Hazánk, 1901. július (8. évfolyam, 154-179. szám)

1901-07-02 / 154. szám

HAZÁNK. 154. szám. mai civilizáció csatáit győzedelmesen meg­vívni lehetetlen. Annyi pygmaeus és kontár után ennek a nemzetnek igazán teremtő és alkotni tudó férfiakra van szüksége, különben átcsap fölöttünk a haladó idők árja. Budapest, julius 1. Újabb főispánválság. Félhivatalosan is meg­erősítik a hírt, hogy báró Thoroczkay Viktort, a báró Bánffy Dezső által kinevezett hódmező­vásárhelyi főispánt még a választások előtt fel­mentik állásától. Thoroczkay báró képiselőjelöl­­tül készül fellépni Hódmezővásárhelyen. Képviselőválasztás. Amint nekünk távirati­lag jelentik, Korodi Lajost, Brassó első kerüle­tében szász programm alapján képviselővé egy­hangúlag megválasztották. A tisztviselők mozgalmához. A zalaeger­szegi tisztviselők legutóbb tartott értekezlete memorandumba foglalta össze a tisztviselők jo­gosult s a mai pénzügyi viszonyokhoz képest valósítható kívánságait. E memorandumhoz van csatolva a magyar állami tisztviselők fizetéseit, a katonatisztek és az osztrák polgári tiszt­viselők fizetéseit föltüntető táblázat. Kitűnik ebből, hogy a magyar államtisztviselőknek az V-ik díjosz­tályban 2000 koronával, a VI-ik díjosztályban 2000 -2200, a VII-ik díjosztályban 1200-1000-800, a VIII-dik díjosztályban 800, a IX-dik díjosz­tályban 600, a X-dik díjosztályban 600, a XI-dik­ díjosztályban 600 koronával csekélyebb a fize­tésük, mint a tisztviselőknek a Lajthántól. Ugyan­csak összehasonlítja a táblázat a mi polgári tisztviselőink fizetését a katonatisztek fizetésé­vel. Kitűnik ebből az összeállításból, hogy a katonatisztek az V-dik díjosztályban 1400, a VI-dikban 1200, a VII-dikben 1200, 1000, a VIII-dikban 408, a IX-dikben pedig 400, a X-dikben 400, a XI-dikben 240 koro­nával kapnak több fizetést, mint a polgári tiszt­viselők. A háromféle fizetés tabelláris összeállí­tása meggyőző dokumentum arra nézve, hogy mi nálunk minő mostoha gyermeke a parlamenti kormányzatnak az állami tisztviselő. A dijnokok helyzete. 1898. évben a törvényhozás az állami dijnokok helyzetének javítását célzó tör­vényt létesítette, amely törvény némely tekintetben tényleg javított a dijnokok helyzetén, de mégis igen sok kívánnivalót hagyott még hátra. Ezúttal nem itt játszódott le szombaton, Péter és Pál napján, a nagy népünnep, amelyet az Esterházy-grófok Mária Terézia királynő cseklészi látogatásának emlékére rendeztek. Az alkalomból improvizált épületek közül az egyik a «Nyikorgó csárda», amelynek falaira bécsi és budapesti művészek jóizű­ karika­túrákat pingáltak. A másik pavilion neve volt «Monte-Carlo», Darvás­ Antal pozsonyi és Dick Rudolf bécsi építész emelte, falait bécsi művészek középütt Fortuna, jobbról­­balról pedig a kérkedő szerencse és a «pech» allegorikus nőalakjaival díszítették. Falai között eredeti minta szerint vígan folyt a roulett, a rouge et noir és egyéb szerencsejáték, amely azonban busásan jövedelmezett a jótékony cél­nak. A harmadik pavillonban bazárt csaptak a főrangú asszonyok; ennek falait remek gobeli­nek ékesítették; értékükről fogalmat ad, hogy a kisebb piéceken például ilyen aláírások olvasha­tók: LES ARMES DU ROY. CH. LEBRON PINXIT. MDCLXXX. Budapestről, Bécsből és Pozsonyból körülbe­lül háromezren jöttek el a szombati ünnepre. A kis cseklészi állomás soha még ekkora forgal­mat nem látott. A válogatott díszes úri társa- : Ságon kívül a környék népének is része volt az általános örömben. 1766-ban tizenkét fiatal párt eskettek meg Cseklészen, Mária Terézia királynő jelenlétében. A szombati emlékezésnek egyik legérdekesebb epizódja volt a nagy érzékkel megrendezett, valóságos parasztlakodalom. A cseklészi templomból a fiatal pár zeneszóval vonult a parkba, ahol a társaságtól, régi magyar szokás szerint, a szántás-vetéshez, mezőgazda­sághoz való eszközöket kapott ajándékba, akarjuk az összes és az állami dijnokok összességét érintő bajokat felsorolni, csupán a pénzügyminisz­térium fenhatósága alá tartozó dijnokoknak egy speciális sérelmére akarjuk a közfigyelmet felhívni, mely abból áll, hogy ezen dijnokok nem részesíttet­­nek szabadságban, jobban mondva üdülési időben. Hogy ez méltánytalanság, azt h­iszszük, mindenki beláthatja, mert a szegény dijnok, ki egész éven át szakadatlanul dolgozik, épp úgy megérdemli, mint a tisztviselő, ha egy kis időre a poros akták közül kiszabadulva, a szabadságot, az üdülést legalább megkóstoltatja, megérdemli, ha az általa végzett munka nem is igényel annyi szellemi tevékenységet, mint a tisztviselőé, de viszont a dijnok munkája sokkal inkább lélekölő, mint a tisztviselőé. Hogy a kívánság méltányos, annak legjobb bizonyítéka az, hogy a kereskedelmi és igazságügyi miniszterek a dijnoktörvény most panaszolt hiányát rendeletileg pótolták, amennyiben az alattuk működő dijnokok szabadságidejét rendeletileg szabályozták, úgy, hogy pl. a budapesti bíróságoknál alkalmazott dijnokok kivétel nélkül kapnak — anélkül, hogy ezt nekik külön kérni kellene — az illető hivatalfőnökük által szabadságot, még­pedig az állandósított dijnok 14 napot, az ideiglenes 8 napot. Ha a két jelzett minisztériumhoz tartozó hivatalok­nál, amelyekben igen nagy számban vannak dijnokok, és ahol ezeknek igen sok és fontos munkát kell végezniük, megengedhető, hogy azok szabadságot kapjanak, azt hisz szük, a pénzügyi resszorthoz tar­tozó hivatalok sem fognak szenvedni, ha az azokban alkalmazott bijnokok hasonló kedvezményben része­­sü­tetnek. Választási készülődések. Zentáról jelentik, hogy ott szombaton népgyű­lés volt, amelyen dr. Eltinger ajánlatára Bartha Miklóst jelölték képviselőnek. Bartha, aki ott volt a gyűlésen, agráriusnak vallotta magát. — A magyar-kanizsai kerületben dr. Lovászi­ Mártont, a «Magyarország» felelős szerkesztőjét ki­áltották ki egyhangú , lelkesedéssel függetlenségi és agrárius programmal képviselőjelöltnek. — A Buci, lúd, jelenti: Az a hir, mintha gróf Teleki Samu a gernyeszegi kerület országgyűlési képviselője jövőre már nem vállalna képviselői megbízást, alaptalan. — A tahi függetlenségi 48-as párt, mint nekünk jelen­tik, ma Ugron Ákost jelölte képviselőnek. — Sze­gedről táviratoztak. A szegedi szabadelvű párt ma délben szervező ülést tartott, amelyen dr­. Lázár György az első kerület országos képviselője elmon­­do­tta beszámolóját is. Tóth Pál főjegyző nyitotta meg az értekezletet. Indítványára elnökké Wagner Károlyt, alelnökk­é K­ózsa Izsót, Pillich Kálmánt, Szarvady Lajost és If­­y Antalt választották meg. A garden-party rendezői a pozsonyi gróffal, Pálffiy Isvánnal az élükön, gróf Eszterhrízij Mihály és gróf Eszter­házi­ Károly a legnagyobb leleményességgel gondoskodtak arról, hogy a vendégek késő estig jó­ érezzék magukat. Az Eszterházy-család női tagjai elragadó virtuozi­tással vitték a háziasszonyok szerepét. Az ünnep részletei közül nagy tetszést keltet­tek a pompás humorral elrendezett bikaviadalok, az elővezetett mindenféle állatok, amelyeket jó­kedvű művészek eredeti mivoltukból egészen ki­forgattak, szamárlovaglás, közvadászat, automo­bilverseny és tömérdek egyéb változat, ami a vendégek hangulatát állandóan a legjobb, leg­­tréfásabb, legvigabb benyomásokkal táplálta. Estefelé az idegenből jött közönség elutazott s ekkor kezdődött az ünnepnek az a része, ame­lyet az Eszterházy grófok családjuk vendégeinek rendeztek. Külön emlitést érdemel a toilette-pompa, amelyet a rendező arisztokrata hölgyek kifejtet­tek s a díszruhák sokasága, amelyben a férfiak megjelentek. Tervezték tudvalevőleg utánzatát annak a me­netnek, amely Mária Terézia királynőnek Csek­­lészre való bevonulását mutatta volna be. Mária Terézia szerepére Frigyes főherceg leányainak valamelyikét akarták megnyerni. Az előkészüle­tek megtörténtek, a tárgyalások folytak hosszú ideig: a szép terv, amely a cseklészi ünnep ko­ronája lett volna, miért, miért nem, meg­hiúsult. Mindamellett azonban a szombati garden­­party résztvevői a legragyogóbb benyomásokkal távoztak, a jótékony cél pedig valószínűleg igen tekintélyes összeget kapott. A beszámoló után Lázárt újra képviselőnek jelöl­­ték és Széll Kálmán miniszterelnökhöz táviratot küldtek.­­ A héthársi választókerület választóinak egy küldöttsége Péchy kamarás vezetésével felke­reste Bornemissza Lajost, a kerület egykori kép­viselőjét és felkérte a képviselőjelöltség elfogadására. Bornemissza a jelöltséget szabadelvű programmal elvállalta és tekintve nagy népszerűségét, megválasz­tásra biztosra vehető.­ ­ Kedd, 1901. julius 2. Apponyi választókerülete. (A Hazánk kiküldött tudósítójától.) Jászberény, julius 1. Gróf Apponyi Albert «Hit Szebenje», a hűséges Jászberény, tegnapelőtt újabb és épp oly megindító mint impozáns jelét adta annak a mérhetetlen sze­retetnek és ragaszkodásnak, amelylyel közel negyed­­század óta, képviselője, gróf Apponyi iránt viseltetik. Amint táviratilag már jelentettük, megalakult a Széll Kálmán programmját követő jászbe­rényi szabadelvű párt és tegnapelőtt kikiáltotta je­­­­löltjévé gróf Apponyi Albertet, még pedig a választó közönségnek oly hatalmas részvételével, amilyenre — pártatlan szemtanuk vélekedése szerint — eddig még egyetlen egy választási mozgalom előtt sem volt példa. Érdekes volt a Lehel-szálloda nagytermét, az abba nyíló «Polgári Kaszinó» összes benyílóit, a folyosót, lépcsőt és az udvarkertet is zsúfolásig megtöltő, 1200—1300 főre tehető közönség szemlélése. Jász­berény köztörvényhatósági bizottságának 100 virilis tagja közül 80 Apponyi párti. Ezek, valamint­ a város intelligenciája, vagyonos gazdaközönsége, mind jelen vannak a gyűlésen; ez idén az államhivatal­nokok, a tanárok és a zsidóság is csatlakoznak Apponyihoz, pedig ez utóbbi körülményből a politi­kai Falbok derűs napokat jósolnak. 1896-ban a leg­kínosabb kényszer űzte, kivált a tisztviselőket a mi­niszteri jelölt zászlói alá. Csak a városi urak és társaik, Jászberény inkompatibilisei fújják a kigyókövet Apponyi ellen, mert aligha jól nem sejtenek, amidőn azt hiszik, hogy az Apponyi győzedelme egyúttal az Apponyi szellemé­nek diadalmas felvonulása lesz, pedig azt minden­féle klikk-machinációk és félkézkalmárkodások kivon­­rulásának kell majd követnie. Nagy­ számmal vonult fel a tanyai gazdálkodók sora. Aki nem­ jöhetett, az formálisan kimentette ma­gát; tíz polgár küldött mentegető üzenetet az asz­­szonya által. Előkelő öreg úr mutatkozik be a hir­­lapíróknak, igy szólván: —­r.n Puky György vagyok, Puky Ákos egyetemi tanár édes­apja; nyolcvankilenc esztendős vagyok, de eljöttem az Apponyi tiszteletére, mert ő reá el lehet mondani, hogy «intiger vitae, scelerisque purus!» A­hány választó, annyian érezték az egykor ha­talmas ellenfél boszujának súlyát. Amíg a bukott rendszer uralkodott, nem volt köztük ember, aki na érezte volna az uralkodó klikk haragját. Maga a vá­ros lassanként elvesztette állami intézményeinek ja­vát, még a lovagló­ iskolát sem hagyták meg nekik. A városházáról zsandár asszisztencia mellett buktat­­tatták ki őket, embereiket nem jelölték, bírótól nem kaptak igazságot, dohányengedélyt éppen csak Apponyi-pártiak nem kaptak, úgy, hogy a szolnoki pénzügyigazgató — elképkedve annyi igaztalanság felett — maga szólította fel őket a reklamálásra. Lapokban piszkolták, személyesen inzultálták, anél­kül, hogy a nyilvánvaló tettesek bűnhődtek volna és apró ürügyek alatt bírságolták őket. . Egyszóval száz és száz mártírját látjuk itt az önálló és független jellemnek. Mi lett a kegyetlen hajsza vége ? Az, hogy ezek a választók a szó teljes értelmében megnemesedtek, átmagasztosultak. A harcra meg­edződtek, nem tántorítja el már ezeket a jó útról senki fia. Összetart­ott minden felekezet; Koncz prépost, a párt nagytekintélyű vezérférfia oldalán tart ki Simon Ferenc, a reformátusok derék lelkésze. Ellenben a másik pártot, az 1896-iki, 80.000 forintos lélekvásárlás és erőszak agyonkorrumpálta, és leala­csonyította a maga áldozatait. Ezt a korrupciót évti­zedek nemes munkája fogja csak végképp kiirtani.

Next