Hazánk, 1900. július (7. évfolyam, 154-179. szám)
1900-07-01 / 154. szám
A mi országunk csak egy helyes és természeti viszonyainknak megfelelő agrárpolitika segítségével emelhető ki abból a gazdaságilag függő helyzetből, amelyben Ausztriával szemben vagyunk. Függőségünk viszonya Ausztriához inkább gazdasági, mint politikai. Sőt politikailag alárendelt helyzetünk is nem a dualizmus közjogi természetéből foly, hanem abból, hogy gazdaságilag nemcsak gyöngébb fél vagyunk, de egyúttal függünk is Ausztriától. Az a merkantil jellegű közgazdasági politika, mely az ipar és kereskedelem megteremtésének ürügye alatt mezőgazdasági érdekeinket elhanyagolta, nemcsak hogy fel nem szabadított e gazdasági függőség alól, sőt ellenkezően, ránk bocsátván az osztrák nagytőkét, e függőséget még nagyobbá, még szorosabbá tette, mint a minőben voltunk a 67 előtti fejletlenebb közgazdasági viszonyok között. A magyar politikának Ausztriához való viszonyunkban nem lehet célja a monarchia súlypontját mesterségesen, tisztán politikai és közjogi subtilitásokkal áthozni a Lajtha innenső felére, mert a súlypont ilyen tisztán mechanikus úton való áthelyezése magában véve értéktelen és tisztán csak formai. A helyes magyar politika nézetünk szerint csakis abban állhat, ha előzetesen megteremti mindazokat a gazdasági feltételeket, amelyek függő gazdasági helyzetünkből Ausztriával szemben kiemelnek és előkészítik az utat arra, hogy a monarchia súlypontja a gazdaságilag is erőssé lett Magyarországra mintegy természetszerűen helyezkedjék át. Budapest, június 30. Most kijelenti Kossuth Ferenc, hogy a nyilatkozatban közjogi változás és a trónöröklés törvényes rendjének módosítása nem foglaltatik, így az országgyűlés összehívása elmarad. A kormány tagjait a nyári szünet első részében Budapesten Plósz Sándor, Lukács László és Cseh Ervin képviselik. Báró fejérváry szabadságra ment, Darányi Ignác Párisba utazott, Hegedűs Sándor székelyföldi tanulmányútra ment, Széll Kálmán miniszterelnök Rátóton tartózkodik, honnan azonban időnként Budapestre jön, egyébként pedig a fontosabb ügyek okmányait Rátótra küldik a miniszterelnöknek, ki ezekben az ügyekben onnan személyesen intézkedik. A kvótadöntésről szóló királyi kéziratot hiteles másolatban Széll Kálmán miniszterelnök átküldte Deresei Dezsőnek, a képviselőház elnökének, hogy a képviselőháznak tudomásvétel céljából a döntést bejelentse. Ez a bejelentés őszszel, a képviselőház első ülésén, október 8-án fog megtörténni. A kereskedelmi törvény revíziója. A kereskedelmi törvény általános revíziójára vonatkozó munkálatok szorgalmasan folynak. Nagy Ferenc, az új államtitkár, hivatalba lépése után azonnal hozzáfogott a munkához. Azt hiszik, a törvény revíziójának előmunkálatait a nyári szünet alatt befejezik. Intelem a mezőgazdáknak. A német gazdaszövetség pfalzi tagjai közelebb gyűlést tartottak, amely alkalommal dr. Roesicke, a német agráriusok e kimagasló vezéregyénisége elnökölt. Nagyobb beszédben utalt a mezőgazdák azon gyöngeségére, hogy igen sok gazda szeret sikereivel, különösen pedig aratásainak eredményeivel kérkedni. Ez után sokkal több hátrányt, mint előnyt érnek el. Ha pedig a gazdák kérkednek azzal, amit learattak, vagy más egyéb sikereikkel, ebben mindig a hivalkodás farizeusi szempontja érvényesül, mintha csak így szólanának: «Nézzetek csak ide, micsoda legény vagyok én, amíg te semmit sem értesz !» Ez eljárásukkal azok mellé sorakoznak, akik tényleg semmit sem értenek a gazdálkodáshoz, de minél kevesebbet konyhának hozzá, annál többet csacsognak a mezőgazdaság technikájáról és üzemények helyességéről. Ezenkívül fegyvert szolgáltatnak ellenségeik kezébe, akik kétkedéseikre támaszkodva fejtik ki, hogy a mezőgazdaegy-egy fűtetlen sötét helyiségben, ahol nem veszi hasznukat senki. Ha magyar ember komoly, tudományos célból akarja magát mivelni, ha egy-egy tudományág fejlődésével lépést akar tartani: kénytelen a fővárosba menni s ott ereje javát a megélhetés nehéz küzdelmében felemészteni (tudjuk, hogy az agylágyulás a fővárosban élő szellemi munkások közt egyre sűrűbben szedi idő előtti áldozatát). Ily drága áron szerzi meg azt a kis tudást és szellemi táplálékot, melynek híján azonban, ha vidéken marad, tehetsége előbbutóbb elkallódott, ő maga elparlagiasodott volna. Ez a két tényező: a fővárosi lázas élet s a vidék szellemi pangása apasztja a nemzet szellemi tőkéjét. Mert mi mindent a fővárosban összpontosítottunk : egyetemünket, tudományosan rendezett országos gyűjteményeinket, könyv-, képtárainkat, egyetlen állatkertünket; a vidéknek semmi sem maradt. Aki a nemzet politikai viszonyait, fejlődése történetét ismeri, ezen nem csodálkozhatik; de tény az, hogy e viszonyok nem egészségesek. Ma már ezt mindenki érzi. A köztudatba ment az a meggyőződés, hogy a nagyobb történeti múltú vidéki városokat szellemi középpontokká kell fejleszteni, hogy ezeknek meg kell adni még áldozatok árán is a szellemi fejlődés feltételeit, tehát az országos jellegű teljes könyvtárt és gyűjteményeket, a művészieket is, mert ezek válhatnak idővel a főváros szellemi túltermelésének levezető s a vidéki szellemi élet termékenyítő csatornáivá. A többi vidéki városban egyelőre elég arra törekedni, hogy a kulturális intézmények iránt való érdelődés és fogékonyság felébredjen és fejlesztessék — ennek pedig ma még, a vidéki közönség csekély érdeklődése mellett, nincs jobbságnak, tulajdonképpen milyen fényes helyzete van! Az eredményekkel való hivalgás ezen álláspontjának tulajdonképpen nagy rövidlátás az alapja. Itt szónok a Németország és monarchiánk közti kereskedelmi szerződésre hivatkozik; akkor a gabonaárak, bizonyos börzespekulációk következtében, jó magasak voltak. A többnyire optimista és a neki adott kedvező helyzetet állandónak tekintő gazda akkor nem gondolta meg, mekkora veszedelmet rejtett a vámok leszállítása, mert nem számolt azzal sem, hogy az árak — az akkori konjunktúrákkal szemben — lényegesen csökkenhetnek. Egy év múlva ez a hanyatlás oly ijesztő mérvben következett be, hogy mindenkinek szemébe tűnt a mezőgazdaság minózus állapota. Nem csupán a jelennel kell törődni, előre kell látni a jövőt, tehát tisztában kell lenni azzal is, hogy valamely üzemnek, tehát a mezőgazdaságinak is, csupán állandóan egyenlő konjuktúrák válhatnak hasznára, hogy a javulásra hajló kisebb hullámzások csupán nagyon rövid időre szolgálnak, ma egyesek előnyére, holnap mások hátrányára alakulnak, átlag és általában tehát teljesen értéktelenek. Hiszen a mezőgazdaságot nem ítélhetjük meg egyes korifeusok szerint, akik különös értelemmel, nagy befektető tőkével és rendkívül gyakorlati érzékkel vannak megáldva és ez okoknál fogva érhetnek el az átlagos minősítésű egyedre nézve elérhetlen sikereket; inkább az átlagos kvalitást kell szem előtt tartanunk, de még akkor is csak úgy érezheti magát biztonságban a gazda, ha teljes nyugalommal tekinthet a tartós fejlődés elé. Jellemző, hogy használják fel a mezőgazdaság ellenségei egyes gazdák nyilatkozatait. Ha valaki előáll és azt bizonyítgatja, mennyire képes ő az ügyeinek vezetésére és ennélfogva mily pompásan mennek a dolgai, akkor az ellenlábas sajtó uni sono zengi dicsőségét, például állítván a többi gazdák elé. Ha azonban oly eset kerül felszínre, amelyből nyilvánossá válik a keserves gazdasági helyzet, akkor ezt a szeretetreméltó puszta véletlenség színében szereti feltüntetni. Az egész gazdasági helyzet nem azon fordul meg, hogy akut kényszerhelyzet létezik-e vagy nem, hanem inkább az a kérdés, hogy a mezőgazdaság, a többi kereset-ág és hivatásformával szemben nem szorul-e aránytalanul háttérbe és nem részesül-e az előbbiek rovására méltatlan elbánásban. Az összes mezőgazdaság érdekében áll, hogy ki-ki tudatára ébredjen annak, hogy a viszonyok gazdasági alakulóban a mezőgazdaságot a legméltatlanabb elbánásban részesítették. Az országgyűlés összehívása, melyről az utóbbi napokban olyan sokszor volt szó, a nyári szünet idejéről elmarad. Kossuth Ferenc tudvalevőleg attól tette függővé az országgyűlés összehívásának végleges elhatározását, hogy a trónörökös nyilatkozatában foglaltatik-e olyan kijelentés, mely a magyar törvényekkel ellenkezik. Tezvék s a tudományos megfigyelés eszközei, szellemi életük annál intenzívebb. Ami természetes is. Mert ezek nyitják meg a forrást, melyből a szakember tudását szünetlen felfrissítheti, kiegészítheti, de az önálló munkára is itt nyer ösztönzést. Fontos ez a körülmény főképp nálunk, mert művelődésünk hiányai jobbadán onnan erednek, hogy vidéki szellemi középpontjaink nincsenek Irigykedve nézzük Németországot, hol minden kis egyetemi város meg tudta teremteni pezsgő szellemi életét s nem egy közülök nagy szellemi áramlatoknak vált kiinduló pontjává. Miért nincs ez így nálunk? Miért ez az eszeveszett tódulás a főváros felé, ahol oly kevés a fóka s oly sok az ember; a szellemi túltermelés pedig temérdek tehetséget meddőségre vagy gépies munkára kárhoztat, mely a vidéken gyümölcsöző munkásságot fejthetett volna ki; a vidék pedig elvértelenedik, elparlagiasodik s szellemileg pang és elmarad! (Csak a vidéki hirlapirodalom sekély voltára utalok). Egyszerűn azért, mert nálunk a szellemi munkás vidéken — hacsak nem theológus — nem leli meg tudományos munkássága feltételeit, a szükséges segítőeszközöket, a könyvtárak, kevés kivétellel, hézagosak, ötletszerűen, egyes könyvkedvelők ízlése szerint jöttek létre s nem igen jutott eszébe senkinek azokat kiegészíteni s a tudományos használatra alkalmassá tenni (a marosvásárhelyi Teleky-könyvtárban egész sereg félbemaradt munka van.) Még hézagosabbak, még ötletszerűebbek múzeumaink, melyek a régészetet kivéve, más tudományszak mivelését csak ritkán mozdítják elő. De sokszor a könyvtárhoz, múzeumhoz hozzá sem férhetnek, mert az értékes gyűjtemények holt tőke gyanánt hevernek módja, mint a legkönnyebben megindítható lelki rugókra való hatás, a vidéki múzeumok helyi színezete által.A szabadkai múzeum, igen okosan, elsősorban Bács-Bodrog megye faunáját akarja összegyűjteni. Wosinszky, a szegszárdi múzeum lelkes igazgatója, Tolna megyében 426 darab néprajzi tárgyat gyűjtött máris össze. Az erdélyrészi Kárpátegyesület múzeuma pedig kizárólag erdélyi tárgyakat gyűjt. Ez a praktikus irány egyre jobban kezd érvényesülni máshol is. Ezért fontos a könyvtár- és múzeumügy országos szervezése, ezért fontos a tervszerű, céltudatos munka s a segítség okos kiosztása. A múlt évi 14.400 korona segítség (ami 19 intézet között oszlott meg), a leggyümölcsözőbb befektetés volt. Hanem csekély ez az összeg, mikor ilyen országos érdekről — a vidéki szellemi középpontok fejlesztéséről — van szó, az áldozatot kímélni nem szabad. A főváros fejlesztésére eleget költöttünk. Itt az ideje, hogy fejleszszük a vidéki centrumokat is, mert az elhasznált erőket azok vannak hivatva pótolni és azok fogják kisugározni a magyar nemzeti műveltséget a nemzetiségi vidékeken is. S ennek a fejlesztésnek egyik leghathatósabb eszköze a vidéki múzeumok és könyvtárak okos szervezése. Nemzeti kultúrpolitika ez is. címe, a jelentéseknek egy-két érdekes adata. Múlt évben a főfelügyelőség már 35 gyűjtemény fölött gyakorolta a felügyeletet, mégpedig úgy, hogy tagjai sűrűn látogatták meg az illető gyűjteményeket ; maga Fejérpataky László 22 város gyűjteményeit vizsgálta meg — jól esik ezt a tevékenységet konstatálni. köztük a turócszent-mártoni tót társaság múzeuma, mely a 600 korona segítségen magyar műveket vásárolt. De kiterjesztette figyelmét a nép- és vándorkönyv- « HAZÁNK. 154. szám. 2 Vasárnap, 1900. július 1. - ' ■ ■ ....... ■■■