Hazánk, 1898. szeptember (5. évfolyam, 208-234. szám)

1898-09-01 / 208. szám

208. SZÁM. BUDAPEST, CSÜTÖRTÖK ____________HAZÁNK____________ 1898. SZEPTEMBER 1.___________3 adáson, melyet a gazdák klubjában falusi jólét­központ megteremtése czéljából 1896. évben tartott. Roscher, a hires nemzetgazda irta egykor ezt: „A parasztság a nép fájának gyökere; a korona virágai, levelei és ágai, sőt maga a törzs is elhalhat, de ha a gyökérzet egységes, ismét megifjodhatnak. Ám hol a gyökér nem sokat ér, ott az egész fa is tönkre megy.“ Egy állam sem ment tönkre, mely virágzó parasztsággal birt, de az ellenkezőjét sokszor tapasztaltuk. A római birodalom példa erre. Az 1882-iki népszámlálás szerint Németor­szágban a népesség 42,5 százaléka mezőgazda­sággal és erdészettel foglalkozott, 35,5 százalék iparos és 100 százalék kereskedelem­i üzlettel foglalkozó egyén volt. Ez arány ugyan még normálisnak mondható, de tekintettel azon befolyásra, mely a falusi népet városokba és ipari központokba való me­netelre ösztönzi, állandónak nem mondható. Ammon Ottó Karlsruheban azon tapasztala­tokat szerezte, hogy a városi hadkötelesek mell­bősége már a 2-ik generácziónál kisebbedik s ha a nemzedék falusi vérrel föl nem frissül, tel­jesen degenerálódik. „A parasztság“ — úgymond Ammon — „van hivatva arra, hogy a többi osztályoknál — a fejlődés természetes menetelénél fogva — a létért való küzdelem közben támadt hiányokat kipótolja“. De ez csak addig fog természetesnek látszani, míg a falusi elemnek csak fölöslege vándorol a városokba. Ezt a normális mértéket azonban a városokba való beözönlés ma már túlhaladja s azért nem lehet a mait egészséges állapotnak nevezni. Dr. Sering a tönk szélén álló parasztbirtoko­sok számát 100.000 főre becsüli. A rajnai tar­tományban bel- és külföldi kapitalisták paraszt­­birtokok összevásárlása által a latifundiumoknak új kezelési módját találták fel. Magában Porosz­­országban évenként 200 millióval szaporodik a parasztok adóssága. Hogy a falusi elemnek a városba való húzó­dása hova fog vezetni, legjobb példa rá Anglia, hol a mezőgazdasággal foglalkozók a népesség­nek csak 23 százalékát teszik ki s igy igen kis részét képezik azon elemnek, mely a nemzetnek kenyérre valóját produkálja. S minket, mondja forrásunk, mentsen Isten ettől, mert parasztságunk megsemmisítésével társadalmunk fönállásának legjobb s legbizto­sabb talpkövét vesztenénk el. — Igen jól mondja W. H. Riehl Die Bürg. Gesellschaft Czimü művében: „A német nemzet legyőzhetet­­len s állandó ereje egy erős s minden változá­sok daczára állhatatos elemen nyugszik, ez a parasztság.“ Továbbá: „napjaink társadalmi küz­delmeiben a paraszt jelentékeny szerepet ját­szott, a­mennyiben ő volt természetes akadálya annak, hogy a franczia forradalmi eszmék az alsóbb néposztályok körébe át nem özönlöttek. Azt mondják, hogy a forradalom a trónok előtt megállt, holott tulajdonképpen a parasztság állt meg a trónok előtt.“ És semmi kétség nem fér hozzá, hogy ezen körülmény zsinórmértékül szolgál nekünk a jövő szoc­iális küzdelmeiben; az életerős, hazafias parasztság mindenkor rendíthetetlen védője lesz az állam vad habok által hányatott hajójának, védőbástyája állami életünk bel- és külellensé­­geivel szemben. A hazát veszélyeztető szerencsétlenségnek kell tekinteni, ha még nem jutottunk odáig, hogy a vidéket magasabb szempontok szerint bíráljuk; ha még mindig azon téves hitben ringatjuk ma­gunkat, hogy a mezőgazdasági válság csak a mezőgazdákat érdekli, mintha bizony itt csak osztályérdekről volna szó és mintha végül a vidéknek folyton növekvő depopulácziója jelen­tőséggel nem bírna. Hisz ezzel tényleg az egész állam, az egész ország, tehát a város és az iparosvilág is a válság részeseivé lesznek. Azonban ezen magasabb szempontból nézve a kérdést, nemcsak a parasztság, de a mező­­gazdasági munkások ügye is megoldást nyerhet. Ezek még nagyobb számban vannak a paraszt­­gazdák és kisbirtokosoknál, mert az 1882. évi népszámlálás mezőgazdasággal foglalkozóknak 8,063.966, míg birtokosoknak csak 2,252.531 lelket tüntet föl. Ezen arányt épp úgy figyelmen kívül hagyták, mint azon tényt, hogy a mező­­gazdasági munkások számát más hivatású mun­kások száma meg sem közelíti. A munkáskérdés fölött egyszerűen napirendre tértek s annak gyökeres megoldása helyett csak egyes intézkedések történtek s azok is csupán az aliparos munkások javára. S midőn az ipari munkások lármájuk és kö­nyökükkel a szocziáldemokratikus kérdésben je­lentékeny szerepet teremtettek maguknak, addig a mezőgazdasági munkások, daczára annak, hogy a gépek alkalmazásba vétele őket jelenté­kenyen érintette, csendesen maradtak, mert nem rendelkeztek oly közegekkel, melyek bajai­kat az illetékes körök s a nyilvánosság elé hoz­hatták volna. A birtokosok sem vettek maguknak fáradságot, hogy a bajokat kutassák s a mai kapitalista szellem egyebet a rideg garasoknál nem nyujtott a népnek. A nép erkölcsét és szokásait figyelmen ki­hagyták s a mit a forgalom nem tudott előidézni, azt a katonai szolgálat mozdította elő ; a falusi nép ma már idegenkedik falujától, mert katonásko­dás közben hozzászokik a városi élethez s nyo­morúságos falujába nem vágyik többé vissza. Ez okozza falun a munkáshiányt, daczára annak, hogy az össznépesség egyébként szaporodik. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a városba települő nép többnyire gyári munkásnak csap föl s ott tele szitja magát szociáldemokrata eszmékkel, elmondhatjuk, hogy az elvándoroltak az államra nézve is végleg elvesznek. Goltz báró dr. tanár mondta néhány évvel ezelőtt: „A szocziális kérdés szorosan összefügg a mezőgazdasági munkakérdéssel. S ez a tény még egyrészt vigaszt rejt magában, másrészt in­­telmül is szolgál. Vigaszt nyújt azért, mert ha a mezőgazdasági munkásokat jobb léthez segít­jük, a fölforgatók czéljaikat ki nem vihetik; intés azonban arra nézve, hogy ha ezt elmu­lasztjuk, a mezőgazdasági munkások az izgatók kezében még veszélyesebbekké fognak válni, mint a­milyenek ma az ipari munkások.“ Ne hagyjuk magunkat a mezőgazdasági mun­kások jelenlegi csendes magaviseletével áltatni, mert ez a csend nyugtalanító s úgy tűnik föl, mint a vihar előtti nyugalom. A kérdés most már az , hogy mit kell ten­nünk a mezőgazdasági munkások helyzetének javítása czéljából ? Végtelen sokat! Figyelembe kell vennünk minden körülményt, mely a népélet megnyilatkozásaiban jelentőség­gel bir s nem szabad szem elől tévesztenünk azt sem, hogy a mezőgazdasággal foglalkozók kicsije úgy mint nagyja, egymásra van utalva s igy minden itt fölmerülő kérdés az összes mezőgazdákat érdekli. Én — úgymond Sohnney — évek óta foglal­kozom az orvoslási módokkal s ezeket esetről­­esetre közre is bocsátottam s a „Falusi jólét“ czim alatt kiadott nagyobb munkában össze­gyűjtöttem , gondos figyelmet fordítván arra, hogy csak a beválható és gyakorlati jelentőség­gel biró orvoslási módok lássanak napvilágot. Ezek főbb vonásokban: I. A gazdasági és társadalmi viszonyok ja­vítása. II. A szív és lélek nemesítése, különösen a nép körében. III. Az I., II. alattiak segítségével a belső te­lepítés előmozdítása. Az I. A gazdasági és társadalmi viszonyok javítását létrehozni hivatják: 1. A társulási szellem fölelevenítése (szövet­kezetek által). 2. Elhanyagolt mezőgazdasági ágak előmoz­dítása és a kereskedelemmel való kapcsolatba hozatala. (Gyümölcstermelés, kertészet, baromfi­­tenyésztés, méhtenyésztés, haltenyésztés, kosár­fonás, természeti erők értékesítése, házi ipar különösen télen.) 3. Városban áruhelyek felállítása a falusi ter­mékek értékesítése végett (élelmi czikkek raktá­ron tartása falun). 4. Takarék-szövetkezetek felállítása. 5. Az uzsora elleni védelem szempontjából a falusi népnek hathatós jogvédelemben való ré­szesítése. (S általában minden kizsákmányolás elleni védekezés, mert milliókra megy azon ér­ték, mit a nép ily uton-módon veszit.) A tulajdonképpeni munkáskérdésre vonatko­zólag : 6. A mezőgazdasági bérek reformálása. 7. Barátságos otthonok, lakások létesítése.­­ 8. Megtartása vagy visszaszerzése a község viszonyainak megfelelő közös vagyonnak (All­mende.) 9. A jóravaló erkölcsös munkásoknak a köz­ség tisztségeibe való alkalmaztatása. 10. Jótékony egyesületek létesítése, hogy a falusi nép ne a szocziáldemokratáknál keressen boldogulást. 11. A munkásszerzők vagy közvetítők vissza­élései ellen való küzdelem. A ház és község belső viszonyaira vonatko­zólag. 12. Az asszonyok és leányoknak háztartásra való betanítása. 13. Egészségügyi és emberbaráti intézmények létesítése. 14. Az iszákosság megakadályozása (korcs­mák reformálása). 15. Kisdedóvás. 16. Rendszeres segítése az önhibájukon kívül szűkölködőknek. Ad. II. A szív és lélek nemesítését előmoz­díthatják : 1. A nép erkölcsi és ideális életének fölélesz­­tése s gyümölcsözővé tétele. 2. A közérzület nemesítése s elősegítése. 3. Az általános képzésre való befolyás gya­korlása. 4. A hazafias érzés fölébresztése és erősítése. 5. Jó népkönyvtárakról való gondoskodás. S fő dolog, hogy a nép a jó olvasmányok birto­kába ingyen jusson, példa erre a szocziál­­demokraták eljárása, kik ingyen iratokkal áraszt­ják el a népet és azok így nagy elterjedésnek örvendenek. 6. A vasárnapi foglalkozás meghatározása, illetve a vasárnapi munkaszünet megtartása. Ad. III. A belső telepítés az I. és II. alatti irányelvek létesítésével kapcsolatban hivatva van a földbirtok jövedelmezőségét elősegíteni s Németországra nézve elodázhatlanul szükséges volt a járadéktörvény (Rentenguts-Gesetz) meg­hozatala. Tekintettel a mai alacsony gabona­árakra, nem egészen indokolatlan ugyan azon ellenvetés, hogy nem volna tanácsos most új telepítvényeket csinálni, de nem lehet elvitatni, hogy nem szabad semmi oly orvoslási módot figyelmen kívül hagyni, melyek a jólétet hivatják előmozdítani s melyek alkalomadtán érvényesít­hetők. A járadéktörvény keresztülvitele a mező­gazdasági hanyatlásának idejére esett, különben a járadék­birtokok kifejlődése még kedvezőbb volna, mint a­milyen. Ma az országos bizottság is szem előtt tartja, hogy az elért megtakarítások a telepítvényesek javára váljanak azáltal is, hogy a megtakarí­tások egy része közhasznú intézményeknél hasz­­náltatik föl, a­mi egy újonan szervezett köz­ségnél nagy fontossággal bír. Még egyet: midőn a rómaiak utolsó idejében a latifundiumok az egészséges parasztállományt elnyelték, s a rabszolgák nagy ára és a gabona nagymérvű behozatala miatt értékben mégis veszítettek, a tulajdonosok új parasztságot vagy jobbágyságot akartak létrehozni, de nem sikerült, mert az ősi kapocs a régi föld és az új nép közt hiányzott, az utóbbiakat a szél­rózsa minden irányából hordták össze s nem a régi anyagból, életerős parasztság így nem is fejlődhetett. Ebből az a tanulság, hogy új parasztosztály nem mindenféle népségből szedendő össze, hanem a meglévő egészséges anyagból, mint a­hogy a fiatal ojtványt is az öreg fából nyesik. A belső telepítésnél tehát a következők tar­tandók szem előtt: 1. A szédelgő ügynökségeknek elkerülése. Az összes telepeseknek egy ismert és bizalmat keltő tudakozódó helyről tanácsokkal és segít­séggel való ellátása. 2. Életrevaló kiskereskedés létesítése. TÁVIRATAINK. Vilma királynő koronázása. Amsterdam, augusztus 31. A hivatalos lap külön kiadása közli Vilma királynőnek valamennyi minister által ellenjegyzett proklamáczióját, melyben köszö­netet mond a népnek az iránta kora ifjúságától fogva tanúsított szeretetért és ragaszkodásért és biztosítja a régens-királynét hálájáról az általa nyújtott pél­dáért. A királynő kijelenti, hogy Hollandia nevének és zászlójának tekintélyét fenn fogja tartani és végül

Next