Hazánk, 1902. június (9. évfolyam, 128-152. szám)
1902-06-01 / 128. szám
HAZÁNK. 128. szám, melynek gróf Barlaimont oszlopembere volt, azt tudja mindenki, aki tanulta Vaszary Kolos vagy Mangold Lajos Világtörténelmét. A magyar Barlaimont gróf, Tisza István szerint az alldeutsch izgatás csak jelentéktelen fészkelődés, melyet önérzetes nemzetnek fel sem kell venni. A múlt napokban a miniszterelnök nevezte sörházi politikusoknak azokat, akik Németországban vezetői ennek a törekvésnek. Hát besz az igaz, hogy a torontáli és temesi svábok ez idő szerint való vezetői között sincs egyetlen valóságos belső, titkos tanácsos, sőt még nyugalmazott főispán sem. Valami tizenöt év előtt történt, hogy Tisza Kálmán, a hatalmas miniszterelnök egy utcai mozgalomra célozva, azt vetette Ugron Gábor szemére, hogy hasztalan hivatkozik ilyesmikre, mert azoktól minden komoly és számbavehető elem távol tartja magát. —Jegyezze meg a miniszterelnök úr—vágta vissza az akkor virágjában állott székely rabonban — hogy a forradalmakat nem a belső titkos tanácsosok csinálják s hogy az utca legjobb tüntetői sohasem a miniszteri tanácsosok voltak. Kom Artur irodalmi proletár, Cramer Alfréd egy elcsapott besztercei szász tanitó, de Lukácsin sem volt balásfalvi érsek, sőt Ratiu maga is csak amolyan félig-meddig szilenciumos tyúkprókátor volt Tordán. Jelentéktelen emberek bizony legtöbben a nemzetiségi izgatók közül, de van egy rendkívül veszedelmes tulajdonságuk. El vannak határozva az ügyek mellett való kitartásban jusqu’ a porter la besace. És ez kétszeresen veszedelmes tulajdonság egy olyan államban, amelyben a politikai hegemónia birtokában levő faj vezéregyéniségei legfölebb is csak a bank igazgató-tanácsosságig hajlandók kitartani. Praetor, minima non curat! — mondotta a büszke római. A kormányzás egyetlen tételét sem követték hivebben kormányférfiaink, mint ezt. Csekélységgel nem törődtek soha. És teremtő nagyváradi családhoz vonult s itt ismerkedett meg egy délceg fiatal gavallérral Hidassy Elekkel, ki a kedves ifjú asszonyt, a férjétől már elvált színésznőt csakhamar oltárhoz vezette. Egyideig férje birtokán, Jászberényben éltek, később azonban Hidassy színigazgatónak állott be s ez után tekintélyes vagyonát a művészet oltárán áldozta föl. Társulatának csillaga Kornélia volt, a rövid dicsőséges igazgatóság után azonban Kornélia kénytelen volt Latabár társulatához szerződni, férjét pedig egy énekes-primadonna hálózta be. Elváltak tehát, de a férj nemsokára visszalépett a nem neki való színi pályáról s községi jegyzővé lett. Kornélia pedig ment, amerre hivatása és a dicsőségvágy vonzotta. Az 1857. év ősze ismét a Nemzeti Színházba hozza s itt a «Kaméliás hölgy» címszerepében, a «Tiszaháti libácska» Ágnesében s Szigligeti «Czigány»-ának Rózsijában lép föl, tehát mint szalonszinésznő, naiva és népszínműi tragika. Egyetlen bíráló kivételével az egész sajtó s ezen kívül az egész közönség ünnepelte a művésznőt, ki e sikere után másodszor jön a Nemzeti Színház tagja s most már elsőrangú állócsillaga. Egyetlen egyszer megy még ki vidékre, ekkor sem saját hibája miatt, hanem az akkori intendáns oktalan pártoskodása folytán, ki egy fiatal kegyencnőt eléje tett, minek folytán az önérzetes művésznő rövid időre elhagyta az intézetet, hogy alig egy év múlva, 1861-ben, az új intendáns alatt újból visszatérjen, most már soha többé el nem hagyva azon helyet, mely őt és egyedül csak őt illette meg. Azóta diadalról diadalra haladt, játszott sokat és mindent, amit neki osztottak és mindenben bebizonyítá, hogy a színház benne eléggé meg nem becsülhető kincset bír, melyet a nemzeti irodalom és művészet javára kamatoztat. Első férje, a feledhetlen kedvesSzerdahelyi Kálmán ismét kérőként kopogtatott be nála s ő újra Istenem, mennyi csekélység történt ebben a hazában. Árvából, Liptóból, Túróéból az emberek elkezdettek kifelé szállingózni Amerikába. Valamelyik tanító vagy pap úgy találta, hogy nincs rendén ez a dolog. Kezébe vette a tollat s cikket irt a kivándorlásról. A helyi közélet hatalmasai azonnal készen voltak az ítélettel. Hát baj is az, hogy egynéhány csavargó tót Amerikába megy s ott pusztul? Legalább a visszamaradottaknak több jut a krumpliból. A tanító úr vagy a tiszteletes minden áron híres ember akar lenni, azért firkál. A székely is sűrűbben vesz búcsút a kapufélfától. Baj is az. Visszajön, ha kicsavarogta magát. A parlamentben is szóba került a kivándorlás. A miniszterelnök vagy a belügyminiszter a hatóságoktól nyert információk alapján megnyugtatta az aggódó lelkű honatyákat, hogy a kivándorlásról szárnyra kelt hírek túlzottak — különben is mindent megtesznek a hatóságok, hogy a szórványos kivándorlás is teljesen megszűnjék, így tartott ez vagy húsz esztendeig és mai nap a kivándorlás nyílt sebe az országnak. Ezelőtt 18 évvel e sorok írója nyári szünidejéből egy pár hetet arra fordított, hogy Aradmegye magyar községeiben, Békésben és Csanádban a nép között etnográfiai tanulmányokat tegyen. Csodálkozva tapasztalta, hogy e megyék parasztságában van egy-két értelmesebb, amolyan félig iparos és félig földműves ember, aki ismerős a szocialista tanokkal s hogy a többi paraszt e tanokat szívesen is hallgatja. Különösen megdöbbent akkor, mikor Battonyán egy olyan csizmadia legénynyel ismerkedett meg, ki az angol szocialista írókból citált neki még pedig angol nyelven. Mikor a tanulmányút végével hazatértem, egy pár nap múlva megyei urak társaságába kerültem. Jelen volt a főispán is, aki széles látkörű, nagy energiájú s igen művelt úri ember volt. Mikor előadtam tapasztalataimat, jó izüen ma«igen»-t mondott. Férjével néhány tanulmányutat tevén, a francia színpad uj irányát, az igazi művészi verizmust a hetvenes évek legelején tanulmányozta s a látottakat ugy forditá hasznára, hogy ő maga azért teljesen eredeti maradt. Mi, vénebb színházlátogatók, sokszor hasonlíthattuk össze Kornéliát a nagy európai művésznőkkel, kiket ő is látott s nem nemzeti hiúság beszélt belőlünk, midőn őt mindig igazabbnak láttuk, mint az utazó nagy színésznőket, kik 4—5 parádés szereppel bekóborolták a világot. Ha Gualtieri- Pezzana Giacintával drámai erőben és megbűvölő kedvességben, Sarah Bernhardttal a szenvedélyek szilaj ábrázolásában nem is mérkőzhetett,Kornélia felfogása mindig eszményibb, finomabb, érthetőbb marad, mint kora e két legnagyobb művésznőjéé. Franciaországi tanulmányútja után áttér a francia dráma vígjátéki és drámai hősnői szerepeire s ezekben először mutatja meg, mily csodálatosan talál egy gyöngéd szervezetű és idegzetű magyar művésznőre a különleges francia esprit terméke s mutatja be egyrészt a csevegés utolérhetően művészetét, melyet Musset, Sardou, Feuillet, Dumas, Seribe, Augier, Ohnet Pailleron darabjaiban elragadóan érvényesít, másrészt a drámai erőt is, mely benne rejlett. Musset kis egyfelvonásosában («Az ajtó zárva vagy zárva legyen») 21-szer csevegte el a marquisné kedves szerepét, Sardou «Utolsó levél» cimü genialis vigjátékában 35-ször harcolt meg mint Brit Susanne az ő Block Prosperével, Feuillet «Jó barátok» cimü vigjátékában 36-szor engedett Tholosánja tanácsának s a «Jó falusiak»ban 19-szer remegett Mauricea életéért, «Delilá»-ban 23-szor rontotta meg Roswein Andrást, Seribe «Diplomatá»-jában 14-szer adta Surville marquisné jelentéktelen szerepét úgy, hogy az a darab központjává lett, ugyancsak 14-szer «Egy pohár víz»ben az ingatag, szerelmes Anna királynőt, Dumas «Alfonz ur»-jában 32-szer remegett anyai szeretőjében, 38-szor adta Fourba mosolyogtak rajta, sőt mikor előhoztam az angolul tudó battonyai csizmadia legényt, az egész társaság hahotában tört ki s az alispán, ki valóságos típusa volt a jó humoru vidéki dzsentrinek, igy kiáltott fel: Na kedves barátom! Ilyen jóizű bolondságot maga még sohasem mondott! Szégyenben maradtam, nevetségessé lettem, de hat év múlva már a jelzett területen ropogott a csendőr puska, s a barna homokot pirosra festette a cucilista vére. A társadalmi kérdések jelentéktelen, kicsi dolgok voltak a magyar politikusok előtt mindig, de végtelenül nagy és fontos, hogy ki lesz Kutyabagoson képviselő, vagy kit kell és lehet bejuttatni az újonnan alakult és bőséges kormánysegélylyel ellátott cipőszeggyár igazgató tanácsába ? A személyi érdekek, a klikkek és csoportok ügyes kielégítése volt a legfőbb kormányzati ügy. Ehhez volt a rendszernek és az embereknek érzékük. A társadalmi kérdések a tömeg s nem a kiválasztottak ügyei voltak, jelentéktelen mozgolódások, melyekkel önérzetes nemzetnek törődnie sem érdemes. E jelentéktelen mozgolódások egynémelyikéből megdöbbentően nagy politikai és társadalmi kérdés lett. Isten átka azonban, hogy a magyar Barlaimont grófok a jelenségekből nem okultak semmit. Nekik még minden társadalmi mozgalom csak jelentéktelen mozgolódás, melyre ügyet sem kell vetni. Ahol a háttérben csak koldustarisznya lóg s nem Wertheimszekrény ékeskedik, ott a büszke Barlaimontok felfogása szerint nincs semmi keresni való. Vasárnap, 1902. junius 1. Budapest, május 31. A magyar delegáció hétfőn délelőtti teljes ülésében folytatni fogja a boszniai költségvetés tárgyalását, majd pedig rátérnek a hadügyi költségvetés tárgyalására, melyhez az ellenzék részéről szólni fognak Rakovszky István, Holló Lajos, Okolicsányi László, gróf Wilczek Frigyes. A hadügyi költségvetés tárgyalásának folyamán interpellációt intéznek a hadügyminiszterhez az bausnét Augier darabjában, 15-ször halt meg szívbajban, mint Feuillet «Juliá»-ja s mint Dumas «Clemenceaune»-ja körülbelül 30-szor, 21-szer a «47-ik cikk»ben, mint Cora Pearl, de a francia darabok között, legnagyobb diadalát, mint Révil hercegnő aratta Pailleron «Ahol unatkoznak» című vígjátékában, melyet eddigelé legalább is hatvanszor játszott el a Nemzeti Színpadon, egyenlő fáradhatlansággal, ragyogó kedvvel és gazdag humorával. Az eredeti szerzőknek ép oly támasza volt, mint amily szívesen tolmácsolta a francia drámák eszméit. Balázs Sándornak «Az égben» című vígjátékában 33-szor mutatta be Semiramina költönőt, Rákosi «Aesopus»-ában 39-szer az ókori költönőt Trandusiát, 44-szer mutatta be Szederváry Kamilla pezsgőmámorát Csiky «Proletárjaiban, 30-szor Szerémynét a «Nagymamá»-ban, körülbelül 25-ször Szigeti «Rang és mód»-jában az okos Bannaynét, Bérezik «Szellemdús hölgy»-ében 16-szor volt Urna, «Nézd meg az anyját» című vígjátékában 18-szor Homokiné, a «Házasítók«-ban 14-szer Elekesné, Toldy István «Jó hazafias«-ban 19-szer Gabriella, Bartók Lajos «A méhek« című darabjában is 8-szor lépett föl. A magánéletben elragadó kedvességét és kifogyhatlan szellemességét fölösleges kiemelnem. Akik közelebbről ismerjük, e tulajdonságairól csak csodálattal szólhatunk. Barátaihoz s jó embereihez hű és ragaszkodó, kis lányát,V. Kovách Zoltánnét, a világ legifjabb s legkedvesebb nagymamáját) bálványozza. Ha betegeskedése néha el is kedvetlenil s elégikus hangulatba juttatja, másnap vége annak s Kornélia mama ismét a régi lesz, az a kedves, utólérhetlenül szeretetreméltó, eszményi művésznő, amilyet az Isten egy században egy nemzetnek csak egyet ad. Tartsa is meg még sokáig ! Erszényes (II.)