Hazánk, 1903. február (10. évfolyam, 28-51. szám)

1903-02-01 / 28. szám

HAZÁNK. 28. szám, magyar virtus, a magyar szabadságszere­tet, a királyhoz való hűség szerezte meg ennek a hadseregnek a cserkoszorut, a diadalmat. Politikai hangulatok Budapest, jan. 31. Katonai kérdések uralják a közérdeklődést s ezek legalább egyelőre elterelik a figyelmet az új vámtarifától, pedig tagadhatlan, hogy úgy politikai, mint gazdasági és társadalmi vonatko­zásainál fogva az új vámtarifa áll az események homlokterén. Németországban a vámtarifa-vita az összes társadalmi rétegekben eszméket, érve­ket, sőt szenvedélyeket is váltott ki, de nálunk ez irányban a közvélemény éppen annyi készü­­letlenséget, mint közömbösséget tanúsít. Téved, aki ezen egyelőre napirendre térést a közvéle­mény teljes megnyugvására magyarázza.­­ A vámtarifa-vita nálunk sem lesz elkerülhető, mert minden vámemelés a szükségleti cikkek drágulását eredményezvén, szembe találkozik a fogyasztók s kivált a munkásfogyasztók sokszor tévesen felfogott érdekeivel. A munkások olcsón akarnak vásárolni mindenütt a világon, de sehol a világon nem attól függ a munkások jóléte, hogy olcsón vásároljanak. Amerikában a fogyasztási cikkek ára kétszer oly drága, mint nálunk, de mit törődik ezzel az amerikai munkás, ha háromszor annyit kereshet, mint nálunk. Nem az olcsóság a fődolog tehát, hiszen Magyarországon a nyers­termények értékcsökkenése, az olcsó kenyér és olcsó hús nem hogy javított volna a munkások sorsán, hanem éppen ellenkezőleg: a munkanél­küliség problémáját hegyezte ki és a kivándor­lást eredményezte. Fő dolog az, hogy a munkás fogyasztó vásárlóképes legyen, ez pedig nem a szükségleti cikkek árától, hanem kereseti forrá­sainak jutalmazó voltától függ. Vámvédelem nélkül pedig maguk a kereseti források sorvad­nának el. Egyébként az új vámtarifa még korántsem je­lent drágább kenyeret és drágább húst. Tudva­levőleg az autonóm vámtarifa tételei csak alku­dozási tőkeként szerepelnek; kérdés, mi marad i meg azokból a szerződésekben? Mindenesetre megnyugodhatnak a fogyasztók abban, hogy a kenyér aligha drágul, mert a gabnára minimális vámjaink vannak ugyan, de ezek inkább csak a rossz termésű években fognak érvényesülni, mi­kor behozatalunk­ lesz. Ha ellenben kivitelünk lesz, akkor a vámvédelem mit sem ér. S még rossz termés esetén is, amennyit javít az árakon az emelt vám, ugyanannyit ronthat a tőzsdei fede­zetlen határidőüzlet. A hússal is körülbelül így vagyunk. Emelt állati vámjaink csak olyan államokkal szemben fognak teljes egészükben érvényesülni, melyek­kel kereskedelmi szerződéseket nem kötünk, mint Chili, Patagonia s Eszkimóország. De ha ezután is nyakunkra zúdulhat a szerb állat­behozatal, akkor kivitelre leszünk kényszerítve s gazdáink helyzete nem javul, de rosszabbodik. Ugyanez áll a borvámra is, ha az olasz borbe­hozatalt ki nem rekesztjük. Hiába van meg pa­piroson a magas autonóm vámtétel, csak úgy lesz ennek értéke, ha szerződéses tarifánk az idegen bérbeözönlést lehetetlenné teendi. Sajnos, az általános vámtarifa a szerződéses vámtarifá­tól oly messze áll, mint a remény a valóságtól. Annyit mondhatunk tehát, hogy a reményt meg­kaptuk, de a valóságért még meg kell küzdeni. S a valódi küzdelem a tarifa szerződéses alkal­mazásánál fog voltaképpen lefolyni. A vámtarifa minden egyes tétele mögött a politikai, társadalmi és gazdasági érdekek egész komplexuma rejtőzik. A fő érdek azonban ezek között nem az, hogy a fogyasztó olcsón vásárol­hasson, hanem az, hogy a fogyasztók munkás­­seregét ellátó kereseti források úgy a mező­gazdaság, mint az ipar terén megvédelmeztes­­senek. És ebből a szempontból az olcsóságnak ne örüljünk és a drágulástól ne féljünk feltét­lenül, mert az ország által termelt áruk érték­­csökkenésében vagy emelkedésben mindig benne foglaltatik a munkaérték emelkedése vagy csökke­nése is.* A nagy Széchenyi legtöbb bajunk kutforrását abban vélte látni, hogy Ausztriával egy igen szerencsétlen «vegyes házassági viszonyban élünk.» Élete egyik főtörekvése az volt, hogy e házassági viszony alapjait, amennyire csak lehet, javítsa. Az 1848/9-ki nagy házi perpatvar után Deák Ferenc bölcsesége békítette ki a dualiz­musban a viszálykodó feleket. Az igaz, hogy azóta sem valami példás családi életet élünk, sőt egy hónapja sincs, hogy az asztaltól majd el nem váltunk. Már 1867-ben is sokan voltak, akik azt állították, hogy e vegyes házassági vi­szony csak a perszonális unió alapján tartható fenn csupán. Ha a házasfelek mindenike külön lakosztályba költözik és csak nagy ünnepek s vendégfogadás alkalmával jelenik meg karon­fogva, mint boldog házaspár a nagy­közön­ség előtt. A függetlenségi párt ez ideális vegyes házas­sági életét éli fenn a magas éjszakán két igazán testvérállam: Svédország és Norvégia. De úgy látszik, az ilyen alapon kötött vegyes házasság sem lehet boldog. Az onnan érkező hírek szerint a svédek és norvégek a lehető legközelebb álla­nak ahhoz, hogy egymással éppen olyan alapo­san hajba kapjanak, mint mi 1848— 49-ben Ausztriával. A norvégek ugyanis el vannak rá szánva, hogy ha másként nem, hát háború útján is felszabadítják magukat a svédek állítólagos supremáciája alól. Nemcsak egyre-másra épül­nek a norvég erődök a határon, de a mozgó­sítási tervek is együtt vannak, sőt hadgyakor­latok ürügye alatt állandóan sok katonaságot tartanak együtt. A képviselői beszámolók mind hadi készülődésről szólanak, sőt — mondhatni— a beszámolók e része a legnépszerűbb ma a norvég választó­polgárok előtt Ez az oka s nem az állítólagos betegség, hogy Oszkár király népeinek kormányzatát az erősebb kezű és ke­ményebb természetű trónörökösre bízta. Ez a példa is bizonyíték arra, hogy a perszo­nális uniót sem tarthatjuk elegendő biztosíték­nak arra, hogy Ausztriával való vegyes házassá­gunk ez alapra helyezve csendesebb és boldo­gabb legyen, mint volt eddig. Úgy vagyunk mi is Ausztriával, mint egy szellemes francia mon­dása szerint a férfiak az asszonyokkal: nem él­hetünk Ausztriával és nem Ausztria nélkül. Az öreg Apor Péter azt írta a régi erdélyi házassá­gokról, hogy azokat többnyire a szülők akarata s nem a házasfelek szívbeli vonzódása hozta létre, de azért mégis holtig együtt maradtak, igaz ugyan, «többet herregve-morrogva, mint bé­kességben, de hát csak eltelt így is az idejök.» A régi magyar írók és politikusok gyakran emlegetik a németek ama természetes gyülölsé­­gét, amelylyel a magyarok iránt viseltetnek. Még a Zrinyiász hatodik énekében is ezzel aposz­trofálja Szulejmán szultán követe a szigeti hőst: Bizd­-e németben te okos horvát bán, Hogy hamar segítséget küld neked talán ? Nem küld biz az, mert el akar veszteni az téged, gyűlölvén a magyar katonát. — Nem va­lami nagy boldogság bizony, ha életünk párja kiállhatatlan házsártos perszona. De gondoljuk meg: nem lett volna-e sokkal rosszabb dolgunk, ha esetleg bécsi hites társunk valami kedves és vonzó menyecske lett volna? Hogy elfelejtettük még a magyar szót is, mikor a bájos királynő, Mária Terézia uralkodott a bécsi Burgban s ha nem jön utána közvetetlenül az erőszakos bü­rokrata és pedáns József császár s nem ad számtalan okot és alkalmat arra, hogy lármáz­zunk, de igazán lármázzunk, nem lehetetlen, hogy Kubik Béla, Rákosi Viktor s a független­ségi párt többi fenegyerekei ma már a bécsi parlamenti palotából dobálnak ki cukor­gyároso­kat. Négyszáz esztendőt töltöttünk , vegyes há­zasságban, többet herregve-morrogva, mint bol­dogságban, de legalább­­ magyarok marad­tunk ! 2 Vasárnap, 1903. február 1. Budapest, január 31. A képviselőház legközelebb február 3-án, kedden délelőtt 10 órakor tart ülést, melyen to­vább folytatják a katonai javaslatok tárgyalását. A keddi ülésen sorsolják ki Győr­ffy Gyula ösz­­szeférhetetlenségi ügyében az ítélkező bíróságot. A katonai javaslatokhoz a következők vannnak feliratkozva: gróf Benyovszky Sándor, Kapotsffy Jenő, Okolicsányi László, Balta Ödön, Tru­­binyi János. A horvát bán Budapesten. Gróf Khueri- Héderváry Károly horvát bán tegnap Bécsből Budapestre érkezett. Az este ott volt a szabad­elvű pártkörben, ma pedig visszautazott Zág­rábba. A bán bécsi utazása — tudvalevőleg — a szerb királyi pár krusedoli zarándoklásával volt kapcsolatban. Uj magyar bibornok. A bécsi «Zeit» közlése szerint a Schlauch Lőrinc halálával megürese­dett bibornoki méltósággal Császka György kalocsai érseket tüntetik ki. Ez a hír természe­tesen még megerősítésre szorul­ó Nemzeti Kör*. Budapesten új politikai kör létesül, melynek alakuló közgyűlésére a követ­kező felhívást adták ki: A magyar nyelv, magyar művészet, magyar ipar és általában a magyarság védelme, valamint az ön­álló magyar nemzeti állam teljes kiépítése érdekében a Nemzeti Kör megalakítását tűztük ki célul. Ideá­lunk : a Nagymagyarország! Ennek kell a germán és szláv tenger hullámaiból dönthetetlen szigetként még magasabbra kiemelkednie, hogy biztos, erős hazája legyen minden jó magyarnak. A Nemzeti Kör azokat az eszméket fogja szolgálni, amelyek a Nagymagyarország közel­jövőben való kialaku­lását segítik elő. Ezt a hivatását a Nemzeti Kör csak úgy teljesítheti, ha a társadalom minden rétegéből számosan igyekeznek zászlaja alatt cso­portosulni. Az előkészítő munkálatokat befejez­tük. Kívánatos, hogy minél előbb teljes erővel megkezdhessük működésünket. Ezért első feladatunk az volt, hogy alkalmas helyiséget keressünk. Ezt meg is találtuk a Fővárosi Hivatalnokok otthona helyiségében, melynek nagytermét értekezleteink és gyűléseink számára sikerült megnyernünk. Ez okból 1. évi február hó 1-én, vasárnap délután 3 órakor az említett helyiségben (Baross­ utca 59. sz. I. em.) ala­kuló közgyűlést tartunk, melyre uraságod szíves megjelenését kérjük. A közgyűlés tárgya : 1. A szer­vező bizottság beszámolása. 2. Alapszabály tárgya­lása. 3. Tisztikar választása. 4. Indítványok. Buda­pest, 1903. január 30. Hazafias tisztelettel a Nem­zeti Kör szervező bizottsága. A polgárság köréből számos iró, tisztviselő, iparos irta alá a felhívást.) Összeférhetetlenségi ügyek. A képviselőház ál­landó összeférhetetlenségi bizottsága tegnap ülést tartott Jelen voltak gróf Andrássy Tivadar elnök, Apáthy Péter helyettes­ elnök, Heintz Hugó előadó, Szentiványi Árpád, Ragályi Béla és Madarász Imre. A bizottság Bauer Antal képviselő összefér­hetetlenségi ügyében befejezte az előkészítő eljá­rást az ügyet a 80 tagú összeférhetetlenségi bizott­sághoz tette át, azonkívül tudomásul vette, hogy Lázár Menyhért képviselő összeférhetetlenségét meg­szüntette.

Next