Hazánk, 1900. július (7. évfolyam, 154-179. szám)

1900-07-01 / 154. szám

A mi országunk csak egy helyes és természeti viszonyainknak megfelelő agrár­­politika segítségével emelhető ki abból a gazdaságilag függő helyzetből, amelyben Ausztriával szemben vagyunk. Függősé­günk viszonya Ausztriához inkább gaz­dasági, mint politikai. Sőt politikailag alá­rendelt helyzetünk is nem a dualizmus közjogi természetéből foly, hanem abból, hogy gazdaságilag nemcsak gyöngébb fél vagyunk, de egyúttal függünk is Ausz­triától. Az a merkantil jellegű közgazdasági politika, mely az ipar és kereskedelem megteremtésének ürügye alatt mezőgazda­sági érdekeinket elhanyagolta, nemcsak hogy fel nem szabadított e gazdasági függőség alól, sőt ellenkezően, ránk bo­­csátván az osztrák nagytőkét, e függősé­get még nagyobbá, még szorosabbá tette, mint a minőben voltunk a 67 előtti fej­letlenebb közgazdasági viszonyok között. A magyar politikának Ausztriához való viszonyunkban nem lehet célja a mon­archia súlypontját mesterségesen, tisztán politikai és közjogi subtilitásokkal áthozni a Lajtha innenső felére, mert a súlypont ilyen tisztán mechanikus úton való áthe­lyezése magában véve értéktelen és tisz­tán csak formai. A helyes magyar poli­tika nézetünk szerint csakis abban állhat, ha előzetesen megteremti mindazokat a gazdasági feltételeket, amelyek függő gaz­dasági helyzetünkből Ausztriával szemben kiemelnek és előkészítik az utat arra, hogy a monarchia súlypontja a gazdasá­gilag is erőssé lett Magyarországra mint­egy természetszerűen helyezkedjék át. Budapest, június 30. Most kijelenti Kossuth Ferenc, hogy a nyilatko­zatban közjogi változás és a trónöröklés törvé­nyes rendjének módosítása nem foglaltatik, így az országgyűlés összehívása elmarad. A kormány tagjait a nyári szünet első részében Budapesten Plósz Sándor, Lukács László és Cseh Ervin képviselik. Báró fejérváry szabadságra ment, Darányi Ignác Párisba uta­zott, Hegedűs Sándor székelyföldi tanulmány­útra ment, Széll Kálmán miniszterelnök Rátóton tartózkodik, honnan azonban időnként Buda­pestre jön, egyébként pedig a fontosabb ügyek okmányait Rátótra küldik a miniszterelnöknek, ki ezekben az ügyekben onnan személyesen in­tézkedik. A kvótadöntésről szóló királyi kéziratot hiteles másolatban Széll Kálmán miniszterelnök átküldte Deresei Dezsőnek, a képviselőház elnö­kének, hogy a képviselőháznak tudomásvétel céljából a döntést bejelentse. Ez a bejelentés őszszel, a képviselőház első ülésén, október 8-án fog megtörténni. A kereskedelmi törvény revíziója. A kereskedelmi törvény általános revíziójára vo­natkozó munkálatok szorgalmasan folynak. Nagy Ferenc, az új államtitkár, hivatalba lépése után azonnal hozzáfogott a munkához. Azt hiszik, a törvény revíziójának előmunkálatait a nyári szü­net alatt befejezik. Intelem a mezőgazdáknak. A német gazda­­szövetség pfalzi tagjai közelebb gyűlést tartottak, amely alkalommal dr. Roesicke, a német agráriusok e kimagasló vezéregyénisége elnökölt. Nagyobb be­szédben utalt a mezőgazdák azon gyöngeségére, hogy igen sok gazda szeret sikereivel, különösen pedig ara­tásainak eredményeivel kérkedni. Ez után sokkal több hátrányt, mint előnyt érnek el. Ha pedig a gazdák kérkednek azzal, amit learattak, vagy más egyéb sikereikkel, ebben mindig a hivalkodás farizeusi szempontja érvényesül, mintha csak így szólanának: «Nézzetek csak ide, micsoda legény vagyok én, amíg te semmit sem értesz !» Ez eljárásukkal azok mellé sorakoznak, akik tényleg semmit sem értenek a gazdálkodáshoz, de minél kevesebbet konyhának hozzá, annál többet csacsognak a mezőgazdaság technikájáról és ü­zemények helyességéről. Ezenkívül fegyvert szolgáltatnak ellenségeik kezébe, akik kétke­déseikre támaszkodva fejtik ki, hogy a mezőgazda­egy-egy fűtetlen sötét helyiségben, ahol nem veszi hasznukat senki. Ha magyar ember komoly, tudományos célból akarja magát mivelni, ha egy-egy tudományág fejlődésével lépést akar tartani: kénytelen a fő­városba menni s ott ereje javát a megélhetés nehéz küzdelmében felemészteni (tudjuk, hogy az agylágyulás a fővárosban élő szellemi mun­kások közt egyre sűrűbben szedi idő előtti áldo­zatát). Ily drága áron szerzi meg azt a kis tudást és szellemi táplálékot, melynek híján azonban, ha vidéken marad, tehetsége előbb­­utóbb elkallódott, ő maga elparlagiasodott volna. Ez a két tényező: a fővárosi lázas élet s a vi­dék szellemi pangása apasztja a nemzet szel­lemi tőkéjét. Mert mi mindent a fővárosban összpontosí­tottunk : egyetemünket, tudományosan rende­zett országos gyűjteményeinket, könyv-, képtá­rainkat, egyetlen állatkertünket; a vidéknek semmi sem maradt. Aki a nemzet politikai vi­szonyait, fejlődése történetét ismeri, ezen nem csodálkozhatik; de tény az, hogy e viszonyok nem egészségesek. Ma már ezt mindenki érzi. A köztudatba ment az a meggyőződés, hogy a nagyobb történeti múltú vidéki városokat szel­lemi középpontokká kell fejleszteni, hogy ezek­nek meg kell adni még áldozatok árán is a szel­lemi fejlődés feltételeit, tehát az országos jel­legű teljes könyvtárt és gyűjteményeket, a mű­vészieket is, mert ezek válhatnak idővel a fővá­ros szellemi túltermelésének levezető s a vidéki szellemi élet termékenyítő csatornáivá. A többi vidéki városban egyelőre elég arra törekedni, hogy a kulturális intézmények iránt való érdel­ődés és fogékonyság felébredjen és fejlesztessék — ennek pedig ma még, a vidéki közönség csekély érdeklődése mellett, nincs jobb­ságnak, tulajdonképpen milyen fényes helyzete van! Az eredményekkel való hivalgás ezen álláspontjának tulajdonképpen nagy rövidlátás az alapja. Itt szónok a Németország és monarchiánk közti kereskedelmi szerződésre hivatkozik; akkor a gabonaárak, bizo­nyos börzespekulációk következtében, jó magasak voltak. A többnyire optimista és a neki adott ked­vező helyzetet állandónak tekintő gazda akkor nem gondolta meg, mekkora veszedelmet rejtett a vámok leszállítása, mert nem számolt azzal sem, hogy az árak — az akkori konjunktúrákkal szemben — lénye­gesen csökkenhetnek. Egy év múlva ez a hanyatlás oly ijesztő mérvben következett be, hogy mindenkinek szemébe tűnt a mezőgazdaság minózus állapota. Nem csupán a jelennel kell törődni, előre kell látni a jövőt, tehát tisztában kell lenni azzal is, hogy valamely üzemnek, tehát a mezőgazdaságinak is, csu­pán állandóan egyenlő konjuktúrák válhatnak hasz­nára, hogy a javulásra hajló kisebb hullámzások csupán nagyon rövid időre szolgálnak, ma egyesek előnyére, holnap mások hátrányára alakulnak, átlag és általában tehát teljesen értéktelenek. Hiszen a mezőgazdaságot nem ítélhetjük meg egyes korifeusok szerint, akik különös értelemmel, nagy befektető tő­kével és rendkívül gyakorlati érzékkel vannak meg­áldva és ez okoknál fogva érhetnek el az átlagos minősítésű egyedre nézve elérhetlen sikereket; in­kább az átlagos kvalitást kell szem előtt tartanunk, de még akkor is csak úgy érezheti magát biztonságban a gazda, ha teljes nyugalommal tekinthet a tartós fejlődés elé. Jellemző, hogy használják fel a mező­­gazdaság ellenségei egyes gazdák nyilatkozatait. Ha valaki előáll és azt bizonyítgatja, mennyire képes ő az ügyeinek vezetésére és ennélfogva mily pompásan mennek a dolgai, akkor az ellenlábas sajtó uni sono zengi dicsőségét, például állítván a többi gazdák elé. Ha azonban oly eset kerül felszínre, amelyből nyilvánossá válik a keserves gazdasági helyzet, akkor ezt a szeretetreméltó puszta véletlenség színében szereti feltüntetni. Az egész gazdasági helyzet nem azon fordul meg, hogy akut kényszerhelyzet létezik-e vagy nem, hanem inkább az a kérdés, hogy a mező­­gazdaság, a többi kereset-ág és hivatás­formával szemben nem szorul-e aránytalanul háttérbe és nem részesül-e az előbbiek rovására méltatlan elbánás­ban. Az összes mezőgazdaság érdekében áll, hogy ki-ki tudatára ébredjen annak, hogy a viszonyok gazdasági alakulóban a mezőgazdaságot a legmél­tatlanabb elbánásban részesítették. Az országgyűlés összehívása, melyről az utóbbi napokban olyan sokszor volt szó, a nyári szünet idejéről elmarad. Kossuth Ferenc tudva­levőleg attól tette függővé az országgyűlés össze­hívásának végleges elhatározását, hogy a trón­örökös nyilatkozatában foglaltatik-e olyan kije­lentés, mely a magyar törvényekkel ellenkezik. Tezvék s a tudományos megfigyelés eszközei, szellemi életük annál intenzívebb. Ami termé­szetes is. Mert ezek nyitják meg a forrást, mely­ből a szakember tudását szünetlen felfrissítheti, kiegészítheti, de az önálló munkára is itt nyer ösztönzést. Fontos ez a körülmény főképp nálunk, mert művelődésünk hiányai jobbadán onnan erednek, hogy vidéki szellemi középpontjaink nincsenek Irigykedve nézzük Németországot, hol minden kis egyetemi város meg tudta teremteni pezsgő szellemi életét s nem egy közülök nagy szellemi áramlatoknak vált kiinduló pontjává. Miért nincs ez így nálunk? Miért ez az esze­veszett tódulás a főváros felé, ahol oly kevés a fóka s oly sok az ember; a szellemi túltermelés pedig temérdek tehetséget meddőségre vagy gé­pies munkára kárhoztat, mely a vidéken gyü­mölcsöző munkásságot fejthetett volna ki; a vidék pedig elvértelenedik, elparlagiasodik s szel­lemileg pang és elmarad! (Csak a vidéki hirlap­­irodalom sekély voltára utalok). Egyszerűn azért, mert nálunk a szellemi mun­kás vidéken — hacsak nem theológus — nem leli meg tudományos munkássága feltételeit, a szükséges segítőeszközöket, a könyvtárak, kevés kivétellel, hézagosak, ötletszerűen, egyes könyv­kedvelők ízlése szerint jöttek létre s nem igen jutott eszébe senkinek azokat kiegészíteni s a tudományos használatra alkalmassá tenni (a ma­rosvásárhelyi Teleky-könyvtárban egész sereg félbemaradt munka van.) Még hézagosabbak, még ötletszerűebbek múzeumaink, melyek a régésze­tet kivéve, más tudományszak mivelését csak ritkán mozdítják elő. De sokszor a könyvtárhoz, múzeumhoz hozzá sem férhetnek, mert az érté­kes gyűjtemények holt tőke gyanánt hevernek módja, mint a legkönnyebben megindítható lelki rugókra való hatás, a vidéki múzeumok helyi színezete által.­­A szabadkai múzeum, igen oko­san, első­sorban Bács-Bodrog megye faunáját akarja összegyűjteni. Wosinszky, a szegszárdi múzeum lelkes igazgatója, Tolna megyében 426 darab néprajzi tárgyat gyűjtött máris össze. Az erdélyrészi Kárpátegyesület múzeuma pedig ki­zárólag erdélyi tárgyakat gyűjt. Ez a praktikus irány egyre jobban kezd érvényesülni máshol is.­ Ezért fontos a könyvtár- és múzeumügy or­szágos szervezése, ezért fontos a terv­szerű, céltudatos munka s a segítség okos kiosztása. A múlt évi 14.400 korona segítség (ami 19 intézet között oszlott meg), a leg­gyümölcsözőbb befektetés volt. Hanem csekély ez az összeg, mikor ilyen országos érdekről —­ a vidéki szellemi középpontok fejlesztéséről — van szó, az áldozatot kímélni nem szabad. A főváros fejlesztésére eleget költöttünk. Itt az ideje, hogy fejleszszük a vidéki centrumokat is, mert az elhasznált erőket azok vannak hivatva pótolni és azok fogják kisugározni a magyar nemzeti műveltséget a nemzetiségi vidékeken is. S ennek a fejlesztésnek egyik leghathatósabb eszköze a vidéki múzeumok és könyvtárak okos szervezése. Nemzeti kultúrpolitika ez is. c­íme, a jelentéseknek egy-két érdekes adata. Múlt évben a főfelügyelőség már 35 gyűjtemény fölött gyakorolta a felügyeletet,­­ még­pedig úgy, hogy tagjai sűrűn látogatták meg az illető gyűj­teményeket ; maga Fejérpataky László 22 város gyűjteményeit vizsgálta meg — jól esik ezt a tevékenységet konstatálni.­ köztük a turóc­­szent-mártoni tót társaság múzeuma, mely a 600 korona segítségen magyar műveket vásárolt. De kiterjesztette figyelmét a nép- és vándorkönyv- « HAZÁNK. 154. szám. 2 Vasárnap, 1900. július 1. - ' ■ ■ ....... ■■■

Next