Hazánk, 1902. október (9. évfolyam, 231-257. szám)
1902-10-01 / 231. szám
HAZÁNK. 231. szám, inkább felülkerekedvén, végre is a gazdatársadalom óvatosabb elemeit és vezetőit teljesen terrorizálják. Már ma is odajutottunk, hogy a gazdamozgalom vezetőit «földuzsorások» és «agrárbicskások»-ként kezelik, minden innen kiinduló munkát osztályharcnak bélyegeznek, a túloldalon pedig, ahol mindent szabad, az államtitkár úr segít a harci kedv felélesztésében és a legbékésebb társadalmi, munka eredményeinek, a szövetkezeteknek lerombolásában.» A képviselőház kérvényei. A képviselőházhoz az idei nyári szünetben nem kevesebb, mint 143 törvényhatósági kérvény érkezett. Az alkotmányos korszak óta a nyári szünet alatt ennyi kérvényt még soha nem küldtek be a képviselőháznak. Érdekes, hogy miként oszlanak meg e kérvények. A legtöbb kérvényt nyújtották be Kossuth Lajos érdemeinek törvénybe iktatása céljából. Ezt és a Rákóczyról és Bercsényiről szóló törvények eltörlését kérik Arad, Árva, Bars, Bereg, Borsod, Gömörkishont, Háromszék, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom, Liptó, Mármaros, Pest, Sáros, Torda-Aranyos, Turóc, Ugocsa, Ung, Zemplén vármegye és Kassa, Marosvásárhely, Sopron, Szabadka és Szeged városok. Összesen 23 kötvény. A 30 filléres tanítói nyugdíjjárulék eltörlését kérik: Árva, Borsod, Csongrád, Hont, Kisküküllő, Komárom, Liptó, Mármaros, Sáros, Sopron, Szolnok- Doboka és Turóc vármegyék (12.) Az adóvégrehajtásnak a nyári évnegyedekben való betiltását kérik. Arad, Árva, Bács, Borsod, Csanád, Csik, Hont, Komárom, Nógrád, Pozsony, Sáros, Sopron, Szeben, Ung, Udvarhely, Szolnok- Doboka, Turóc, Zólyom vármegyék (18.) A képviselőválasztási törvény reformját sürgetik: Borsod, Csanád, Heves, Pest, Szepes, Ung vármegyék és Hódmező-Vásárhely, Kecskemét, Komárom, Selmecbánya és Szatmár-Németi városok. (11.) A kóbor cigányok megrendszabályozását kérik: Árva, Bars, Hont, Máramaros, Szeben, Nógrád, Szolnok-Doboka, Veszprém vármegyék és Szabadka város (9) Az önálló vámterület felállítását kérik: Árva, Bereg, Komárom, Maros-Torda, Moson, Torda-Aranyos megyék, Baja városa, a nagyenyedi ipartestület és a gödöllői választókerület polgárai. (10.) A harmadéves katonák nyári szabadságolását kéri: Bács, Komárom, Maros-Torda és Nógrádmegye (4) Az elemi csapások által okozott károk miatt adóelengedést kér Zólyom, Ung, Szolnok-Doboka, Szeben, Sopron, Komárom, Nógrádmegye és Versec, Selmecbánya, Pécs és Nagyvárad városok. (11.) A nemzetiségi törvény módosítását kérik: Borsod-, Pozsony megyék és Arad, Baja és Hódmezővásárhely városok (5). A pancsovai választókerület kettéválasztását kérik: Pancsova, Kecskemét, Selmecbánya és Temesvár városok (4). Az árvapénztárak kezeléséről szóló törvény módosítását kérik: Borsod, Somogy, Tolna vármegyék és Arad, Baja és Pozsony városok (6). A megyei tisztviselők fizetésjavítását kérik Bars, Bács, Borsod, Csik és Szepes vármegyék (5). A hivatalnokok vasárnapi munkaszünetét sürgetik Esztergom, Szepes, Szolnok-Doboka és Ugocsavármegyék és Hódmezővásárhely, Marosvásárhely városok (6). Még e hó 8-áig is érkezik bizonyára néhány kérvény, úgy, hogy Apponyi Albert házelnöknek körülbelül 155—160 kérvényt kell majd bemutatnia mindjárt az első ülésen. Apponyi Budapesten. Gróf Apponyi Albert, a képviselőház elnöke, október 3-án állandó tartózkodásra Budapestre érkezik. Enyedi visszavonulása. Szegedről írják, hogy Enyedi Lukács, a tápéi kerület volt országgyűlési képviselője, — akinek mandátumát tudvalevőleg megsemmisítették — e kerületben nem lép föl többé s egyelőre visszavonul a politikai élettől. A kerület ez idő szerinti egyedüli jelöltje dr. Kelemen Béla szegedi ügyvéd függetlenségi programmal. Mándy Lajos utóda, A kormány körében nagy gondot okoz az ideiglenesen nyugalomba vonult Mándy Lajos miniszteri tanácsos helyének betöltése. Hír szerint Mándy Lajos munkakörét több miniszteri tanácsos és osztálytanácsos között fogják megosztani, a legfőbb teendők elintézését pedig Cseőke Ferenc miniszteri tanácsosra ruházzák. A kiegyezési tárgyalások. Tegnap múlt egy hete, hogy Bécsben újból felvették a kiegyezési tárgyalások fonalát. Tegnap a tárgyalásokat megelőzőleg — mint már említettük — gyászmise volt az augusztinusok templomában Henriette belga királyné lelke üdvéért, melyen Széli és gróf Széchényi magyar miniszterek is részt vettek. A gyászmise után tegnap délután egy órakor a király elnöklésével a Burgban közös konferencia volt, melyen Széll magyar és Körber osztrák miniszterelnök és gróf Goluchowski külügyminiszter vettek részt, az utóbbi azért, mert a külföldi szerződések kérdése is szóba került. Az értekezlet célja az volt, hogy a Bécsben folyt hat napos tanácskozás eredményéről a királynak jelentést tegyenek és több függő gazdasági kérdést is tárgyalnak. Három óránál hosszabb ideig tanácskoztak a miniszterek a király elnöklésével s a konferencia végeztével Széll a Bankgassébe sietett, hogy referáljon társainak az eredményről. A félhivatalos «Magyar Nemzet» egy budapesti lapnak azt a hírét, hogy a korona a magyar kormány semmiféle előterjesztését nem hajlandó elintézni, míg be nem fejezik az egész kiegyezési tárgyalást, naivnak és alaptalannak mondja, mert merőben ellenkezik a király alkotmányos érzületével. Tiltakozik a félhivatalos az ellen is, hogy úgy tüntessék föl a helyzetet, mintha a magyar miniszterelnök ellenében szükséges volna megsürgetni a tárgyalás elintézését. A valóság az, hogy minden faktor egyaránt óhajtja a tárgyalás befejezését, köztük a magyar kormány is, mely azonban pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy az ország vitális érdekei vannak rábízva. Újabb bécsi jelentés ezeket mondja: Minden oldalról egybehangzóan megerősítik, hogy a kiegyezési tárgyalásban a legutóbbi napon döntő lépés történt és hogy a tárgyalás most már befejezéséhez közeledik. A miniszterek tegnap majdnem öt óra hosszáig tanácskoztak a vámtarifáról és néhány igen kényes kérdésben megegyezés jött létre. Ma délelőtt a király elnöklésével miniszteri tanácskozás volt, amelyen folytatták a tárgyalást. A mai tanácskozásokról szóló távirati tudósításaink a következők: Bécsből telegrafálják a «Budapesti Tudósító»nak: Széll Kálmán és Körber dr. miniszterelnökök ma délelőtt 10 órakor ismét megjelentek ő Felsége előtt, hogy a tegnap ő Felsége elnöklésével megkezdett tanácskozást folytassák. Mivel e tanácskozás tárgyai ma túlnyomólag pénzügyi természetűek, Lukács László és Böhm- Bawerk lovag pénzügyminisztereket is bevonták a tárgyalásba. A közös külügyminiszter, akinek tárcáját a megbeszélés tárgyai nem érintik, nem is volt jelen. Formális koronatanács, amelyben az összes szakminiszterek is részt szoktak venni ez alkalomból, úgy látszik, nincs tervbe véve. A magyar miniszterek elutazásának ideje ma sem határozható meg s további intézkedésig a szakelőadók is itt maradnak. A Magyar Távirati Iroda jelenti Bécsből. A két miniszterelnök ma délelőtt 10 órakor közös kihallgatáson volt a királynál. A kihallgatásba belevonták Lukács László és Böhm- Bawerk pénzügyminisztereket is, mert a tanácskozás folyamán a két pénzügyminiszter tárcáját érintő adókérdésekről volt szó. Hir szerint a király ismét közös kihallgatáson fogja fogadni a két miniszterelnököt a kereskedelmi miniszterek bevonásával. — Bécsből táviratoztak. A tanácskozás ma a Hofburgban közel négy óra hosszáig tartott. Holnap folytatni fogják, miután ma sem lehetett azt befejezni. Népgyűlések a Rákóczit kiközösítő törvény ellen. Csongrád vármegye egyes közegei — mint lapunknak Szegedről írják — a jövő hó folyamán népgyűléseket fognak tartani, hogy állást foglaljanak Csongrád vármegye azon határozata ellen, melylyel ez a törvényhatóság kimondotta, hogy nem kívánja a Rákóczi fejedelmet kiközösítő törvény megváltoztatását. 3 Szerda, 1902. október 1. A szászrégeni választás. A szászrégeni kerületben — mint lapunknak írják — a jelöltek száma ismét szaporodott egygyel. A kerület függetlenségi pártja ugyanis Ferenczy Gáspárt, Hodos község volt biráját, egyszerű földmíves embert léptette fel jelöltjéül. A nemzetiségi törvény módosítása ellen, Temesvárról jelentik: Temesvár város közönsége mai közgyűlésében tárgyalta Pozsony város átiratát a nemzetiségi törvény módosítása tárgyában. A közgyűlés kimondotta, hogy a délvidéki soknyelvű nemzetiségek békés együttéléséből szerzett tapasztalatok alapján meg van róla győződve, hogy a törvény módosítása fölösleges, ha a különféle nemzetiségek között testvéries együttérzés, kölcsönös előzékenység és hazafias érzelem uralkodik. Beszámolók. Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter — mint már jeleztük — október 2-ikán tartja meg beszámolóját temesvári választói előtt. — Darányi Ferenc, a baksai kerület néppárti képviselője szeptember 22-ikén mondott beszámolót Dobronokon mintegy 2000 választója előtt. A beszámoló után a választók bizalmat szavaztak képviselőjüknek. A kisjenői kerület országgyűlési képviselője, báró Bánhidy Antal vasárnap meglátogatta választóit s beszámolót tartott. A kisjeneiek nagy lelkesedéssel fogadták képviselőjüket s tiszteletére a kaszinóban lakomát rendeztek. A verseciek és az olasz borvám-klauzula. Versecről táviratozzák e hó 29-iki kelettel. A verseci gazdasági és borászati egyesület a hegyközséggel egyetemben tegnap népgyülést tartott. A népgyülésen képviselve volt mintegy 5000 hold rekonstruált szőlőterület. A népgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy a kormányhoz feliratot intéz, hogy az új autonóm vámszerződések megkötése alkalmával a 40 koronás vámtétel ezentúl is változatlanul fentartassék. Hangsúlyozni fogja a felirat, hogy az olasz borok további kedvezményezése a nagy költséggel rekonstruált hazai bortermelést nemcsak veszélyeztetné, de megsemmisítené. A népgyűlés ilyen értelemben kérvényez a képviselőháznál és felkéri a szomszédos borermelők és borkereskedők országos szövetkezetét hogy hasonló munkálkodást fejtsenek ki. A népgyűlés hasonértelmű megkeresést intéz Versec városa törvényhatóságához és a vidéki gazdasági egyletekhez. A csongrádi vizsgálat. A csongrádi mandátum dolgában kiküldött képviselők: Nyegre László, Szeless József és Justh Gyula befejezték a vizsgálatot, mely a múlt hétfőtől szombatig tartott. A kiküldött bizottság az első ülésszak megnyitása alkalmával jelentést tesz a Ház elnökének, aki aztán az előírt módon fog ez ügyben eljárni. Az újvidéki szerb gyűlés. Újvidékről jelentik a M. Távirati Irodának: A Branik a szerb népgyűlésről cikkezve azt írja, hogy nem volt helyén a közjogi alap megváltoztatásával fenyegetni, mert ezt a horvátszlavónországi szerbek semmiesetre sem kívánják és a gyűlést megelőző konferencián ezek a szerbek hevesen kikeltek a határozati javaslat 4. pontjának végén foglalt és a szlavóniai megyék visszacsatolását célzó kívánság ellen. Azt a bizottságot, amely a határozati javaslat 6. pontja értelmében megválasztandó lett volna, nem választották meg, mégpedig azért, mert a gyűlés a határozatokat nem is szándékozik a királyhoz, a két kormányhoz és az országgyűléshez, valamint a tartománygyűléshez beküldeni. A bizottság megválasztásáról szóló hír egyszerűen nem igaz. A külügyminiszter és a pángermánose. Goluchowski külügyminiszter félhivatalos lapja, a Pol. Corr. a következő nyilatkozatot közli. A berlini lapok egy része rosszulását nyilvánítja két alldeutsch szerkesztőnek Dél-Magyarországból való kiutasításán. Ezek a lapok tudatosan vagy öntudatlanul többféle ferdítés bűnébe esnek. Elsősorban is Magyarország német lakosságát azonosítják azzal a két" szerkesztővel. Továbbá a magyar igazságszolgáltatást a magyar kormány eszközének mondják és azzal gyanúsítják ezt, hogy az esküdtek függetlenségét befolyásolja. Azonkívül úgy festik le a berlini lapok a helyzetet, mintha a magyar kormány a sovinizmust istápolná. Mind a három állítást határozottan vissza kell utasítani. Úgy látszik, a szóban forgó berlini lapok nem tudják, hogy a magyar vármegyék évek óta sorban követelik a nemzetiségi tör-