Hazánk, 1901. augusztus (8. évfolyam, 180-205. szám)

1901-08-01 / 180. szám

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi­ utca 28. Kéziratokat nem­ adunk vissza.­­ Telefonszám 66—23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAI BARNA. Előfizetési ára: Egész éve 28 kor-1 Negyedévre V.—kor. 1. Félévre _ 14 .­­Egyháza__8.40 . Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 13 fillér. Szilágyi Dezső, Budapest, július 31. A magyar nemzetnek halottja van. Szi­lágyi Dezső, az ország egykori igazságügy­minisztere, a képviselőház volt elnöke, jelenleg a pozsonyi I. választókerület kép­viselője ma reggel Budapesten váratlanul elhunyt s benne Magyarország elvesztette egyik legkiválóbb államférfiát. A hatvanegy éves, erős, robusztus férfiút orozva tá­madta meg a halál s talán csak igy győz­hette le azt, akit soha senki legyőzni nem tudott se a politikai, se a tudás fegyveré­vel, sem egyebütt, mert minden téren erősebb vola ő, kimagasodván kortársai közül, mint egykoron kimagasodott szent László király alakja vitézeinek serege fölött. Szilágyi Dezső meghalt. Szinte hihetet­len ez a hit, melyet a lelki szomorúság megdöbbenésével vesz tudomásul ma a nemzet egyeteme. Mert nem­ volt és nincs ma politikai párt ebben az országban, mely az ő nagy államférfim kvalitásai előtt meg ne hajolt volna. Mely el nem ismerte volna nagy tudását, szónoklatának csodás erejét, melyeket egyesítve, a leg­bonyolultabb kérdéseket is, — ha senki nem — Szilágyi Dezső megoldotta. Egyike volt azon lángeszű férfiaknak, akikben meg volt a rettenthetetlen politikai bátor­ság még akkor is, mikor a nemzet javáért ki kellett mondani az igazat még a leg­magasabb fórum előtt is. Ezért vivta ki az ország, még politikai ellenfelei osztat­lan tiszteletét is s azért azok a fekete lobogók, melyek halála hirére ma a köz­épületekre, a paloták ormaira felvonattak, az igazi nemzeti gyásznak jelvényei, ki­fejezői. És ez a nagy férfiú, — akinek most készitik a ravatalt, — magyar volt min­den izében. Az a szive dobogása, a lelke, agyának minden gondolkodó sejtje. Ez a magyarság vonul át hosszú és fényes közéleti, politikai pályáján s e tekintetben sem a törvényhozásban, sem egyháza ta­nácsában, sem a miniszteri bársonyszék­ben nem ismert megalkuvást. Mint poli­tikus a haza bölcsének, Deák Ferencnek tanítványa. Ott nőtt nagggyá azok közt a férfiak közt, akik meg nem rettenve az eléjük tornyosuló hatalmas akadályoktól, eloszlatták a magyarra nehezedő idegen abszolutizmus sötét fellegeit s fölépítették ismét alkotmányos államiságunknak szikla­várát, mely annál szilárdabb lön, mert annak ♦fundamentuma a nemzet és ki­megbirkózni pedig harcedzett lelkének ked­venc erőgyakorlata volt. A Hamletek saját­ságos válfaja nyilatkozott meg Szilágyi Dezső egyéniségében. Belső tusát vívott, töprengett és önmagával gyakorta hasonlott meg ő is, mint a ma tépelődő dán királyfi, de különbözött abban, hogy lelkét a fölemésztő kétely rendesen valamely erőteljes cselekedete után kerítette hatalmába és ilyenkor kész volt saját előbbi terveinek az eldobására, néha már akkor, mielőtt a helyekbe jobbakat állíthatott. És ez az időköz volt az, amelyben kedélye borús, lelke csüggeteg, a vele való érintkezés kedvetlen és lehangoló volt, míg végre megjött annak új alkalma, hogy régi fényé­ben ragyogtassa, amit jellemében Catótól, szónok­latában Cicerótól kölcsönzött. Akik Deák Ferenc oldalán járták ki a poli­tikai iskolát, azoknak egyik jellemvonásuk, hogy a hatalmat nem önmagáért szeretik és attól megválni minden pillanatban képesek, ha a hatalom megtartása elveik, meggyőződéseik kény­­szerített megváltoztatását, vagy — mint tudva­levőleg különösen Szilágyinál — büszkeségük feláldozását követelné. Ennek az államférfim iskolának egyik típusa Széll Kálmán, aki min­den gondolkodás nélkül letette miniszteri tárcá­ját, mert a boszniai okkupációnak ellenzője volt és csupán akkor lépett ismét a hatalom polcára, amidőn ezt tőle a király és a nemzet áldozatul követelte. Ha Szilágyi Dezső az ellenzékről egyenesen a bársonyszék elé lépett, ezt tekinthették sokan az elvek rovására űzött tranzakciónak, pedig csupán a benne forrongó fékezhetetlen tetterő ösztönözte arra, hogy gyakorlati téren is érvé­nyesüljön. Mikor aztán úgy érezte, hogy a hatalom birtokában levő elemek uralmának válya közötti egyetértés. És láttuk Szi­lágyi Dezsőt bár a parlamenti több­ség soraiban, bár a törvényhozási ki­sebbség táborában, politikai működésének vezérelve mindig egy és ugyanaz : meg nem engedni támadni, aláásni sem belül­ről, sem kívülről ezt az alkotmányt, mely nemzeti szabadságunk biztosítéka, jövendő fejlődésünknek záloga. Mint aktív politikus tulajdonképpen 1871-ben kezdi meg politikai pályáját, bár már ezt megelőzőleg, mint hírlapíró foglalkozik politikával s mint Horváth Boldizsár igazságügy-minisztériumának tit­kára, majd osztálytanácsosa törvényjavas­latok kodifikálásával bízatott meg. Először 1871-ben Gyula-Fehérvár küldi képviselő­jéül a parlamentbe, amelynek máig tagja maradt. Ekkor kezdődik fényes pályafu­tása, mely nem akkor érte el zenitjét, mi­kor egyetemi tanár, mikor igazságügymi­niszter s mikor a képviselőház elnöke lett, hanem talán az utóbbi években, mikor mint egyszerű képviselő foglalta el helyét az országgyűlésen s mikor tekintélye — úgyszólván — félelmessé növekedett a nem­zet törvényhozásában lefelé és fölfelé egyaránt. Szilágyi Dezső azok közé a politikusok közé tartozott, akik ha pártállást változtat­nak, erre mindenkor benső meggyőződésük princípiumává jön az önzés, ezen öncél kielégí­tése végett készek volnának a nemzet alkotmá­nyának lábbal tiprására, végül pedig csupán a nemzet erkölcsi romlása következhetett volna ebből az áldatlan hatalmi orgiából, akkor ő is készen állott a lemondásra, készen a nagydiszti, nagysúlyú állástól való megválásra. Ezt tétová­zás nélkül megcselekedte és azután is csak úgy kimagaslott a köznapi emberek szürke hadából, amidőn a jobboldali padsorból hangoztatta né­zeteit, mint amidőn a kormányszékből vagy a Ház elnöki székéből tette meg nagysúlyú kije­lentéseit. Bármily szomorú nekünk a magyar törvény­­hozás kimagasló alakjának elvesztése, vigaszta­lásul szolgáljon, hogy elmúlása mégis a győze­delmes csata után sírbaszálló hadvezér halálára emlékeztetett. Életének utolsó nagy ténye volt a közélet tisztulásának, a jog, törvény és igaz­ság korszakának elősegítése, mely nagy politikai harc története előttünk folyt le. Láttuk mind­nyájan, hogy osztotta a vezér a halált hozó csa­pásokat. Ily nemes és hősies harc után meg­halni szép, de ha elgondoljuk, hogy a megtisz­tult közélet terén is díszes, nagy feladatok vár­tak volna az elhalálozottra, ebben a pillanatban mégis csak a nagy veszteség érzése tölti el ben­sőnket. Nagy­­szónok, félelmes polemikus volt; ha kellett, a vitéz finom pengéjével sebezett, ha úgy fordult a sor, buzogánynyal csapott szét maga körül. Érvei néha önkényesek lehet­tek, ám ilyenkor is csillogók és fényesek, elren­dezésük, fölépítésök művészete oly páratlan, ben­­nük az elmének oly rendkívül éles boncoló ké­pessége nyilatkozott meg, hogy egy-egy szónok­lata elvtársait elragadta, ellenfeleit pedig bámu- A HAZÁNK TÁRCÁJA Szilágyi Dezsőről. — A «Hazánk» eredeti tárcája. — A nemzet évezredes életének folyamán gya­korta ismétlődő tragédiát hozott reánk a mai nap. Meghalt egy hatalmas ember, kialudt egy fé­nyes elme lángja, megszűnt egy fáradni nem képes tetterő és kidőlt a nemzet sorsát intéző nagy emberek közül az, akinek tehetségében, erényeiben, hibáiban és egész jellemében ősere­deti magyar karakter tükröződött. Nemzetünk nyomorúsága az, hogy az emberi élet átlaga nálunk messze elmarad a külföld mögött, a magyar államférfiak, írók és költők nagy része munkabíró életének javakorában, nagy feladatainak teljes befejezése előtt dől ki a munka­sorból. Már Atilla, Árpád, majd Mátyás király halálában a nemzeti balsors nyilatkozik meg és utánuk — kevés szerencsés kivétel mel­lett — a derékban eltört oszlopok egész sora jelképezi nagyjaink idő előtt félbeszakított pályáját. Baross Gábort még nem oly régen kisértük sírjába, hogy holtát eszünkbe ne juttassa a nagy minisztérium e másik tagjának sírba­­szállása. Szilágyi Dezső 61 esztendőt ért, de nem te­kintette öreg embernek senki, mert herkulesi termete még hosszú életkort ígért, a politika mezején általa oly örömest elvállalt herkulesi fel­adatokból pedig még sok maradt elvégezetlenül. Sziklákkal szeretett dobálódzni, Augiás istál­lójának szennyét nem tűrhette, a termés hidrával Előfzetőinknek a mezőgazdaság körébe vágó apró hirdetéseit díjtalanul közöljük. (L. 11. oldal.)

Next