Hazánk, 1898. augusztus (5. évfolyam, 183-207. szám)

1898-08-02 / 183. szám

___________BUDAPEST, KEDD__________ _____________HAZÁNK_____________ 1898. AUGUSZTUS 2. 183. SZÁM. A sajtó nyilatkozatai. Berlin, augusztus 1. A „Reichsanzeiger“ hosszabb czikkben méltatja Bismarck herczeg halhatatlan érdemeit, a­kiben a haza legnagyobb fiát vesztette el, a ki népének nem­csak egyesítője, hanem nevelője­­ volt. A „Reichs­anzeiger“ e szavakkal végzi czikkét: Ha igaz az a tétel, hogy az államokat az a szellem és az az erő tartja fönn, a­mely megalapította őket, úgy Bismarck neve örök időkre szóló intelem és kijelentés lesz nekünk. A­mint Bismarck h­erczeg egykor Frankfurt­ban kijelentette, hogy oly Poroszország, a­mely Nagy Frigyes örökségéről lemond, Európában nem állhat meg, épp úgy nem állhat meg a jövőben Német­ország, ha nem ragaszkodik megalapítóinak, az első Hohenzollern császárnak és nagy kanczellárjának hagyományához. Szt.-Pétervár, augusztus 1. A lapok kivétel nélkül elismerik az oroszbarát Bismarck nagyságát. A „Novoje Vremja“ igazi nagy embernek és minden idők legzseniálisabb diplomatájának nevezi, a­ki­nek neve sohasem fog eltűnni a történelemből. Né­metország Bismarckban önmagának egy részét vesz­tette el. A német „St.­Petersburger Zeitung“ az elhunytnak korlátlan bámulattal adózik, mint politikus és ember iránt való tisztelete kifejezése me­llett a legnagyobb német­nek nevezi és hangsúlyozza ama törekvését, hogy Oroszországgal jó viszonyt tartson fenn. A „Svjet“ elismeri az elhunyt nagyságát. Pária, augusztus 1. A franczia lapok most halála után is mód nélkül gyűlölik Bismarckot s gyalázással és piszkolással hal­mozzák el. Czikkeikben örömmel írják, hogy Bis­marck már évek óta halott volt, mert hiszen nem volt minister. Egy lap azt írja, hogy Friedrichsruhe­­ban tegnapelőtt csak formaság ment végbe. Vala­mennyi újság szemére lobbantja az emsi táviratot s úgy bánik vele, mint közönséges hamisítóval. Paris, augusztus 1. A Temps ma ismét hosszabb czikkben szól Bis­marck herczegről „A diadal kor­­szaka“ czímmel és azt mondja, hogy Bismarck, szerencsétlenségre, soha­sem ismerte el a lelkiismeret elévülhetetlen szuvere­­nitását. Bismarck semmiesetre sem építette művét az erkölcs örök sziklájára. A lap jelzi, hogy mérlegelés tárgyává fogja tenni a diadal korszakára következő húsz esztendőt. Bismarck lemondása. A berlini „Loealanzeiger“ közli Bismarck le­mondási kérvényét s elmondja a lemondás előz­ményeit. A lemondási kérvény főbb vonásaiban a kö­vetkező : Ha minden minister teljesítheti a király rendeleteit, a­nélkül, hogy előbb miniszertársaival érintkeznék, lehetetlen olyan egységes politika, melyért valaki felelősséget vállalhat. Abszolút monarchiában nél­külözhetetlen volt a rendelet, most is az lenne, ha visszatérnénk az abszolutizmushoz. A most érvényes alkotmány szerint azonban a ministé­­riumnak ama rendelet alapján való vezetése nélkülözhetetlen. Ebben összes kollégáim egyet­értenek velem, valamint abban is, hogy egyik utódom sem viselhetné ama rendelet tekintélye nél­kül a felelősséget. Minden utódomnál még jobban jelentkezni fog ennek szüksége, mint nálam, mert az nem fog rendelkezni tüstént azzal a tekintélylyel, melyet nekem a sok évi elnöklég és a két elhalt császár bizalma megadott. Nekem kollegáimmal szemben eddig soha sem kellett a rendeletre hivat­koznom, mert exisztenc­iájuk bizonyossága és a két császár bizalma elég volt tekintélyem föntartására. Ez a bizonyosság azonban most már nincs meg sem számomra, sem kollegám számára, ezért kénytelen voltam a rendeletre hivatkozni, hogy a felség szolgá­latában szükséges egységet biztosítsam. Az előbb említett okokból képtelen vagyok teljesíteni felséged parancsát, melynek értelmé­ben a rendelet felfüggesztését magamnak kellene végrehajtanom és ellenjegyeznem s mind a mellett megtartanom a miniszerelnökség vezetését. Fel­séged tudta ezt, s mégis fentartotta parancsát és kilátásba helyezte, hogy elfogadja lemondáso­mat. Nekem lehetetlen pusztán a miniszerelnöki állást a többi hivatalomról való lemondás mellett megtartanom, miután felséget, ez állásoknál is elrendelte a capitis diminuczió­t, mely a ren­delet felfüggesztésében rejlik. Felséged azon­kívül határt szabott márczius 15-iki előterjesz­tésemnek, mely szolgálati jogaim és hatásköröm ki­­terjesztésére vonatkozik. E határ nem arányos azzal a munkával, melylyel én az államügyekben részt ve­szek s gátolja szabad mozgásomat miniszeri hatás­körömben, a birodalmi tanácscsal s tagjaival való érintkezésemben, a mire a működésemért való fele­lősség elvállalásánál szükségem van. (E passzus Windhorst czentrumpárti vezérnek Bis­marcknál tett ismert látogatására vonatkozik, a mikor a császár megharagudott és a jövőre nézve azt köve­telte, hogy hasonló esetekben ezentúl előbb az ő beleegyezését kérjék ki.­ Felségednek tegnap kiadott külpolitikai rendeleteit is lehetetlen végrehajtanom, mert kérdésessé tenném vele mindazokat a sikereket, melyeket külpolitikánk évtizedek óta az ön két elődének szellemében és ked­vezőtlen körülmények között elért. Nagyon fájdalmas nekem, a­ki hosszú évi tapasztalattal a királyért való szolgálatban bele­éltem magam az eddigi, tartósnak hitt állapotba, hogy most a felséged és a birodalom­mal szemben vitt szerepemtől megváljak, de felséged szándékainak beható mérlegelése után nem tehetek mást, mint hogy arra kérjem felségedet: mentsen fel kegyelemben és törvényadta nyugdíjjal összes hiva­talaimtól. Az utóbbi hetekben szerzett benyomásaim alap­ján tisztelettel bátorkodom azt gondolni, hogy e ké­résemmel felséged óhajtását előzöm meg. Már évek­kel ezelőtt megtettem volna erőt, ha nem gondoltam volna arra, hogy kívánatos lesz felséged előtt, ha elődei hű szolgájának tapasztalatait és képességeit igénybe veheti. Most, miután biztosan tudom, hogy felséged erre nem reflektál, visszavonulhatok a politikai élet­től, a­nélkül, hogy attól kellene tartanom, hogy ezt a közvélemény időszerűtlennek ítélheti. Bismarck: Ezt a lemondást tudvalevőleg rögtön tudomá­sul vette a császár. TÁVIRATAINK. A román király Oroszországban. Szent-Pétervár, augusztus 1. A román ki­rály tiszteletére Krasznoje-Szelóban tartott szom­bati csapatszemle után villásreggeli volt, a me­lyen Miklós czár felköszöntötte a román királyt és a királyi családot, mire Károly király követ­kezőleg válaszolt: Szivem­ mélyéből köszönöm felségednek !Ezt az örömet, hogy ott lehettem ama kitűnő csapatok közepette, a­melyeknek rettenthetetlen vitézséget és páratlan lelkesedését, a­melyek győzelem­e juttatták, a harczmezőn volt alkalmam megcsodálni. A vitéz gárdaezredek nevei éppen olyan mélyen bevésőd­tek emlékezetembe, mint azok a csaták, a­melyeken új babérral ékesítették fel zász­lóikat. Hadseregem büszke volt rá, hogy oly hadsereg oldala mellett harczolhatott, a­mely a legfényesebb katonai erényekkel dicse­kedhetik. Hadseregem nem feledte el soha a fegyver-testvériséget és osztozik minden érzelmem­ben, valamint mindazokban a benső jó kívánsá­gokban, a­melyeket a vitéz császári hadsereg, annak jeles vezérei és mindenekfölött Felséged drága egészsége és hosszú, dicsőséges uralkodása irányában táplálok. A császár ő felsége éljen ! A császárné ő felsége éljen !* A spanyolok kiürítették a várost. Az amerikaiak el­­fogták Lagua la Grandenél a Tabasquino spanyol gőzhajót, a­mely szén- és élelmiszerkészlettel érkezett a kikötőbe. Washington, augusztus 1. A békefeltételek meg­változtatása, a­melyet Cambon franczia nagykövet eszközölt ki, a­­Fülöp-szigetek jövőjére vonatkozik. Miles tábornok távirata jelenti, hogy mihelyt vala­mennyi csapat partra szállott, azonnal készen lesz az előnyomulásra. A tábornok azt kívánja, hogy a vám­tarifát ama kikötőkben, a­melyeket az amerikai csa­patok Puerto­ Ricon megszállottak, döntés végett Mae Kinley elé terjesszék. Addig a jelenlegi tarifa marad érvényben. Puerto-Ricon a kormányzást illetőleg Mi­les tábornok ugyanazokat az utasításokat adta, a­me­lyeket a Fülöp-szigetek és Santiago de Kuba kor­mányzatát illetőleg. Havanna, augusztus 1. A spanyolok Carde­nas mellett megvertek egy 200 főből álló csa­patot, a­mely amerikai zászló alatt harczolt. Az ellenség vesztesége 10 halott. Páris, augusztus 1. A „Liberté" megc­áfolja azt a hírt, mintha Cambon washingtoni franczia nagykövet Spanyolország általános meghatalma­zottja volna az Egyesült­ Államokkal való tárgya­lások folytatására és kifejti, hogy Cambon csak mint jóakaró közvetítő és „agent de transmis­sion“ járt el; semmiféle meghatalmazása sincs a tárgyalásokra. A „Temps“-nak azt jelentik Mad­ridból, hogy a miniszertanács ma délután fog összeülni, hogy megállapítsa Spanyolország vála­szát Amerika békefeltételeire. Azt hiszik, hogy a kormány bele fog egyezni Kuba és Puerto-Esco átengedésébe és hozzá fog járulni egy spanyol­amerikai bizottság kinevezéséhez, a­mely Lon­donban fog összeülni, hogy megállapítsa a szerződésnek azokat a részleteit, a­melyek a Fülöp-szigeteken létesítendő kormányzatra vonat­koznak. Spanyolország hajlandó arra is, hogy a kívánt szénrakodó állomások felállítását meg­engedje. Mihelyt az amerikai kormány Spanyol­­ország hivatalos hozzájárulását megkapja, meg fognak állapodni az ellenségeskedés megszünteté­sében, bár Aguinaldo magatartása mindkét kor­mányt nyugtalanítja. Általában azt hiszik, hogy a békét augusztus közepe előtt megkötik. A Dreyfus-ügy, Paris, augusztus 1. Picquart kihallgatása Fabre vizsgálóbíró szobájában egész délelőtt tartott. A ki­hallgatást délután folytatták. A lapok jelentése szerint Berry párisi képviselő értesítette Larrien igazságügy­­miniszert, hogy interpellácziót fog intézni hozzá a kamara újból való összeülésekor, hogy mi módon teljesítette Bertulus kötelességét, mint vizsgálóbíró. Belfort, augusztus 1. Scheurer-Kestner szenátor Svájczból ma ideérkezett és a vizsgálóbíróhoz megy, hogy a Picquart—Esterházy ügyben vallomást tegyen. A spanyol-amerikai háború. New-York, augusztus 1. A „New­ York Herald“ washingtoni távirata szerint Mac Kinley elnök abbeli bizalmát, hogy Spanyolország el­fogadja az amerikai békejavaslatokat, azzal a figyelemmel bizonyítja, a­melylyel a békebizott­ság tagjait megválogatja. A bizottságnak Wood­ford tábornok bizonyára tagja lesz, továbbá valószínüleg Olney és meglehet, hogy Tracy vagy Edmund biró is. Key-West, augusztus 1. Eddig még meg nem erősített hír szerint az amerikaiak Kuba szigetén a nuevitusi kikötőt állítólag bombázták és felgyújtották. Arany László. — 1844—1898. — Budapest, augusztus 1. Ma délelőtt fél tizenegy óra tájban meghalt Arany László, Arany Jánosnak egyetlen fia. Egy heti kínos szenvedés előzte meg halálát, de mégis fájdalmasan esik az mindnyájunknak. Nemcsak azért, mert az or­szág egyik kiváló emberét veszítette el benne, hanem azért is, mert vele kihalt Arany Jánosnak, a nagy költőnek családja. Most, mikor leteszik Petőfi beczéz­­getett Laczikáját édes­apja, a jó szalontai jegyző mellé, egy egész ország részvéte zokog kopor­sója mellett. Arany László meghalt, dobjuk mi is a szeretetnek egy rögét koporsójára, melyet dübörögve bocsájtanak le a kerepesi sírkert megnyilt üregébe. A magyar költők fiainak szomorú végzete van. Pe­tőfi Zoltán huszonegy éves korában meghalt. Apjá­nak gigászi nagysága fölébe nehezült. Elkényeztették, szerették, mert a magyar szabadság költőjének egyetlen ivadéka szeretetet is érdemelt. Nemcsak sze­­retetet, de rajongást is, mely odanyomta csókját az ő ifjúi korában elhalaványuló homlokára. Ma a sza­lontai Arany család is kiveszett Arany Lászlóval, a Délibábok hősé­nek ragyogó tollú írójával. Ez a mi végzetünk. Nagyok, hatalmasok, a­kik keletkeztek né­pünkből, elpusztulnak, hogy csak magvuk is akadnának. Arany László jelentős szerepet töltött be a magyar közéletben. Nemcsak az édes­atyja iránt való lelkes szeretet, hanem az ő igaz érdemei méltánylása volt az, hogy igazgatója lett a Magyar Földhitelintézetnek. És ebb® a Minőségében áldott jószivének ezer tanú­ságát adta. Sokat tudnának mondani erről szegény­ségbe jutott írók és művészek, a­kik most zokogják Toldy költője fiának halálát. Nagyon sok ember megáldotta volna, hogy abban

Next