Hazánk, 1902. október (9. évfolyam, 231-257. szám)

1902-10-01 / 231. szám

HAZÁNK. 23 b­ szám, csekély fizetésükből a vidéken nem bírnak megélni, a fővárosban pedig a legtöbb orvosnak nincs keresete, tehát a kormány államosítsa a közegészségügyet, nevezze ki és fizesse az orvosokat. Ki is bocsá­totta a minisztérium az új orvosi díjsza­bást s felemelte annyira, hogy a falusi nép még kevésbbé fordul az orvosokhoz tanácsért. Most jönnek az ügyvédek s elmondják, hogy ügyvédi válság is van Magyarorszá­gon, mert túlságos sok az ügyvéd s a tisztességes kereset oly csekély, hogy abból megélni nem bírnak. Reformképpen tehát követelik, hogy megnehezítsék az ügyvédi pályára való lépést az elméleti vizsgák szaporításával és három év helyett négy évi gyakorlattal azért, hogy akik már ügy­védek, a fiatalok versenyétől szabaduljanak. Következik a technikusok kongresszusa. Hieronymi beszélt nekik az általános gaz­dasági pangásról s Gaál Jenő a techniku­mok munkahiányáról, hogy az állam köve­telje a magánvállalatoktól csupán hazai műszaki erők alkalmazását, több szónok pedig a műszaki teendők államosítását kív­ánja. Szesztay László és Varga József a m­agánmérnökök pusztulásáról panasz­kodtak, kiknek semmi biztos jövedelmük, sem nyugdíjuk nincs s nem képesek az állami mérnökökkel versenyezni. A kon­gresszus pedig elfogadta Hieronymi nagy javaslatát, hogy egyszerre építsünk csa­tornákat, szabályozzuk s tegyük hajózha­tóvá a folyókat, építsünk gazdasági vici­nális vasutakat s öt év alatt úthálózatot, az útadó maximumának köteles kivetésé­vel. A mérnökökön persze segítve lenne, ha mindezt egyszerre foganatosítanék, de honnan győzze a szegény ország a költsé­get, ha mindezt adósságra építjük és a törlesztést az érdekeltségre kivetjük. Le­het-e még a földet ezzel is megterhelni? Az iparkamarák Debrecenben, az iparo­sok Miskolcon, a kereskedők Sopronban, a mezőgazdák Pozsonyban kongresszu­­soztak. Hol hallottunk jólétről dicsekedni, hol nem hallottunk keserves panaszokat, hogy tönkrement az ipar, a kereskedők buknak s a földműves nép kivándorol. Ezen kereseti ágak egymással ellenkező érdekeik abban az egyben egyeztek meg, hogy valamennyinek helyzete elviselhetet­lenül rossz és még abban is, hogy min­­denik a kormányhoz és a törvényhozás­hoz fordul, mentséget az államtól vár, mert saját erejének nagy fogyatkozását érzi. Mi tehát a sok mindenféle gyűlésből, kongresszusból, tanácskozásból a tanul­ság? Az általános ínségnek, a társadalom válságos állapotának konstatálása. Az or­szág gazdasági deficitje szemben az állam pénzügyi feleslegével, mely arra indítja a népet, hogy attól az államtól várjon min­den segítséget, mely egyoldalú fiskális politikájával egyik oka társadalmunk meg­rendülésének. Tehát megingott az alap, melyen a ma­gyar társadalom és állam egyaránt épült és nyugszik. Ez az alap pedig­­ a föld. Nem tetszik érezni a földrengést? Nem hallják államférfiaink vésztjelző mozgását? Épen nem, mert az államkincstárban he­verő ötszáz milliónyi kincs elbizakodottá teszi őket s belátásukat elvakitja, hogy az irodalom mindig kifejező mása ko­rának. Művei fokmérői a most tapasztalható erkölcsi világsülyedésnek. Fényes tehetség volt, de ez a fény nem az a világító oszlop, mely az Ígéret földjére vezérel, hanem lidércfény, amely a mocsarak romlott gőzköréből kelet­kezik ; mocsarak fölött lebeg és mocsarak felé vezérel. De máris ideálisabb korszak haj­nalfénye dereng mindenfelől. Még halvány a pity mailat, hanem az óhajtva sejtő lélek meg­pillantotta, a lidércfény pedig már foszladozva menekül. Ennek az új korszaknak közeledtére le kellett tűnnie Zola kárhozatos zsenijének. Nem most halt meg, de akkor, amikor az első ideáli­sabb irányú műveket érteni, szeretni, a többi után­ pedig epedni kezdtünk. Hová tévedt utolsó évei­ben? Oda fordult, ahol még appelláltak reá. «Már nálam is járt ez a banda», mondotta a nemes Coppée, midőn őt, mint Daudet és többe­ket is, megkörnyékezték a Dreyfussardok. Zola utóbbi műveiben már nem is a nagy tagadás eszméjének, hanem ezzel rokon, de ideig-óráig tartó politikai áramlatok és szűkebb érdekek boltiszolgájává szegődött. Az orchesterben kon­trázott Dreyfussnak, legújabban pedig a Gombes­­féle politikának vált kerítőjévé. Ezen korszak­ban épp oly mértékben hanyatlott valódi, a közönség elvégre meg nem vesztegethető zömének rokonszenvében, épp oly mérvben vékonyult át meg at szemfényvesztés árán szer­zett népszerűsége, mint amily hatalmasan verték mellette a dobot azok, akiknek reá még egyelőre szükségük volt. Azonban Zola, mint mindenki,­­akit nem nemesebb érzései, nem meggyőződése vezérelnek a véres ütközetbe, itt is túlzásokba esett. A túlzó védelem pedig — régi tapasztalás szerint — fölötte feszélyezi éppen azokat, akik­nek érdekében öltöttek pikkelyes vértezetet. Az alkalmazottaikat fölöslegesnek találó urak pedig először is ■— rosszul fizetnek. Zola pedig fölös­legesnek, missziója­ vesztettnek kezdte magát érezni. Hiába kereste a régi fényét, de bebizo­nyult rajta más allegória igazsága is; csakhamar­­ az árnyékát is elvesztette. Néhány év alatt túlélte magát és aztán­­ meghalt. Csak általános képet óhajtottunk rajzolni Zoláról és közvetve az általa inaugurált irányról, amelynek követői az ő szelleméből táplálkoztak életében, de nem örökölnek tőle semmit — holta után. Műveivel itt részletesen nem foglalkoz­tunk, de rá kell mutatnunk arra, hogy mennyire nem volt meg azokban a legnagyobb zsenik alkotásaitól el nem választható, kérlelhetlen és meg nem bontható következetességű egység. A «Germinál»-ban szocialista, arisztokrata azon művekben, amelyekben a demokrácia vállain felkapaszkodó polgári elem parvenü lelkületét, élősdi hitványságát állítja amaz iskola elő­kelő bűnbakjainak helyére, amely iskola a meg­bukott császárság bűneit mind az arisztokrácia rovására írja fel. «A föld»-ben a földmi­­velő osztály típusaiból egész torzkabinetet állít össze. Annyi bűnt tudott szemére hányni Franciaország összes osztályainak, hogy e miatt honfitársai a hazafiatlanság vádjával illették. A vesékbe nem láthatunk, annyi tény, hogy a francia nemzetet ostorozó kritikáján nem látszik meg az a lángoló szeretet, melyet a Petőfiek olym­­pusi haragjában találunk fel. A gyűlölet nem is­­mer elnézést és nem kivételeket, az gyűlöl csu­pán és csakis gyűlöletet szül. Igazán zalai halála volt, akár véletlen okozta, akár öngyilkosság. Ő maga megfuladt a ki­ömlő széngáztól, de kedvenc kutyái — igen jól jelképezve a nagy szállító, eszméik szállítójának halála felett gyászba boruló, még szép számmal levő, de már nem igen kellő utánzóinak csoport­ját — életben maradtak. Ő maga ravatalon fek­szik, testét az a jótékony, finom fehér lepel borítja, amelynek a jobb és nemesebb ízlés oly nagy hiányát éreztük irodalmi műveiben! Gr. I 2 Budapest, szeptember 30. Darányi a Székelyföldön, Székely-Udvarhely­ről Írják lapunknak: Dr. Darányi Ignác földmive­­l­lésügyi miniszter még a folyó évben megláto­gatja a Székelyföldet. Hollaky Artur udvarhely­megyei főispán mint a gazdasági egyesület elnöke, hétfőn jelentette be a választmányi ülésnek ezt a hírt, melyet a legnagyobb örömmel vettek tudo­másul a választmány tagjai. Egyúttal felkérték a főispánt, hogy a miniszter ideérkezése alkalmára — eltérve a szokásos bankerektől — hívjon össze rendkívüli díszközgyűlést, melyen a miniszter közvetlenül érintkezvén a gazdaközönséggel, de alkalma nyiljék a székely viszonyokat megismerni s azok orvoslási módjairól tájékozást szerezni. A Székelyföld minden egyes honfia és leánya örömmel várja édes atyjaképp szeretett, nemes gondolkozásu földmivelésügyi miniszterét. Az agrárprogramm és a kormány. Előkelő helyről vettük alábbi sorokat, melyeket egyelőre kommentár nélkül közlünk: «Gróf Dessewfffy Aurél, ezt követőleg gróf Károlyi Sándor pozsonyi beszédének alapján a napisajtó az agrárprogramm és a kormány pro­­grammja között éles ellentéteket igyekezett meg­állapítani és tényleg sikerült a közhangulatba azt a hiedelmet beplántálnia, mintha a kormánynak az «összhang» megóvása körül éppen az agrá­riusok fellépése szerezné a legnagyobb gondot. A napi sajtó befolyása alá helyezkedvén, magam­ is komolyan kezdtem venni, hogy a kormányhoz közel álló újságok agresszív fellépése nem hiába történik. Eközben egész véletlenségből akadt ke­zembe az az agrárprogramm, mely a legutóbbi vá­lasztások alkalmából proklamáltatott, s melyben az agrárkövetelmények leglényegesebbjei félre­­érthetlenül körvonalaztatnak. Íme itt közlöm azt a nyolc követelményt, melyekre nézve a válasz­tások alkalmából legalább 60—70 a beszárma­zott képviselők közül szolidaritásba lépett a maga választó közönségével. 1. Kívánjuk az uzsoratörvény revízióját. (A tel­jesülés utján van.) 2. A ruthén akció terjesztessék ki az ország mindazon vidékeire, hol hasonló viszonyok vannak. A lengyelből betóduló zsidóság és hasonló vagyon­­nélküli elemek letelepedése eltiltandó. (A segítő akciót azóta kiterjesztették a Székelyföldre és a bevándorlási törvényjavaslat-tervezet is ké­­szen van.) , 3. A gabonára magas beviteli vámokat kivánun, melyeket őrlési forgalommal vagy vasúti szállítás dijakkal kijátszani ne lehessen. A gabonabörze törvénye szabályoztassék s a fedezetlen határidő üzlet megtiltandó. (A fedezetlen határidő­ üzle érintetlen, de a magasabb agrárvámokra nézv­e­ kormáini] is egyetért.) 4. A kivitel fennakadása esetén tilalmak az ide­gen származású állati kellékekre. 5. Hathatós borvámok s az olasz kedvezménye eltörlése. /Erre Széll Kálmán ismételt ígérek tett.) 6. Hasonló vámok minden mezei terményre gyapjúra, kenderre, lenre. (E kívánság jogosul­ságát sohasem vonta a kormány kétségbe.) 7. Követeljük a létminimum adómentességé (Az igazságügyi miniszter programmjába vette­k. Karoljuk fel a szövetkezeteket, korlátozzuk a áruuzsorát, terjeszszük az értékesítő szövetkezeteke a szövetkezeti biztosítást és alkalmazzuk a terhe megkönnyítését.­­A szövetkezeteknek a törvén biztosít kedvezményt, a közteher könnyíti, az alsóbb vonalakon tervben van.) . íme az agráriusok választási programmjába csak egyetlen pont van, mely a kormány intenció­val ellentétbe hozható: a fedezetlen gabona-határ­idő-üzletek eltiltása. A többi kívánság neme,­ hogy nem ütközik a kormány programmjába, nem éppen a kormány kezdeményezéséből teljes lésbe ment, vagy ígéretünk van azok megvaló­sítására. Szeretném most már, ha megmag£­­ráznák, hol rejtőznek azok a bizonyos éles él ellentétek s honnan fenyegeti veszély a közgaz­dasági élet sokszor megsiratott harmóniáját Azt hiszem, ez irányban közönséges emberbi­londítás folyik, melynek célja az, hogy­­ agráriusokat először a felületesen tájékozott kö­zönség előtt diszkreditálják, azután a kormányny összeveszejtsék és az oppozíció meddő terére szo­rítsák őket. Elkerülhetlennek tartom,hogy az illet­­és politikusok a parlamentben álljanak sarokra s ilyen intrikus törekvések ellen, amelyek min Szerda, 1902. október 1.

Next