Hazánk, 1901. július (8. évfolyam, 154-179. szám)

1901-07-02 / 154. szám

HAZÁNK. 154. szám. Hiszen most is szavahihető egyénektől halljuk, hogy a tizedekben, a falakban folyik az etetés és itatás. Török Aladár minden vasárnap választási cécót ren­dez a «Lehel szálló»-ban a város olcsó lelkéinek. Az Apponyi-párt csak neveti a dolgot és azt hiszik, hogy ama bizonyos klikk Almássy Gézát, fő­­ispánságának ideje alatt Jászberény rossz szel­lemét, a biztos bukás kilátása dacára és ha erőszakkal is, de fölléptetik, ha másért nem, azért, hogy valami paktum segélyével menthes­senek meg a maguk számára, amit még le­het. Almássyban a bosszú is dolgozik, mert az a tragikomikus szerep, amely neki a Bánffy bukása után jutott, oly érzékeket keltett az egykori jászbe­rényi basában, amelyre az elvtársak nagyon építe­nek. Szintén szavahihető forrásból értesítenek, hogy Almássy hívei 30.000 koronáig vannak elbocsátva, ezreseket mutogatnak és 4000 forinttal bélelt levél érkezett Budapestről. Az etetést és itatást valahonnan födözni kell, az a kérdés, hogy honnan csurran­­csöppen hát ez a pénz, a tiszta választások elő­kor­­szakában ? A választást különben a régi Erdélyisták fogják intézni; képesek, hogy — ha mást nem te­hetnek — legalább a választási aktust zavarják meg. Különben egy stikli máris napfényre került. A válasz­tói lajstromba p. o. ahol csak lehet téves adatot írtak be. A városban általánosan ismert honorad­orok életkorát, p. o. 20—30 év különbséggel igtatták be, másoknak a házszámát másították meg. Egyszóval, a rossz szándék máris nyilvánvaló: jó lesz, hogy az Apponyisták a biztos siker reményében se biza­kodnak el, és vezéreik készen tartják a puska­porukat. Még a választóknak az új törvény alapján 600 fő­vel való megszaporodása is Apponyiéknak kedvez, pedig az ellenpárt épített volna az emberek szegény­ségére. A szombati események,­ kivált az alakuló gyűlés pompázó eredménye, különben láthatólag el­csüggesztette a Török-Elefánt­ csoportot és ha he­lyesen informálják Almássy Gézát, nem kompromit­tálhatja magát a biztos bukással. A gyűlés lefolyása röviden itt következik. A gyűlést Dorffner Kálmán korelnök nyitotta meg lelkes szavakkal. Utána Bar­la Kálmán tanár, kitűnő szónok, ajánlja, hogy a Széll Kálmán programmj­a alapján egyesült szabadelvű párt — válaszsza elnö­kéül Bathó János, királyi közjegyzőt, alelnökökül Mallár Józsefet, Tarnay Sándort, Huhn Lajost és id. Sárközy Jánost; mind e népszerű és tekintélyes árttagokat nagy lelkesedéssel választották m­eg. Egy­­angulag történt meg dr. Streitmann Gyula jegy­zővé választatása is. Ezután Bathó János elnök köszönte meg a párt bizalmát s nagy vonásokban vázolván gróf Apponyi Albert kiváló politikai érdemeit, őt ajánlotta a párt kép­vis­előj­elöltj­évé. Mint előbb a Széll Kálmán programmj­ának emlí­tését, úgy a gróf Apponyi Albert jelöltségét is szűnni nem akaró ovációkkal fogadta a párt. A dörgő éljenzések elhangzásával Mailár József nyugalmazott törvényszéki bíró, a buzgó közgazda­­sági író, lapunknak is jeles munkatársa, buzdította kitartó küzdelemre és meg nem tántorítható hűségre a választókat. Ezután elhatározták, hogy a megalakult párt táv­iratilag üdvözli Széll Kálmán miniszterelnököt, Ap­ponyi Albert grófot és Podmaniczky Frigyest, az orsz. szabadelvű párt elnökét. A lelkes hangon tar­tott üdvözletekre elsőnek még az este érkezett meg a báró Podmaniczky válasz­sürgönye, amely így hangzott: «Bathó János pártelnök úrnak Jászberény. Valamint a magam, úgy a szabadelvű párt ne­vében is jelentem, hogy örömmel s hazafias ér­zelmektől lelkesülten vettük gróf Apponyi Albert, kiváló és kimagasló képviselőtársunk újból való jelölését. Az irántam tanúsított szívélyes üdvözle­tére szívből fakadó köszönetet mondok. Podmaniczky­ pártelnök.» Ezen sürgönynek lelkes és szívélyes hangja igen kedvező benyomást gyakorolt Apponyi pártjára. Most még Koncsek, Jászberény volt polgármestere vázolta tetszés közt gróf Apponyi Albertnek a város iránt szerzett érdemeit, mire a gyűlés véget ért; a párt végrehajtó bizottsága elhatározta, hogy Apponyi grófot Budapesten fogja egy küldöttség fölkérni a mandátum elfogadására. Nem volna teljes a szombati pártmozgalom képe, ha nem emlékeznénk meg a Polgári Kaszinónak az alakuló gyűlést követő juniálisáról. Ott folyt le a Ferenciek Mátyás király korából származó ódon zárdájának szomszédságában és a Zagyva partján levő Baslió-kertben, Jászberény e kedvelt közkertjé­ben. Áthangzottak ide a szomszéd «Margitsziget«­en mulató katholikus legényegylet vigasságának hangjai s a rendkívüli nagy szeretetnek örvendő Hebrony István káplán, a mulatság fáradhatlan rendezője mindent elkövetett az iránt, hogy a komoly tanács­kozás után vidáns mulatság következzék. Képviselve volt Jászberény lakosságának minden osztálya, ott voltak az Apponyi-párt kitűnőségei, a lampionos po­rondon pedig a vidám ifjúság járta a csárdást, jó zene mellett. Itt is Apponyit éltették folytonosan. «Akit itt sze­retnek, meg van az szeretve» — és ebből a szere­tetből jutott a gróf egész családjának, kivált hitve­sének is, kit több pohárköszöntőben ünnepeltek. Bámulatos az a rend és jóizlés, mely ezen túl­nyomóan népies jellegű mulatságon elejétől végig uralkodott. — Uram, monda egy koros jászberényi polgár, nem volt itt potya mulatság, eszem-iszom az 1896-iki választásokig, hanem akkor sok ember lelke romlott el. Akkor is volt népmulatság, hanem egy elemi is­kolai tanító 17 zsenge tanítványát látta részegen fetrengeni a porban, ugy, hogy szekereket fogadott és ugy takarította haza ... Csakugyan igy történt. Maga Erdélyi miniszter, a jelölt ugy megundorodott ettől az «ünnepeltetéstől», hogy a mulatságról megszökött és meg sem állt az indóházig. Ott úgy kerítettek neki fűtőt és kalauzt és nyomban elutazott. Most azonban az Apponyi-pártiak mulatnak, akik­nek a mulatozásuk tisztességéé, valamint negyedszá­zad óta produkálják már, hogy milyenek azok a krajcárba sem kerülő, becsületes, tiszta válasz­tások . . . " A középiskolai tanárok köz­gyűlése. Budapest, július 1. Mint minden évben, az iskolai év végén az idén is összegyülekeznek az ország középiskolai tanárai, hogy saját ügyeiket és a középiskolai tanítás és nevelés fontosabb, aktuális természetű kérdéseit megbeszéljék. Minthogy az Országos Középiskolai Tanár­­egyesületet az idén egy vidéki város sem bizta meg, aminek az is az oka részben, hogy néhány tanárita megcselekedte azt, hogy vendéglátás fejében az illető várost az ünnepségek után alaposan lerántotta az ország színei előtt bizo­nyos fogyatkozásaiért, melyek a vidéki városok fejletlen életében egyelőre elkerülhetetlenek, nem maradt más hátra, minthogy az Országos Középiskolai Tanáregyesület idei közgyűlését a fővárosban tartsa meg. Ettől eltekintve mi a legszívesebben üdvözöl­jük a fővárosban a vidékről már tömegesen ér­kező tanárokat, mert tudjuk, hogy nemzeti éle­tünk egyik legfontosabb ügye, a középiskola ér­deke gyűjti össze őket. A holnap kezdődő ülések tárgysorozata a hi­vatalos jelentéseken kívül, a középiskolai oktatás számos, igen érdekes kérdését foglalja ma­gában. Előadások lesznek a középiskolák felügyeleté­ről és vezetéséről, a szabad egyetem és közép­iskolai tanárok viszonyairól, az iskolai helyes­írás kérdéséről, az ifjúság erkölcsi óvásáról és végül a felekezeti tanárok bajairól. Mint e tárgysorozatból látható, az előadások a középiskola igen sok nagyfontosságú, aktuális, szinte égető kérdését ölelik fel. Mi tehát a legnagyobb örömmel üdvözöljük a tanáregyesület vezetőségét azért, hogy az idei közgyűlés tárgysorozatát ily gazdaggá tudta tenni. Egy kérdést azonban, sajnos, nem vett fel a tárgysorozatba és mi attól tartunk, hogy ennek ellenére is ez a kérdés fogja dominálni a köz­gyűlést, nevezetesen a vidéki állami tanárok sérelmei és a vidéki tanárságnak a fővárosi­hoz való viszonya. Kedd, 1901. július 2. Mi nagyon jól és behatóan ismerjük a vidéki tanárok sérelmeit, figyelemmel kísérjük és kísértük minden mozgalmukat, melynek célja sérelmeik orvoslása volt, és épp ezért a legko­molyabban figyelmeztetjük és kérjük a közokta­tásügyi kormányt, hogy a vidéki tanárok sérel­meinek gyökeres orvoslásával ne késsék, mert a vidéki tanárok körében az áldatlan fizetésrende­zési törvény életbeléptetése óta az izgatottság, elégedetlenség és elkeseredés oly nagy fokú, hogy határozottan káros a középiskolai ta­nításra és nevelésre. Az elkeseredett, sér­tett embertől lelkes, ügybuzgó munkásság nem várható, de legkevésbbé várható ta­nároktól, akiknek hivatalos működésük, a ta­nítás közben, minden szavukat meg kell fon­­tolniuk. A vidéki tanárok sérelmeinek orvoslása a középoktatás elsőrendű követelménye és a közoktatásügyi kormány, a közoktatásügynek tesz; igen nagy szolgálatot, ha azt a tövist, amely a vidéki állami tanárok szívében van, onnét eltá­volítja,­­ m­ert mi attól tartunk, hogy mindaddig, míg ez nem következik be, a sebek mindig sa­jogni fognak, aminek a középiskolai oktatás vallja kárát. Nem kívánjuk, de félő, hogy erről a holnap kezdődő közgyűlésen is alkalmunk lesz meg­győződni. A politikai élet. Budapest, július i. I. A művelt világon mindenfelé a beteg politikai élet javasasszonyaival találkozunk. Sohasem írtak annyi kisebb vagy nagyobb politikai tanul­mányt, mint napjainkban. Különösen a latin fajok alkotmányos életéről számos mű­ jelenik meg, melyekben bomlásuk okait keresik. Mond­juk meg, hogy hiábavaló fáradtsággal buzgól­kodnak az okok keresésében, mert legfölebb a helyi, az alkalmi okokat látják, a tünemények igazi oka rejtve marad előttük. Mert tudnunk kell, hogy az emberiség most az idealizmus felé halad, vagyis egyesül bensőnk­­ben a szép, jó és igaz eszméje, az egység szem­­pontjából kezdjük látni az összes erkölcsi intéz­ményeket, különösen a családot, az egyházat és az államot s mivel a család egységének kép­viselője a férj, az anya, az egyházé a pap, kivált a főpap, az államé pedig a fejedelem ; természetes, hogy ezek tekintélye növekszik, vagy legalább kívánjuk, hogy növekedjék. Főleg az ideálisabb gondolkodású fajok, mint a latin, a délnémet, a magyar, a szerb, a görög st­b. erősen sürgetik a tekintély visszatértét. De nem­csak ők. Az éjszaknémetek, angolok, oro­szok, sőt az éjszakamerikaiak is számos intézkedésükben láttatják e kívánságot. Minden téren a vallást és erkölcsöt halljuk emlegetni, közelebb akarják hozni a jó és a jog fogalmát, emelni óhajtják az atya, a pap és a fejedelem hatalmát és befolyását, törvényeket hoznak, me­lyekben meg akarják fékezni a sajtó, az igaz­ságszolgáltatás, a közigazgatás, a tanítás, a fel­világosodás tényezőit, minek a hírlapírók, az ügyvédek, a tanárok és tanítók stb. De ahol még nem hoznak törvényeket, már sokan írnak elle­nük és bennük keresik a bomlás, romlás egyik­­okát. Különösen panaszkodnak a politizálókra és a képviselőkre. Az előbbiekre nézve azt állítják, hogy mindenki jogosultnak tartja magát a poli­tizálásra, akár ért hozzá,­­akár nem; az utób­biakról pedig erősen hirdetik, hogy romlottak, hogy mint az egyéni és kerületi érdekek ügy­vivői szerepelnek, akik eladják politikai befo­lyásukat. A magyar országgyűlésen, úgy látszik, bekövetkezik a javulás. Az összeférhetlenségi törvény akkora javításokat ígér, melyeket még pár év előtt alig remélhettünk. E javításokat a nemzeti pártnak a szabadelvű pártba való beolvadása hozta létre, ez volt nálunk a jelenség helyi, alkalmi oka, fensőbb eszmei okát azonban a győzelmesen haladó idealiz­musnak köszönhetni. Amennyiben még némely ország mögöttünk maradt, ez nem lesz tartós, mert az ébredő erkölcs a világ minden részében megköveteli a magáét. Talán még a képviselők romlottságánál is na­gyobb bajnak tekintik, hogy napjainkban min­

Next