában egész délelőtt tartott. A kihallgatást délután folytatták. A lapok jelentése szerint Berry párisi képviselő értesítette Larrien igazságügyminiszert, hogy interpellácziót fog intézni hozzá a kamara újból való összeülésekor, hogy mi módon teljesítette Bertulus kötelességét, mint vizsgálóbíró. Belfort, augusztus 1. Scheurer-Kestner szenátor Svájczból ma ideérkezett és a vizsgálóbíróhoz megy, hogy a Picquart—Esterházy ügyben vallomást tegyen. A spanyol-amerikai háború. New-York, augusztus 1. A „New York Herald“ washingtoni távirata szerint Mac Kinley elnök abbeli bizalmát, hogy Spanyolország elfogadja az amerikai békejavaslatokat, azzal a figyelemmel bizonyítja, amelylyel a békebizottság tagjait megválogatja. A bizottságnak Woodford tábornok bizonyára tagja lesz, továbbá valószínüleg Olney és meglehet, hogy Tracy vagy Edmund biró is. Key-West, augusztus 1. Eddig még meg nem erősített hír szerint az amerikaiak Kuba szigetén a nuevitusi kikötőt állítólag bombázták és felgyújtották. Arany László. — 1844—1898. — Budapest, augusztus 1. Ma délelőtt fél tizenegy óra tájban meghalt Arany László, Arany Jánosnak egyetlen fia. Egy heti kínos szenvedés előzte meg halálát, de mégis fájdalmasan esik az mindnyájunknak. Nemcsak azért, mert az ország egyik kiváló emberét veszítette el benne, hanem azért is, mert vele kihalt Arany Jánosnak, a nagy költőnek családja. Most, mikor leteszik Petőfi beczézgetett Laczikáját édesapja, a jó szalontai jegyző mellé, egy egész ország részvéte zokog koporsója mellett. Arany László meghalt, dobjuk mi is a szeretetnek egy rögét koporsójára, melyet dübörögve bocsájtanak le a kerepesi sírkert megnyilt üregébe. A magyar költők fiainak szomorú végzete van. Petőfi Zoltán huszonegy éves korában meghalt. Apjának gigászi nagysága fölébe nehezült. Elkényeztették, szerették, mert a magyar szabadság költőjének egyetlen ivadéka szeretetet is érdemelt. Nemcsak szeretetet, de rajongást is, mely odanyomta csókját az ő ifjúi korában elhalaványuló homlokára. Ma a szalontai Arany család is kiveszett Arany Lászlóval, a Délibábok hősének ragyogó tollú írójával. Ez a mi végzetünk. Nagyok, hatalmasok, akik keletkeztek népünkből, elpusztulnak, hogy csak magvuk is akadnának. Arany László jelentős szerepet töltött be a magyar közéletben. Nemcsak az édesatyja iránt való lelkes szeretet, hanem az ő igaz érdemei méltánylása volt az, hogy igazgatója lett a Magyar Földhitelintézetnek. És ebb® a Minőségében áldott jószivének ezer tanúságát adta. Sokat tudnának mondani erről szegénységbe jutott írók és művészek, akik most zokogják Toldy költője fiának halálát. Nagyon sok ember megáldotta volna, hogy abban