Hazánk, 1902. október (9. évfolyam, 231-257. szám)
1902-10-01 / 231. szám
HAZÁNK. 23 b szám, csekély fizetésükből a vidéken nem bírnak megélni, a fővárosban pedig a legtöbb orvosnak nincs keresete, tehát a kormány államosítsa a közegészségügyet, nevezze ki és fizesse az orvosokat. Ki is bocsátotta a minisztérium az új orvosi díjszabást s felemelte annyira, hogy a falusi nép még kevésbbé fordul az orvosokhoz tanácsért. Most jönnek az ügyvédek s elmondják, hogy ügyvédi válság is van Magyarországon, mert túlságos sok az ügyvéd s a tisztességes kereset oly csekély, hogy abból megélni nem bírnak. Reformképpen tehát követelik, hogy megnehezítsék az ügyvédi pályára való lépést az elméleti vizsgák szaporításával és három év helyett négy évi gyakorlattal azért, hogy akik már ügyvédek, a fiatalok versenyétől szabaduljanak. Következik a technikusok kongresszusa. Hieronymi beszélt nekik az általános gazdasági pangásról s Gaál Jenő a technikumok munkahiányáról, hogy az állam követelje a magánvállalatoktól csupán hazai műszaki erők alkalmazását, több szónok pedig a műszaki teendők államosítását kívánja. Szesztay László és Varga József a magánmérnökök pusztulásáról panaszkodtak, kiknek semmi biztos jövedelmük, sem nyugdíjuk nincs s nem képesek az állami mérnökökkel versenyezni. A kongresszus pedig elfogadta Hieronymi nagy javaslatát, hogy egyszerre építsünk csatornákat, szabályozzuk s tegyük hajózhatóvá a folyókat, építsünk gazdasági vicinális vasutakat s öt év alatt úthálózatot, az útadó maximumának köteles kivetésével. A mérnökökön persze segítve lenne, ha mindezt egyszerre foganatosítanék, de honnan győzze a szegény ország a költséget, ha mindezt adósságra építjük és a törlesztést az érdekeltségre kivetjük. Lehet-e még a földet ezzel is megterhelni? Az iparkamarák Debrecenben, az iparosok Miskolcon, a kereskedők Sopronban, a mezőgazdák Pozsonyban kongresszusoztak. Hol hallottunk jólétről dicsekedni, hol nem hallottunk keserves panaszokat, hogy tönkrement az ipar, a kereskedők buknak s a földműves nép kivándorol. Ezen kereseti ágak egymással ellenkező érdekeik abban az egyben egyeztek meg, hogy valamennyinek helyzete elviselhetetlenül rossz és még abban is, hogy mindenik a kormányhoz és a törvényhozáshoz fordul, mentséget az államtól vár, mert saját erejének nagy fogyatkozását érzi. Mi tehát a sok mindenféle gyűlésből, kongresszusból, tanácskozásból a tanulság? Az általános ínségnek, a társadalom válságos állapotának konstatálása. Az ország gazdasági deficitje szemben az állam pénzügyi feleslegével, mely arra indítja a népet, hogy attól az államtól várjon minden segítséget, mely egyoldalú fiskális politikájával egyik oka társadalmunk megrendülésének. Tehát megingott az alap, melyen a magyar társadalom és állam egyaránt épült és nyugszik. Ez az alap pedig a föld. Nem tetszik érezni a földrengést? Nem hallják államférfiaink vésztjelző mozgását? Épen nem, mert az államkincstárban heverő ötszáz milliónyi kincs elbizakodottá teszi őket s belátásukat elvakitja, hogy az irodalom mindig kifejező mása korának. Művei fokmérői a most tapasztalható erkölcsi világsülyedésnek. Fényes tehetség volt, de ez a fény nem az a világító oszlop, mely az Ígéret földjére vezérel, hanem lidércfény, amely a mocsarak romlott gőzköréből keletkezik ; mocsarak fölött lebeg és mocsarak felé vezérel. De máris ideálisabb korszak hajnalfénye dereng mindenfelől. Még halvány a pity mailat, hanem az óhajtva sejtő lélek megpillantotta, a lidércfény pedig már foszladozva menekül. Ennek az új korszaknak közeledtére le kellett tűnnie Zola kárhozatos zsenijének. Nem most halt meg, de akkor, amikor az első ideálisabb irányú műveket érteni, szeretni, a többi után pedig epedni kezdtünk. Hová tévedt utolsó éveiben? Oda fordult, ahol még appelláltak reá. «Már nálam is járt ez a banda», mondotta a nemes Coppée, midőn őt, mint Daudet és többeket is, megkörnyékezték a Dreyfussardok. Zola utóbbi műveiben már nem is a nagy tagadás eszméjének, hanem ezzel rokon, de ideig-óráig tartó politikai áramlatok és szűkebb érdekek boltiszolgájává szegődött. Az orchesterben kontrázott Dreyfussnak, legújabban pedig a Gombesféle politikának vált kerítőjévé. Ezen korszakban épp oly mértékben hanyatlott valódi, a közönség elvégre meg nem vesztegethető zömének rokonszenvében, épp oly mérvben vékonyult át meg at szemfényvesztés árán szerzett népszerűsége, mint amily hatalmasan verték mellette a dobot azok, akiknek reá még egyelőre szükségük volt. Azonban Zola, mint mindenki,akit nem nemesebb érzései, nem meggyőződése vezérelnek a véres ütközetbe, itt is túlzásokba esett. A túlzó védelem pedig — régi tapasztalás szerint — fölötte feszélyezi éppen azokat, akiknek érdekében öltöttek pikkelyes vértezetet. Az alkalmazottaikat fölöslegesnek találó urak pedig először is ■— rosszul fizetnek. Zola pedig fölöslegesnek, missziója vesztettnek kezdte magát érezni. Hiába kereste a régi fényét, de bebizonyult rajta más allegória igazsága is; csakhamar az árnyékát is elvesztette. Néhány év alatt túlélte magát és aztán meghalt. Csak általános képet óhajtottunk rajzolni Zoláról és közvetve az általa inaugurált irányról, amelynek követői az ő szelleméből táplálkoztak életében, de nem örökölnek tőle semmit — holta után. Műveivel itt részletesen nem foglalkoztunk, de rá kell mutatnunk arra, hogy mennyire nem volt meg azokban a legnagyobb zsenik alkotásaitól el nem választható, kérlelhetlen és meg nem bontható következetességű egység. A «Germinál»-ban szocialista, arisztokrata azon művekben, amelyekben a demokrácia vállain felkapaszkodó polgári elem parvenü lelkületét, élősdi hitványságát állítja amaz iskola előkelő bűnbakjainak helyére, amely iskola a megbukott császárság bűneit mind az arisztokrácia rovására írja fel. «A föld»-ben a földmivelő osztály típusaiból egész torzkabinetet állít össze. Annyi bűnt tudott szemére hányni Franciaország összes osztályainak, hogy e miatt honfitársai a hazafiatlanság vádjával illették. A vesékbe nem láthatunk, annyi tény, hogy a francia nemzetet ostorozó kritikáján nem látszik meg az a lángoló szeretet, melyet a Petőfiek olympusi haragjában találunk fel. A gyűlölet nem ismer elnézést és nem kivételeket, az gyűlöl csupán és csakis gyűlöletet szül. Igazán zalai halála volt, akár véletlen okozta, akár öngyilkosság. Ő maga megfuladt a kiömlő széngáztól, de kedvenc kutyái — igen jól jelképezve a nagy szállító, eszméik szállítójának halála felett gyászba boruló, még szép számmal levő, de már nem igen kellő utánzóinak csoportját — életben maradtak. Ő maga ravatalon fekszik, testét az a jótékony, finom fehér lepel borítja, amelynek a jobb és nemesebb ízlés oly nagy hiányát éreztük irodalmi műveiben! Gr. I 2 Budapest, szeptember 30. Darányi a Székelyföldön, Székely-Udvarhelyről Írják lapunknak: Dr. Darányi Ignác földmivellésügyi miniszter még a folyó évben meglátogatja a Székelyföldet. Hollaky Artur udvarhelymegyei főispán mint a gazdasági egyesület elnöke, hétfőn jelentette be a választmányi ülésnek ezt a hírt, melyet a legnagyobb örömmel vettek tudomásul a választmány tagjai. Egyúttal felkérték a főispánt, hogy a miniszter ideérkezése alkalmára — eltérve a szokásos bankerektől — hívjon össze rendkívüli díszközgyűlést, melyen a miniszter közvetlenül érintkezvén a gazdaközönséggel, de alkalma nyiljék a székely viszonyokat megismerni s azok orvoslási módjairól tájékozást szerezni. A Székelyföld minden egyes honfia és leánya örömmel várja édes atyjaképp szeretett, nemes gondolkozásu földmivelésügyi miniszterét. Az agrárprogramm és a kormány. Előkelő helyről vettük alábbi sorokat, melyeket egyelőre kommentár nélkül közlünk: «Gróf Dessewfffy Aurél, ezt követőleg gróf Károlyi Sándor pozsonyi beszédének alapján a napisajtó az agrárprogramm és a kormány programmja között éles ellentéteket igyekezett megállapítani és tényleg sikerült a közhangulatba azt a hiedelmet beplántálnia, mintha a kormánynak az «összhang» megóvása körül éppen az agráriusok fellépése szerezné a legnagyobb gondot. A napi sajtó befolyása alá helyezkedvén, magam is komolyan kezdtem venni, hogy a kormányhoz közel álló újságok agresszív fellépése nem hiába történik. Eközben egész véletlenségből akadt kezembe az az agrárprogramm, mely a legutóbbi választások alkalmából proklamáltatott, s melyben az agrárkövetelmények leglényegesebbjei félreérthetlenül körvonalaztatnak. Íme itt közlöm azt a nyolc követelményt, melyekre nézve a választások alkalmából legalább 60—70 a beszármazott képviselők közül szolidaritásba lépett a maga választó közönségével. 1. Kívánjuk az uzsoratörvény revízióját. (A teljesülés utján van.) 2. A ruthén akció terjesztessék ki az ország mindazon vidékeire, hol hasonló viszonyok vannak. A lengyelből betóduló zsidóság és hasonló vagyonnélküli elemek letelepedése eltiltandó. (A segítő akciót azóta kiterjesztették a Székelyföldre és a bevándorlási törvényjavaslat-tervezet is készen van.) , 3. A gabonára magas beviteli vámokat kivánun, melyeket őrlési forgalommal vagy vasúti szállítás dijakkal kijátszani ne lehessen. A gabonabörze törvénye szabályoztassék s a fedezetlen határidő üzlet megtiltandó. (A fedezetlen határidő üzle érintetlen, de a magasabb agrárvámokra nézve kormáini] is egyetért.) 4. A kivitel fennakadása esetén tilalmak az idegen származású állati kellékekre. 5. Hathatós borvámok s az olasz kedvezménye eltörlése. /Erre Széll Kálmán ismételt ígérek tett.) 6. Hasonló vámok minden mezei terményre gyapjúra, kenderre, lenre. (E kívánság jogosulságát sohasem vonta a kormány kétségbe.) 7. Követeljük a létminimum adómentességé (Az igazságügyi miniszter programmjába vettek. Karoljuk fel a szövetkezeteket, korlátozzuk a áruuzsorát, terjeszszük az értékesítő szövetkezeteke a szövetkezeti biztosítást és alkalmazzuk a terhe megkönnyítését.A szövetkezeteknek a törvén biztosít kedvezményt, a közteher könnyíti, az alsóbb vonalakon tervben van.) . íme az agráriusok választási programmjába csak egyetlen pont van, mely a kormány intencióval ellentétbe hozható: a fedezetlen gabona-határidő-üzletek eltiltása. A többi kívánság neme, hogy nem ütközik a kormány programmjába, nem éppen a kormány kezdeményezéséből teljes lésbe ment, vagy ígéretünk van azok megvalósítására. Szeretném most már, ha megmag£ráznák, hol rejtőznek azok a bizonyos éles él ellentétek s honnan fenyegeti veszély a közgazdasági élet sokszor megsiratott harmóniáját Azt hiszem, ez irányban közönséges emberbilondítás folyik, melynek célja az, hogy agráriusokat először a felületesen tájékozott közönség előtt diszkreditálják, azután a kormányny összeveszejtsék és az oppozíció meddő terére szorítsák őket. Elkerülhetlennek tartom,hogy az illetés politikusok a parlamentben álljanak sarokra s ilyen intrikus törekvések ellen, amelyek min Szerda, 1902. október 1.