Hazánk, 1898. szeptember (5. évfolyam, 208-234. szám)
1898-09-01 / 208. szám
1898. ÖTÖDIK ÉVFOLYAM 208. SZÁM. BUDAPEST, CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 1. HAZÁNK A MAGYAR GAZDASZÖVETSÉG KÖZLÖNYE. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egy évre 14 frt. félévre 7 frt. Negyedévre 3 frt 50 kr. Egy búza 1 frt 20 kr. EgyM **áru ára Bodapanten 4 kr., a vidéken 5 kr. — Pályaudvarokon 8 kr. Kiadóhivatal: Dutoxa 12 ax. Olvasóinkhoz. Szeptember 1-ével új előfizetést nyitván a „Hazánk 11 -ra, tisztelettel kérjük előfizetőinket, kiknek előfizetésük augusztus végével lejár, előfizetésük megújítására, hogy a lap küldésében a zavarok elkerülhetők legyenek. Ez alkalommal bátrak vagyunk felkérni lapunk régi, velünk szinte összeforrott tisztelt közönségét arra, hogy ismerőseik körében a Hazánkat terjeszteni szíveskedjenek. A magyar nemzeti és agrárpolitika ez orgánuma, mely mindenkor bátran szembeszállt minden hatalmi túlkapással, történt legyen ez akár politikában, akár a közgazdasági téren — ezentúl is régi útján halad. Irányunk: a megalkuvástalan, tiszta nemzeti és agrárpolitika bizonyára nagy harczokat fog megvívni a legközelebbi jövőben s ebben a küzdelemben hisszük, hogy velünk együtt lesz a független Magyarország egészséges társadalma. A „HAZÁNK“ előfizetési ára : Egész évre . . 14 frt Negyedévre 3.60 frrt Fél évre .... 7 „ EGY hónapra 1.20 „ Vidéki előfizetőink legczélszerűbben postautalványon küldhetik be előfizetési dijaikat. Kívánatra egy hétig mutatványszámokat küldünk, hogy a kiegyezési kérdések tárgyalására a Reichsrath össze fog hivatni. Tehát alkotmányos formában vonulnak fel a Lajthán túl is a kérdések, amelyek immár esztendők óta nem tudnak mozdulni sem nálunk, sem a dualisztikus monarchia másik felében. De csak ez a formai mozzanat látszik bizonyosnak, míg a kérdés összes további vonatkozásai az alatt a mélységes titok alatt lappangnak, amely az ischli, budapesti, majd a bécsi tárgyalások körül támadt. Alkotmányos, parlamentáris államban gazdasági és politikai kérdéseket így intézni nem szoktak. Joga van az adófizető polgárságnak mindenütt arra, hogy legalább tájékoztassák parlamentáris kormánya célzatairól, törekvéseiről. Ezt a tájékozást joggal követeljük ma, mikor az az eshetőség, hogy Ausztriában parlamenti úton fog tárgyaltatni a kiegyezés és kvóta, óráról-órára kevesebb valószínűséggel bír. Nem tagadjuk meg, hogy a Bánffy-kormány következetes ebben a taktikájában. Esztendők óta alkusznak Magyarország politikai kincsei, gazdasági javai fölött s ama meddő alkudozások során soha egy tájékoztató nyilatkozatot nem hallottunk, ami belevágott volna a kérdések érdemébe. Amint nem tudtuk az isdhli, budapesti és bécsi tárgyalások előtt, hogy van-e politikai bátorsága ennek a kormánynak megtagadni minden kvótaemelést, úgy ma is kétségbeejtő homályban van az a kérdés. Mert a három milliós parlament idejében komolyan nem vehetjük Bánffynak azt a kijelentését, hogy csak azért nem tehet a kvótában kötelező nyilatkozatot, mert ez a parlament által elintézendő ügy. Ma ez a beszéd abszolúte értéktelen, mert mindenki tudja, hogy a szabadelvű párt zöme néhány független egyéniség kivételével Bánffynak korlátlan rendelkezésére áll. Nem a parlamenti jog hatáskörének a megóvására garanczia ez a nyilatkozat, hanem egyike azoknak a megtévesztéseknek, amelyekből esztendők óta táplálkozik e rendszer s annak kormánya. Ausztriából hirtelen megjött a válasz a bécsi megállapodásokra. Szó sincs arról, hogy Thun és Bánffy „megállapodása“, bármint akarják azt úgy feltüntetni, mintha az az uralkodó „döntése“ volna, pacifikálná a nemzetiségi viszály által felzavart parlamentet, amelynek az öszszehívása, az alakulása az immár perczekre kiszabott időből egészen felemészti a szeptembert. Mi lesz azontúl ? Ezt a kérdést nem csillapítja el a két kabinet közös megállapodással megszerzett moratóriuma, mert az végre is lejár s nekünk cselekednünk kell. A magyar kormány terveinek a teljes ismeretéhez joga van az országnak, mert itt végre is több és magasabb dolgok forognak szóban, mint az, hogy meddig és mivel tartja magát a Bánffy-kormány. Hogy állunk a képviselőház elé terjesztett javaslatokkal, történt-e változtatás azokon, vagy pedig végig viszi a könnyelmű játékot a kormány s a bizottsági tárgyalások alatt, vagy éppen azok után operálja meg azoknak Magyarországra állítólag kedvező stipulációit. ''A fogyasztási adójövedelemnek részükre való lesz- Döntés után. Budapest, augusztus 31. Annyi bizonyosnak látszik a két kormány tegnapi azonos megnyilatkozásából. A divat múltjából. — A Hazánk tárczája. — Manapság mindenki divatosan öltözködik. A nagy divatáruházak a legészakibb eszkimót is csekély költséggel rövid negyedóra alatt korrekt világfivá varázsolhatják. Hasonlóképpen az aszszonyok is ruhát, fehérneműt, czipőt, kalapot, ékszert és parfümöt vásárolhatnak, anélkül hogy ülőhelyükből csak egy lépésre is mozdulniuk kellene. Nem így volt ez hajdan, amikor az öltözködés művészete a legfelsőbb ezrek kiváltsága volt. Paris akkoriban ragadta magához a hangadó szerepét, amelyet mind mai napig fentartott. A párisi szabók az utolsó divat szerint öltöztetett bábukat küldtek a külföldi nagy városokba, amelyekről a párisi ízlést lesték el az idegen szabók, varrónők és divatárusok. Jellemzi az akkori időket, hogy a múlt század folytonos háborúskodásai közepette az ellenséges táborok hallgatólagos megegyezéssel szabad járás-kelést engedtek soraikon a divatbábukat szállító kereskedőknek. Igaz, hogy a divat annak idején sokkal komplikáltabb és költségesebb volt, mint ma. Az akkori divattudósítók olyan magasztos, virágos nyelven írtak, mely ma már teljesen felfoghatatlan előttünk s valóságos tudomány kellett a megértésükhöz, így például olvassuk egy 1787- ki divatlapban: „D . . . kisasszony tegnap „elfojtott sóhaj“ruhában jelent meg az opera előadásán. Toilettje „késő bánattal“, a „szűzi ártatlanság“ betét pedig „indiskrét panaszszal“ volt díszítve. Frizurája: „emésztő gyönyör,“ „biztos hódítás“ kalapkáján „bánatos szemű“ szallagok. Feltűnést keltett „felcseperedett koldus“ színű gallérja.“ Ezt a nyelvezetet közönséges halandó természetesen nem értette. Kétségtelen, hogy a nagyvilági hölgyeknek akkor sokkal nehezebb volt a szerepük, mint ma. A divat irányát természetesen az udvar szabta meg. Nem kellett egyéb, mint hogy a király, a királynő, valamelyik herczegnő felkapjon valamit; másnap már utánozta az egész udvar s ettől vette át a gazdag városi polgárság. Később jöttek azután a „divatkirályok“ ezek a koronátlan felségek, a kik öltözetük eredetisége és raffinált ízlésük révén környezetüket uralták. Angolországban a híres Brünnél, Francziaországban gróf Orsay örök nevet biztosítottak maguknak az öltözködés, különösen pedig a nyakkendő történetében; frizurájuk szintén átszármazott az utókorra. Bizonyos dolog, hogy a mai elite-bál is ragyogó, szépséges, részegítő, bódító látvány. De mi az a régiekhez képest! Képzeljük el Watteau és Poussin modelljeit eredeti elevenségükben! Az akkori bálkirálynők valósággal szépművészeti múzeumba valók. Aki torlettjükről tetőtől-talpig méltóan akart beszámolni, valósággal a Benvenuto Cellini vagy Winkelmann tudományára volt szüksége. Ragyogó dísztárgy volt már a fésű is, mit a hölgyek a hajukba tűztek. Teknősbéka héjából, csontból, érczből és ébenfából híres mesterek faragták. Legnevezetesebbek Nicolas Levesque mester XVI. századbeli fésűi. Az egyikért, amit Erzsébet franczia herczegnőnek, II. Henrik leányának készített, mindössze 21 livret kapott. Mai napság a műbarátok versengenek értük. Nemrégiben az egyikért 1200 frankot fizettek. Legbecsesebb valamennyiök közül az, amelyik egy délfrancziaországi amatőr irigyelt tulajdona; szarvból készült és egész vadászjelenet van belevésve. Valóságos unikum. A csajtok, amiket a hölgyek övükön viseltek, többnyire elefántcsonból valók s édes szerelmi szonettek olvashatók rajtuk. A gombok is külön fejezetet érdemelnek. Mesés értékű kollekcziókat gyűjtöttek belőlük. A gombok anyaga szintén igen különféle, sőt még gyémántból valók is akadnak. A gombfaragás valóságos művészet volt akkoriban. Ne feledkezzünk meg a legyezőről. Tudjuk, milyen fontos szerep jut nekik a szép asszonyok kezében. Mai napság roppant közkeletű, olcsó divatczikk. A rococo-korszak legbájosabb emlék